Felismerés


Újabban rögeszmésen vágyom arra, hogy felismerjem magam valakiben, aki szembe jön velem. Nem a tükörképemmel akarok találkozni, nem is a régi önmagammal, hanem valakivel, akire azt mondhatom, ez igen, ilyennek elfogadnám magam, erre az emberre jól esik ránézni, ezt vállalom, ez akár én is lehetnék! Állandóan fürkészem a tömeget, hátha felbukkan köztük az asszony, aki vagyok.
Sokan szeretnék visszapergetni az időt. Szembesülni ifjúkori énükkel, és rendezni a számlát. Vagy mentegetőzni, magyarázkodni és újabb esélyeket kérni. Én nem szeretnék a fiatal önmagammal találkozni. Semmi közöm hozzá. Ő tehet róla, ha valamit elrontott. Tékozló volt és felelőtlen. Nem tehet szemrehányást nekem. Éppen annyi ígéretet váltottam be, amennyi tellett tőle. Se többet, se kevesebbet. Inkább arra vagyok kíváncsi, milyen az az öregasszony, akinek képében szívesen szembetalálkoznék magammal. Szép lennék-e őszen, szarkalábakkal a szemem körül? Maradna-e a járásom rátartian koppanó, mint most, értelemtől csillogna-e a szemem és béke szelídítené-e meg a vonásaimat?
Azt mondják, mindenki felelős az arcáért. Szeretném látni, hogy az az asszony, aki majd szembejön velem, jól bánt-e a vonásaival. Az enyéimmel. Szépült, vagy torzult? Kíváncsi vagyok. Asszonyok, vigyázzatok az arcotokra, hátha az enyémet hordozzátok és egyszer majd találkoznunk kell!
Az ifjúkori énemmel szemben nincs tartozásom. Az egy felelős lény volt, minden felelőtlenségével együtt.
Néha azonban szorongva nézek a fényképekről kimosolygó kislánykori arcocskámra. Mennyi derű, bizakodás, kedvesség és hit sugárzik róla! Vajon nem csaltam-e meg őt, vajon neki nem okoztam-e csalódást? Hiszen olyan kis ártatlan, hogy az ember szíve belesajog! Ez a kislány nem tehet semmiről! Jó felnőttje lettem-e neki?
Sosem volt jó fényképarcom. Mostanában azonban, életem alkonyán, szinte minden képen tetszem magamnak. És ha jobban megnézem, azt is tudom, miért. Az a kislány mosolyog ki belőlem. Az a kislány, aki voltam, és aki megbocsátott.

Frideczky Katalin

Frideczky Katalin vagyok, zongorista, író. 1950-ben születtem Budapesten, azóta is itt élek.
2009 óta publikálok irodalmi lapokban (Palócföld, Ezredvég, Csillagszálló, Spanyolnátha, Élet és Irodalom, Irodalmi Jelen, Szövétnek, Parlando...) és antológiákban.

Önálló köteteim:

Jolán gyereket vár 2010 – novellák, Ad Librum
Salto vitale 2011 – novellák, Ad Librum
Álomszőttes 2013 – regény, Ad Librum
Minden relatív 2013 – mesék, Holnap Magazin Könyvek
Fehér árnyék 2016 – novellák, Irodalmi jelen Könyvek

2014 óta tagja vagyok a Szépírók Társaságának.

Legutóbb elnyertem az Irodalmi Jelen 2017-es Próza-díját.

Tovább a kategóriában: « Légó A hajléktalan »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned