Kis Bolondom

A mennyezetig érő polcok roskadoztak a könyvektől.  A klasszikus vonalú bútorok és a dohányszínű kárpit férfi dominanciát sejtetett. A hatást pár rikító, síkosan selymes párna és néhány betolakodó, modern csecsebecse törte meg.
Borús volt a reggel, az ablakon fény helyett szürke derengés szivárgott, csak a kihajtott szekrényajtó egészalakos tükre villogott óriási szemként. Eszter öltözködött, megszokott mozdulattal csöpp levendula kölnit simított a füle mögé, álla alatt masnira kötötte a fekete muszlin sálat, végül a fejére illesztette a kalapot, és kedves kacérsággal fordult hátra, keresve férje szemében az elismerést.
 – Vásárolni megyek, a kis boltba – mondta nyomatékosan.
Mikor a vegyesbolthoz ért, elbizonytalanodott, nem értette, Ákos miért ragaszkodik ahhoz, hogy itt vásároljon, mikor a közelben ott az új hipermarket. Férjét egy éve karosszékhez kötötte a köszvény, egész nap olvasott, beérte azzal a szellemi világgal, amit a könyvek által bejárhatott. Eszternek viszont a valóságos világból csak minimális mozgásteret engedett, észszerűségre, féltésre hivatkozva. Tanáros precizitással meg is indokolta:
- Kis Bolondom, minek fájdítanád a szíved, ha úgysem vásárolhatsz kedvedre? - Az irodalom jeles ismerője sok mindent tudott a világról, de a női lélekről vajmi keveset. Arról az apró, érzéki örömről, amit egy finom anyag tapintása, egy új illat varázsa, vagy egy formás kalap felpróbálása jelentett, szinte semmit.
Eszter egy pillanatig még tétovázott a bolt előtt, majd sarkon fordult, kis bűntudattal elindult a hipermarket felé, melynek vonzereje a tiltás miatt sokszorosára nőtt. Ahogy belépett a hatalmas, fényektől ragyogó üzletbe, azonnal rabul ejtette az árubőség. Gurulós kocsijába kapaszkodva sodródott az emberek között. A gondolák előtt hosszan nézelődött, legtovább a játékokkal tömött polcoknál álldogált és a gyermektelenek örök sóvárgásával nézte azokat.
-  Nem lehet mindenkinek gyereke – zárta rövidre Ákos az ismétlődő témát, ha Eszter szóba hozta.
Végzős gimnazisták voltak mikor új tanárt kaptak. A frissen végzett, jóképű tanár megjelenése felért egy palotaforradalommal. Az irodalom és a történelem órák népszerűsége az egekbe szökött. A leányosztály, mint óriási színes virág kínálkozott fel ártatlanul az ifjú tanárnak. Eszter volt az egyetlen tüske ezen a virágon. Őt nem hozta lázba az új tanár, ott ült a padban, mégsem volt jelen, figyelt, de mindig máshová, néha látványosan unatkozott, vagy a pad takarásában a körmeit festette.  Ha rajtakapták/,/ csokoládébarna pillantása egyszerre volt édes és pimasz. Egész lénye kihívást jelentett az ambiciózus, kezdő tanárnak. Eszter különállása őszinte volt, a kórusból nem kitűnni akart, ő korábban sem volt a kórus tagja. A benne rejlő bájos infantilizmus azt sugallta, soha nem fog felnőni igazán.  A tanári kar meglepetésére és az osztály csalódására az ifjú tanár érettségi után azonnal megkérte Eszter kezét, és ő, akinek nem voltak tervei a jövőre nézve, kis habozás után igent mondott. Gyermekük nem született, ebben a házasságban Eszter volt a gyerek.
A pipere részlegnél egyik polctól a másikig szédelgett a hihetetlen kínálat láttán. Eszter a nyugdíjig drogériában dolgozott, neki való munka volt, csak azt kellett megjegyeznie, ami úgyis érdekelte.  Esténként bőrén és haján hazavitte ágyukba az illatokat. Boldog és hosszú házasság volt az övék. Mindketten önmagukat adták, pontosan azt, amire a másiknak szűksége volt. Ákos otthon is szenvedélyesen tanított, elalvás előtt rendszeresen felolvasott valamelyik népszerű klasszikusból.  Eszter ilyenkor az ölébe bújt, de a szavaknál jobban élvezte férje hangját és közelségét.  Ákost boldoggá tette a figyelő szempár, ha látta, hogy elálmosodik, a fülébe súgta:
 – Kis Bolondom, holnap kikérdezlek.
Esztert biológiai órája, a gyomra figyelmeztette az idő múlására. A hosszú távollét, az elmaradt ebéd, Ákos megjósolhatóan feddő tekintete visszarántotta a jelenbe. Fürgén indult a frissen sült kenyerek illata nyomán, hogy ebédet vegyen.  Váratlanul májusfának álcázott sálkínáló állta el az útját, az anyagok, színek mesés választékával. Eszternek a kalap után a sál volt a gyengéje. Mindenről megfeledkezve kezdett turkálni, válogatni, próbálni. Finoman ráncolt, puha arca felélénkült, kipirult az egymásba folyó színek vibrálásától, a selymek könnyű érintésétől. - Ma hideget eszünk - mondta félhangosan, Ákosnak címezve, mikor végre kitépte magát a sálak bűvöletéből.
A lakásban csend fogadta.
-  Azonnal terítek - intett férjének - csak levetkőzöm. - A biztonságba helyezett kalap után, döbbenten meredt a nyakáról letekert sálra. A sajátja helyett az utolsóként felpróbált hamuszürke selyemben jött haza, ami a szolid kezdet után, fokozatosan tüzesedett át a pirkadat színeibe. Vissza kell vinnem, tekerte újra idegesen vékony nyaka köré, közben elégedetten nézte/,/ milyen jól választott. Az idő Eszter számára megint elfolyni látszott. Állt a tükör előtt, az otthoni, visszafogott környezetben még erősebb lett a sál hatása. Nagyon másnak, különlegesnek látta magát. A reggel óta készülődő eső rántotta vissza a jelenbe, mikor teljes erővel verni kezdte az ablakot. Ilyen időben nem megyek vissza, majd holnap. Ákos miatt is lelkifurdalás gyötörte, mer férje nem evett és szótlan volt. Este megágyazott/,/ és mikor a felolvasás is elmaradt, biztos volt benne, hogy haragszik. Elalvásig sírdogált.
 Másnap egyenesen a sálakhoz ment, amit véletlenül elhozott, visszaakasztotta a többi közé, majd keresni kezdte a sajátját. Egyre idegesebben turkált, de a muszlin sálnak nyoma veszett. Keresgélés közben észrevette, hogy tegnap óta új darabokkal bővült a kínálat, és a mókuskerék újra mozgásba lendült. A sálak, mint színes pányvák tekeredtek a nyaka köré és nem eresztették. Különösen egy remek, pihekönnyű darab varázsolta el, melyen két tiszta, átlátszó szín, a vízkék és a víz zöld hullámzott egymásba. Érezte, ennél szebbet nem találhat. Nyakára simította, gondosan tetszetős masnira kötötte, majd bevásárolt és elégedetten a pénztárhoz sietett. Kifizette az élelmiszert, de elmenni már nem tudott, mert egy testes férfi lépett hozzá, és udvariasan felszólította, hogy kövesse.
- Miért?  Hová? – kérdezte ijedten az előtte tornyosuló, széles mellkastól.
- Jöjjön – fogta meg törékeny karját – ellenőrizzük a számláját! -  Elindult engedelmesen, de érezte, most valami rossz történik vele. Az események gyorsan követték egymást. Eszter zavarodott volt, csak képeket, hangokat észlelt, egy kopár szobát, táskája asztalra borított tartalmát, a szétgurult zsemléket, az iratait, a számlát, Ákos fényképét, vasalt zsebkendőjét, ami fehéren hevert az asztalon Később egy nő is megjelent, és az adatait kérdezte, az arca szigorú volt. Csodálkozott és rosszallását fejezte ki, hogy hetvennyolc évesen sálat lop.
 – Nem loptam. - hajtogatta, közben könnyektől vakon nézte a felvételt, amit róla rögzített a kamera. -  Véletlen volt, az első is véletlen volt.
 – Szóval első is volt? - nézett rá gúnyosan, de elégedetten a nő, a könnyen jött beismeréstől.
 – Igen, az én sálam itt maradt, ezt - mutatott a bizonyítékra, mely hideg színeivel részvétlen hevert az asztalon - azért vittem el, mert az enyémet eladták közben. 
A férfi mosolygott, a nő hitetlenkedve csóválta a fejét. Akárhányszor nekifutottak, a védekezés egyre zavarosabb, zaklatottabb lett, de a történet nem változott.
– Milyen volt a sálja? – kérdezte végül fáradtan a nő.
 – Fekete muszlin - A kérdező elment, és rövidesen visszatért Eszter sáljával. Próbálta elmagyarázni türelmesen, hogy a dolog még sincs rendben, de mikor a megkönnyebbült, öreg szempárba nézett, feladta. Kissé megszégyenülten figyelte, ahogy remegő kézzel pakol és a biztonsági ember készségesen segít neki. A nőt hirtelen megcsapta az öregség szele, a kiszámíthatatlan jövő, a tudat, hogy vele is megtörténhet ugyanez, vagy bármi.
 –  Várja otthon valaki? - kérdezte szinte gyengéden, megsejtve törékeny jelenét.
 - A férjem.
 - Kísérje haza! – utasította a biztonsági őrt.
Eszternek nemcsak a keze, de a lába is reszketett. A biztonsági őr karjába kapaszkodott, aki a bevásárló szatyrát is vitte. A férfi, hogy megtörje a csendet, a férjéről kérdezte. Eszter megviselt arca felderült, látszott, hogy a kérdés kedvére való, de csak annyit mondott, jó ember. A lakásajtóig kísérte. A bejárati ajtó nyitva volt. Egy hazatérő szomszéd gyanakodva figyelte az ismeretlen férfit. A biztonsági őr kellemetlenül érezte magát, tisztázni szerette volna a helyzetet, de nem akarta leleplezni az öregasszonyt sem.
 – A néni rosszul lett az üzletben, hazakísértem.  – A szomszéd bólintott, de továbbra is szótlanul állt, várva, hogy elmenjen. 
– Az ajtó nyitva volt - folytatta kényszeredetten – szerencse, hogy itthon a férje, mert ápolásra szorul. 
 A szomszéd szeme elkerekedett.
 – Mit beszél? A bácsit egy hete temettük el.
 A közéjük hullott csendben tisztán hallották az asszony felszabadult hangját.
– Máris terítek Ákos, ma hideget eszünk.
 
Utoljára frissítve:2020. február 06., csütörtök 19:24
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Legfrissebbek a szerzőtől: Zentai Eta

Tovább a kategóriában: « A vak is láthatja A Bándy meg én »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned