Megtisztulva

Ma halt meg anyám.
Összegyűjtöttem az üres üvegeket a házban, és kitakarítottam a lakást. Apám még nem ért haza a kórházból. Pihenni próbáltam. Odaálltam az ablakhoz. Már elállt a hó. Korán alkonyodott. Két nap múlva karácsony. Eszembe jutott, hogy még van egy zsák szemét az ajtó mellett. Levittem a kukába. Végre tisztaság van. Évek óta meg nem élt tisztaság.
Apa tegnap is későn jött haza. Anya már be volt állva mire hazaértem az iskolából. Pisti a kapuig kísért. Nem ölelt meg, furcsán, sietve búcsúzott. Kellemes ünnepet kívánt. Két hétig jártunk. Fura, szeplős képe van Pistinek, eggyel felettem jár a gimiben, jövőre fog érettségizni. Év elején került a mi sulinkba. Nem mondhatnám, hogy nagyon odavagyok érte, mégis fájt, ahogy lekoppintott. Idén ő a harmadik. Te vagy az a lány, akinek az a piás anyja van, mondta, és sarkon fordult. A gyomrom öklömnyire szűkült a tehetetlen kétségbeeséstől.
Először ötévesen szembesültem az anyám miatti megbélyegzéssel. Részegen, gajdolva jött értem az óvodába. Nem akartak neki kiadni. Felhívták apámat, erre iszonyú balhét rendezett. Érdekes, hogy a gyerekek mégis nagyon vonzódtak hozzá; ha megérkezett, néhány kisgyerek elébe futott, ő pedig énekelt nekik, mondókázott velük, nagyon édes és szeretni való volt - józanon. Én iszonyodtam tőle. Apám imádta. Nézd, mondta mindig míg fotókkal hadonászott előttem - milyen gyönyörű, fiatal lány volt - hosszú, méz-szőke haja a derekát verte, égkék szeme ragyogott, folyton énekelt, hát csoda, hogy beleszerettem? És a mosolya! Mint egy mesebeli tündér!
Anya már fényes nappal részeg, nem érted, apa, milyen ciki az én anyám gyerekének lenni?
Nem, nálunk anya soha nincsen szülői értekezlet... központilag megszüntették a középiskolákban... Nem kell bejönnöd...  Apa, ha egy kicsit is szeretsz, te is ezt mondod anyának. Vagy te jössz be. Tovább ezt már nem bírom!
Itt a téli szünet. Közeleg a karácsony. Össze leszünk zárva. Egyetlen barátom sincsen, akit ide hívhatnék, vagy akihez elmenekülhetnék. Anya még többet fog inni, apa, te vagy elmenekülsz, vagy könnyes szemmel ülsz majd az ágya mellett kezedben a fiatalkori fotójával. Vagy dulakodtok egy üveg pia miatt. Mintha nem lenne már tök mindegy.
Anya azt mondta, idén igazi karácsonyt akar nekem, amikor elsírtam magam, hogy ez nem élet, ami nálunk van. Tőle nekem semmi sem kell. Ellopta a gyerekkorom.
Odakinn lófráltam, a feldíszített, karácsonyi giccsbe öltözött utcánkon, amikor megpillantottam őt a túloldalon. Ömlött a hó. Hatalmas fenyőfával dülöngélt a túloldalon. A fa az egész jobbját eltakarta. Észrevett, rám mosolygott. Helló anya, köszöntem rá, és odakiáltottam, hogy várjon egy kicsit.
Megint nem a zebrán akart átkelni. Egy autóbusz tűnt fel a jobb oldaláról. Elsuhant egy taxi, a busz sebesen közeledett. Anya engedelmesen várt. Én is vártam. Aztán intettem neki, hogy jöhet. Lelépett az úttestre. Én gyorsan elfordultam, és becsuktam a szemem. De a fülem nem tudtam becsukni...
Összegyűjtöttem az üres üvegeket a házban, és kitakarítottam a lakást. Apám még nem ért haza a kórházból. Aztán pihenni próbáltam. Odaálltam az ablakhoz. Már elállt a hó. Korán alkonyodott. Két nap múlva karácsony. Eszembe jutott, hogy még van egy zsák szemét az ajtó mellett. Levittem a kukába. Végre tisztaság van: ma halt meg anyám.
Utoljára frissítve:2020. március 06., péntek 18:44
Ferenczfi-Faragó Eszter

Előbb formáltam történeteket, mint ahogyan rajzolni tudtam. Igaz, ennek is, annak is megvolt a rendelt ideje. Ma már azonban csak írok – verseket és novellákat. Az írás nekem nagy kaland. Kicsi gyerekként csak néztem, hogy hogyan lesz a betűből szó, s a szóból mondat, a mondatból történet, érzelem, gondolat. Már  5 évesen álmodoztam róla, micsoda nagy lehetőség a „betűvarázs”. 9 évesen aztán megírtam az első versem, azóta pedig  csak Isten tudja, hogy hányadiknál járok… 
Nem lehet abbahagyni, mint ahogyan a levegővételt sem.
Budapesten élek,. Életemben a hitnek, a családnak és az alkotásnak óriási szerepe van; egyik nélkül sem tudnék élni. Az alkotás – meggyőződésem szerint, ahogyan ezt gyönyörű anyanyelvünk is kifejezi -, adottság, kaptuk Istentől, melyet úgy tudunk „meghálálni”, ha helyesen élünk vele.
Két kötetem jelent meg eddig, egy verses, amelynek címe Hajléktalan angyalok (2012.), és egy novellás kötet, Novemberi levelek címmel (2014.). Sok-sok antológiába, lapba is (pl.Napút, Négy az egyben, stb.) kerültek még be verseim, és prózáim, több pályázaton is sikeresen szerepeltem műveimmel. Készítettek velem kamasz koromban riportot a Petőfi Rádióban, szerepeltem TV interjúban, most legutóbb a Civilhang Rádióban lehetett velem egy beszélgetést meghallgatni.
Gitárművész barátnőmmel egy magunk által felépített műsorral járjuk az országot; olyan helyeken lépünk fel, ahol a kényszerű ingerszegény környezetben némi napfényt tudunk az emberek szívébe lopni a versekkel, zenével. Meglepő módon fiatal egyetemisták is nagy szeretettel fogadták legutóbbi fellépésünket Debrecenben, az egyetemen, és ez igen nagy örömmel töltött el; talán nem hal ki a líra, az irodalom szeretete sem – legfeljebb nekünk, akik írunk és egyben elő is adunk, kell megtalálnunk kreatív módon a fiatal generáció felé az utat, és a módot.
Kisfiam iskolájában a költészet napja alkalmából szerveztem irodalmi műsort, ami meggyőzött arról, hogy az irodalom megszerettetését nagyon pici korban kell elkezdeni, mert ekkor még nagyon fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra (is). Éppen ezért első színdarabomat is nekik írtam, amit nagy sikerrel, 2016-ban mutattunk be, mely egy rendhagyó betlehemi történet, A hiú hóemberek címmel. Álmodom újabb és újabb lehetőségekről. Azért vagyok itt is...

Legfrissebbek a szerzőtől: Ferenczfi-Faragó Eszter

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned