Logo
Nyomtatás
Rejtjeles üzenet
 
Feküdt a kurva kórházi ágyon, már negyedik napja nem evett semmit, az infúzió monoton unalomcseppekkel csöpögött, miközben még mindig úgy érezte, a sors kaszabolja hasát egy életlen késsel; ha lejárt az idő, nincs mit tenni, aztán meggondolta magát, hátha, mégis; a hajnali napfény körbetáncolta, s egy rejtjeles üzenetet továbbított félig zárt szemhéjai közé, mely megpördült a retinán, belecsimpaszkodott az idegsejtekbe, majd elfutott az agyig, de ott nem lelt befogadást, így kénytelen volt a megfoghatatlanság útvesztőiben bolyongani, a lélek sötét, ismeretlen folyosóin.
– „Kapbe”, Mazsorettke – legyintett dühösen.
– Nem kapom – visított élettársa. – Téged nem lehet szeretni, mert nem hagyod. Nem lehet szeretni, már az ágyban sem.
Még aznap elköltözött.
– De sovány vagy, mi történt veled? – veregette meg vállát Karabi Vendel, volt osztálytárs, közterület-felügyelő és gyakorló alkoholista a Fekete macska nevű, közéleti központ címre pályázó vendéglátóipari egység szürke bádogpultjánál támaszkodva.
– Kórházban voltam, a hasnyálmirigyem begyulladt, a gyáva féreg.
– Baszod, abba az ürgék bele szoktak dögleni.
– Bele. De nem vagyok szabálykövető. Iszol még egy sört?
– Akár kettőt is. Hallom, a csajod is kidobott.
– Ki. Lement rólam az összes izom, úgy nézek ki, mint egy fogyókúrázó kandeláber, és még nem is világítok.
– Majd jobb is lesz, haver.
– Lesz.
Ittak néhány sört, az éjszaka suttogott, érthetetlenül; halotti maszkot öltött a Hold; nem hiányzom én sehonnan, nem is hiányoztam soha, motyogta, bandukolt a nyílt sebektől ájult úttesten, lépteit összehangolta szívdobbanásával, csak arra figyelt, még a kilencvenhatezer-ötszáznegyvenedik lépésnél is, aztán rácsodálkozott könnyeiben a sóra, a molekulák és atomok tülekedésére, az elektronok viháncolására, a bozonok együttérzésére, Isten hallgatására... – míg tartott az út. És már nem hiányzott. És már nem fájt semmi.
Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Egervári József

© A Hetedik, minden jog fenntartva.