Cukortalan bácsi

Gyakran találkoztam a kisfiúval. Táska nélkül járt a kisegítő iskolába. Kezében csak egy gally volt, azzal hajkurászta a nyomába szegődött kutyákat, a putritól az oktatás fellegváráig. Télen is kiskabátot hordott. Taknya, nyála egybefolyt.
– Bácsi, nincs egy százasa? - szólított meg néha.
Ha morcos kedvemben talált, azt mondtam neki, kérj apádtól, ha nem, csak annyit vágtam rá, hogy nincs.
Egy nap megint szembe jött velem. Gondoltam: szokás szerint kunyerálni akar. De nem. Cukrot szopogatott, és a zacskót barátságosan felém nyújtotta:
– Kér egy szemet, bácsi?
– Kösz nem, lyukas a fogam - feleltem megsemmisülten.

Wessely Gábor

Van az úgy, hogy az ember áll a szélben, és szeretne visszafújni. Mert egyenrangúnak érzi magát az elemekkel. Sőt, uralkodni vágyik rajtuk. Aztán rádöbben, hogy se rangja, se hatalma, de még jelentősége sincs. Ha eltűnne a Földről – az ember, az emberiség – mi sem változna. Legföljebb a jéghegyek nem ütköznének titanicokba. 

*

Ha eltűnnék így 57 évesen, mi történne? Néhányan megsiratnának, néhányan fellélegeznének, a gyerekeim szociális segélyt és tandíjmentességet kapnának az egyetemen, az ezredfordulós életérzéseket pedig egy firkásszal kevesebb vetné papírra. Kertem virágai kókadoznának, krumplibogarai tapsikolnának, ám összességében, nem borzadna bele nemlétembe a táj. A Nap ugyanúgy melengetné a krokodiltojásokat, mint eddig.

*

Tíz évig földmérő mérnökként dolgoztam, főként a Hortobágyon fejtve ki áldásos tevékenységemet. Huszonöt éve újságíróként keresem a kenyeremet, de nem mindig találom. Tolna megye Tolna városában élek a feleségemmel és három gyerekemmel; a Balaton-alvidék glosszabajnokának tartom magam. Sokfelé laktam már. Elhintem morzsáimat néhány kisfaluban és nagyvárosban, néhány éven, évtizeden át. Hátha összeáll belőlük egy kenyér…

 

 

Tovább a kategóriában: « Hamupipőke óriáskeréken Karma »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned