Édes Anna Kárpátalján

Már évek óta unatkozott a Múzeum körúti antikvárium egyik felső polcán. A részleg fölött fehér alapon fekete betűk: Szépirodalom. Szép, szép, de nem mai. Haladni kell a korral. Vagy éppen a kórral. Az új ítészek, az új divatdiktátorok száműzték őt is, mint megannyi társát. Évtizedek óta aludta csipkerózsika-álmát az öreg könyvesbolt polcán. Már teljesen otthonosan érezte itt magát. Legalább volt otthona, és nem került zúzdába vagy máglyára. De most történt valami. Egy fiatalember tért be a boltba. Kezébe vett néhány kötetet, belelapozott, beleszagolt a múltba. Látszott rajta, hogy élvezi a régi könyvek társaságát.
— Legyen szíves! Kosztolányi Dezsőtől kérném az Édes Annát.
— Parancsoljon, több példányunk is van.
A fiatalember őt választotta. Megdobbant a szíve, de gyorsan elhessegette a hirtelen támadt gondolatot. Rég elfeledett érzés töltötte el, de hamar maga alá gyűrte a realitás kegyetlen karvalya.
— De hiszen a nagyanyja is lehetnék — gondolta.
A remény erősebb volt a karvalynál, ügyesen kijátszotta annak éberségét. Izgatottan találgatta, ki lehet ez a göndör hajú fiatalember. Vajon hol él, milyen az otthona? Mihez akar kezdeni vele?
Nem került könyvespolcra, sem íróasztalra. Egy utazótáskában találta magát számos könyv és kézirat társaságában. Paraszti származásából kifolyólag megszokta már a kényelmetlenséget. A cselédsors pedig megtanította az engedelmességre, az alázatra és az önkorlátozásra. A zsúfoltság ellenére is jól érezte magát. Megismerkedett számos történelmi személlyel, lírai alakkal, na és Mitracsek úrral. Azonnal megkedvelte a bohókás fickót. Rengeteget nevetett a férfi viccein, bár sokszor nem értette, miről is beszél. Látott ő már úgynevezett „finom” úriembereket, akikről később kiderült, hogy korántsem azok. Keserű emlékek tolakodtak elő elméjének mélységeiből.
Vonatra szálltak. A Nyugati pályaudvarról indult az Intercity. Nem tudta, mi az, mert utoljára még gőzmozdony vontatta szerelvényen utazott, amikor felkerült a fővárosba, cselédnek. Megtudta, hogy ennek a szónak azóta már több értelme is van.
Mitracsek úr sok újdonságról számolt be neki. Anna évtizedek óta ki sem mozdult az antikvárium polcáról. Kezdetben még megesett, hogy egy-egy érdeklődő a kezébe vette, megsimogatta, beleolvasott élete regényébe, de az új évezredben már rá sem néztek. Bőre megrepedezett, testét megviselte az idő, rég elporladt kezek hagytak rajta maradandó nyomokat. De nem csak a szerencse forgandó, a könyvek lapjai is. Hányszor inkább visszakívánta a boldog békeidőket, amikor az emberek kortól függetlenül vígan lapozgatták. De valóban boldog békeidők voltak azok?
Nem tudta, mi is az a „besztszeller”, Mitracsek úr magyarázta el neki. Pedig ő az volt egykoron. Ez csak annyira vigasztalta, mint az Anna-bál szépét ötven év múltán. S itt a hangsúly nem is az éveken, hanem inkább az elmúláson van.
A vonat megérkezett Nyíregyházára, a fiatalember felébredt szendergéséből. Az utazótáska egy személygépkocsi csomagtartójába került. Annát már egészen elvarázsolta ez a nagyszájú, víg kedélyű férfi. Már a neve is mulatságos. Ki ad a főhősének ilyen lehetetlen nevet? Deziré ilyet biztosan nem tenne. Eszébe ötlött, hogy a jó öreg Dezső már hosszú ideje magára hagyta. Egyedül a nagy magyar irodalmi dzsungelben. Egyedül egy antikvárium polcán. De most végre nem volt egyedül.
— Mondja, maga hová való? — kérdezte Mitracseket.
— Én, kérem alássan, kárpátaljai illetőségű vagyok. Természetesen magyar. A nevem ne tévessze meg önt, aranyoskám. Ezt csak az íróm cinizmusának köszönhetem. De úgy éljek, hogy egyszer alaposan meg is köszönöm neki!
— Nem olyan rossz név ez, ne orroljon már annyira arra az íróra! Hiszen úrnak szólítja magát.
— Magát igen, de engem csak gúnyból.
— Úgy látom, az úr igencsak haragszik az írójára. Elképzelni sem tudom, mi lehet az a nagy bűn, amit elkövetett. Az enyém egy igazi sorstragédiát kreált a számomra, én mégsem haragszom rá.
— Ezt meg is értem, Kosztolányit mindenki ismeri. Még életében is kevesen tudtak rá haragudni. De az enyém... Á, hagyjuk!
— No, mostan már kíváncsivá tett. Mondja már meg, ki a maga írója!
— Nem is tudja? — kérdezte Mitracsek úr elképedve.
— Nem, eddig nem említette a nevét.
— Ah, a nevét! Ki sem ejtem a számon. Megígérte nekem, hogy újra lesz egy könyvem, ahol én lehetek a főszereplő, a sztár. De már két éve csak hiteget, én meg itt tétlenkedek ebben az agyonhasznált füzetben.
— Nem olyan rossz az, higgye el nekem! Amíg a történet nem kerül a nyomdába, addig bármi lehet.
Végződhet akár boldogsággal is.
— Volt már rá példa, az író sokszor átírja, ahogy úri kedve tartja.
Közben a gépkocsi megérkezett a magyar-ukrán határra. Egyórás várakozás után elhagyták az Unió területét. Anna izgatott lett, először járt idegen országban magyar földön, bár még jól emlékezett Budapest román megszállására. Mitracsek színes szavakkal ecsetelte Kárpátalja történetét, felvázolta a közállapotokat. Anna megtudta, hogy Mitracsek úr írója az a fiatalember, akinek ezt a kalandot köszönhette. Mert kaland volt ez a javából.
A beregszászi otthonban kevés könyvespolc akadt. A könyvek többsége a stelázsiban, szekrények tetején, a szoba sarkában halomba rakva pihent. Anna és Mitracsek úr egymás mellé kerültek az éjjeliszekrényen. A fiatalember hamar túltette magát Anna történetén. Mitracsek úr megsúgta neki, hogy csak azért hozta Beregszászra, mert felhasználta őt, élete tragédiáját egy pályázathoz.
— Egy vacak pályázat miatt cipelt el ilyen messzire? — fakadt ki Anna.
— Annyira édes, amikor dühös. Mondták már magácskának? — kérdezte Mitracsek úr.
Persze, hogy mondták, és ő el is hitte. Többek között ez késztette a szörnyű tettre. Az a gyilkos tűz most is fellobbant a szemében. Eszébe jutott, hogy milyen érzések éledtek fel benne, amikor a fiatalember levette a polcról. De ott volt Mitracsek úr, aki szemmel láthatóan rajongott érte. Amióta csak megismerte, úgy dongja körül, mint méh a virágot.
— Milyen elcsépelt hasonlat — gondolta Anna.
Ekkor már elszánta magát, hogy ezúttal enged a kárpátaljai novellahős ostromának.

A fiatalember felvidult, amikor elolvasta az internetes levelezését. Kiadója tudatta vele, hogy végre megjelent a két éve elfekvőben lévő könyve. Mitracsek révbe ért. És valóban. Aki elolvasta a kötetet, értesülhetett Édes Annával való boldog egymásra találásáról. Száz számra érkeztek az olvasói levelek, de a fiatalember nem ilyen sikerre vágyott. Az asztalán még ott feküdt a Kosztolányi kötet, fellapozva, megdöbbenve vette észre, hogy Anna eltűnt.
Mi is történt a kis cselédlány gazdáival, akik olyan csúnyán bántak vele? Az író számára a plágium vádja felér a halállal. Mitracsek úrra gondolt, de ezt már nem tűri el, sem a fehér papíros, sem a számítógép képernyője.

Utoljára frissítve:2020. április 29., szerda 17:41
Lengyel János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

LENGYEL JÁNOS

1973. június 20-án születtem a kárpátaljai Beregszász városában, ami akkor a Szovjetunióhoz tartozott, ma Ukrajna része.
1990-ben érettségiztem a magyar tannyelvű 4. számú Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában.
Az ELTE BTK történelem szakán végeztem 2011-ben. Közben elvégeztem az egyetem afrikanisztika kurzusát.
2009-ben elvégeztem a Független Újságíró Szövetség újságíró iskoláját. 2014-ben ugyanezen iskola második fokozatát, amely OKJ-s képzés.
2002-ben tagja lettem a Magyar Újságírók Közösségének.
2009-ben tagja lettem a Független Újságíró Szövetségnek
2009-ben felvettek a Magyar Írószövetségbe, aminek azóta is tagja vagyok.
Alapító tagja vagyok a 2005-ben Balatonföldváron alakult Kárpátaljai Írók Költők Művészek Magyarországi Alkotó Közösségének, amely 2013-as átalakulása óta a Kárpátaljai Irodalmárok Művészek Alkotó Közössége névre hallgató szervezet néven működik.
2007-ben beléptem az Unitárius Alkotók Társaságába.
1992-ben elvégeztem egy újságírói tanfolyamot Beregszászon.
De egyetemi éveim alatt számos kommunikációs előadást hallgattam.
1990 és 1995 között a beregszászi Szivárvány című hetilap munkatársa voltam.


Állandó szerzője vagyok a Magyar Írószövetség Kárpátalja Írócsoportja Együtt című irodalmi folyóiratának, a Budapesten székelő Kárpátaljai Szövetség Kárpátaljai Hírmondó című negyedéves folyóiratának, a kaposvári Búvópatak című folyóiratnak és az Agria című negyedéves kulturális kiadványnak.
A Beregszászon székelő Kárpátinfo és Beregi Hírlap illetve a Kárpátalja.ma internetes kiadvány nevű kárpátaljai hetilapok magyarországi tudósítója vagyok.
A Független Újságírók Szövetségének honlapján a Kárpátalja rovatot vezetem
Ezek mellett írok illetve írtam a Kárpáti Magyar Krónika, az Igazi Kárpáti Igaz Szó, a Beregszász, című lapoknak, az Újnautilusz, az EuroAstra, a Comitatus, a Kaméleon online és a Nemzeti Hírmondó nevű internetes kiadványoknak, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet hírlevelének. Tagja vagyok az Allegória irodalmi közösségnek.
Korábban publikáltam: Blikk, Vörös Zászló (Kárpátalja), Tárogató (Kárpátalja), Mentor, Szabad Föld, Magyar Nemzet, Új Idők, Budai Polgár, Jó Napot (Kárpátalja), Szivárvány (Kárpátalja), Százhalombattai Hírtükör, Ukrajnai Magyar Krónika (Kárpátalja), Naplopó (Kárpátalja), Nemzetőr, Kárpáti Igaz Szó.

Irodalmi kiadványok: Magyar Napló, Mentor, Magyartanítás, Partium, Agria, Havi Szemle, Kláris, Új Hegyvidék, Várad, Irodalmi Jelen, Kráter, Polísz, Az irodalom visszavág, Zempléni Múzsa, Nyelvünk és Kultúránk, Kapu, Irka, Bárka, Aracs stb.


Elismerések:
2006 és 2007 az Együtt prózai és tanulmányi nívó díja.
2010. február „A hónap verse” cím, Magyar Napló.
2012. március. A Független Újságíró Szövetség Nemzeti Újságírásért kitüntetés bronz fokozata


Önálló kötetek:

Kárpátaljáról jöttem. Antológia Kiadó. Lakitelek, 2003.

A valóság szaga. Kisprózai vegyes tál verskörettel, kárpátaljai módra. Illusztrációk: Magurszky Norbert. Felelős szerkesztő: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 142. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2006.

Fallal az arcnak. Szociográfia. Intermix Kiadó. Ungvár- Budapest, 2008.

„Korhely” Lengyel János: Lyukkal bélelt zsebem, avagy Hogyan írjunk angolokat? Aforizmák. Borítóterv: Okto Média. Lektorálta: Lajtai Mariann. Munkatárs: Urbán Magdolna. Magánkiadás. Készült Hunyadi István és Hunyadi Ilona (Strasbourg) támogatásával. Budapest, 2009.

Halott ember karácsonya. Interjúkötet. Előszó: Urbán Magdolna. Fedélterv: Lengyel János. Lektorálta és szerkesztette: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 195. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2009.

Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története. (Lengy)el-beszélések. Előszó: Bertha Zoltán. Fedélterv és belső illusztrációk: Kis Judit. Felelős szerkesztő: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 218. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2012. elektronikus változata a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható: www.kmmi.org.ua


Életbe töltve. Esszék, tanulmányok, elbeszélések. Bercsényi Miklós Alapítvány.
Nagykanizsa, 2013.

Arc-poetikák. Beszélgetni jó. Interjúk. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2015.


Antológiák:

Nyitott kapuk. Hegyaljai Alkotók Közössége. Tokaj, 2003.

Új vetés. Kárpátaljai fiatal alkotók antológiája. Intermix Kiadó. Ungvár, 2007.

Viszontlátás. Versek és novellák az Együtt folyóirat hét évfolyamának (2002-2008) lapszámaiból. Nagy Zoltán Mihály összeállításában. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2009.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2011. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2011.

Hangadó. Hangos könyv. Szerkesztette: Szinay Balázs. Felolvassa: Bakonyi Orsolya. 2011. július. Esszék: A költő és az álköltő.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2012. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2012.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2013. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2013.

Az év versei 2014. Antológia. Válogatta és szerkesztette Csontos János. Magyar Napló. Budapest, 2014.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2015. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2017.

Tovább a kategóriában: « Galambok gyásza Utazás »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned