A téma az utcán hever


Kovász Béla először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot, ne egyoldalúan. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl baloldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Bocs, összekevertelek valakivel – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla küzdött a levegőért. Nem láthatóan, csak titokban, s igyekezett beleolvadni környezetébe, a szürke bazaltkövek közé.
– Te meg mi csinálsz itt az utca közepén, a földön fekve? – hajolt fölé elképedt arccal Gerei Dénes, régi iskolatársa, aki főállásban gazemberként, mellékállásban önkormányzati képviselőként tengette egyáltalán nem sanyarú sorsát.
– Az eget bámulom. Így jobban látni – nyögte ki Kovász, mérlegképes könyvelő és galambász.
– Jól van. Akkor csak nézd – válaszolta Gerei, s köszönés nélkül továbbállt.
– Ne mozogj! Le is fényképezlek! – ordított rá Kalapos Gusztáv, a helyi lap fotóriportere.
– Inkább segíts felállnom – nyújtotta erőtlenül kezét Kovász Béla a középszerű fotóriporter felé, aki már robogott is a szerkesztőségbe.
Kovász Béla elképzelte, miféle képaláírással fog megjelenni a fotó, egész esztendőben csak magyarázkodhat az ismerőseinek, kollégáinak, főnökeinek.
– Részeg disznó! – húzta el a száját egy idősebb hölgy, s nagy ívben kikerülte a hányingerrel küszködő férfit.
Senki nem hívott mentőt, senki nem akart segíteni neki. Micsoda világ ez? Micsoda emberek? Nehezen feltápászkodott, leporolta a ruháját. Először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot, ne egyoldalúan. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek már nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl jobboldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Talán mégsem tévedtem, de ha mégis, majd szólj – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla az eget bámulta. Nagy, szép, kövér felhők nyújtózkodtak fenn, de a meteorológusok szerint napokig nem fog esni az eső.

Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Egervári József

Tovább a kategóriában: « Karácsony Minden rendben van »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned