Hírfolyam

– Imádom a vénasszonyok nyarát, oly melengetőn süt a Nap – veregette meg barátságosan a vállát Ficzuk úr Donáth úrnak, az agg ószeresnek. Az idős férfi meglepetten, elkerekedett szemekkel nézett a könyvesbolti eladóra, aztán se szó, se beszéd, sarkon fordult és köszönés nélkül átrohant a Váci úton, a tülkölő autók között, a Lehel piac irányába.
Két kelkáposztával szemezett, majd megtapogatott egy kígyóuborkát, utána halkan odasúgta Kovács úrnak, a réz színűvé változott öreg aranyifjúnak, hogy Ficzuk úr biztosan megbolondult, mert imádja a vénasszonyok farát, és feltehetően már jön a pap.
Kovács úr hangosan felröhögött és már indult is kedvenc kiskocsmájába, ahol két stampedli kommersz konyak és egy-egy üveg (rendszerellenes) Heineken sör társaságában harsányan újságolta Devecseri úrnak, a szintén nyugdíjas közterület-felügyelőnek, hogy Ficzuk úrnak elment az esze, ugyanis titokban szervezi a vénasszonyok hadát, mert hamarosan eljön a nap. Devecseri úr unottan kérdezte, miféle napra vár Ficzuk úr, Kovács úr pedig csak bosszúsan legyintett, majd aggodalmaskodva magyarázni kezdte, hogy a vén hülye, megátalkodott liberális elme, mindig azt a napot várja, amikor eljön a szabadság, no, de ehhez minek  kellenek a vénasszonyok, azt elképzelni sem tudja, legyintett lemondón.
Devecseri úr este otthon akkurátusan megszerkesztette a jelentést. Ficzuk úr a rendszer ellensége. Folyamatosan meg kell figyelni. Könyveket olvas. És könyveket árul. És szervezkedik. Nyilvánvalóan magyar- és rendszerellenes lázadást akar kirobbantani, az sem kizárt, hogy a migránsokat is bevonja, mert állítólag jól beszél angolul. A migránsok is biztosan jól beszélnek angolul.
Javaslom a titkos Kopasz Kommandó bevetését. Ficzuk urat meg kell félemlíteni. Ha nem használ, akkor el kell zavarni az állásából, hogy ne tudjon mindenféle felforgató könyveket árulni. Biztosan pult alól árulja. Ha ez sem használ, akkor a TEK rohanja le, verje bilincsbe, börtönözzék be, ítéljék el, akasszák fel. Az ilyen imperialista árulók nem érdemelnek mást.
Elégedetten dőlt hátra karosszékében, végre ismét érezte a régmúlt idők illatát, amikor még rend volt, amikor a kétes elemeket elvitte a rendőrség, az ÁVÓ, a titkosszolgálat, amikor nem lehetett csak úgy ugatni, szervezkedni, rendszert dönteni. A jól végzett munka örömére felbontott egy doboz Heinekent, de előtte vastag hegyű filctollal besatírozta a dobozon virító vöröscsillagot. Az embernek, ugye, legyenek elvei, vigyorodott el.

Ficzuk úr másnap a Gerbeaudba igyekezett, Annácska már ott várta, meghajolt, kezet csókolt a csinos hölgynek.
– Ficzuk úr, szombat este mit csinál? – kérdezte Annácska, miközben bugyiig elpirult.
– Éppen semmit. Ráérek.
– Akkor eljön hozzám vacsorára?
Az idős férfinak egy pillanatra megállt a szíve, levegőért kapkodott, ám úgy érezte, az élet gyönyörű is tud lenni. Hazakísérte Annácskát, kapott az arcára egy leheletnyi puszit, a vérnyomása ettől kicsit megugrott, de soha nem érezte még magát annyira boldognak.
Hazafelé beugrott a SPAR-ba, vásárolt egy üveg száraz vörösbort, villányit, mert azt szerette legjobban.
– Na, mi a helyzet a vénasszonyokkal? – állt meg mögötte Devecseri úr udvarias vigyorral a képén, lezseren rátámaszkodva a bevásárlókocsira.
– Imádom a vénasszonyok nyarát, oly melengetőn süt a Nap – válaszolt mosolyogva Ficzuk úr.
– Hát, még a végén feltüzeli ezeket a vénasszonyokat is, ugye?
Ficzuk úr határozatlanul bólintott, gyorsan fizetett, biccentett Devecserinek, akit nem igazán kedvelt, sötét és rosszindulatú tekintetével mindig az ember veséjébe akart látni. Még mindig melengetőn sütött a Nap, Ficzuk úr örült; rá is fér erre a szomorú országra, állapította meg halkan, nagy a sötétség, pedig az élet lehetne gyönyőrű is.
Devecseri tisztes távolságból követte. Büszke volt magára. Végre megtalálta az ellenséget.

Utoljára frissítve:2019. november 04., hétfő 21:39
Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Tovább a kategóriában: « Csuri A henger formájú ház bolondja »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned