Angyalom, Gábriel

Bevitte a tálcát, letette az éjjeliszekrényre. Gábor aludt. Amikor elfordult, a fiú elkapta a kezét.
– Megint becsaptalak – lehúzta az ágyra és nevetett. Imádta, ahogyan nevet. Úgy szerette, ahogyan van. Kedves volt, okos. Akármilyen nehéz nap volt mögötte, ő fel tudta oldani a szorongását a félelmeit.
– Hagyj már, mennem kell – de azért átkarolta a nyakát és megcsókolta. Gábor szomorú képet vágott és morózus hangon azt mondta:
– Senki nem dolgozik vasárnap.
– Csak én – felelte a lány nevetve, miközben majdnem elveszett a fiú opálzöld szemeiben. Amikor feltette a bukósisakot, az ablakon át érezte féltő, simogató tekintetét. Visszaintett, aztán elfordította a kulcsot. A gép dorombolva simult hozzá.
– A másik szerelmem – mosolyodott el és gázt adott.
A főorvos iszonyúan másnapos volt. Este összeveszett a feleségével és egy bárban pult alá itta magát. A garázsajtó csattanására agyában ezer gránát robbant.
– Nem kellene bemennem – gondolta, de már indította is a kocsit. Soha nem hiányzott. Precíz, megbízható ember volt, jó sebész. Lehúzta az ablakot. A nő, akit valamikor feleségül vett, egy senki kis bejárónő volt, piszok jó testtel és rafinált aggyal. Kedves volt és folyton nevetett. Megbolondította az illata, a távolságtartása, az, hogy nem omlott a karjaiba, mint a nővérek nagy része a kórházban.
Néhány év múlva „doktorné” lett. Minden évben a tengernél nyaraltak. Semmi gondja nem volt többé. A napjai műkörmösnél, konditeremben, fodrásznál, barátnőkkel teltek.
Este megint veszekedtek, mostanában szinte mindig. A nő kinevette, azt mondta, idióta, amiért azt hitte, szerelem volt az övék. Csak ki akart kecmeregni a filléres gondokból és lám-lám, jött egy balek, aki megváltotta némi nem szeretem szexért.
A férfi megdöbbent. Erőből meglökte. A nő sikított, ráesett az üveg dohányzóasztalra. Szerencsére néhány karcolással megúszta. Otthagyta és elment inni. Észre sem vette, milyen dühödten tapossa a gázpedált.
– A ribanc – dühöngött még mindig. – Mindent megadtam neki.
A lány mosolygott, élvezte a motorozás szabadságát. Néha olyan érzése támadt, mintha nem lenne alatta a gép, hanem siklana, suhanna a levegőben. Hirtelen lelassított. Eszébe jutott a kisfiú, akinek csokit ígért, ha nem sír, mikor beadja neki az injekciót. A kicsi hősiesen tűrte, bár a szeme megtelt könnyel, mosolygott. A lány visszafordult. A hajtűkanyar mögött van egy kis bódé, húsos zsemle, üdítő, csoki. Lassított, mint itt mindig. Megvette a csokit, a legnagyobbat és indult vissza. A BMW egyszer csak ott volt a semmiből, nagy sebességgel suhant felé. Egy másodperc alatt kellett dönteni, elrántotta a kormányt. Az autó kilökte az árokba. Mielőtt földet értek, a lány minden erejével elrúgta a gépet, tudta, ha ráesik, nem sok esély van, halálos szerelem lesz az övék. A fékcsikorgás, a szíve vad dübörgése végül jótékony sötétbe veszett.
Az orvos beletaposott a fékbe, nem vette észre a motorost. Elkésett. A fémes hang, a gumik visítása visszarántotta a valóságba. Ösztönösen nyúlt a táskájáért, lemászott az árokba. Szinte rögtön kijózanodott. Levette a bukósisakot és egy pillanatig azt hitte, álmodik. Egy nővér a kórházból. Látásból ismerte. Óvatosan megvizsgálta, nem tört el semmije, de eszméletlen volt.
Szirénázva száguldott a mentőautó.
– Nem haltam meg – gondolta a lány és eszébe jutott a dal: „Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el, angyalom, örökké így ölelj!” Dzsekije zsebében darabokra tört a csokoládé. De, úgy tűnik, még így is édes az élet.

Édes Anna

Édes Anna vagyok, Budapesten születtem. Gyerekkorom óta szeretek olvasni. Első novellámat néhány évvel ezelőtt írtam, elvittem egy volt tanárnőmnek, aki azt mondta, hogy bűn rossz!
Elraktam a fiókba, úgy gondoltam, nem kell erőltetni, ami nem megy. Másfél évvel ezelőtt aztán mégis elővettem, feltettem a Facebookon egy csoportban. Sikere volt, amennyire ez sikernek nevezhető.
Akkor kezdtem el ismét írni, írásaim először a Literatura csoportban jelentek meg, majd a Litera-túra Irodalmi és Művészeti Magazinban, a Comitatus folyóiratban, nyomtatott verzióban is.
Ma már vidéken élek, szeretem az egyszerű, emberi történeteket. Hiszem, hogy a jó írások hatására a lelkek megtalálják egymáshoz az utat.

Legfrissebbek a szerzőtől: Édes Anna

Tovább a kategóriában: « Mailer Daemon Négyezer-tizenkettő »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned