Logo
Nyomtatás
Harisnyakötőm patentjai
 
Az első patent megnyitója első szerelmem, későbbi férjem lett. Selymes, fekete és barna színű harisnyákat viseltem. Keze a papucsomtól haladt felfelé. Papucsomnak vékony, puha talpa volt, akár egy vékony betét. Hálószerű, széles pánt fogta lábam, nem sokáig volt rá szükség. A harisnya lábfeje világosan körvonalazódott, alatta lapultak rózsaszínre lakkozott körmeim. A simítás jólesett, s a felfelé haladó ujjak csiklandoztak, nem, inkább bizsergettek. A kéz a térdhajlatban megállt, nem is tudta, még visszaforduljon-e. Az ujjak ösztönösen választották a comb útját, egészen a harisnya felső szegélyéig. Csipkézett minták sűrűsödtek össze itt, a selymes tapintás elidőzött, a csipke maga volt a buja törékenység. Fullasztó hőséget éreztem, tekintetem a sötét, fodrokban hullámzó függönyre esett. Lehet, hogy most kellett volna kinyitnom az ablakot, friss levegőt engednem. Ehelyett észrevettem, hogy a patent felpattan, s a kéz csupasz bőrömmel érintkezik. Éreztem, világosan éreztem a férfi pillantásának vágyát, a comb és lábszár meztelenségének felvillanását, a boka és a talp csupasz érintését. Tartásom csak azért őriztem meg, mert fekete, selymes harisnyámat még szigorúan őrizte a másik patent.
 
Az élet filmjének egy másik perdületében felpattant ez a patent is. Hogy azt ki pattintotta fel, az már nem is volt annyira érdekes. A finom tapintású, selymes harisnya egy gyors mozdulattal a földre került, és én nem is akartam ebben megakadályozni. Most levetkőztetett lábam az ég felé kalimpált, én hanyatt feküdtem, nem is tudtam, hogy egyáltalán vannak-e lábaim. Később ez a harisnya az elfeledett szeretők sorába került, valahol a tömeges számú bugyik, melltartók szekrényében lapult meg.  Hogy hány volt belőle? Nem számoltam, és nem is lényeges. Én már akkor lázas álmaimban tobzódtam a számok tömegében, ezer és ezer ölelésben. Meztelen lábam hol megtapadt a konyha síkos kövezetén, hol a szőnyegpadlóba süppedt. Perzselte a mámoros férfiajkak és bajuszok vágyait. A hőséget szakállas csókok enyhítették, már nem vágytam a tiszta levegőre. A pasztellt elvetettem, vörösre festettem körmeim.  Melltartóm kapcsainak, blúzaim gombjainak kitárulkozását odaadóan engedtem, bugyim gyakran és sokáig a földön pihegett. Kétségtelen, hogy mindez a tudatalattim, legyömöszölt ösztöneim rejtett, titkos felfedezésének, lavina-vágyaimnak időszaka volt, miközben kijáratokat és kapaszkodókat kerestem. Ám mindig tudtam, hogy van még két patent, amit senki nem nyitott még meg. Vártam valamire.
 
Egy alkalommal szobámat mámoros köd burkolta be, füstjét akár vágni lehetett. Mégis megtaláltam mindent. Bebújtam mindenhova, mellkasom halkan pihegett. Órákig hemperegtem a tér és időnélküliség önkívületében. Fehér gyöngyökkel tűzdelt, gyönyöröktől gömbölyödő pongyolám csakúgy szívta magába a különös illatokat. Néha hatalmas, zöld szemű szőlőfürt nedve érte ajkaim, édes csokoládé omlott szét a nyelvem és fogaim között. Később vörös eperre éheztem, kacéran koccant a két pezsgőspohár ajka, piros rúzscsík maradt utána. Majd vörös hajam dús fonatokban fogta közre jóllakott arcomat. A bőr kisimult, a ráncokat egy tátongó hasadék beszippantotta. Már csak egy cigaretta hiányzott. A zuhanynak zsibbasztó vízrózsáiból léptem éppen ki, majd belenyaltam csészémbe, s a filter másik végét meggyújtottam. Akkor vettem észre, hogy harisnyakötőm harmadik patentja is megnyílt, nem is emlékszem, hogyan. A lélek most furdalt, fehér habot tajtékozó vonaglását meghallottam.
 
Egy áruházi fiók zugában turkáltam, vékony szőrű antilop cipőm merev sarkain álltam. Egy lenge, áttetsző muszlin pendelyt kerestem, amibe beburkolom majd magam. Tekintetem átsiklott a bufli, prémes és bojtos papucsokon, combfixeken, fényes harisnyákon, melyek hanyag összevisszaságban hevertek egymás mellett, s prédára vártak. Épp nyúltam volna az egyikért, de ujjaim félúton megálltak. A tükörből első szerelmem nézett reám széles mosollyal. Most már gyorsan ment minden, pontosan tudtam, mire vágyok. Este én tártam fel a negyedik patentet, az álmokba valóságos sikoly hasított.   Nemsokára fehér ruhában, fehérre lakkozott körmökkel az oltár előtt álltam. Harisnyanadrágom engedelmesen simult feszes bőrömre a ruha alatt. Többet nem öltöttem magamra harisnyakötőt soha.
 
Nagyjából ilyesmit suttogtam el serdülő leányunokámnak. De tudjátok meg, hogy a nőnek mindig őriznie kell szaftos, verejtékes titkokat. A harisnyakötőt természetesen nem dobtam ki, a szekrény legmélyén tartottam. Időnként elővettem, arcomba fúrtam, emlékeimben szaglásztam. A patentokat gondosan lezártam, ám néha izgató tangózenét dobolt süket fülem, és én visszatáncoltam múltamba, egyet-egyet kacagva felpattintottam.
Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna


Nyugalmazott általános- és középiskolai tanár vagyok. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hivatás volt. Nyugdíj után újságot írtam, szépirodalmat pedig 2002 óta alkotok. Eddig 23 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt, mesét. Hét mesekönyvet sikerült létrehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat, könyveimnek csak az egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom. Rendszeresen publikálok, főként a Föveny c. csongrádi szépirodalmi folyóiratban. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjazottja voltam Miklóska mesekönyve c. 30 mesét tartalmazó mesekönyvemmel. Csongrádon élek, alkotok. Könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom.

© A Hetedik, minden jog fenntartva.