Logo
Nyomtatás

Tűz körül

Emlékezés, olyan, mint egy pillanatkép, előhívható.
De nem erőszakkal, inkább gyengéden, a múlt albumában lapozgatva. Rábukkanva életünk kifinomult részleteire. Jó a dolgok, érzések mögé nézni. Esélyt adni, hogy újra átélhessük, sőt átértékelhessük azokat.
A szép hosszú ősz, fátyolos esték. Az avar felszisszenése a cipőtalpak alatt. Az esőtlen déli napi kikacsintása a válófélben lévő levelek közül. Belőlem előhúzott egy emléket.
Életem szereplői főleg férfiak, s én tipegve, szolgálatkészen, boldogan játszom el köztük az egyetlen női szerepet.
Minden férfi valamilyen formában az enyém.
Édesapám, aki mindig elfelejti, hogy lánya már felnőtt.
Apósom, akinek csodás társamat köszönhetem, miközben büszkén fogadott lányává.
A férjem, aki erényt kovácsolt hibáimból és tiszteli bennem a nőt.
A két fiam, akik belőlünk fakadtak, de semmiképp nem a mi tulajdonaink.
A november hava már minden ékességétől, színétől megfosztotta a kertet. A két nagyapa, férjem és a két unoka avart égettek. A szabad tűz látványa, az ősz elem meghittsége felszabadította őket.
Szerepem csak annyi volt, hogy megraktam a kosarat, volt benne szalonna, kenyér, krumpli.
Majd bentről, az ablakból figyeltem a több generációs lelkesedést. Élesztették, szították a tüzet, kipirult arccal. Papák egyszerűt, rutinos mozdulattal faragták a nyársakat, húzták rá a szalonnát. A forró lángnyelvek végig nyalogatták, közben megeredtek a szalonnadarab sós könnyei és egyenesen a kenyérre csöpögtek. Kisebbik fiam sohasem volt jó evő, de ez más. A nap lassan búcsúzott, az ég alja vörösen izzott körülöttük. Mintha erre az estére rendelték volna díszletnek. A tűz sorra nyelte a leveleket, a száraz ágakat, mintha soha nem akarna betelni vele. Miközben egyre erősödött, egyre forróbb lett a lehelete is.
Nem tudom, miről beszélgettek, de vidám nevetésük behallatszott. Nagyapák, apák és fiaik valami erős, megbonthatatlan kötelék, a vér szövetsége.
Előkerült a krumpli, ekkorra már csak parázslott a tűz. A fiúk szemét csípte a füst, de nem vallották volna be soha. A forró krumpli a nagyapák kérges kezét meg sem sütötte. Kettévágták, megszórták sóval. Mennyei vacsora a szabadban. Búcsúzóul egy-két fáradt sziporka szállt még fel az égbe. Betemették a tűzfészket földdel, ahogy illik.
Elindultak befelé, kormosan, füstösen, jóllakottan.
Szájukban sós szalonna, füstölt krumpli íze.
Szívükben a kortalan együttlét öröme.
Elöl a két éltes nagyapa, mögöttük a folytatás.

Kissné Kustor Franciska

Nevem Kissné Kustor Franciska,1970-ben születtem Csornán. Két, már felnőtt gyermek édesanyja vagyok. Kónyban élek, Győrben óvodában dolgozom. Kislányként megismerhettem az olvasás örömét, ez köszönhető volt mamikámnak aki mikor még a betűket sem ismertem, esténként felolvasott nekem. Ezzel tudta nélkül megismertetett egy újfajta látásmóddal. Mikor megtanultam olvasni, váltam a könyveket történelmi, szépirodalmi később jöttek a versek, Ady Arany, József Attila. Megfogalmazták a megfogalmazhatatlant. Már 14 éves koromtól írok verseket. Szavakba önteni az érzéseket, ez sok nehézségen áttsegített egyfajta terápia, önkifejezés. Eddig saját és családom örömére írtam őket. Ez az első megmérettetésem. Mostanában a novellák írása foglalkoztat, újfajta lehetőség, hogy soraim megélt vagy kitalált történetekké álljanak össze.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kissné Kustor Franciska

© A Hetedik, minden jog fenntartva.