Vidéki ecloga

(avagy pásztori és császári múzsák)

A császári költő a messzi vidék marhapásztorai felé halad. Egyből szóba elegyedik a
pásztorokkal.
- Hová, hová?
- Városi útra igyekszünk – felelik a pásztorok.
- Úgy tudom, errefelé igen szépen, idilli képben éltek. Mit tudtok ti?
- Ó, mi őrizzük a nyájat, s ha legelt, itatóra tereljük. Közben figyeljük a vén bakot, mert ha az
megtorpan, ravaszul döf. Azért, mert ravasz.
- És még?
- Az a dolgunk, hogy a legelő tehén tőgye legyen tele tejjel.
- Most milyen évszak van itt?
- Tavasz. Láthatod. Az újult föld önti a virágot, a nyárfa fehéren hajlik. Összefonódnak a zöld
venyigék, a napos dombon nemsokára mosolyogva fürt piroslik.
- Hát a víz és a szél?
- Rengő partot ver a hullám, a sima tengernek fodra se rezzen, a fecsegő szellők meg
hallgatva leülnek.
- A háborút ismeritek-e?
- Már hogyne ismernénk. Dudvát írt a bokrok közt a paraszt, ha Mars dárdái ropognak. Mi
várjuk a békét. Ha majd a gyapjat a rét maga adja át a rajta legelésző kosnak, akkor béke lesz.
- Dalolni szoktatok-e?
- Ó, nagy költő, miért kérded. A hexametert te ismered. Hogy hallatszana fel a vidékről a lúd
gágogása, amikor az udvarban hattyúk lebegő hangja hallik.
A költő hallgat.
- Tudod – folytatják a pásztorok-, te már visszakaptad birtokaid is. A császár elismer, nem
vagy szegény, kivált, ha dicsőíted is. Sok időt töltesz császárunk udvarában, s az éneklő
hattyúk örökre felröpítik majd neved. A mi ludaink sosem hagyhatják el vidékünk határait,
bár lebegő hangjuk sokszor szépségbe hallik. Ám az udvari hattyú szárnyal, még ha rekedt,
akkor is.
A császári költő tovább hallgat, majd kecses hattyúnyakát és szárnyát a magasba emeli.
Nyakának bársonyos tollát a hallgatva ülő, fecsegő szél ölébe ejti.

Utoljára frissítve:2019. november 06., szerda 19:09
Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna


Nyugalmazott általános- és középiskolai tanár vagyok. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hivatás volt. Nyugdíj után újságot írtam, szépirodalmat pedig 2002 óta alkotok. Eddig 23 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt, mesét. Hét mesekönyvet sikerült létrehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat, könyveimnek csak az egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom. Rendszeresen publikálok, főként a Föveny c. csongrádi szépirodalmi folyóiratban. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjazottja voltam Miklóska mesekönyve c. 30 mesét tartalmazó mesekönyvemmel. Csongrádon élek, alkotok. Könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom.

Tovább a kategóriában: « Lol... Démodológia »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned