Almácska

Szürke fonálból kötött nyuszit ölelt a kislány. Csillogó őzikeszemű, gesztenyehajú, alig múlt három éves.
Mamája ölében kuporgott és Egérke kalandjait hallgatta. A mese jól végződött, a kicsi lány boldogan pattant le az ölelő karok melegéből. Térült, fordult, majd ugyanazzal a lendülettel odapenderült a nagymamája elé.
- Játsszunk egereset!
- Ó, és mi legyen a játék?
- Te leszel a gazdasszony és a cicája is, én meg egérke és jövök ennivalóért.
Nagyszerű játék kerekedett a hallott történetből. Olyan szívhez szólóan beszélt arról, hogy fáznak és éheznek, hogy a cica csak legyintett és félrenézett. Így ment ez sokáig, a kisegér jött és lakmározott, majd megrakodva elemózsiával elszaladt.
Ám egyszer – nagymama talán unta már a játékot – a gazdasszony összetalálkozott a kisegérrel. Nála is próbálkozott:
- Gazdasszony, légy szíves adjál egy kis ennivalót! Éhezünk otthoz!
- Nocsak, tőlem kérsz eledelt, amikor a társaidat kisöprűzöm az éléskamrámból?
A kislány-egér keserves sírással szaladt el, még szemrehányóan visszanézve.
Nagymama-gazdasszonynak a szívéig hatolt a gyereksírás, ezért visszahívta a kisegeret.
- Tudod, most mégis adok neked útravalót, hogy jól lakhassatok a családoddal. De látod, odakint süt a nap, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, melegszik az idő.
Hamarosan itt a tavasz, mehettek a szabadba.
Kislány-egér ragyogó arccal, boldogan szaladt el a képzeletbeli elemózsiával.
Nagymamának hirtelen eszébe ötlött, kisunokája valósággal éli meg a játékban történteket. Megkönnyebbült, hogy talált megoldást. Így az ő meséjük is jól végződött.
Boldog szívvel kezdtek újabb és újabb játékba, amíg csak tartott az a gyönyörű nap.
Mert a legcsodálatosabb az életben a gyermeki fantáziavilág.

Harangozó Sándorné

Harangozó Sándorné

Minden egy verssel kezdődött. 9 éves lehettem, amikor egy újságban megláttam Móra Ferenc: Sétálni megy Panka c. versét. Körítve réti virágokkal és a kislány képével. Sokszor elolvastam, néztem az oldalt, megbabonázott. Végül nekem adták az újságot.
Talán ekkor határoztam el, hogy tanító leszek és közöm lesz az irodalomhoz. Mert a kaland folytatódott Petőfi Sándorral, Arany Jánossal, majd Jókai Mór regényeivel. A világirodalom remekei már felnőttként találtak meg, akárcsak a remek, magyar írók.
A tanítás az életem, a hobbim lett. Sok évet tanítottam Somogysámsonban. Az iskolai évek bővelkedtek élményekben. Vers és dalok nélkül egy nap sem múlhatott el.
Már nyugdíjasként kezdtem mentorkodni a Helyőkeresztúrról elindult tanítási módszer keretében. A közelmúltban fejeztem be ezt a munkát.
Jelenleg a falunkért dolgozom, a Somogysámsonért Egyesületben, az Irodalombarátok Köre tagjaként. Programokat szervezünk, főleg gyermekeknek.
Sok időt töltök a családommal, hat unokám igazi élményt és elfoglaltságot ad a mindennapjaimban. Nem unatkozom.
Utazás közben jutnak eszembe azok a történetek, amiket aztán később papírra vetek. Ezeket úgy hívom, „kis szösszenetek”, melyeknek témáját a való életből merítem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Harangozó Sándorné

Tovább a kategóriában: « A téma otthon hever Lila virágok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned