A köd

Hideg az este. Feltápászkodom. A fenébe!
– Mindjárt mennem kell.
Éjszakás vagyok. Kitolom a mocit, iszonyatos a köd, egy órával előbb elindulok, na, Isten nevében. A kacskaringós úton semmi forgalom. A záróvonalon megyek, a csiga bökdösi a rendszámtáblámat, majd vigyorogva beelőz.
Az úton hirtelen pici, piros pont. Szentjánosbogár, gondolom, valamin átdöccenek. Úristen, valami állat? Satufék. Bukó le, hirtelen újra felizzik a piros pont előttem. Rám zuhan a csend, ahogy leáll a gép. Indulnék vissza megnézni, mit ütöttem el, ekkor egy sztentori hang előttem.
– Most aztat énekeljük, Pityu, hogy, aszongya, adj egy csókot Mariska, nem vagyok én borissza!
Odaóvatoskodom. Egy atyafi hanyatt fekszik a betonon, lábát hanyagul keresztbe teszi és cigizik. Danol piszkosul.
– Klassz nóta – mondom. Hitetlenkedve rám néz. Nem tudom, mit lát a pár lityó kannás agysejt-pusztító ködén át, de vigyorogni kezd.
– Kézcsók! – vigyorog és kivillantja mind a három fogát.
– Feküggyönmá’ mellém, galambom – fuvolázza ellenállhatatlan, búgó hangon. Szemlesütve pironkodom és önérzetesen felelek.
– Csakis az esküvő után! – ettől kissé morózus lesz és beleszív a cigijébe.
– Akkor legalább adja ide a szatyromat, benne van egy jóféle kadarka.
– Fadugós? – kérdezem. Szemében lekicsinylés és méla undor. Műanyag üveg, műanyag kupak. – Ajaj – csóválom meg a fejem. – Azt hiszem, az előbb elgázoltam.
Erre olyan hangot ad, amitől lepereg előttem életem filmje. Aztán, legnagyobb elképedésemre, rajtaütésszerűen bealszik. Nyúlok a mobilomért, szólok a kollégáknak, nem maradhat itt az úton!
Távolodik a mentő. Magához térhetett, mert újra felhangzik az isteni basszus.
– Adj egy csókot, Mariska...

Édes Anna

Édes Anna vagyok, Budapesten születtem. Gyerekkorom óta szeretek olvasni. Első novellámat néhány évvel ezelőtt írtam, elvittem egy volt tanárnőmnek, aki azt mondta, hogy bűn rossz!
Elraktam a fiókba, úgy gondoltam, nem kell erőltetni, ami nem megy. Másfél évvel ezelőtt aztán mégis elővettem, feltettem a Facebookon egy csoportban. Sikere volt, amennyire ez sikernek nevezhető.
Akkor kezdtem el ismét írni, írásaim először a Literatura csoportban jelentek meg, majd a Litera-túra Irodalmi és Művészeti Magazinban, a Comitatus folyóiratban, nyomtatott verzióban is.
Ma már vidéken élek, szeretem az egyszerű, emberi történeteket. Hiszem, hogy a jó írások hatására a lelkek megtalálják egymáshoz az utat.

Legfrissebbek a szerzőtől: Édes Anna

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned