Májlövés

BÉKÉS JÁRÓKELŐK MELLÉKUTCÁBAN, A NYUGATINÁL

Egyszer csak golyók kopogtak a falon. Egy kapualjba húzódtak. Aztán csend. Valahol távolodó lánctalpak. Bár aznap nem történt semmi. Igazán semmi. Éjjel néha elhallgatott a rádió, talán áramkimaradás? Bár eddig ismeretlen zajok. Persze csak annak, aki a közeli világháború és ostrom után született. Voltak már köztük iskolások is. A nők cipője a kockaköveken. Inkább csak a sarka.

Ha a sarkon befordulnak, otthon lesznek. Csak egy saroknyira és csend van. Mint amikor elállt a zápor, és esernyő nélkül igyekszel haza. Nem mondhatnám, hogy futottak, de siettek. Kovácsné és Kovács. Járókelőknek gondolnád őket. Mindenki lehet Kovács és Kovácsné, bárki.
Bárki lehet járókelő. Bármelyik évben lehet egy kicsit ködös az ősz.

Utólag senki sem tudta megmondani, fogták-e egymás kezét. Kovácsnét valaki gyomron vágta, vagy csak képzelődik. Sietősre fogta a lépteit
Pár lépés a sarokig, további néhány lépés a kapuig.

Kovács észreveszi, hogy Kovácsné megbotlott. Fel akarja segíteni. Túl nehéz, pedig alig ötven kiló. Karcsú, fiatal nő, két hónapja Kovácsné. A házban senki sem tudta a lánynevét.
Kovács nem tudta, kit hívjon segítségül. Ha a hóna alatt emelte meg, a feje csuklott le, ha a lábánál fogva, makacsul feküdt a kövezeten.

Testét betakarta a Szabad Nép, tényleg szabad volt már! Száját a Népszava. A nép szava és Kovács szava elakadt. Valaki más hívott mentőt.
Kovácsné az út közepén, a kockakövön.
Szája letakarva. A Népszava. Szeme az újság felett mereven nézte a semmit. Egyetlen pontot a semmiben. Az ég nem volt kék, szürke volt. A szeme fáradtkék. Mintha üveg mögül.
A kövezet csillogott. A vére bealvadt.

Májlövés. Menthetetlen volt abban a percben - szólalt meg a mentőorvos, és becsukta a táskáját.

De hiszen jött mellettem - akarta mondani Kovács, aki nem hallott semmit. Látta, amit nem akart látni. Le sem hajolt, émelygett a gyomra.
Eszébe sem jutott, hogy ekkora csend van és ekkora csöndben akár fütyülnek is. A golyók.

Radnai István

Bemutatkozás 2018-12-18

"Konok, komisz költő kell a kornak - Radnai István ilyen. Legalábbis első látásra ilyen. De ha jobban megnézzük a pattogzó álarc mögött szemérmes férfiarc rejtőzik.... " - írja rólam egyik szerkesztőm, Gyimesi László.

Ez a komisz ember 1939-ben született. Túlélte az ostromot, a forradalmat, két-három rendszerváltást - mindegyiket csak hajszálnyira úszta meg élve. Egyes epizódokra önéletrajzi alapú versekben és novellákban bukkanhat az olvasó.
Nálam a fikciói is a valóság része, szürreális vagy realista stílusban, ahogy téma megkívánja. Szeretek tömören írni, nem engedem a gondolatokat szabadjára, nem szaporítom a szót! A vers mégis önmagát írja, a novellát a történet logikája vezeti.
Pályám néhány évtizedre ugyan megszakadt, ami a publikálást illeti, de sajátos, önálló hangom folyamatosan épül. Kritikusaim szerint "az avantgárd és a hagyományos képviseleti líra elemeit sajátos egységbe összegyúrva" tartalmazza "a jelenkor társadalmi nyomorúságain keresztül a történelmi létvesztés válságáig mindazokat az egzisztenciális jelentőségű sorstapasztalatokat", amelyeket eddig megéltem majd' 80 év alatt. (Gyimesi L., Bertha Zoltán jellemzéseiből)
Eddig 9 kilenc kötetem jelent meg. Ebből 3 novellákat, prózai műveket tartalmaz. Folyóiratokban és a neten is jelen vagyok.
Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek.
Úgy érzem a jelen század szerzője vagyok, sem a látásmódom, sem a stílusom nem az elmúlt századokat idézik.
Kerülöm az öncélú, szélsőséges, hevenyészett írásmódot.

(Radnai István)

Köteteim - versek - Bűnkehely (2010), Tilalmak kertje (2012), Világtest a látható fényben (2013), Tűlevelű ünnep (2015), Jégbefagyott fény (2016), A bukás édessége (2017)
novellák – Valahol (2011), Aszalt kelkáposzta (2016)

Tovább a kategóriában: « A lelketlen Pokoljárás »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned