Lila virágok

A kupéban hárman ültünk. Kisbence velem szemben, ölében legós doboza, mellette könyv. Utastársunk egyetemista lehetett, elmélyülten tanulmányozta vaskos könyvét: Római jog.
A vonat zakatolt, csend volt, ám négyéves unokám beszélni kezdett. Csitítottam, ne zavarjuk a fiatalembert a tanulásban, halkan beszélgessünk. A vaskos könyv felett utastársunk elmosolyodott, mintha nem bánná a kisfiú csacsogását. Virágos mező mellett robogott vonatunk.
- Nézd, mennyi virág! – hívtam fel a figyelmét Kisbencének.
- Nagyon szépek! Tudod mami, ha most megállna a vonat, én leszállnék és leszedném neked az összes lila virágot!
- Nem lenne sok az?- kérdeztem.
De ő csak beszélt, a virágot mindenképpen leszedné, akármennyi ideig is tartana, mert nagyon szeretné nekem adni, hogy örüljek, ezzel mutatná ki szeretetét.
- Ha egy szálat kapnék, abban is benne lenne minden szereteted. – feleltem kissé elérzékenyülve.
A római jog megvár – gondolhatta útitársunk, mert mosolyogva figyelni kezdett.
Kisunokámtól záporoztak a kérdések, szeretetről, virágokról, kertekről, fákról. Később csillagokról, a Földről és a Holdról.
Római jog becsukva, én elnézést kértem a zavarásért. Ám megnyugtató volt a válasz: Nem zavarjuk, sőt élvezi kettőnk beszélgetését, látja azt a szeretetteljes kapcsolatot, ami kettőnk közt létezik. A végállomáson jó ismerősökként köszöntünk el egymástól.
Kisbence repült anya és apa karjaiba és hosszan mesélt vonatos élményéről.
Rég volt, de rég volt!
Kisbence az elmúlt évben átvette diplomáját a Művészeti Egyetemen…
De virágot és sok-sok szeretetet azóta is kapok tőle.

Harangozó Sándorné

Harangozó Sándorné

Minden egy verssel kezdődött. 9 éves lehettem, amikor egy újságban megláttam Móra Ferenc: Sétálni megy Panka c. versét. Körítve réti virágokkal és a kislány képével. Sokszor elolvastam, néztem az oldalt, megbabonázott. Végül nekem adták az újságot.
Talán ekkor határoztam el, hogy tanító leszek és közöm lesz az irodalomhoz. Mert a kaland folytatódott Petőfi Sándorral, Arany Jánossal, majd Jókai Mór regényeivel. A világirodalom remekei már felnőttként találtak meg, akárcsak a remek, magyar írók.
A tanítás az életem, a hobbim lett. Sok évet tanítottam Somogysámsonban. Az iskolai évek bővelkedtek élményekben. Vers és dalok nélkül egy nap sem múlhatott el.
Már nyugdíjasként kezdtem mentorkodni a Helyőkeresztúrról elindult tanítási módszer keretében. A közelmúltban fejeztem be ezt a munkát.
Jelenleg a falunkért dolgozom, a Somogysámsonért Egyesületben, az Irodalombarátok Köre tagjaként. Programokat szervezünk, főleg gyermekeknek.
Sok időt töltök a családommal, hat unokám igazi élményt és elfoglaltságot ad a mindennapjaimban. Nem unatkozom.
Utazás közben jutnak eszembe azok a történetek, amiket aztán később papírra vetek. Ezeket úgy hívom, „kis szösszenetek”, melyeknek témáját a való életből merítem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Harangozó Sándorné

Tovább a kategóriában: « Almácska Szeretetéhség »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned