Oravecz Imre nyomán

az álmomban felgereblyézem a megszokást, vagyis a közönyt, kifordítok kavicsokat, emlékeket, jóérzés-töredékeket, néha leizzadok, arra ébredek, ilyenkor ha a fejemre húzom a takarót melegem van, ha kitakarózom, akkor fázom, amúgy a hétvégeken is korán kelek, a belső óra lüktet, részletezést nem érdemel, de az első út mindig ugyanoda vezet, ez is a mindennapi rutin része, hozzákészülés a naphoz, a következőkhöz, új és tompa feszültségekbe lovalom magam, ritkán vallom be, hogy a dolgok nagyrészt tőlem függetlenek, szókészletem elavult és zsúfolt, néha még beigazolódom, besatírozott lényegem azonban felesleges, nem fontos, nem elég informatív, nem elég vad, nem elég trendi, a tölgyfaajtó kémlelőnyílásán látom az elmenőket, a türelmetleneket, a reflektor csóvából kiszaladó nyulakat, közben a tenyeremen gyűjtöm az időt, az ébredések ritmusában és megszokottságában folytatom a klarinétozást, a benépesített udvarnak hálálkodom, a megérkezésem az elmenetellel lesz biztos, behátrálok a szavaim mögé, biztonságra törekszem, sajnálatod akarom, de sért persze, ha sajnálsz, a láthatatlanságban reménykedem, mert a látható világban nincs őszinteség, meg sok minden más sincs, „méltatlan” mondom ilyenkor gyakran, vannak szavak amelyekbe kapaszkodom, mintha jelentése számítana valahol, pedig következménynélküliség van, felszín és látszat, vagy még az se, néha túl vagyok rajta, van, hogy nem, pedig nekikészülök, elhatározom, hogy a kész válaszok világában nincs dolgom, leválasztom magamról a felháborodást, az örökérvényűségeket, a látott gőgöt, a kádban nézem a szemed fáradt mosolyát, máskor is nézem, mint egy írisz-terapeuta, így próbállak kitalálni, aztán ehhez fűzöm a reményt, mindazt amit várni lehet, vagy érdemes, adom a törülközőt, engedem ki a fürdővizet, kapcsolom le a villanyt, ilyenkor jobban látom a körülvett valótlanságokat, a közönyt, s aztán felgereblyézem a megszokást, mint a lovarda homokját a nyílt nap előtt, az ütemre járó paták majd úgyis szétrugdossák, a nekik kijelölt nyomvonalon.

Jóna Dávid

Jóna Dávid - 68-as évjárat, média tanár, újságíró, operatőr, az Art’húr kulturális, művészeti lap alapítója, főszerkesztője, a Facebookon megkapaszkodó Art’húr Irodalmi Kávéház vezetője.

Két gyermeke van: Borka (1996) és Dani (2001). Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője. Négy verskötete és két szakkönyve jelent meg, valamint az Élet szövete című prózai munkája (2015).
Feleségével, Mosolygó Sárával a Zsámbék melletti Mányon él, Budapesten dolgozik. Bővebben a wikipedián.

Tovább a kategóriában: « Vállfakutyák kikirics »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned