Balatoni igaz mesék, 5. rész

 

Ülök a hegytetőn

 

Ülök a hegytetőn. Felettem az ég, mellettem a hátizsákom. Az égen sötét felhők kavarognak, bennem gondolatok. Elűzöm az utóbbit.

Rálátok a Balatonra. A Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-öböl bejáratáig. Egyik ujjamat a szemem elé tartom és végigvezetem a látóhatáron. Könnyedén beutazza a tájat. Kezemet leengedem, már csak szemeim szívják be a látnivalót, lelkes vággyal befalják, amit befogadni képesek. Lelkemig ér a látványi gyönyör. Szabadság ragyog a szélben, magával ragad.

Ülök a hegytetőn, a Szent György-hegy tetején. Felettem felhőkavalkád, mellettem a hátizsákom. Vékony szivacspárna van alattunk, azon ülünk. A hátizsákot átteszem a másik oldalra, legyen szabad a párna. Ha erre jár az Úristen, láthassa, hellyel kínálom. Balról ül majd, így a jobbjára vesz.

A Balaton színeváltozásait figyelem. Egyik zöld a másik után, szürke és ezüst is, keresem a kéket. A felhők viharszínűek, fürdenek a tóban. Milyen szép minden, akár a mesében.

Ülök a hegytetőn, szerelemmel ringat a délután. Nem élhetek szerelem nélkül. A hegy megadja nekem, a Balaton szintén. Nézem a világ legszebb tavát, bámulom a legszebb tájat. Elképzelem, kézen fogom ezt a hegyet és együtt sétálunk le a partra. Belegázolunk a vízbe a Szigligeti-öbölnél. A tó közepéig megyünk, hadd lássanak minket Somogyból ugyanúgy, mint erről a partról. Sziget leszünk és aki velünk akar szívdobbanni, az odajöhet. Szél szárnyán, madárcsőrben, ladikon, úszva vagy képzeletben. Rengetegen elférünk, ha egymásért vagyunk.

Ülök a hegytetőn. Fejem felett megáll egy felhő, pár másodpercre elhallgat a szél, és érzem, kisimulnak arcomon a ráncok. A lelkem is beleremeg. Tudom, mi ez... most ült mellém, akire számítottam. Nem, nem nézek rá, elég ha érzem.

Odafent egyre több a felhő és gyorsabban is mozognak. Lesz vihar ebből? Volt már, hogy ezért aggódtam itt a hegyen. Azon studíroztam, hová bújtassam a három srácomat, ha lecsap a vihar. Pedig akkor is ott volt, most is itt van az esőbeálló. Nem lett vihar akkor, még csak eső sem.  Vajon most lesz-e? S ha igen, nagy vagy kicsi vihar? Túlélhető a nagy vihar is és végzetes lehet egy kicsi is. Ha kis vihar jön, akkor becézni kell. Nevén szólítom majd... Viharka...

Ez itt a földkerekség legszebb tája, a balatoni táj! Maga az Úristen sem véletlenül jár ide. Én viszont bűnös vagyok, mert nem itt töltöm a mindennapjaimat. Isten ellen való vétek, szerelem ellen való vétek. Mert a szerelmet be kell teljesíteni. A szerelemtelenség a létezés rákfenéje. A nemlétezésé is. Aki pedig ül egy hegytetőn, körbe veszi a többi hegy, maga alatt mezőket, szántókat, szőlőket, falvakat, tanyákat lát, ráadásul ott ragyog a Balaton is alig karnyújtásnyira,az boldog ember. Akkor tehát én most milyen ember vagyok? Gondolkodó. Vajon a felhők is gondolkodnak? Ezek itt fent, amik vonulnak, sötétednek. Vihar lesz. Balatoni vihar.

Valaki megkérdezte tőlem, habár ő a viharszakértő, hogy milyen a balatoni vihar. Ezt feleltem:
A Balatoni Vihar fehérben jön, csak ez a fehér éppen láthatatlan, hogy a képzeletem legyen az úr, és könnyebben váljak vihart befogadóvá. Utána térdhajlatig érő hajfürtöket lobogtat, kékítőt és zöldítőt old önmagában, a lábam elé teríti hullámait és a fentről hozott álmok csilingeléshiányát, aztán kitépi a szívem és úgy teszi vissza a helyére, hogy szebb és jobb és istennek jobban tetsző lesz... a csilingelés pedig kinyílik az összes égi álom homlokán...
- Ez az! - mondta lelkesen.  Ezt meséld el az embereknek! Add oda ezt a vihart mindenkinek!

Pedig a leírt vihart az ő kérdése segítette világra, kedvére fogalmaztam meg abban a pillanatban. Ez az ő vihara, neki adtam egyedül... de nem értette... nem érezte... 

Nem értette, mintha ő is a fölnőttekhez tartozna. Tudjuk, a fölnőttek nem értenek semmit. Óriáskígyóban elefántra azt mondják, hogy kalap.


A Szent György-hegy  egyébként más néven Kalap-hegy.

Anna és kedvese, Zoltán nagyon szerették ezt a hegyet. Gyakran jártak ide a tanítványaikkal. Itt jártak annak a bizonyos  2010. július 22-i napnak délelőttjén is, aminek délutánján vétlen módon  közlekedési baleset áldozatai lettek a közelben. Akkoriban az ügyeletes napló az esőbeállóban a 7. füzet volt. Lehetséges, hogy Annáék beírtak a naplóba. Sajnos az a napló elveszett és így nem tudhatjuk, vajon mit írtak, ha írtak. Talán az volt az utolsó üzenetük...

" Ennek a csodálatos hegynek neve pedig Kalap-hegy. Így nevezte el Anna lányunk, amikor még kicsi volt." - írták be egy későbbi naplóba a szülők.

Pár évvel korábban, 2002. június 5-én a Vasas SC természetjáró csapata felért ide, a Szent György-hegy tetejére.

- Legközelebb oda megyünk - mutatott a közeli Gulácsra Dr. Bordás Lajos túravezető. Ez azonban már nem adatott meg számára. Lefelé menve a nyugati oldalon, a piros jelzésű út egy pontján végleges megállásra szólította fel szívét a halál.

 A helyszínen egy hatalmas kőtömbbe foglalt tábla szövege emlékezteti az erre járókat  e szomorú esetre.

Az én helyzetem egészen más. Ha jön értem a halál, én már itt fogok várni rá. Én választottam így. De nyugi van! Egy-két balatoni igaz mese lesz még addig!

Utoljára frissítve:2016. február 02., kedd 10:19
Kasza Béla

Nagyon fiatalon születtem, s bár közel voltam a korai felnőtté váláshoz, ez a folyamat több évtized után sem fejeződött még be.
Tovább a kategóriában: « Pulzus Volt egy ország »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned