Galambok gyásza

Évek óta járt a parkba etetni a galambokat. Ők voltak egyetlen társai ebben az árnyékvilágban. Feleségét tíz éve vesztette el. Gyermekei és unokái még időben elhagyták az országot. Vitték volna őt is. De az öreg fát ugye …
Hová is mehetne? Lehet, hogy jobb ott a messzi idegenben, de a haza mégiscsak itt van. Az ember nem csiga, hogy a hátán cipelje otthonát. Na meg az asszony. Hagyja itt? Hogyan tehetné meg, annyi év után? Nem, nem. Hiába mondta Gorán:
– Nagyapa, meglátod, lesz saját szobád. Napfényes. Ott is van park és galambok. Kövér galambok, nem olyanok, mint Szarajevóban.
– Mit is mondott Bojana?
– Papus, ha Te nem jössz, mi sem megyünk.
Aztán ők is elmentek. Németbe. Sztoján ott kapott munkát. Pénzt is küldtek. Jól jött. De amióta a szerbek…
– Eh, bolond gondolatok.
Évek óta járt a parkba etetni a galambokat. A háború sem akadályozta meg ebben. Az éhezés sem. Amit szerzett, megosztotta szárnyas barátaival. Igen. Ez a jó kifejezés. Barátok voltak ők egy barátságtalan világban. A halál naponta megülte torát. Orvlövészek lőttek mindenre, ami mozog. Tegnap akna csapódott a piactérre. Sokan meghaltak. A galambok elrepülhettek volna. Nem tették. Nem hagyták magára a várost. Az ő otthonuk is volt. Szarajevó galambjai maradtak. Mindvégig. Ők is éheztek. Lefogytak. Szánalmas látvány. Az emberek mégis erőt merítettek a jelenlétükből. Ha nem is a béke, de a remény galambjai. A remény, ami a bombázások ellenére, az oszló, véres tetemek, az éhezés közepette is pislákol az öntudat csorba mécsesében. Nem mehetett el. A jó kapitány utoljára hagyja el a süllyedő hajót. A város egy ostromlott hajó, félig már a mocskos habokba merülve. Milyen jó is lenne. Alámerülni örökre. Egy pillanat és minden véget ér. Rettegés, vérfolyam, hidegrázás a bűzös pincékben, éhezés, a patkányhús íze, csótánytánc a koszos fekhelyen.
Évek óta járt a parkba etetni a galambokat. Mindig várták. Fáradt, imbolygó alakját messziről felismerték. Elébe repültek. Körbe zsongták. Turbékoltak. A lábaihoz dörgölődztek. Unokái jutottak eszébe. Ivó, a legkisebb lurkó. Vajon hol lehet most? Messze van az a Mecklenburg. Amikor a halál nyelve az arcunkat nyaldossa, az ember számára minden mozdulat fontossá válik. A galambok fontosak. Tollas átjárók egy másik világba. Ami nem tűnt el. Itt van. Itt, a romok alatt. A beesett arcok mögött. Az olimpiai csarnok belövései mögött. Az érmekben, amit a sportolók magukkal vittek. A város él és élni fog. Dárkóra gondolt. Ő nem ment el. Nem idegenbe. Katonának állt. Ő is beállt volna. Öreg volt már. Elzavarták. Nem nevették ki. Látta a fiatal férfiak arcán a tiszteletet.
– Mit akar itt nagyapa? Menjen szépen haza!
Vajon van-e sírja. Sportoló volt. Atléta. Volt.
Évek óta járt a parkba etetni a galambokat. Órákat állt sorba némi kenyérért, hogy aztán nekik adja. Amúgy sem evett sokat. Minek? Minek éljen tovább? Nem volt már éppen elég? De a galambok. Ki fogja etetni őket? A remény szárnyra kap és odébb áll. Mi lesz akkor az emberekkel? Mi lesz a várossal? A városommal?
A pusztulás nem diadalmaskodhat. Azt már nem. Legyőztük mi a németeket is. A szerbek meg … Eh, mindegy. A szomszédja is szerb volt. Most hol lehet? Talán ott fent a hegyen puskával a kezében. Az otthonára is rálőne.
Ma váltott lőállást. Közelebb lopódzott a városhoz. Fás terület. A védők nem láthatták. Csendben lapult és várt. Puskáján rovások jelezték a sikeres találatokat. Minden karcolás egy áldozat. Az ő szemében trófeák voltak ezek. Az ellenséget ölni kell! Ha nem így teszel, akkor ők ölnek meg téged. Inkább ők, mint én.
Odalent ismerős utcák, házak. A taverna. Eszébe jutott, hány estét mulatott át ott a haverokkal. Goján, Pavel, Sztoján. A fenébe, ezek ellenségek. Valami megmozdult. Valaki a parkba tartott.
– Megőrült ez, vagy mi? Galambot akar fogni? Az éhség – gondolta, miközben a távcsövön át figyelte az imbolygó alakot.
A távcső egészen közel hozta a férfit. Látta a barna vattakabátot, a kopott kalapot. Az arcot. Beesett, elnyűtt. Mintha ismerős lenne. A múltból felbukkanó emlék. Megtorpant. Elhessegette. Ujja ránehezedett a ravaszra.
Évek óta járt a parkba etetni a galambokat.

Lengyel János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

LENGYEL JÁNOS

1973. június 20-án születtem a kárpátaljai Beregszász városában, ami akkor a Szovjetunióhoz tartozott, ma Ukrajna része.
1990-ben érettségiztem a magyar tannyelvű 4. számú Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában.
Az ELTE BTK történelem szakán végeztem 2011-ben. Közben elvégeztem az egyetem afrikanisztika kurzusát.
2009-ben elvégeztem a Független Újságíró Szövetség újságíró iskoláját. 2014-ben ugyanezen iskola második fokozatát, amely OKJ-s képzés.
2002-ben tagja lettem a Magyar Újságírók Közösségének.
2009-ben tagja lettem a Független Újságíró Szövetségnek
2009-ben felvettek a Magyar Írószövetségbe, aminek azóta is tagja vagyok.
Alapító tagja vagyok a 2005-ben Balatonföldváron alakult Kárpátaljai Írók Költők Művészek Magyarországi Alkotó Közösségének, amely 2013-as átalakulása óta a Kárpátaljai Irodalmárok Művészek Alkotó Közössége névre hallgató szervezet néven működik.
2007-ben beléptem az Unitárius Alkotók Társaságába.
1992-ben elvégeztem egy újságírói tanfolyamot Beregszászon.
De egyetemi éveim alatt számos kommunikációs előadást hallgattam.
1990 és 1995 között a beregszászi Szivárvány című hetilap munkatársa voltam.


Állandó szerzője vagyok a Magyar Írószövetség Kárpátalja Írócsoportja Együtt című irodalmi folyóiratának, a Budapesten székelő Kárpátaljai Szövetség Kárpátaljai Hírmondó című negyedéves folyóiratának, a kaposvári Búvópatak című folyóiratnak és az Agria című negyedéves kulturális kiadványnak.
A Beregszászon székelő Kárpátinfo és Beregi Hírlap illetve a Kárpátalja.ma internetes kiadvány nevű kárpátaljai hetilapok magyarországi tudósítója vagyok.
A Független Újságírók Szövetségének honlapján a Kárpátalja rovatot vezetem
Ezek mellett írok illetve írtam a Kárpáti Magyar Krónika, az Igazi Kárpáti Igaz Szó, a Beregszász, című lapoknak, az Újnautilusz, az EuroAstra, a Comitatus, a Kaméleon online és a Nemzeti Hírmondó nevű internetes kiadványoknak, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet hírlevelének. Tagja vagyok az Allegória irodalmi közösségnek.
Korábban publikáltam: Blikk, Vörös Zászló (Kárpátalja), Tárogató (Kárpátalja), Mentor, Szabad Föld, Magyar Nemzet, Új Idők, Budai Polgár, Jó Napot (Kárpátalja), Szivárvány (Kárpátalja), Százhalombattai Hírtükör, Ukrajnai Magyar Krónika (Kárpátalja), Naplopó (Kárpátalja), Nemzetőr, Kárpáti Igaz Szó.

Irodalmi kiadványok: Magyar Napló, Mentor, Magyartanítás, Partium, Agria, Havi Szemle, Kláris, Új Hegyvidék, Várad, Irodalmi Jelen, Kráter, Polísz, Az irodalom visszavág, Zempléni Múzsa, Nyelvünk és Kultúránk, Kapu, Irka, Bárka, Aracs stb.


Elismerések:
2006 és 2007 az Együtt prózai és tanulmányi nívó díja.
2010. február „A hónap verse” cím, Magyar Napló.
2012. március. A Független Újságíró Szövetség Nemzeti Újságírásért kitüntetés bronz fokozata


Önálló kötetek:

Kárpátaljáról jöttem. Antológia Kiadó. Lakitelek, 2003.

A valóság szaga. Kisprózai vegyes tál verskörettel, kárpátaljai módra. Illusztrációk: Magurszky Norbert. Felelős szerkesztő: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 142. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2006.

Fallal az arcnak. Szociográfia. Intermix Kiadó. Ungvár- Budapest, 2008.

„Korhely” Lengyel János: Lyukkal bélelt zsebem, avagy Hogyan írjunk angolokat? Aforizmák. Borítóterv: Okto Média. Lektorálta: Lajtai Mariann. Munkatárs: Urbán Magdolna. Magánkiadás. Készült Hunyadi István és Hunyadi Ilona (Strasbourg) támogatásával. Budapest, 2009.

Halott ember karácsonya. Interjúkötet. Előszó: Urbán Magdolna. Fedélterv: Lengyel János. Lektorálta és szerkesztette: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 195. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2009.

Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története. (Lengy)el-beszélések. Előszó: Bertha Zoltán. Fedélterv és belső illusztrációk: Kis Judit. Felelős szerkesztő: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek 218. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2012. elektronikus változata a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható: www.kmmi.org.ua


Életbe töltve. Esszék, tanulmányok, elbeszélések. Bercsényi Miklós Alapítvány.
Nagykanizsa, 2013.

Arc-poetikák. Beszélgetni jó. Interjúk. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2015.


Antológiák:

Nyitott kapuk. Hegyaljai Alkotók Közössége. Tokaj, 2003.

Új vetés. Kárpátaljai fiatal alkotók antológiája. Intermix Kiadó. Ungvár, 2007.

Viszontlátás. Versek és novellák az Együtt folyóirat hét évfolyamának (2002-2008) lapszámaiból. Nagy Zoltán Mihály összeállításában. Intermix Kiadó. Ungvár-Budapest, 2009.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2011. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2011.

Hangadó. Hangos könyv. Szerkesztette: Szinay Balázs. Felolvassa: Bakonyi Orsolya. 2011. július. Esszék: A költő és az álköltő.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2012. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2012.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2013. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2013.

Az év versei 2014. Antológia. Válogatta és szerkesztette Csontos János. Magyar Napló. Budapest, 2014.

Arcok és énekek. Verses antológia – 2015. Szerkesztette: Madár János. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2017.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned