Ölelés

Tegnap találkoztam ezzel a halvány vörös szőrű macskával. A selymes szőr alatt hibátlan, egy cseppet sem sovány macskatest lapult. Látszólag aggodalomra nem volt semmi ok, a vörös mégis szomorúan ballagott. Farkát nem csapta fel, az testén erőtlenül himbálózott. Ennél már csak az orra lógott jobban, mert kitartóan a földet bámulta, tekintetével szinte súrolta. Megszólítottam:
- Mi bajod?
Először nem válaszolt. Közeledtem tovább.
- Ismered a tűzről pattant Cicust? Macskaszemet?
- Ó, hogyne! – emelte fel fejét enyhe érdeklődéssel. – Ők porcelánok, a vitrinben, társaságban élnek. Ismerem a róluk szóló meséket.
- Hát a Csizmás Kandúrt ismered-e?
- Azt mindenki ismeri. Nagyon elfoglalt, nehéz vele kapcsolatba kerülni. Most is éppen hadakozik. Vödrökben hordja ki a porcukrot a határra, hátha a varjak és seregélyek hónak nézik. Eszük ágában sem lesz a hó alatt magvakat lopkodni.
- Így van – helyeseltem. – De neked mi a bajod? – tettem fel a kérdést másodszor is.
- Ölelésre vágyom! – emelte fel a fejét a vörös, talán el is mosolyodott.
Kéjesen a szürke égre pillantott. Én nem szóltam tovább, gondoltam, ez az ő dolga. Magánügy.
Két nap múlva a lélegzetem is elállt. A parkban, ott is egy bronzszobor nyakába bújva láttam meg a vörös szőrű macskát. Alapos testével szorosan a szobor merev és hideg testéhez simult, két mancsával átölelte nyakát. Bajszával és orrával a szobor arcát birizgálta. Később kicsit lentebb csúszott, majd újból felsimult, tisztára megismételte az előző mozdulatokat. Láthatóan nagyon jól érezte magát, szerintem dorombolt is. Ez igen! Most arra gondoltam, azért lehetnek a macskalétnek kiváltságai is. És képzeljétek! Ez még nem volt elég! A szobor szájában fog villant, az örömtől résnyire nyíltak szájszélei. A kép előtt már kisebb tömeg tolongott, ütemesen tapsolt. Ki érti ezt?
Itt akár be is fejezhetném, de a macska nem érte be ennyivel. Másnap egy másik padon a következő látvány fogadott. Egy gömbölyded, kék macskaszobor öntelten és magabiztosan szemlélte a világot. A pad szélén terpeszkedett, lábait szétrakta, mancsát a pad támláján nyújtóztatta. Ez a kék macskaszobor esküszöm, hogy tegnap még a halvány vörös macska volt! Előtte több méternyi, ölelésre váró macskasor várakozott. Mintha az ölelés nagyon hiányozna! Hát nem okos?

Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna


Nyugalmazott általános- és középiskolai tanár vagyok. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hivatás volt. Nyugdíj után újságot írtam, szépirodalmat pedig 2002 óta alkotok. Eddig 23 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt, mesét. Hét mesekönyvet sikerült létrehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat, könyveimnek csak az egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom. Rendszeresen publikálok, főként a Föveny c. csongrádi szépirodalmi folyóiratban. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjazottja voltam Miklóska mesekönyve c. 30 mesét tartalmazó mesekönyvemmel. Csongrádon élek, alkotok. Könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned