A téma otthon hever

 

Mikor a bejárati ajtó becsapódott, Ádám összerezzent. Adél zajos érkezése, mint egy kellemetlen elektromos impulzus futott végig a lakáson. Maradt néhány nyugodt perce, amíg lerúgta a cipőit, könnyített magán, átöltözött és főzött egy erős feketét. Aztán megjelent a gőzölgő kávéval, és kíváncsian a monitor fölé hajolt. Ő kiszámítottan, mindig abban a pillanatban kapcsolta ki a gépet.
Adélt feldühítette a naponta ismétlődő mozdulat.
 -  Örülhetnél, hogy valaki olvas - sziszegte.
  Sokan olvasnak, abból élek – vonta meg a vállát.
 - Inkább abból, amit én keresek – nevetett az asszony gúnyosan - Nem túlzás munkának nevezni pár soványka cikk megírását, aztán házalni velük a kiadóknál?
A férfi nyelt egyet.
 - Fix státuszom van két lapnál is, és rövidesen megjelenik a második novellás kötetem.
 - Vinni fogják, mint a cukrot – gúnyolódott az asszony, és elindult kifelé. Ádám pillantása az ajtóig kísérte. Látszott a járásán a fáradtság, telt csípője nehézkesen billent minden lépésnél. Adél biztosítási ügynök, menedzser volt, ahogy saját magát titulálta. Kicsit megsajnálta.
A konyhában vacsoráztak, a fagyasztott pizza fölött csend ült, ha mégis megszólaltak, a legegyszerűbb szavakból is fegyver lett.
-  Lefürdök - vetette oda Adél, mikor végzett. Ádám fantáziájában az egyszerű közlés azonnal képpé vált. Látta a kádat, a fényes csapból zubogó forró vizet, a párától fátyolos tükröt, a nehézkesen vízbe ereszkedő asszonyt, ahogy elmerül a habfürdőben, aminek nagy részét teste kiszorítja, és az lassú csúszással megindul a kád oldalán. Aztán elnyújtózik a vízben, behunyja a szemét, élvezi az első percek kellemes borzongását, de a forróság nem kegyelmez, elalszik, és szaggatott horkolása betölti a lakást. Attól a látványtól már megkímélte magát, mikor félig megfőve kikecmereg a kádból. Ádámra saját képi világa olyan erős hatással volt, hogy váratlan elhatározással, bement a hálóba, és ágyneműjét áthozta dolgozószobájába.
Reggel arra ébredt, hogy Adél a kanapé előtt áll. A zöld függönyön át betűző napfényben betegesen sápadtnak tűnt, csak feltornyozott haja lángolt pirosan.
 – Későn jövök, csinálj valami vacsorát! – kérte szelíden. Ádám megkönnyebbülten bólintott, az asszony nem tette szóvá a külön töltött éjszakát.  A kanapén heverészve elhatározta, este beszél vele.

 

Csülökpörköltet főzött és a piacon jó, csípős savanyút vett. A vacsoraasztal fölött most a finom ízek békéje lengett. Ádám kínált, Adél nem kérette magát. Mikor az asszony jóllakottan hátradőlt, a férfi úgy döntött, még sem hozza szóba, amit már hetek óta halogatott. A teli has lusta, kompromisszumot sugalló békéjét nem akarta felrúgni. Adél viszont úgy érezte, elérkezett a pillanat, a ritka tűzszünetek egyike, mikor megbeszélhetik dolgaikat.
 – Régen mindig megmutattad, amit írtál, most titkolódzol. Miért?
-   Krimit írok, feszes történet, nem szeretném, ha befolyásolnál.
 Van más is? - tapogatódzott az asszony óvatosan.
Ádám érezte hangjában a jól ismert makacsságot, és tudta, nem szabadul egykönnyen. A két pohár testes vörösbor után Adél szemei úgy fénylettek, mint az egerésző macskának.
 Igen, van más is. Azt kérdezted, mi változott? Minden – mondta tömören, közben arra gondolt, most nyírjuk ki ezt a békés estét. Adél nem várt kínálásra, töltött magának újra, és egy szuszra megitta a harmadik pohár bort.  Ádám sokat sejtető szavai után, nem tudta eldönteni, hogy védekezzen vagy támadjon.  Míg az asszony latolgatott, a férfi elszánta magát.
 - Szeretném, ha elköltöznél – a kegyetlen mondat bombaként robbant. Egy irodalmi műben, kiélezett drámai helyzetben, helyén lett volna ez az indítás, de egy hétköznapi párkapcsolatban, meg kellett volna előznie némi tisztázó diplomáciának. Ádám még hozzá akarta tenni, hogy a kapcsolatukból hiányzik minden, ami elviselhetővé tenné, de Adél eltorzuló arcát látva,rájött, hogy elvétette a sorrendet. A mondatot nem tudta befejezni, a megbántott asszony rekedt, gyűlölködő hangja azonnal lecsapott.
– Milyen szemét vagy!
 Az történt, amire Ádám számított, amitől félt, amivel szemben tehetetlennek érezte magát, és amiben sok igazság volt. Adél szemére hányta azokat az éveket, mikor a férfi csóró, kezdő újságíró volt, és az ő pénzéből éltek. A szenvedélyes szerelem akkor elfedett sok mindent, de a ki nem mondott szavak ott lapultak kapcsolatuk mélyén. Adél, az önfeláldozó évekért cserében, tulajdonaként kezelte Ádámot. Rátelepedett, szinte megfojtotta, csak azt a levegőt szívhatta, amit meghagyott neki. Írásait elolvasta és botcsinálta lektorként véleményezte.
 Ádám lassan befutott, egzisztenciát teremtett, de a régi lemez ugyanúgy forgott, ha az asszony az önállóság, elszakadás legkisebb jelét is megneszelte. Ez a beragadt szituáció megölte a hálát, amit korábban Adél iránt érzett, a szerelmet pedig a múló idő végezte ki, ami nem volt kegyes az asszonyhoz.
– Nem költözöm sehova, ahhoz előbb ki kellene fizetned – fenyegetődzött – ami nem kis pénz – tette hozzá.
Éjjel Ádám sokáig feküdt álmatlanul. Adéllal közös élete csapda lett, ha ez a felfokozott idegállapot sokáig tart, nem lesz képes írni sem. Reggel korán kelt, összefutott az asszonnyal a konyhában, akit ugyanúgy megviselt a veszekedés.
– Rosszul nézel ki, fáj valamid? – kérdezte békülékenyen.
– A gyomrom – panaszolta.
Ádám mindennap főzött, csak akkor nem, ha a kiadóba ment. Az utóbbi hónapok legnyugodtabb időszakát élték. A férfi időnként hosszan vizsgálta Adél arcát.
– Menj orvoshoz! – mondta egyik este.
– Semmi bajom, csak fáradt vagyok – tiltakozott, de egyre vastagabb sminket rakott fel. Ádám többé nem erőltette, csak lopott pillantásokat vetett rá.
Adélnak eleinte hízelgett az állandó figyelem, de később zavarni kezdte, és a férfi megváltozott viselkedésére sem talált magyarázatot.  A veszekedés óta nem hozta szóba a költözést, de továbbra is a kanapén aludt. A futó rosszullétek is idegesítették, éjszakái nyugtalanok voltak, gyomorpanaszai sűrűsödtek, reggel hányingerek kínozták.  Sejtette, hogy a fűszeres ételek okozzák, de Ádám piszok jól főzött, nem tette szóvá.

 

 Egyik nap annyira szédült, hogy alig tudott hazavergődni az autóval. Betámolygott Ádám szobájába, nem volt otthon. Hirtelen mehetett el, mert égtek a villanyok, és a számítógépet sem kapcsolta ki. Olyan gyenge volt, hogy csak belezuhant a gép előtti székbe. Nem értette mi történhetett, a mindig pedáns, körültekintő Ádámmal. Talán az írását sem mentette el, futott át rajta. Erőt vett magán és a monitorra kattintott. Olyan izgatott lett, hogy megfeledkezett rosszullétéről is. Lehet, hogy az előle dugdosott krimit csípte el?  Tudta, hogy tilosban jár, ha lebukik, Ádám dühös lesz, de kíváncsisága erősebb volt. Csak a végét futom át, hajolt a monitor fölé. Borzongva olvasta, hogy a patikus, aki hetek óta mérgezte asszonyát, most készül beadni a végzetes adagot.  Időnként annyira émelygett, hogy attól félt, lehányja a klaviatúrát. A kezdeti borzongást hirtelen az a képtelen sejtés váltotta fel, hogy az eltitkolt, dugdosott krimi róluk szól.  A pánik akkor hatalmasodott el rajta, mikor az utolsó sorokhoz ért.  „A férfi az ágy végénél állt, és a halott asszonyt nézte. Arra gondolt, nem kellett volna így történnie, ha nem olyan makacs, ha hajlandó válni. Nézte fehér arcát és dús haját, ami beborította a párnát. Festett haját utálta a legjobban. Mikor a lemenő nap benyúlt az ablakon, ez a haj égőpirosan, szemfájdítóan lángolni kezdett.  A patikus szinte rosszul lett a gondolatra, hogy a haja még él és ebben a pillanatban is nő.” Adél elájult.

 


A kórházban tért magához.
 - Hogy kerültem ide? – nyugtalankodott.
 – A férje hozta be – csitította a nővér, közben átnyújtotta az orvosnak az injekciós tűt.
 – Nem a férjem.
 A körülötte állók nem reagáltak a megjegyzésre. Nagyon rosszul érezte magát. Az ágya körül tevékenykedő nővér és orvos mozgásától, szédülése felerősödött.
– Megmérgeztek? – kérdezte elhalóan.
– Honnan veszi? – nézett rá az orvos megütődve – Egy agresszív vírus támadta meg. A tünetek, hányás, szédülés, gyengeség.
 – De ezeket régóta érzem – hitetlenkedett - csak gyengébben – tette hozzá.
 Az orvos felhajtotta a takarót és vizsgálni kezdte, az asszony feljajdult.
 – Érzékeny az epéje, a laboreredmények után többet tudunk.

 

 Adél egyedül maradt, lehunyta a szemét, talán aludt is. Mikor felnézett, Ádám az ágy végénél állt.
 – Azt mondták pár nap múlva hazavihetlek.
  Az asszony nézte a jól ismert arcot, a diagnózis ellenére tudta, hogy többé nem képes bízni benne.
 – Anyámhoz költözöm – mondta röviden. A férfi szótlanul bólintott, de a szemében Adél olyan ismerős csillogást látott, amit egy jól sikerült vicc után szokott. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy átverték. Újra lehunyta a szemét. Ádám az egyértelmű jelzésre menni készült. Adél hangja az ajtónál érte utol.
– Ennyire utáltad a festett hajamat?
  A férfi visszafordult, és sajnálkozva széttárta a karját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utoljára frissítve:2019. április 03., szerda 14:39
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Tovább a kategóriában: « Madárka Almácska »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned