Békés öregség

Margitka a kanapén a családi fényképalbumokat nézegette. Korán begyújtottak az idén a kandallóban, az október hűvös, szeles napokkal érkezett. Néhány kedves képet kivett a helyéről, sokáig nézegette, majd reszketeg kezével visszadugta a helyére. Hiába, nyolcvanhat év, az nyolcvanhat év, sóhajtott. Egy tablókép került a kezébe, férje, Rezső vállalatának felső vezetőiről készült, még a fénykorban. Hosszasan nézte a több mint negyven évvel ezelőtt készült fotót. Az alsóbb sorokban néhány alacsonyabb szintű vezetőről is készült kép, igaz kisebb méretben. Margitka felfedezte köztük riválisát. Rég behegedt sebei most hirtelen felszakadtak. – Hát ez a riherongya még most sem hagy nyugton! Fájó szívvel gondolt vissza a fiatal éveire, hány álmatlan éjszakát, mennyi gyötrődést okozott neki az a sejtelem, hogy férjének szeretője van. Felőrölte a gondolat, de megbizonyosodni sohasem tudott róla. Aztán lassan behegedtek a sebek, évtizedek teletek el, már nem is gondolt rá. Akkor most hirtelen miért tört rá ilyen elemi erővel újra a féltékenység? Lehet, hogy még most is tart köztük a viszony és csak arra várnak, hogy ő meghaljon. Akkor aztán összeköltözhetnek. Idegesen összecsapta az albumot és visszatette őket a helyükre. Tudta, hogy a nőt később áthelyezték egy vidéki kirendeltségre vezetőnek, de ez nem jelent semmit, attól még folytathatták a viszonyt. A következő napokban szinte rögeszméjévé vált, hogy a férje a halálát akarja, hogy utána boldogan éljen azzal a vén libával. De ebből nem esznek. Majd megmutatja ő, hogy ki hal meg előbb. Hiába tett meg mindent Rezsőért, mindig tiszta lakás várta, gondozott kert, ő mégis más nő után futkosott.
Ez a nő ide nem teszi be a patáit! A következő hét egyik délutánján felszállt a buszra és a szupermarketbe ment. Rágcsálóirtót vásárolt, úgy gondolta, így sokkal személytelenebb. Otthon a kamrából előhozta a nemrég kertjükben leszedett sárga, fehér húsú Vilmos körtét, feldarabolta és forró szirupba tette. Csak három üveg befőttet készített, mindhárom üvegbe tett egy kanállal a méregből. Bármelyik üvegből is eszik, felfordul ez a vén disznó, dohogott magában. A gondosan lekötözött üvegeket a konyhaablakba tette hűlni, majd ebéd után a padlásra ment. Rezső a túlfűtött szobában olvasgatott és semmi másra nem vágyott, mint egy ebéd utáni jó szivarra. Tilos volt neki a szobában, vagy bárhol a házban szivaroznia. Gyerekük nem született, felesége rajta élte ki minden gondoskodási, féltési mániáját. Csak kímélő ételeket ehetett, a gyapjú mellényt, sálat mindig ráerőltette, ha utazott. Féltette az erős napsütéstől, esőtől, széltől, hótól. De nem lázadt fel sohasem, ahhoz túlságosan lusta volt. Szeretett reggel sokáig heverészni, a liba töpörtyűről meg csak álmodozott, amikor a köménymagos levest ette. Sokszor nevetett is magában, Margit kímélő ételeket főz, közben kövér, mint egy pulyka, bezzeg ő megőrizte kora ellenére legényes, szikár alakját. Egy álmot dédelgetett magában, ha Margit halna meg előbb, végre férfiként élhetne. Addig sétálhatna folyóparton, amíg csak akar, mellény nélkül, pacalt ehetne, szivarozhatna.
A hosszú padláslépcső a hátsó folyosóról nyílott. Margitka elnehezült testével szuszogva lépegetett felfelé, izmai már mintha felszívódtak volna testében, karjaival a korlátba kapaszkodva húzta fel magát. A háznak ezt a részét soha nem érintette egyik felújítás sem, a szúette lépcsőfokok hatvan éve érintetlenül álltak. Az asszonyt legfőképp azok a papírok érdekelték, amiket a legutóbbi felújítás során, tíz évvel ezelőtt a férje íróasztalából felhordtak ide. Megtalálta a poros papírkupacot egy dobozban és szortírozni kezdte. A levelezések érdekelték, a kézzel írt szerelmes leveleket kereste. Volt ott mindenfajta vállalati levelezés, értesítés fizetés emelésről, prémiumról, de magánlevelezés nem volt. Hova dughatta? Aztán egy összehajtogatott papír szalvétában egy lepréselt tölgyfalevelet talált. Ahá, tehát az erdőben találkozgatott ez a vén disznó azzal a ványadt libával! Lesz itt még más is, kuncogott magában. Mint egy vadászkopó, aki szimatot fogott, úgy kezdte forgatni, kutatni a dobozokat, melle zihált, kövér tokája remegett az izgalomtól.
Lent a túl meleg szobában Rezső már teázni szeretett volna. Nem értette, Margit miért nem szorgoskodik a konyhában, mi dolga ennyi ideig a padláson. Felfelé indult a lépcsőn és felszólt.
-Margitkám, teázási idő van!
-Megyek máris papa – szólt vissza Margitka, nyugalmat erőltetve a hangjában. Rezső feljebb és feljebb ment a lépcsőn, amikor az egyik lépcsőfok a súlya alatt egyik sarkán leszakadt. A rozsdás rögzítő csavar eltörött, az alsó fele pattogva hullott lefelé. Szerencsére Rezső nem teljes súlyával lépett rá a deszkára, bal lába még az előzőn volt, kezével pedig kapaszkodott, így ijedten nézett vissza a hosszú lépcsősor aljára. Homlokát megtörölve a deszkát óvatosan visszatolta a helyére.
-Várlak lenn drágám! – mosolygott hamiskásan és óvatosan lefelé lépdelt. Lent úgy határozott, legjobb, ha ő maga főzi meg a teát. A konyhába nem volt szabad neki bemennie sohasem, mert semmi keresnivalója nem volt ott, most bátran belépett. A lemenő nap épp az ablakot árasztotta el bágyadt sugaraival, a három körtebefőtt aranyosan izzott. Rezsőnek összefutott a nyál a szájában, ezt meg kell kóstolnia. Máskor nem merészelte volna, de most gondolkodás nélkül elvette az egyik üveget és az asztalra tette. Kompótos tényért keresett, de félúton meggondolta magát. – Megeszem én ezt az üvegből, evőkanállal, gondoljon bármit is az a kövér boszorkány!
Margitka fenn a padláson a lepréselt tölgyfalevelet találta minden gyanúja ékes bizonyítékául és most egy gőzmozdony sebességével lódult neki a lépcsőnek. Lent Rezső javában kanalazta a mézédes szirupot, amikor nagy robaj és kiáltás közepette Margitka súlyos teste gurult le a hosszú padláslépcsőn. Rezső kezében elnehezedett a kanál, hátra dőlt a széken, torkán a levegő fennakadt, szeme kiguvadt. Margitka, fejével vértócsában, még hörgött néhányat, majd elcsendesedett. Síri csend lett a házban.
Három nap múlva a szomszédok találtak rájuk. – Milyen szépen éltek, a szeretet vitte el őket – mondták.

Kert F. Klára

Kert F. Klára - Bemutatkozás

Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában.

Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után Pécsi Állam- és Jogtudomány i Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát.

Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam.

Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kert F. Klára

Tovább a kategóriában: « Kerékpárverseny Győzelem »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned