Újabb sakkparti

Kint zuhogott az eső, illata betöltötte a szobát, olykor egy-egy villámlás megnyújtotta az árnyakat, az utána futó mennydörgés felhasogatta a csendet; Argaus, a sötét démon tenyerébe támasztotta állát, nyerésre állt, ám ismerte már magát, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, s öreg barátja azonnal lecsap. Még soha nem sikerült győzni, az idős férfi verhetetlennek bizonyult a sakktáblán.
– Miért nem lehet leütni a királyt? – morgolódott a démon.
– A királyt nem lehet leütni, legfeljebb sarokba szorítani, megadásra kényszeríteni – válaszolta mosolyogva Fuszterin Bendegúz. – Komoly sereg védi, azokkal sem egyszerű.
– A királyt kell elintézni, s akkor felbomlik a sereg.
– Igen, az a cél. Megadásra kényszeríteni.
Argaus hosszasan gondolkodott a következő lépésen, huszár, cé hat, sakk, melyet véd a büszke királynője. Ivott egy korty száraz vörösbort, izgatottan emelte meg a bábut, kikerekedett szemmel, vigyorogva nézett a szemben ülő ellenfelére, olyan volt, akár egy huncut, kipirult arcú kisgyerek, hiába a kétméteres, izmos termet, a sűrű fekete szakáll, a hátközépig érő sűrű, fekete haj, a játék öröme csupa emberi vonással ruházta fel.
Fuszterin egy laza kézmozdulattal egy négyzettel arrébb tolta a sakktáblán a királyt.
– De le kellett volna ütnöd a huszáromat – horkant fel Argaus.
– Még nem – nevetett Fuszterin.
Három percig tartott a parti, a démon ismét veszített, hiába az erős sereg, ha a hadvezér nem elég jó stratéga, a káosz gyorsan fegyverletételre szorítja a legjobban felszerelt hadsereget is.
– Kiváló ez a bor, barátom, érzem benne a föld suttogásának és a napfény táncának ölelkezését. Sosem fogok nyerni ellened. Persze nem számít. A játék öröme csodálatos.
– Ennek örülök, barátom – mosolyodott el Fuszterin Bendegúz. – Nem tudni, meddig lesz alkalom erre. Fáradt vagyok és öreg, egy reggel majd arra ébredek, hogy már nem is élek, főzök egy kávét, kiülök a teraszra, s majd azon elmélkedem, mitől is volt oly gyönyörű az élet.
– Ne siettesd, eljön az majd.
– Nem siettetem, de már nem sok minden szerez örömet.
– Furcsák vagytok ti emberek, amikor minden nehéz, amikor robotoltok, küzdötök, akkor nagyon akartok élni, amikor pedig nem kellene rohanni sehová, akkor már nem élvezitek az élet szépségeit.
– Amíg van felelősség, amíg törődni kell valakivel, óvni, szeretni, addig az a feladat, az a gyönyörűség, amikor már nincs feladat, akkor elfogy az öröm is.
Argaus szedelőzködött, szeretettel és tisztelettel nézett öreg barátjára.
– Holnap nem jövök, majd csak holnapután.
Fuszterin mosolyogva bólintott, aztán kiült a teraszra, gyönyörködött a kert szépségében, a méltósággal bólogató juhart csodálta, a pipiskedő virágokat, a délceg rózsát, a beképzelten nyújtózó amarilliszt, a hófehér virágokat nevelgető jukkát. Még élt. Gondterhelten szemlélte az asztalon az újságot, de nem volt kedve kinyitni. Igen, van még feladat, megbolondult a világ teljesen. Van még feladat. A szabadságnál nincs fontosabb.

Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned