Határtalanul

Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta... Kicsi lány, piros a szoknyád, repül a hinta, magasra, még magasabbra; jaj, a falak ismét megmozdulnak, összetekerednek, gömbölyödnek, összeszűkülnek, belém mélyesztik karmaikat... Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta... Anya jó, anya szeret engem. Anya nem hagy itt.
Esteledik. Új lányt hoznak a mellettem lévő ágyra. Szép lány. Nagyon szép. Akár egy istennő. Akár Aphrodité. Neki is kikötik kezét, lábát, beledöfik karjába az ocsmány injekciós tűjüket, mert üvöltözik, azt ordítja, hogy megölöm, megölöm, megölöm! És sír. Itt nem szabad sírni, mert akkor beléd döfik a tűt.És jön Lajos. Nem akarom, hogy jöjjön Lajos! Én már nem sírok! Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta...
Hiányzik Dani. Még mindig érzem hajának illatát, ujjainak érintését, biztonságot adó ölelését. Sokat tanultunk együtt a vizsgákra. Néha már akkor is megmozdult a világ, mintha valaki összecsippentette volna egyik sarkát, húzta, húzta, megnyúltak a bútorok, az elferdült falakon a képek, s a repedésekből sötétség gomolygott elő. Menekültem, de lábam nem mozgott, sikítottam, de hang nem jött ki belőlem. Anya azt mondta, bolond vagyok.
Jön Stefánia nővér, ő az éjszakás. És Lajos, aki átadja neki a műszakot. Ez egy új gyönyörűség, vigyorodik el, ma hozták be, állítólag egy idióta mindenkit lemészárolt a családjából, a csaj meg kiakadt. De gyönyörű, nézd, s megfogja a mozdulatlanul fekvő nő mellét. Hülye kujon, vág egy megvető grimaszt a nővér, ha megtudom, hogy hozzájuk nyúlsz, kicsinállak. Ugyan már, cicuska, ezek csak szépséges rongybabák, semmi agyuk sincs a gyógyszerektől. Megmondtam Lajos! Meg ne próbáld, fenyegeti meg ismét a nővér, és neked nem vagyok cicuska, te barom. Lajos hozzám sétál, holnap este itt leszek, szerelmem. A szemem sem rebben, a plafont bámulom, furcsán behorpad, aztán megereszkedik, akár egy óriási vízcsepp. Kimennek a kórteremből.
A másik ágyon a lány még mindig alszik. Nyugtalan álma van. Jön a nővér, hozza az esti gyógyszert. Szánakozva néz rám. Megsimogatja az arcomat. Beteszi a számba a pirulákat, ad hozzá vizet. Lenyelem. Én már sosem sírok. Anya majd jön értem. Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta...
Hajnalban kinyitom a szemem. Világosodik. A lány nem mozdul, de azt érzem, belém kapaszkodik, remeg, meg akar halni, pedig nem tudja, mi a halál. Én sem tudom, csak félek tőle. Lajostól is félek. Kemény botjával úgy tudja gyomorszájon vágni az embert, hogy percekig nem kap levegőt, iszonyatos fájdalomba merevül a test. Láttam. Többször is. Lajos kegyetlen. Egyszer én is kaptam, amikor beleeresztettem körmömet a képébe, mert fogdosott. Azóta kikötözve fekszem az ágyamban. A gyógyszerektől jó vagyok. Lenyugodott kis kurva, vihog Lajos, s benyúl a combjaim közé. Anya nem jön. Még mindig nem. Pedig már jó vagyok.
Stefánia nővér beadja a pirulákat. Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta...
Este magamnál vagyok. Lajos hozza a gyógyszereket. Vedd be szépen, aztán később elengedlek, tudod, ahogy szoktuk, cicus. Nem nyelem le a gyógyszereket, Lajos az új lányra hajol, végignyalja az arcát, benyúl a hálóing alá. Érzem a rettegés és az undor szagát. Félek. Éjfélig csönd van és sötét. Jön Lajos. Kioldoz, levesz az ágyról, lehúzza rólam a hálóinget, ott állok meztelen, mozdulatlan. Úgy teszek, mint mindig. Odavezet az új lány ágya mellé. Vállaimnál fogva lenyom a padlóra. Térdelek, nem mozdulok. Nézek magam elé. Hányingerem van. Félek. Lajos levetkőzteti az új lányt is. De gyönyörű vagy, te ribanc. Letolja a nadrágját, elém áll. Csak ahogy szoktuk, cicuska, ne mozogj, majd én táncolok. Közben az új lányt simogatja. Fuldoklom a farkától. Aztán minden erőmmel összeszorítom a fogaimat. Lajos felüvölt. Vérrel telik meg a szám, a botjával a fejemre üt. Érzem, ahogy csorog a vérem. Szédelgek. A hajamba markol, felránt a padlóról. Megöllek te kis büdös kurva, hörög. Kihúzom köpenye zsebéből szépségesen csillogó fémtollát, s belevágom a szemébe. Elenged. Elterül a padlón. Tenyeremmel ütöm a toll végét. Egyre beljebb. Egyre mélyebbre. Nem mozdul. Beveszem a piruláimat, melyeket elrejtettem. Ott ülök a padlón, meztelen, véresen. Ringatózom. Anya, jó vagyok. Anya, jól vagyok. Gyere értem. Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta...

Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Egervári József

Tovább a kategóriában: « Papírgyűjtés Jöttem »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned