Csendéletek a biciklisták életéből
                                                                                                              Neki a kerékpár az első.
Novák Valentin Álomtourbina című kötetéről

Vannak az életben olyan dolgok, helyzetek, szokások, amelyeket nehezen teszek helyre magamban, nehezen értem meg embertársaim szándékát, viselkedését. Ilyen a kutyatartás és a biciklizés számomra. Novák Valentin könyve a biciklizés jobb megértésében segített.

Sokfelé ágazó gondolatokat találunk a bringások életét leíró könyvében, ami Álomtourbina címmel jelent meg régi bevált könyvszerkesztőinél, a Hungarovox Kiadónál.

A mű alcíme kerékpáros regény, és ennek megfelelően a kerékpáros szerepét, pozícióját választotta ebben a kötetben a szerző. A világra és annak dolgaira való többnézőpontú rálátás technikáját alkalmazza ebben az írásában is. Nála a befogott drótszamarakat népes karaván szállítja haza Anatóliából, s amerre megy Bicikliárius gördülő cirkusza, megcsodálják. Aztán az Alföld közepén legelésznek. Így vezeti be a kötet fül- vagy hátszövegében a szerző a főhős, Szilágyi Szilamér (Sziszi), álmába besurranó mesét, amelynek hamar rabjává, cinkosává válhat az olvasó, mint maga Sziszi. Persze, hogy az álom és a valóság határán vagyunk, különben a kezembe se vettem volna a könyvet. Elég a hamisított világból, nézzük, mi van manapság a balóti dominiumban!

Induljunk: egy-két-há-négy-húzzunk bele! Novák Valentin a kerékpározás mítoszát írja meg ebben a könyvében. Nem rekonstruálni akarja a jelent, hagyja, hadd folyjanak a történetek egymásba, akár az ősz színes levelei egy szelíd, árnyas lejtőn, valahol a Pilis rengetegében.

A szerzőnek, nagy valószínűséggel, köze van a kerékpározáshoz, nem csak belecsöppent a bringázásba, mint darázs a mézbe, vagy markotályos nő a katonai kantinban a csalásba. Otthon van a vázfestésben, a pumpálásban, a szelepcserében. Pontos megfigyeléseket ír le a kerékpározás közben felmerülő gondokról, tudja, hogy az egykettőhárom a végtelenbe viszi, és tengernyi gond, baj jöhet közben, ki is köpheti a tüdejét, ha emelkedő jön. Nem városi kocatekerő, ismeri a konok maga elé nézés okát, üzenetét, közben fél szemmel a gumiabroncsot figyeli jó gazda, vagy szerelő módjára. Bár kerékpáros futár nem volt, sejti, mit jelent, hanem kamel a diszpécser –övé lesz a legnehezebb meló. Ilyenkor jogos, hogy borban keressük az igazságot, persze szódateherrel.
A jelenések sorából kiemeli az elegáns pillanatokat, a nagy teljesítményeket, a szép tájakat, amelyek olyanok, mint az okszizás a fociban, hogy a lábbal végzett és elért eredményeket ne hagyjuk el. Ha az irodalomítészek szavaival is akarunk róla szólni, akkor elmondhatjuk, remek helyzeteket teremt szórakoztatásunkra hegyen-völgyön, pincelejáróban, ahová betolják a gépet, a szent jószágot, miközben egy nő van a dologban, meg a semmittevőhaverok, egy kocsma környékén, egy nagy piálás kapcsán. Személyes tapasztalatairól és elképzeléseiről és társadalmi problémákról ír. Hatalmas tiplizésekről, gyógyulásokról, leittasodásokról, amikor lezuhan tíz házmester. Őszintén beszél kerékpáros sorsáról, és csak időnként csepegtet egy kis édes, ironikus mérget a simán zajló világba. A kötet emlékek, elképzelések sorozata. Időnként nemzetközi versenyeken tekerünk fél Európán át a szerzővel, hol a hazai lankákon, vagy a nagy halálba megyünk, aminek Dobogókő, vagy az érdi emelkedő a neve.

Verseinek megismerésekor már írtam, hogy Novák Valentin eredendően intellektuális alkat,és a hétköznapok kisebb-nagyobb történéseit, útjait írja le. Ismeri a szavak belbecsét is. Műve korántsem jelent egyszerű olvasmányt. Próbára tesz minket, hogy értjük-e, ismerjük-e a fogalmak és nyelvünk határait. Képes összefűzni intim, poétikus szövegeket profán kiszólásokkal. A kérdezősködő ruszkitanártól a pannonföldi drótszamárkereskedőn át Szűz Máriáig, sőt Pázmány Péterig. Lelke legmélyebb bugyraiból bányássza elő világunk démonait, angyalait, ördögeit, boszorkányait, közben nyugtalanító problémákat sorol a világról.Finom szellemi rezonanciával beszél a nyers valóságról, kékvérű és fehérmájú kékharisnya lányokról. Életünk homályos, kifürkészhetetlen titkaira keres választ. Érdemes kiemelni, hogy a pesti szleng és flaszter jó ismerője, sőt, alkotója is. Így találunk a lárvamaskarához az arcon, meg csihadó öklökhöz. A lány nála nem akar úgy tapadni, mint a szurkos libatoll.

Néha a premobil korszakba visz vissza, ami a balesetek világát idézi, és a kórházi kötözéseket, mert sajnos veszélyes – szabályok híján – az erdei biciklizés. Megkérdeztem néhány kerékpárost, mi a legnagyobb veszély bringázáskor. Többségük azt mondta, hogy épp ők a legveszélyesebbek saját magukra. Tanúsíthatom, hogy így van, a frász jön rám, amikor a járdán elsuhannak mellettem. Mert nekik is fájna, ha…

Személyes tapasztalataim is eszembe jutottak a könyv olvasása közben. Az egyik egy jó ötven évvel ezelőtti élmény, amely az egyetlen kerékpártúrám maradt, és gondolom, marad is. Szerény kerékpározási tudással, kölcsöngéppel, egy női bringával, aminek nem volt használható kézifékje és lámpája se. Néhány barátommal a Velencei tóhoz indultunk a régi hetvenesen. Előtte egy nappal, hogy mégis érezzem a gépet, elmentünk gyakorolni. Péntek délután, zsúfoltak az utak, benzingőz mindenütt, a Margit hídon akkora voltam, mint a busz kereke, és nem is pörgött csak pár centire. A frász tört rám az egész gyakorlás alatt, aztán másnap még inkább az úton, le Velencére. De valahogy megúsztam, csak egyszer estem el, mikor megérkeztünk, és a barátnőm elém jött, de én nem tudtam megállni, inkább eldobtam a kormányt, nehogy elüssem. Szakmailag ma sem tudok többet a kerékpározás tudományából.

Menjünk tovább: egy-két-há-négy-húzz! Ahogy teker, minden eszébe jut. Erről szól a regény. Finom utalások, szójátékok, a bibliai, mitológiai szereplők említése időnként megnehezítheti a szövegek érthetőségét, de olvasás közben is illik gondolkodni. Kiszámíthatatlan szóáthajlásokat is alkalmaz, és csavarintások sorát találjuk, mint a lejtmeneti bajnokot,avagy az egyszálbél hegyimenőt, pipaszár lábakkal. Időnként feltöri a szavakat, miképp Joyce mondta, hogy egymásba oltsa, keresztezze őket, s ezáltal ismeretlen változatokat hozzon létre.

Egy-egy sora időnként impresszionista barangolás, apró hangulatrezdülések megragadása, sziluettekből felbukkanó asszociációk láttatása. Százféle csillogásúak. Bizarr szavakkal ír a távolságról, az álmodozásról, a vergődésről.

Csak ismételhetjük, nyelvében élnek az újítások, ezúttal a Tour de France-tól a Girod’Italiáig. Ő a jövő alagútján halad kocsmától egy másik ívóig. A szavakat eredeti jelentésüktől eltérő összetételben is használja, értjük, hogy a hegyi menetben meglóg valaki.Ő is belehelyezkedik a környék flórájába és faunájába, aztán megy a Búhörpölő, meg a Bicó Pub felé, hogy hörpintsen, felejtsen, egy jó élet reményét keresse, akár egy lepukkant bérlakásban, ahol ő is otthonosan mozog… De őt vonzza az út, mint Kerouacot, mert tudja, hiába hiszik majd gyerekeink, hogy szüleik milyen rendezett életet éltek, nem gondolva, milyen zűrzavarosak voltak mindennapjaink, mégis ez az a lidérces út, amit mindannyian kerestünk, vágytunk.

Jó írásának atmoszférája, sokat tud a magyar néplélekről. Személyes költői nyelven ír, szövegeinek szellemiségét a kényszertől való megszabadulás vágya hatja át. Elgondolkodtat minket a pockok világalakító szerepén elmélázva, ha kérjük, ha nem. Hol teker, hol nem, hol Holt-tengeri tekercset, hol nem, hol dzsointot, hol nem, aztán a fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár, hogy Kassák is szóhoz jusson a szövegben.

(Menjünk még egy kicsit, felülsz a vázra?)

A kerékpár iránti érzelem a legszorosabb emberi kötődéseket is megközelíti. Ismerek olyan fiút, aki így udvarolt kedvesének: majdnem úgy szeretlek, mint a kerékpáromat.

Utoljára frissítve:2019. május 06., hétfő 21:54
Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

Tovább a kategóriában: « Hülye tréfa volt Kisbetűs élet »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned