Az álom
 

Már két órája nyomta a gázt megállás nélkül, mikor végre ráhajtott a Tiszát átívelő hídra. Magas volt a folyó, az ártéri erdő fái már combig áztak, de a víz még nem érte el a homokzsákokat, melyek a töltés jobb szélén hevertek. A praktikum azt kívánta ne mozgassák feleslegesen, mert a szeszélyes folyó minden évben kísérletet tett, hogy belátogasson a faluba, ami az enyhe lejtésű völgyben lapult.
Csendesen gurult végig az álmos, nyári délutánon a házig. Egyedül jött, ma kellett kifizetni a munkásokat. Nem hallott zajt a kertből, azt hitte hazamentek ebédelni. Mikor beljebb került akkor ütötte meg a fülét, ahogy Sarlós, akit a ház átépítésével bíztak meg, ízesen, tempósan okította segédjét, hogy miről ismerszik meg a rendes munka.  A diófa árnyékában ültek, szalonnáztak. Azonnal felcihelődtek, ahogy meglátták az asszonyt, hiába mondta, hogy maradjanak. A kölcsönös üdvözlés után Sarlós második szavával a gazda után kérdezett.
- Dolga van, holnap jön utánam, de azért tőlem is elfogadja a pénzt, ugye? – ingerkedett az asszony.
- Hát nem is azér’ mondtam - jött zavarba a mester - estig befejezzük, igaz?  – nézett a mellette állóra helyeslést várva. Az asszony csak most vette észre, hogy új segédje van. Egy dacos szájú, a kamaszkort éppen maga mögött hagyó, nyurga legény, aki szégyenlősen kerülte a tekintetét.
- Beteg lett a Józsi, most ez a Pisti gyerek segít. – magyarázta.
Az asszony kicsit megvonta a vállát, mint akinek mindegy, csak készüljön el a munka a megbeszélt időre. Bement a házba, hogy átöltözzön. Legszívesebben fürdőruhába bújt volna, de a merész bikinivel nem akarta sokkolni a falusiakat. Sortot húzott és végigjárta a kertet. Mikor megvették az öreg házat fantáziája azonnal meglódult, meglátta a kicsit lepusztult épületben a lehetőségeket. Ha a konyhát megszüntetik, nyernek még egy szobát, az istállóból, ami szinte rásimult a házra, óriási nappalit álmodott. A mester legnagyobb megrökönyödésére meghagyták a sparhertet, a kemencét, és a burkolat sem csillogó, cifra csempéből készült, hanem bontott téglából. Az borította a teraszt is. A fürdőszoba volt az egyetlen, ahol megengedtek egy kis luxust anélkül, hogy látható stílustörést okoztak volna.
Végigjárta a kertet, a növények kókadoztak a hőségben, csak a vörös rózsabokrok, amiket már ő ültetett villogtak hetykén, felemelt fejjel a napsütésben. Mikor közel hajolt, hogy szippantson az illatukból, elkeseredve látta, hogy tetvesek. Undorodva nézte a levéltetveket, melyek beborították a fiatal bokrok zsenge szárát, és ragacsossá tették a levelek fonákját. Szinte fizikai fájdalmat okozott a gondolat, hogy szépséges rózsáinak szívják a vérét. Árpád holnap permetezni fog, fenyegetődzött halkan. Tudta, hogy átmenetileg segítene, ha a kezével lesöpörné a nagyját, de zsigeri viszolygást érzett a rovarok iránt.
 Árnyékba húzta a hintaszéket, azt tervezte olvasni fog, de pár oldal után a könyvet a hasára ejtette és elaludt. Elernyedt teste fölé a fűzfa nagy, zöld harangja borult. Mély, ájulásszerű alvásba zuhant szelíd álomképekkel. Békesség volt benne és körülötte is. Álma nem vitte messzire, továbbra is a hintaágyon pihent a fűz alatt. Időnként kilesett a levélfüggöny mögül, várt valakire, aki majd jönni fog. Az álom nem rajzolt pontosan, de tudta a homályos arc nem a férje arca. A várakozás ismeretlen boldogságot ígért, és olyan hosszúra nyúlt, mintha maga a várakozás lenne az öröm igazi forrása. Ölében finom, bizsergető izgalmat érzett, búvópatakként bujkált benne a vágy. Nem volt türelmetlen, a teste jelezte, megelégszik a vágy marasztalásával, a beteljesülés ígéretével.
 Váratlanul, az egyik ágról gusztustalan bogár esett a combjára, és lassan araszolt combtöve felé. Az álom hirtelen rémálommá vált. A bogár ormótlan volt, fekete, pókszerű lábakkal, érintésüktől kiverte a víz. Rémülten hadonászott, hogy lesöpörje, de csak a levegőt kaszálta. Kiáltani akart, felülni, de a torkából csak bugyborékoló hangok törtek elő, teste sem engedelmeskedett. Fejét nagy erőfeszítéssel megemelte, hogy legalább szemmel tartsa. Ekkor rémült meg igazán, a rút bogár óriás gomb szemével visszanézett. Sikoltani akart, talán sikoltott is, és mint akit felrántottak, felült.
A sovány, fiatal segéd állt a hintaágy előtt.
- Készen vagyunk, üzeni a mester – motyogta, közben pillantása az asszony combján tétovázott.
- Jó, megyek. – hangjában az ijedtséget ingerültség váltotta fel. – Menjen már arrébb! – kiáltott rá, mert a legény olyan közel állt a hintaágyhoz, hogy akadályozta a felkelésben. A szörnyű álom, a hirtelen ébredés, és a lomha, alamuszi segéd váratlan jelenléte, elszippantotta a délután nyugalmát.
Kifizette Sarlóst, szép munkát végzett, a segédnek kissé eltúlzott összeget akart a markába nyomni, hogy feledtesse nyerseségét, de a fiú zsebre dugott kezekkel állt, és makacsul a földet nézte. Sarlós vette át a pénzt kicsit értetlenkedve, mert a segédeket ő szokta kifizetni. Az asszony kikísérte őket a kapuig és kézfogással búcsúzott. A fiatal segéd keze, amit vonakodva nyújtott, ugyanolyan kérges volt, mint Sarlósé. Megkönnyebbült mikor becsukta mögöttük a kaput.
Alkonyodott, a hőség nem csökkent. Az ég alja gyulladt volt, holnap szeles idő lesz, talán esőt is hoz. A házat átszellőztette, érzékeny orrát megcsapta az előző életek beleivódott szaga. Meglocsolta a kertet, a suhogó, friss víztől oldódni kezdett benne a feszültség. Férjének mobilon számolt be, hogy minden rendben lezajlott, végül megemlítette az álmát is.
- Te és az álmaid! – nevetett elnézően.
-  Kösz az együttérzést. – bosszankodott.
- Ne keress az álmok mögött egyértelmű üzeneteket. Az álom tárolja a tapasztalatokat, amit aztán asszociatív mintákra bont. Például a tetvek..
- Hagyd abba, megint kibújt belőled a pszichológus, ahelyett, hogy
- Éva, ha ennyire komoly autóba ülök és szűk két óra alatt lent vagyok.
Az asszony elszégyellte magát, eszébe jutott délutáni álmának kellemes része. Vajon milyen begyűjtött élmények, gondolatok indukálták?
 – Eszedbe ne jusson! Lefekszem és olvasok.
Hosszan zuhanyozott, majd gondosan becsukta az ajtókat, ablakokat, és újra nekifutott a délutáni kriminek, de néhány oldal után a betűk összefolytak a szeme előtt, egyre sűrűbben lapozott vissza.  Játszott vele az álmosság, a rövid szendergések és villanásnyi álmok után végleg felébredt. Forgolódott, melege volt, úgy érezte, a házban nincs elég levegő.  Odabotorkált az ablakhoz, kitárta, távoli mennydörgést hallott és megcsapta a közelgő vihar szele. Visszafeküdt, az álom észrevétlenül érkezett, együtt a megváltó esővel. Valahol a tudata mélyén ott motoszkált a szándék, hogy felkel és becsukja az ablakot. A villámok szaggatott nyilakkal hasogatták az eget, az égiháború minden egyéb zajt elnyomott. Félálomban, két dörgés között tompa puffanást észlelt, látni vélte, hogy valami könnyed szökkenéssel átlendül az alacsony párkányon, megáll az ágya előtt és hosszú végtagjairól csapkodva rázza le a vizet. A gyomra fájdalmas gombóccá ugrott össze. Az újabb rémálom, olyan valóságosnak tűnt, hogy még a hideg vízcseppeket is érezte az arcán. 
A pókszerű lény fölé hajolt. Vergődni kezdett, küzdött az ébredésért, bedugult torkát kiáltás feszítette, de csak halk, kétségbeesett nyöszörgést sikerült kipréselnie, amit egy szájára tapadt kérges tenyér azonnal elfojtott.
 
 
 
 
 
 
 
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Legfrissebbek a szerzőtől: Zentai Eta

Tovább a kategóriában: « Cseresznyefa A cukor »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned