Eric Johnson pokolbéli víg napjai
Egy latin költő önfeláldozó élete
És tragikus halála

Első rész.

„Keresd a jót, a szépet és az igazat mindaddig, amíg élvezed, de ha nem élvezed, kerüljed el.” (Epikurosz)

Már többször írtam Eric Johnsonról, Faludy élettársáról, titkáráról, mindeneséről, és mindig elgondolkodatott sorsa. Egy igazán jó és önfeláldozó, hasznos életet élő ember végzetét ismerhettem meg. Végzete, öröme, bánata, tragédiája Faludy György volt. 28 éves korában, amikor találkoztak Málta szigetén, mint egy görög drámában, megpecsételődött a sorsa. Egy öntörvényű, mondjuk ki, önzőségét önmagának megbocsátó alkotó emberrel, ám kitűnő költővel kötötte össze a sorsát. Eric feladta addigi énjét. Vannak ilyen önfeladók, akik szívesen alárendelték magukat egy másik embernek, csak, hogy társuk mellett maradhassanak, szolgálhassák. Mert az önzetlen szerelem, szeretet vak. Ahogy Márai mondja: „a sorsunk a jellemünk”. Eric Johnson is magát feláldozni tudó, önzetlen ember volt. Faludy a fordítottja, aki mindent és mindenkit a költői létnek, hivatásának és az azzal szerinte neki járó szabadságnak rendelt alá. És ezt természetesnek tartotta, mint, ahogy barátai és ismerősei is, mondván, a költőnek szabad. Ez a művész önzése, aki úgy gondolja, hogy neki mindent szabad. És Faludy körül mindig voltak ilyen megértő barátok, mert költészetével, egyéniségével, udvariasságával, tudásával, kedvességével elvarázsolta azokat, akik közelébe kerültek. Mindig voltak, akik megbocsátották az önzését. Erről a művészi önzésről Faludy barátja, aki nem tagadta másságát, aki mint Faludy, öntörvényű életet él, az orgonaművész, Varnus Xavér az „Isten megbocsát, az a mestersége” című Faludy által ihletett könyvében ezt írta:

„Igen, azt gondolom, hogy a tehetség ilyen fokán minden egyéb megbocsátható és feledhető – egyetlen zseni sem tud őrültségéből kifolyólag akkora kárt tenni az őt körülvevő világban, mint amekkora haszonnal jár a jelenre és a jövőre nézve a munkája. Egyetlen zseniről nem tudok, aki művészetével ne fizette volna ki, vagy ne fizette volna túl az emberiségnek a számlát, dühében akárhány ablakot tört is be, alkoholizmusában akárhány báltermet hányt is végig, léhaságában akárhány visszafizetetlen kölcsönt hagyott maga után, s bujaságában akárhány szüzet is rontott meg. A művészek törött szárnyú angyalok, kik, ha akadozva, de mégis Isten felé tartanak.”

Nos, ezek a törött szárnyű angyalok, Ady, Latinovits, Szabó Dezső és még sorolhatnám, nagy művészek, de enyhén szólva is nehéz emberek voltak. Természetesen nem értek egyet Varnus Xavérral, és gondolom, sokan hasonlóképpen vélekednek, különösen a nagy emberek „áldozatai”. Személyesen is érintett vagyok, hiszen anyám, Fodor Ilona nagyon okos, szorgalmas rádió-riporter és műsor-író, irodalomtörténész volt és hivatása érdekében mindent és mindenkit feláldozott – aki hagyta – mindenkivel éreztette, hogy neki mindent szabad, mert ő tehetséges, nekünk ezért kötelességünk elviselni akármit is csinál. Faludy is hasonlóképpen vélekedett, csak kedvesebben, udvariasabban. Közéletében udvarias volt, csak magánéletében volt meglehetősen önző. Barátnőinek, barátainak, ismerőseinek fehér asztalnál, előadói pulpituson, emlékirataiban elmondta, hogy ő például a szerelemben szabadságot akar, akkor és oda megy, azzal, akivel akar, és ezt vegyék tudomásul. Nemigen volt tekintettel partnereire, miközben úgy gondolta, szereti őket. Barátaitól természetes módon, elfogadta a segítséget. És szeretői általában alárendelték magukat akaratának, beletörődtek, mert szerették, mert önzését megbocsátották, és a költő valóban szeretetre méltó volt. Mindegyik magánéleti kapcsolatában többet kapott, mint amennyit adott. Megaztán, ha valakit szeretünk, nem méricskélünk, annak szinte mindent megbocsátunk, elfogadjuk partnerünket olyannak, amilyen. Különben is, a legritkább, hogy egy partnerkapcsolatban ne legyen egy vezér és egy alárendelt. Csak az önzés mértékében különbözünk egymástól. A szimmetrikus kapcsolat olyan, mint a fehér holló. Mindezt előre kellett bocsátanom. Még akkor is, ha Faludyt kedvelem. Olyan, mintha nagyapám lenne, akiről megtudom, milyen botlásai voltak, de megbocsátom neki, mert kedvelem. Mert Faludy tartozik-követel rovata pozitív. Ugyanakkor, tudjuk: ha valaki alkot, akkor szeretteitől, barátaitól kell elvenni időt, energiát, hogy létrehozza művét. Hiszen a mű a döntő, a fontos. Nem Faludyt leleplező esszét kívánok írni, hanem kellő tisztelettel kimondani azt az igazságot, amire a költő tanított. Így vele sem tehetek kivételt. Egyébként jobb, ha egy jóakaró írja meg az igazságot Faludyról, mint valami antiszemita, homofób, előítéletes kurucinfós.

Nos, Eric Johnsonról a Föveny című csongrádi irodalmi folyóiratnak, írtam könyvemben: „Ha szabad igy mondanom. Faludy György szerelmei, barátai, szerepei.” És már-már azt hittem, mindent tudok a költő és Eric Johnson rendhagyó kapcsolatról. Most azonban kezembe került egy hézagpótló, újdonságot jelentő könyv, amely árnyaltabbá teszi a két költő viszonyát, és pontosabbá Eric portréját. A mű címe: Zebrapintyek az írógépen. Faludy György Torontóban és Budapesten. A műről majd hosszabban beszámolok, most azonban csak az Eric Johnsonról és Faludy kapcsolatáról szólok. A könyv szerkesztője Milánovics Danica, akinek már ismerjük több kiadást megért művét, címe: Faludy György utolsó éve, amely miatt öt évet kellett pereskednie a szerzőnek az özveggyel. Végül Faludy Fanny veszített, de ez is külön „rémtörténet”, amiről már beszámoltam a nagyérdeműnek. Nos, Faludy életében 1966 és 2002 között megkülönböztetett helye volt Eric Johnsonnak, ő volt a harmadik, a legtartósabb fiúszerelem. Élete oly kalandos, mint Faludyé, és a szépség iránti vonzódása, az irodalom és történelem szeretetében is hasonló. Méltó társa volt a költőnek 36 évig, amíg az agg költő el nem veszítette a fejét, és amig őt el nem vette férjül egy rámenős fiatal „hippylány”, ahogy magát Kovácsa Fatima Fanny nevezte. Nem volt méltó szellemi partnere a költőnek, egy napon nem lehetett említeni műveltségét, emberségét Eric-kel. Erről a kulturális különbségről majd később.

Faludy 2001-ben, amikor még együtt éltek, így beszélt róla Vincze Attila barátjának, aki később több könyvet szentelt Faludynak. „Eric, egy nagyon különös, különleges lény. Fiatal korában trappista szerzetes volt. De kitették a kolostorból azzal az indokkal, hogy olyan személy nem lehet katolikus szerzetes, akinek a két szülője protestáns. Aztán katona lett. A háborút követően az amerikai titkosszolgálatnak (Secret Service) a főhadnagya volt Koreában, amerikai állampolgár ugyanis. Ezt követően táncosa lett a legjobb francia és amerikai társulatoknak. Táncolt a Párizsi Operában is. Majd eltörte a térdét. Elesett a színpadon. Így kényszerű okokból felhagyott a tánccal. Ekkor olvasta könyvemet, a Pokolbéli víg napjaimat (ami 1962-ben jelent meg Londonban), és beiratkozott az indianai egyetemre, hogy a Bloomingtonban magyart és azt hiszem, malit, vagy szamojédot tanuljon. Ezt követően utazott Budapestre, azzal a szándékkal, hogy megkeressen engem. Mint amerikai, nem tudta, hogy egy olyan könyvet, mint a Polkbéli víg napjaim, én nem írhattam, nem jelentethettem volna meg Magyarországon, és így nem talált. Visszament Németországba, Stuttgartba, ahol a Benz autógyárban dolgozott, vezető tisztségben, majd pedig a Luxemburgi Rádió munkatársa lett. Közben megtudta, hogy Máltán élek. Írt nekem és eljött hozzám. Ekkor 28 éves volt. Én ötvenhat. 1966-ot írtunk. A titkárom lett. Elolvasta az összes levelemet, melyek a fiókomban olvasatlanul hevertek, és mindenben intézkedett. A könyvemet, amit éppen akkor írtam Rotterdami Erasmusról – és máig csak németül és angolul jelent meg, (2006-ban az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent magyarul is – A szerk.), lefordította magyarról angolra. Angolul, franciául, németül tökéletesen tud. De beszél, ír, olvas magyarul, latinul (verseskötetet is adott ki ezen a nyelven), szerb-horvátul, oroszul, japánul, élt Tokióban is egy évet. És mindezt azon felül, hogy jártas a filozófiában, a történelemben, a teológiában… Ráadásul tájékozott az aktualitásokban is. Most itt ül a szomszéd szobában, és nem tudom, hogy mit olvas, Vergiliust-e, vagy modern angol irodalmat. Néha hármat is egy nap. Ha jó könyvet kap, akkor 24 vagy 36 órán át olvas, mindaddig, míg be nem fejezi. Roppant érdeklődő, és óriási segítségemre van. Nélküle aligha hiszem, hogy 90 évig éltem volna.” A fenti idézetben leírtak akkoriban, 2000-ben újdonságnak hatottak. Ez volt Faludy leghosszabb élettársi kapcsolata, 36 év. 1966-ban Máltán találkoztak, meglátták és megszerették egymást. Szegő Zsuzsa és Vámbéry Rusztem mellett a legértékesebb ember Faludy életében. Hűséges élettárs-titkár. A költő életének minden területén, az írásban, olvasásban is lelkes segítőkész, önfeladó, örök újrakezdő, Eric mellett mindig védve érezte magát, Eric pedig Máltán végre megtalálta önmagát, hivatását: szolgálni költőtársát.

Eric Johnson, a fiatal és csinos balett-táncos Észtországban, Rigában született, apja a Time című népszerű lap, gazdag társtulajdonosa. Az Egyesült Államokban végezte tanulmányait, a bloomingtoni egyetemre járt, majd kiszolgálta katona-idejét Koreában. Párizsban sikeres balett-táncos lett, a híres Nurejevvel lépett fel, valószínűleg mellette ismerte meg a másságot. Megsérült, ezért a pályát ott kellett hagynia. Kalandos életet élt, vándorolt a világban, különös körülmények között ismerkedett meg Faludyval. A fiatalember a „Pokolbeli víg napjaim”-at New Yorkban olvasta. Többször. Látatlanban beleszeretett a költő szellemébe, mivel pedig ő is kedvelte a fiúkat, valószínűleg megtetszettek a könyv azon részei is, amelyekben Faludy nyíltan elmeséli Amárhoz, a csinos arab fiatalemberhez fűződő szerelmét. Elhatározta, hogy megismerkedik a költővel, és mert azt hitte, Magyarországon találja, ezért Budapestre jött, ahol a Magyar Rádió angol nyelvű adásának sportriportere lett. Mivel azonban észrevette, hogy állandóan követik, és rájött, hogy Faludyt nem találhatja Magyarországon, elutazott. Németországba, Stuttgartban, a Mercedes gyárban dolgozott, aztán a BBC segítségével Faludy nyomára bukkant. Két év keresés után, 1966-ban rátalált Máltán. Faludy így emlékszik a találkozásra a Pokol tornácán című memoárjában: „…februárjában ismét sürgönyt kaptam, melyet Eric Siracusában adott fel: jöhetekemaltaralatogatninagyonkivanommaratalalkozast. Ebből kivettem, hogy Eric pénztárcája nagyon sovány lehet – írja a költő. 1967-ben még egy pár hónapig Londonban élnek, majd Faludy fiát elhelyezte egy kollégiumban, eladta házát és Kanadába, Torontóba utazott Eric-kel. Beutazták a fél világot. Kedvenc országaik: Marokkó, Törökország, Jugoszlávia. Eric beleszeretett Indiába, a hindu kultúrába. Nyáry Krisztián az „Így szerettek ők” című bestseller felületességű könyvéből és Faludy emlékezéseiből, interjúiból is tudom, hogy Eric kulturált fiatalember volt. Méltó társa Faludynak.    „Legközelebbi barátaim – írja Faludy a Pokol tornáca című könyvében – azt mondták Ericről, hogy mindent titkon, tökéletesen megcsinál. Én inkább azt mondtam, hogy feltűnés nélkül, varázslatosan. A sótartóban mindig volt só, a kenyeres dobozban friss kenyér, a fürdőszobában szappan, fogkrém, borotvakés, az íróasztalon papír és bélyeg, a jégszekrényben hűsítő, a szekrényben frissen vasalt ing…” 

A Kétszáz szonett 75 verse neki, róla szól. Róla, neki írta Faludy legtöbb verses vallomását. Ízelítőnek, íme, néhány részlet.

„Aki szerelem nélkül él, kiszárad
s gonosz lesz, mint a politikusok…

…Láttalak ma reggel
ezüst roletták rácsában hogyan
alszol: kiléptem, festő az ecsettel
a teraszra s szétnéztem boldogan…

Ez a szerelem-szeretet, Faludy - sokszor hangsúlyozta, - nem elsősorban a szép testről szólt. A költő szerint a test szépsége nem elég, kell hozzá a lélek szépsége is, a kettő szétválaszthatatlan, de a lélek az első. „Testednek csapom a szelet,/ hogy lelkedet megkapjam.” – vallja egy szonettjében, amikor Torontóban, ebben a szabadelvű városban éltek. Sokat tanultak egymástól. Sokat beszélgettek, és mindig volt miről. „Versenyt olvastak”. Eric „olvasási tanácsadója” is volt a költőnek. A „Jegyzetek az esőserdőből” és más Faludy művekből is tudjuk, hogy Eric imádta a könyveket, az olvasását, könyv-vásárlást, kutakodást az antikváriumokban, szerette a könyvtárak alkotó csendjét. Ahová utazott, ott mindig felkereste a helyi könyvtárakat, járta a könyvesboltokat és diadalmasan vitte zsákmányát Faludynak, aki ugyancsak nagy könyvbúvár volt. Hosszú életében több ezer könyvet olvasott. (Lásd a Faludy, az olvasó című esszémet.) Faludyval együtt kutatta Erasmus műveit a British Múzeum könyvtárába, majd később szorgalmas látogatója volt a torontói egyetem könyvtárának. Eric fordította angolra a Pokolbéli víg napjaimat. Kitűnően ismerte a klasszikus irodalmat, latinul, ógörögül, franciául, németül, oroszul, japánul, arabul, magyarul is tudott, széles látókörű, klasszikus műveltségű ember volt, latinul írt versei rendszerint megjelentek a Vatikán egyik lapjában. Sajnos csak egy latin versét ismerjük, amit Faludy György fordított.    

Ericus Livonius latin szonettjének fordítása

Mi a szépség? „A szépség semmi más,
mint testi vágyunk, ha alakot ölthet”,
állítja Villanova. „Gyönyörködtet,
mikor szemléled” írja Szent Tamás.

Költő vagyok a nyájból s nem okos
filozófus, ki hoz fel érvet,
de azt tudom: a szépség fanyarédes,
s külsőleges gyötrelmeket okoz,

a pokolba sújt, az égig emel fel, 
bár csak rovás, amelynél nem látsz többet
az arccsonton, avagy jelzést a mellen –

ez a szépség, mitől remeg a szív,
a valóra vált gyönyör, ha gyönyörnek
nevezed, mikor keresztre feszít.     

 

Második rész.  

Érdemes egy kis kitérőt tennem, és Lénárd Sándorról bővebben írnom, egyrészt, mert nagy hatással volt a bölcs orvos-író mind Faludyra, mind Eric Johnsonra. És kedvcsinálónak is szánom esszémet, hogy minél többen részesüljenek a Lénárd könyvek bölcsességéből. Nem véletlen, hogy Johnson és Faludy felettébb becsülték a latinos műveltségű, a zsidóüldözés elől Braziliába menekült orvos-orgonistát, aki a Mici Mackó latinra fordításával, orgonaelőadásaival és az „Egy nap a láthatatlan házban” című regényével vált méltán híressé. A „Völgy a világ végén” című filozofikus könyvét annyira megszerette Robert Graves, angol író, az ókori történelem és irodalom kiváló ismerője, hogy előszót írt hozzá. Lénárd Sándorral Faludy dél-amerikai útja során ismerkedett meg. A Jegyzetek az esőerdőből egyik fejezete a latinistáról, a latin nyelv hasznáról, szépségről szól. A szerzőpár – Faludy és Johnson gyakran idézi Lénárd Sándort a könyv többi részében is. A dél-amerikai, magyar-zsidó orvos író, igazi önfeláldozó Schweitzer alkat volt, aki az afrikai Lambrénében épített kórházat a szegényeknek hangversenyei bevételéből. Lénárd Sándor Budapesten született, egy évben Faludyval. 1972-ben a brazíliai Dona Emma faluban halt meg. Kalandos volt az élete, akár Faludyé és Eric Johnsoné. A család a magyarországi munkanélküliség elől 1920-ban Ausztriába menekül. Lénárd Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. A nácik elől 1938-ban a fasiszta Olaszországba, Rómába menekült, ahol akkor még nem üldözték a zsidókat. Lénárdnak eleinte egzisztenciális, megélhetési gondjai voltak, gyakran éhezett, míg végre praktizálhatott. Szeretett könyvtárba járni. Faludynak mesélte, „Áldásnak éreztem, hogy 1944 Rómájából egyszerűen átléptem a középkori világba… „eltűnt napestiglen egy kolostori könyvtárban, ahol latinul olvasott”. Az ötvenes években Brazíliába emigrált, Dona Emma indián falu orvosa lett és egy tévés zongora-vetélkedőn nyert pénzből a Dona Emma völgyében, az őserdőben épít magának kunyhót, időnként hangversenyt ad. Szenvedélye a latin nyelv és a zene, a zongora, az orgona, a kertészet, a főzés. Faludynak egyik kedvenc olvasmánya volt Karinthy Frigyes kitűnő magyar Micimackó fordítása és 1957-ben dél-amerikai előadó körútja során, tudta meg, hogy az orvos, orgonista, író latinra fordította Milne világhírű meséjének angol változatát. Megtudta, hogy Lénárd tagja volt a Micimackó Társaságnak, társai azzal „szórakoztak”, hogy a különböző nyelvekre lefordított Micimackókat latinra fordították, majd visszafordították angolra. Kiderült több esetben, hogy a visszafordított műnek nem sok köze volt Milne eredetijéhez. Azért is volt szimpatikus Faludynak és Ericnek az író, mert Lénárd reneszánsz, humanista ember volt a viharos XX. században. Karinthy Ferenc is ezt emelte ki pontos jellemrajzában: „Lénárd ahhoz, a szakbarbárosodott korunkban, már-már kihaló állatfajtához tartozott, melyet polihisztornak, egyetemes tudósnak neveztek… Én köznapibban, csak úgy mondanám: humanista. Mégpedig e meghatározás kettős vonatkozásában, tehát klasszikus kultúra, hagyományok őrzője, a humaniórák, azaz nyelvek, filozófia, történelem és hasonló diszciplínák kedvelője, ápolója, művészetek gyakorlója, s annyiban is, hogy felvilágosult, emberbarát, türelmes, figyelmes, megértő, mások gondját átérző, segítőkész, nyitott és befogadó. Ennek megfelelően bámulatosan sokoldalú, orvosi hivatása, praxisa mellett kitűnően zongorázott, még orgonálni is eljárt a szomszédos templomokba, profi szinten otthonos a zeneelméletben, azonkívül tíz-tizenkét nyelven beszélt, írt, olvasott, fordított oda-vissza, könyveit tusrajzaival illusztrálta… Eszményképe, gyanítom, Albert Schweitzer lehetett, az orvoslástól az orgonálásig.” Kardos G. György, a szintén kalandos életű író is becsülte Lénárd Sándort: „Csodálatra méltó haszontalan dolgokra vállalkoztak ezek a különc lelkek.” Nem véletlen, hogy a vancouveri esőerdőben jutott Faludy eszébe írótársa. Én gyakran előveszem Lénárd könyveit és egy, - az író által egy óra talpára írt, ismeretlen szerzőtől idézett - elgondolkodtató verset megtanultam egy életre. Ajánlom önöknek is. Ez az én Miatyánkom. 

 „Ne dicsérd napodat, míg nem lett este
És estédet, mielőtt éjjé vált.
Ne szólj az éjszakáról, míg a reggel
Ködűző színeivel fel nem szállt!
Hallgass és várd meg, mivel jött a nap,
Jó sorssal jön-e, segít-e vagy rest-e,
Ne átkozzad, míg fényeiből tart
És ne dicsérd, amíg csak nem lett este.” 

   És, hogy kedvet csináljak fiatalabb kortársaimnak a latin nyelvhez és irodalomhoz, hadd idézzem Eric Johnsont, akit viszont Faludy idéz:

     „A latin nyelv használatára vezérlő öt jó ok. Először: Nem kell töprengened, hogy olvasóid írásaidhoz elég intelligensek-e. Azok. Másodszor: Olvasóid nem csekély fáradságot vettek maguknak, hogy egy holtnyelvet elsajátítsanak. Feltehetően saját fejükkel gondolkodnak, nem a csordáéval és a kevés megjelenő latin mű mindegyikét elolvassák. Mint a reneszánsz humanistái. Harmadszor: A latin nyelv legalább 1600 esztendővel öregebb, mint az angol és remélhető, hogy túléli. Negyedszer: latin verset írni olyasmi, mintha az ember gemmába rajzol domborművet mélyített véséssel. Ha költemény sikeres, elegáns, maradandó. A holt nyelv nem változik, nem avul el. Ötödször: latinul írni intellektuális ellenállást jelent az általános rothadással szemben. Az ember nemet mond a modern élet minden szemét, triviális megnyilvánulásának, ahogy a haszidok tették egykor.

Faludy és Eric kapcsolatáról szólva, nem kerülhető ki másságuk. Sajnos még manapság is ez borzongatja meg az átlagmagyart. Ma is aktuálisak Varnus Xavér gondolatai: „A magyar társadalom sznobságával, prűdségével és mérhetetlen konzervativizmusával a melegeket a társadalom kirekesztettjévé teszi…” És hozzá magyarázatot fűz, leírja, hogy Kanadában, Torontóban a homoszexuálisokat és biszexuálisokat nagy türelemmel és szeretettel vették és veszik körül. A polgármester is részt vesz a melegek felvonulásán. A kanadai évek viszonylagos nyugalomban teltek. Faludy amerikai és kanadai egyetemeken tart előadásokat, Eric pedig a legkülönbözőbb állásokban igyekszik pénzt keresni. Nem akar ingyenélő lenni. Többfajta munkát elvállalt, hogy a kezdeti anyagi nehézségen túl legyenek. Takarító volt, szállodában portás, egy számítástechnikai cégnél szervező, a torontói egyetemen sportosztályvezető. Faludy 1969-ben formális házasságot kötött Erényi Lilivel, egy magyar-zsidó szőnyeggyárossal, hogy az brit állampolgárként könnyebben utazhasson a világban és intézze üzleti ügyeit. Cserében minden év nyarán fiával és Eric-kel ingyen üdült Marokkóban, felesége szállodájában. A rövid házasság nem veszélyeztette Eric helyét. Faludy még 20-30 évvel ismeretségük után is rajongó szerelemmel, szeretettel írt élettársáról, aki titkára és szellemi volt társa is volt. Eric mindig szerényen háttérben maradt. Rejtőzködő, szerény, udvarias, tapintatos, hűséges ember volt. Faludy kanadai barátai is szerették. Nélkülözhetetlen szerepet töltött be Faludy életében. Halála előtt a költő elmondta, hogy gondoskodása nélkül, nem érte volna meg magas kort.

Hogy mennyire egyenrangú szellemi írótársa volt Eric Faludynak, azt bizonyítja, hogy 1988-ban Faludy György és Eric Johnson közös könyvet adtak ki, címe, a fentebb már említett „Jegyzetek az esőerdőből”. Ez Faludy legbölcsebb könyve, talán Eric lelkiismeretes munkája miatt is. Hasonló Seneca és Anatole France elmélkedéseihez.  Faludy szerint „csak külső formája napló”. Valókommentár a jelenségek margójára, szerény és hiányos kommentár, mint amilyen Epikur kertje Anatole France-tól…” Maga Faludy is elismeri, hogy a könyv megírásában több, mint nagy segítségére volt Eric Johnson. Így írt erről a Jegyzetek torontói, angol kiadásában 1988-ban: „Köszönetemet és hálámat elsősorban Eric Johnson barátomnak, unice horum foliorum satori, kívánom tolmácsolni. Eric Johnson nemcsak kitűnő angolra fordította alig olvasható, zavaros magyar jegyzeteimet, de szövegüket a szükségeshez mérten sokszorosára bővítette, mindig olyan értelemben, ahogy magam is szerettem volna, de nem tudtam megírni. Ezen felül egész passzusokat adott hozzá a magáéból, hogy a könyvet jobbá és változatosabbá tegye.” Ezt a dicséretet Faludy megismételte az 1991-ben kiadott magyar változatban is: „az angol könyv szerzősége sokkal inkább őt illeti meg, mint engem… Eric Johnson angol szövegét lefordítottam magyarra, és ez a könyv kettőnk közös munkája.”

Amikor Faludy visszatért Magyarországra, természetes, hogy vele jött Eric is. És boldogan éltek volna, míg meg nem halnak. De akármilyen fontos is volt Eric 36 éven át, bármennyire is szerette és kiszolgálta a költőt, nem tudott versenyezni a nála csaknem harminc évvel fiatalabb, csinos és törekvő nő-vetélytársával. 2002-ben a költőnél 65 évvel fiatalabb, huszonhét éves Fanny erőszakosan elfoglalta helyét. Faludy, a Fannynak című versében halála előtt így jellemezte a kettőjük közti kulturális különbséget:

„Te mindig sok ünnepet akartál,
ötszáz vendéget, lármát és győzelmet,
én veled egy lugas árnyékéba vágytam
lenn az Adria kékes vize mellett.

Kultúráról szokásom beszélgetni,
az óriás hervadó virágokról,
tenéked baráti párbeszéd kell,
mulatság, tréfa s nem nyugvó Ámor. //

Kilencesztendős éhes korom óta
ettem s magamba ültettem a könyveket,
te meg a televíziót engedted
magadhoz bújni, ami sokkal könnyebb…”    

Eric volt ebben a történetben az igazi vesztes. Faludy azzal veszített sokat népszerűségéből, hogy aggkorára megházasodott. Fanny talán nem volt mintafeleség. Talán Faludy is megéri a századik évét, ha nyugalomban él tovább Eric mellett. De omnia vincit amor, a szerelem mindent legyőz. A meglehetősen rámenős férjkérés? Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy az örökké hűséges Eric, aki 36 évét áldozta fel, egy hálátlan költőre pazarolta energiáját, akit szívvel és ésszel egyaránt szeretett és életben tartott. Talán a Faludy életmű szegényebb lett volna nélküle. A Faludy Fehéren-feketén című könyv egyik beszélgetésében Fanny megkérdezi férjét, - úgy érzem álszenten, - mintha nem tudná az igazságot, hogy miatta menekült el Erik Indiába: 

„- Mit gondolsz, miért hagyott el bennünket? - A dolog nagyon összetett – válaszolta Faludy. Először is diagnosztizált csontrákja volt agyi methastasissal, (áttéttel). Valamint, amíg tartani tudta magát, látni akart pár olyan országot, ahová én már nem tudtam elkísérni öregen: Indiát, Nepált. Szerette volna látni Törökországot, ahol annyi boldog évet töltöttünk, és szerette volna látni Rigát, (szülővárosát) is. Ezen kívül biztos vagyok benne, hogy a terhünkre sem akart lenni, hiába is kértük maradásra.” 

De közelebb áll az igazsághoz, ha azt állítom: Eric megsértődött, joggal, ezért menekült 2002-ben Indiába, majd Nepálba. Elmenekült, mert szerette Faludyt, nem akart a terhére lenni, nem kedvelte az új feleséget sem, aki eluralkodott a költőn. Ennek bizonyítéka egy írás Faludy barátjától, az angol íróvá lett Georges Jonastól. Ezt a cikket, miként a többi Kanadából hazamentett dokumentumot, levelet, most ismerhetik meg először Magyarországon a Milánovics Danica által szerkesztett könyvből. Különleges élmény olvasni Georges Jonas korrekt, megértő és szeretetteljes írását, amelynek címe „A költő és a balett-táncos”. Ebben ez áll: „A klasszikusokon felnőtt, és kitartó szerető, Johnson valószínűleg beletörődött abba, hogy Eros-szal nem lehet kukoricázni – semmilyen életkorban. Omnia vincit amor. A szerelem mindent legyőz. Indiában Johnson csatlakozott a Dalai Láma köréhez, és egy levélben megírta barátainak, (Kanadába), hogy boldogabb, mint valaha. Mégis mikor tavaly októberben rákot diagnosztizáltak nála, nem kezeltette magát. Pont egy évvel a diagnózis előtt Faludy és új felesége a budapesti Penhause magazin címlapján pózolt.”

Eric, aki ritkán írt levelet, mintegy búcsúként megrendítő őszinteséggel számolt be barátainak Faludytól való elszakadásának okairól, a nyomuló Fannyról és az az indiai „pokolbéli víg napjairól”:

2002 „június közepe felé, amikor (Faludy) elkezdett minden nap taxival utazni Fanny házába – aminek először örültem, - mindaddig, amíg nem találtam egy üres Viagrás dobozt a nappaliban, ami kifejezetten veszélyes egy olyan 91 éves férfinak, akinek eltávolították a prosztatáját… Azt mondta, hogy el kell mennem két hétre, vagy tovább, mert Fanny ott fog lakni (nála) egyfajta „szexüdülés” céljából. Így elmentem a bankba, megváltoztattam a kódot, és elrepültem Indiába… (A kódot ezért kellett megváltoztatni, mert Fanny sugallatára Faludy le akarta venni a pénzt a számláról.) Az élet a tibetiek között nagyon kellemes, bár fizikailag nehéz… Ahogy Lénárd Sándor mondta brazíliai otthonáról:” Jó helyen vagyok.”       

Katmanduban szobájának ablakai a Himalájára néztek. Talán a Himaláját vagy a koszos város utcáit látta utoljára, meg a kisgyerekeket, akik a tibeti nyelvre tanították. Tudta, hogy menthetetlen beteg, és ahogy példaképe, Seneca és Márai tette, az öngyilkosságot választotta, mert nem akart kiszolgáltatott lenni, méltósággal akart meghalni. Öngyilkossága előtt szétosztotta vagyonát. Az ottani, buddhista szertartás szerint temették. Ő hitt a túlvilágban. Vajon, mit mond majd Eric Faludynak, ha találkoznak? Vajon Faludy bocsánatot kér? Ha író lennék, Eric életregényét és szomorú végét írnám meg. És arra a kérdésre keresnék választ, vajon megéri-e egyetlen emberért feláldozni mindenünket?  

    (Irodalom: Jegyzetek az esőerdőből, ahol Ericről szó esik: 5, 6, 24, 28, 30- 31, 43, 70, 71, 78-79, 81-82 – 83, 88, 108-109,127, 129, 152, 165, 168, Eric levele Zágrábból, és véleménye Ecoról, - 183-184, 186, 194, 203-204, A Pokol tornácán. PT, 147.l., Zebrapinty az írógépen, Faludy György Toronotóban és Budapesten. szerkesztette Milánovics Danica. Georges Jones: A költő és a balett-táncos, 2004. március 8. 205-208.l., Eric Johnson levele kanadai bárárainak: 2003. január 28, 97. l., Különösen ajánlom Lénárd Sándor könyveit, nagy élmény: Egy nap a láthatatlan házban, Római történetek, Völgy a világ végén és más történetek, Egy magyar idegenvezető a Bábel tornyában, Családtörténeteim. Levelek fiamhoz, Jegyeztek az esőerdőből, 65.l..) 151.l., Udvarhelyi András: Faludy György szerelmei, barátai, szerepei, 79-80.l.)  

 

Utoljára frissítve:2019. november 07., csütörtök 22:28
Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

Tovább a kategóriában: « November Dinnyés József hetvan éves »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned