Talizmán

Éjszaka volt. A férfi víz csobogását hallotta a távolból. Körbe, mindenütt hosszú levelű, terebélyes lombozatú fák, és virágos növények kísérték, amerre csak ment. Puha, harmatos fű terült el a lába alatt. Mezítelen talpával érezte selymes simogatását, és egy kis nedvességet. Talán az éjszakai pára csapódott le. Mintha lebegett volna, könnyeden lépdelt a puha talajon. Jó ideig tapogatózott a sötétben, mire megtalálta a forrást. Válláig lógtak le az óriási fák ágai, és levelei. Sejtette, hogy nagyon közel jár, egyre hangosabban hallatszott a csobogás.
Egy szomorúfűz földig érő, vékony ágai állították meg egy pillanatra. Két kezét felemelte, és két irányba széthúzta maga előtt a sűrű levélfüggönyt, úgy haladt előre még pár lépést. Soha nem látott táj tárult a szeme elé, ahogy kiért a fűz lombkoronájának takarásából.
A látványtól eufórikus hangulat uralkodott el rajta, úgy érezte, mindig erre a pillanatra várt. Egy gyönyörű, tiszta vizű tó hullámzott lassan a lábainál, ami fölött éppen felkelt a Hold vékonyka C alakja, ragyogó aranyhidat képezve a férfi lábai és a túlsó part között. Vize langymeleg volt, és kristálytiszta. Tisztán látszottak a tómeder alján fekvő kisebb, nagyobb kövek, és tavirózsa tenyérnyi levelei úszkáltak a felszínen. A tó bal oldalán magas sziklafal tornyosult a táj fölé, aminek tetejéről egy széles zuhatag zúdult lefelé a vízbe.
Egyszerre érzett valamit a lábszárán. Selymesen simogató volt. Lenézett. Egy farkas állt meg mellette némán, pofáját a víz tükréhez eresztette, és lefetyelni kezdte. Bozontos farkát csóválva keltette az ember lábán a lágy érintést. Az állat felemelte fejét egy pillanatra, egyenesen a férfi szemébe nézett. Szelíd volt, nem morgott, nem acsarkodott. Nem vicsorította rá hatalmas szemfogait, csak csóválta egyre a farkát. Érezte, nem kell tőle tartania, és farkas is érezte, hogy nem ellensége a két lábon járó óriás. Percek teltek el némán, mozdulatlanul. Csak a zuhatag hangja hallatszott. Kis idő múlva az állat megelégelte a szemkontaktust, és visszafordította fejét, hogy szomját oltsa.
A férfit húzta magával a látvány. Nem tudott szabadulni, a rabja volt. Minden annyira békés, és tiszta volt. Teljes harmónia. Mozdulatlanul, áhítattal figyelte az aláhulló vízcseppeket, ahogy legördülnek a tükörsima sziklafalon, folytonos hullámkarikákat indítva, amik egyre csak megtörték a vékonyka holdsarló aranyló sugarait a tó felszínén. Olyan érzése támadt, mintha az aranyhíd táncolt volna. Elvesztette időérzékét, percek, talán órák telhettek el, amíg bámulta a csodálatos látványt.
– Mi a…? – hallatszott egyszer csak a háta mögül, távolról egy álmos, elgyötört hang. – Jól vagy, édes?
– Pszt! – fordult meg óvatos mozdulattal a férfi, és emelte mutatóujját a szája elé, hogy elcsitítsa a közben háta mögé érő kedvesét. Megismerte a nő lágy, dallamos hangját. – Halkan, Laura! Nehogy elijeszd a farkast! Nézd ez a gyönyörű látványt!
– Mi van? Te normális vagy? – kiáltotta el magát a nő. – Milyen farkas? Hogy került a kutya a lakásba? Takarodj ki innen, te dög! Mi ez a rengeteg víz?
– Mi? – kérdezte a férfi zavartan. – Mit csinálsz? Elriasztottad szegényt!
– Kit? – lépett az asszony a zuhatag felé idegesen.
– A farkast! Nem láttad? Itt állt mellettem, és ivott a tóból! Mit csinálsz a vízeséssel?
– Te teljesen meghülyültél? Bokáig áll a víz a lakásban! A kutya valahogy bejött a lakásba! Az nyalogatta a mosogatóból ömlő vizet! – mutatott a nő falra szerelt csaptelepre. – Mi van, részeg vagy?
– Nem iszom! Tudod jól!
– Akkor drogoztál? Begyógyszerezted magad? Vagy mi a franc bajod van?
– Nincs semmi bajom! Nézem ezt a szépséges tavat! Nézd, látni a köveket a tó alján! Tükröződik a Hold!
– Ez komoly? Már hallucinálsz?
– Dehogy is! Tényleg jól vagyok!
– Dehogy vagy jól, Sanyi! Egy megrögzött állat vagy! Most lett tele a hócipőm! Most untam meg!
– Mit? Mégis miről beszélsz?
– Miről? Nem veszed észre? Ki tudja, mióta ömlik a csapból a mosogatóba a víz! Elárasztotta az egész lakást! Te meg csak állsz itt, mint egy rakás szerencsétlenség!
– Nem! Ez egy tó! – hajtotta továbbra is a meglepődött férfi.
– Nem! Ez nem egy tó, te szerencsétlen! Nézz már körül! – csapta arcon a nő a férfit felindultan.
A megaláztatottságot érző férfi ekkor egy pillanat alatt visszatért a rideg valóságba. A belé csapó felismeréstől letaglózott ember állt tanácstalanul. Értetlenül körbenézett, és észrevette azt, amit eddig tagadott az elméje. Remegő ajkakkal, némán állt. Bámulta riadtan a mozaikmintás konyhapadlót a bokáig érő víz alatt. A kislánya víz felszínén úszkáló műanyag tányérjait, amiket valószínűleg a mosogatóból tolt ki az emelkedő folyadék. A résnyire nyitva hagyott hűtőt, aminek belsejéből a hűtőajtót fölfelé, lefelé, és oldalirányba is kikerülni próbáló fény áradt, kissé szögletes, sárgás C alakot formázva.
Hátrafordult, hogy a háta mögött lévő tájat is szemügyre vegye. Közvetlenül mögötte lógott a nappalit a konyhától elválasztó puha spagetti-függöny, amit egy szomorúfűznek vélt. Aztán, ahogy tekintete továbbgördült, a nappali padlóját borító zöld szőnyeget látta maga előtt, amit majdnem két centi magas víz öntött el, körös-körül a falak mentén szobai fikuszok, flamingóvirágok, orchideák tucatjaival, valamint egymás leveleire hajló legyezőpálmák, yukkapálmák, cikászok. Akár egy trópusi erdőben.
– Te teljesen meghülyültél! Esküszöm, egy idiótához mentem hozzá! Mióta lesed itt mozdulatlanul a vizet?
– Nem tudom! Elvesztettem az időérzékemet!
– Az eszedet vesztetted el, drágám! Mikor értél haza?
– Úgy tizenegy körül!
– És azóta itt lesed, hogy folyik el az a rengeteg víz? Reggel hatkor meg elmentél itthonról! Hol voltál este tizenegyig? Valami ócska kurvánál?
– Dolgoztam! Tudod, amit minden nap csinálok! Emlékszel? Azért kell ennyit gürcölnöm, hogy neked ne kelljen! Azért hordom haza a sok pénzt, hogy te a lányunkkal tudj lenni egész nap! Tudod, hány ügyön dolgozom jelenleg? Hogy titeket eltartsalak?
– Azt tudom, hogy te nem leszel a lányoddal! Eddig sem voltál vele soha, mostantól pedig nem is leszel! Elválok, amilyen gyorsan csak lehet!
– Tudtad, mit dolgozom, mikor megismertük egymást! Tudtad, mit vállalsz!
– Nem ezt, az biztos! Egyedül csak a munkád számít! Szart sem törődsz azzal, mi történik itthon? Mikor is törődnél? Ahhoz itthon kéne lenned, hogy észrevedd!
– Már mondtam, hogy dolgozom! Keményen! De azt is megmondtam, hogy ezek az utolsó ügyeim! Képzeld, belefáradtam! De menet közben nem szállhatok ki! Már közel vagyunk a végéhez! Mind a négy perben ilyen közel vagyok a beteljesüléshez! – mutatott egy rövidke távolságot egyik keze mutató- és hüvelykujjával. – Hamarosan vége! Esküszöm!
– Nyolc éve hallgatom ezt a hülyeséget, Sanyi! Nyolc rohadt éve! Az a szerencséd, hogy Krisztike nem hallja a hasztalan hebegésedet, és neki nem kell magyarázkodnod!
– Miért, hol van?
– Látod, te majom? Még ezt sem tudod! Három napja iskolai kiránduláson vannak az osztálytársaival! Ismersz egy jó válóperes ügyvédet? Holnap keresek valakit, aztán beadom a válópert! Ha ismersz is ügyvédet, biztosan nem ismered el, hogy jól dolgozik-e! Igaz? Ártana az önbecsülésednek! Valószínűleg nem is a szakma kiválóságai, hiszen könnyűszerrel legyőzted már az összeset! Ők az ellenségeid! Őket tiprod diadalittasan minden alkalommal a földig!
– Ez a dolgom! Ügyész vagyok!
– Aaaaz! Az vagy! Hiszen te vagy Garami Sándor! Te vagy a város sztárügyésze! A férfi, aki soha nem vesztett el egyetlen csatát sem! Kivéve ezt, doktor úr! Látod, a saját feleségeddel szemben vesztettél!
– Mit vesztettem? Ha nem leszel, akkor még hebegnem sem kell! Nem kell magyarázkodnom senkinek, hogy miért éjszaka járok haza! Tűnj el, legalább nem lesz, aki elszórja a pénzemet!
– És a lányod?
– Mi van vele?
– Mégis, mi? Neked teljesen mindegy, hogy apa nélkül nő fel a lányod? Azzal azért remélem, tisztában vagy, hogy a gyerektartásba fogsz belerokkanni?
– Húsz százalék a fizetésemből? Pffff! Sokkal kevesebb, mint amit te költesz azzal, hogy itthon mereszted a segged, és nyakra-főre rendelsz mindenféle szart!
– Akkor így állunk?
– Miért, hogy?
– Mocskos egy tapló vagy!
– Te meg egy pénzéhes cafka! Egy tudatlan, hülye picsa! Még ahhoz sincs eszed, hogy különbséget tegyél egy büntetőper, és egy válóper között! Tudnod kellene, hisz büntetőperek ügyésze vagyok már tizenöt éve! A férjed a legjobb ügyész a városban! De honnan is tudhatnád?
– Most boruljak térdre előtted? Egy önimádó seggfej vagy, tudod! Elmondjam, mi a különbség a két féle per között?
– Ne! Fölöslegesen ne jártasd a szádat!
– Nincs különbség! Összefügg a kettő! Rád zúdítok egy válópert, és azzal büntetlek! Több, mint tíz éve vagyunk együtt! Enyém a fele vagyonod!
– Higgadjunk le!
– Nem higgadok le! Mi van? Hirtelen félteni kezdted a vagyonodat, meg a házadat? Vagy felébredt benned a gondos családfő?
– Nézd! Tényleg ez az utolsó perem! Láttam már fényképeket a legkülönfélébb holttestekről. Különös kegyetlenséggel, brutálisan végrehajtott mészárlásokat. Feldarabolt, megkéselt, megcsonkított, felnyársalt, felgyújtott, megnyúzott, savval leöntött emberek tucatjait. Az emberi kegyetlenség minden formáját és a borzalom minden fajtáját megtapasztaltam. Lassan tizenöt éve dolgozok ügyészként, és nem hiszem, hogy van még olyan brutalitás, amivel ne lett volna dolgom! És képzeld, rohadtul elegem van belőle!
– Nem érdekel! Fejezd be! Nem vagyok kíváncsi rá, hogy hány szadistát, tömeggyilkost juttattál a rács mögé! Elhányom magam! Ha annyira utálod a munkádat, akkor miért töltesz napi tizenöt-tizenhat órát azzal? Megmondanád?
– Látod? Nem érdekel, amit csinálok! Tőlem meg elvárod, hogy igyam minden szavadat! Megmondtam, hogy ez az utolsó büntetőperem! Aztán visszavonulok!
– Három rohadt éve húzódik az a per! Mire vársz? Hogy máról holnapra előkerül valami perdöntő bizonyíték? Ez neked már presztízskérdés! Ilyen önelégült, egoista baromnak születtél! É ez életed végéig elkísér!
– Ha megnyerem ezt a pert, már pedig meg fogom nyerni, akkor véget vethetek ennek! Nem érted?
– Nem, nem, nem! Elég! Fejezd be! Vedd már észre magad! Nem vonom kétségbe a szakmai tapasztalatodat! Soha nem mondtam, hogy nem értesz hozzá! Támogattalak mindig! De az, hogy a családod boldogságát is feláldozod, hogy megmutathasd a világnak az arroganciádat és gőgöt, azt már nem veszi be a gyomrom! Ez már sok! Le sem szarod, mi folyik körülötted! Széthullik az életed, de te csak erőlteted ezt az egész büntetőjogász dolgot! Teljesen mindegy neked, hogy az a szerencsétlen ember, akit mindenféle vádakkal sújtasz, bűnös-e, vagy ártatlan! Ha elkövette, ha nem, te addig csűröd-csavarod a dolgot, amíg meg nem nyered a pert! Addig tekergeted, kuszálod a szálakat, míg összehozol egy fegyházban letöltendő ítéletet! Fel sem merül abban a csök fejedben, hogy valamelyik áldozatod esetleg ártatlan! Mert szerinted mindenki, akit megfingatsz, az születéséből adódóan bűnös! Dobálózol minden féle érthetetlen paragrafusokkal, míg összeszarják magukat, és bevallanak mindent, még akkor is, ha nem követtek el semmit! Rosszabb, vagy, mint az ÁVH!
– Nyerek, nem? Akkor meg mi a francért csesztetsz? Ehhez értek! Máshoz nem! Tíz éves korom óta ezt akartam csinálni! Elégedett vagyok, hogy beváltottam a saját magamnak tett eskümet! Itt vagyok, láthatod! Sikerült!
– Értem én, hogy imádod csinálni! Vagy imádtad! – ültette le maga mellé a férfit a kimerült nő a nappali kanapéjára. Finoman megfogta ura kezét, és lágyan masszírozni kezdte hüvelykujja begyével a férfi ujjait. – Figyelj, Sanyi! Elfáradtam! Belefáradtam az állandó veszekedésbe! Meguntam ezt az egész kilátástalan helyzetet! Azt hiszem, rám férne egy kis pihenés! És rád is! Kell, hogy kicsit külön legyünk egymástól! Hallucinálsz a kimerültségtől! Észre sem veszed, hogy a tíz éves lányod nincs itthon! Eszedbe sem jutott, hogy megkérdezd, hol van! Éppen, te! Nem veszed észre, hogy tudtod nélkül járja tíz évesen azt a mocskos világot, amit te ismersz a legjobban! Fel sem merül benned, hogy valaki bántja Budapest utcáin a kislányodat? Míg én a tíz körmömet tövig rágtam, mióta elment itthonról, addig te csak bámulsz üveges szemekkel a csapból ömlő vízre! És nem teszel semmit!
– Nem akarok pihenni! – húzta el kezeit a nő ujjai közül, és kiabált ugyan azzal az arroganciával, mint előtte. – Megmondtam! Be akarom fejezni ezt az ügyet, és utána lezárni ezt a korszakot! És pont! Ha pedig annyira félted Krisztikét, akkor miért engedted el arra a rohadt kirándulásra?
– Azért, hogy lássa a szépet is! Ne csak azt hallja itthon, hogy apa kit küldött megint a hűvösre, és miért! És azért, hogy ne vegyen minket szájára az egész város!
– Mióta érdekel téged, mit beszél a város? Eddig sem foglalkoztál vele!
– Mocskos féreg vagy, Sanyi! Két nap múlva Krisztike hazajön! Megvárom, aztán lelépünk!
– Mégis, hová mentek? Alkalmatlan vagy önálló életre! Még egy csomag tésztát sem tudsz kifőzni! Még jó, hogy van elég pénzünk, kifizetni egy bejárónőt! Különben már éhen haltál volna aznap, mikor elhoztalak anyádtól!
– Baszódj meg! Utállak! Találkozunk a válóperen! – állt fel a nő sírva, és őrült irammal a szobába sietett, hangos csattanással maga mögött becsapva az ajtót.
– Legalább nyugtom lesz! Nem kell hallgatnom a rikácsolásodat, te pénzéhes kurva! – kiáltotta még utána a férfi, bámulva maga elé a kanapén ülve, erősen zihálva a kimerítő veszekedéstől…

***

… – Sanyi, ez komoly? – állt meg döbbenten Laura a férjével szemben a válóperes tárgyalás napján a tárgyalóterem folyosóján.
– Most meg mi van? – kérdezte flegmán a mindig nyers ügyész. – Csókot nem kapok?
– Csókot majd lehel anyád a homlokodra, mikor fellép a ravatalodra! Ötven nyakkendőd van! Ha nem több! Már jó ideje nem számolom! A legtöbbet tőlem kaptad, hogy mindig elegánsan jelenj meg egy tárgyalásodon!
– És?
– És? Ötven darabból, te képes vagy kiválasztani a legocsmányabbat? Ezt a kopott, foltos undormányt? A legrondábbat? Esküszöm, ha bedobnám a kazánba, szurokfekete füst szállna az égbe!
– Mi a bajod vele?
– Úgy nézel ki, mint egy lecsúszott bankár, aki elvesztette mindenét, és épp az utolsó megmaradt nyakkendőjével akarja fölakasztani magát!
– Nekem tetszik! Szeretem ezt a nyakkendőt!
– Jellemző! Tipikusan ugyan úgy viselkedsz, mint mindig!
– Hogy?
– Undok vagy, szemét, és minden alkalommal az ellenkezőjét mondod, mint én! Száznyolcvan fokos ellentétét! Képes vagy minden szavaddal lebontani egy ember önbecsülését. Ha azt mondom, szép idő van, te biztosan rávágod, hogy délutánra óriási vihar lesz! Nehogy bárki jól érezhesse magát a környezetedben!
– Túleshetnénk már ezen az egész hercehurcán? Előrelépés történt a Wagner-ügyben! Újabb bizonyítékok kerültek elő! Fordíthatok a dolgok állásán! Ma tízkor lesz a tárgyalás! Végre felgöngyölítem az egyik pert! És ha ez lezárul, akkor már csak három van hátra! És akkor tudod, mi lesz? Vár minket a Bahama-szigetek, vagy Hawaii, vagy Bora Bora! Vagy amit csak akarsz! Ebből a négy perből annyi sikerdíjam lesz, hogy életünk végéig utazgathatunk!
– Ki a büdös francot érdekel a Wagner-ügy? Ki a rossebet érdekel ez az egész? Megint csak saját magaddal vagy elfoglalva! Megint csak azt hallom, hogy így a sikerdíj, úgy a sikerdíj! Vedd le azt a hányinger-keltő nyakkendőt, és gombold ki az inged felső gombját! Még úgy is jobban nézel ki, mint ezzel a fossal a nyakadban!
– Tényleg nem értem, mi bajod van vele!
– Az, hogy fakó, koszos, kopott! Talán, még fertőző is! Úgy nézel ki, mint egy szakadt, ócska csöves! Még egy vízi hulla is élettel telibb ábrázatot mutat, mint te!
– Te már csak tudod, hogy néz ki egy vízi hulla!
– Nem hinném, hogy undorítóbb, mint te!
– Tudod, honnan van ez a nyakkendő? Hm?
– Nem! De nem is érdekel! Ocsmány, és kész! Annak a kezeit kellett volna eltörni, aki készítette! Hogy lehetsz ennyire igénytelen?
– Ez volt rajtam akkor is, mikor először találkoztunk! Akkor nem szóltál rá semmit! Tiszteletben tartottad, mert sokat jelentett nekem!
– Könyörgöm, azóta eltelt tizenöt év! Az a vöröses folt már akkor is ott volt a hátsó felén! Nem voltál menő ügyész, nem voltál akkor senki! Gondoltam, ez az egyetlen nyakkendőd! Ezért nem bánkódtam, ha hordtad! De eltelt tizenöt év! Pénzed lenne rá, hogy vegyél újat! De neked ez kell! Mondom én, hogy igénytelen olcsójános vagy! Ragaszkodsz a rögeszmés hülyeségeidhez!
– Fejezd be!
– Nehogy már egy kurva nyakkendő fontosabb legyen az egész életednél! Add ide azt a szart! – kezdte cibálni a férje nyakára kötött selymet. Hangoskodásuktól visszhangzott a bíróság épülete. – Na, jó, ha nem adod, akkor majd én elintézem!
Laura megmarkolta egyik kezével a vállán lógó retiküljét, és szinte ugyan azzal a mozdulattal, ahogy a kapcsot kipattintotta, és másik kezével belenyúlt, már elő is kapott egy manikűrollót, és egyetlen határozott vágással elvágta a csomó feletti összeszűkült anyagot.
– Te normális vagy? Ollóval hadonászol a nyakamnál? Elvághattad volna a torkomat!
– Mivel, te idióta? Ezzel a kicsike ollóval?
– Ahogy kapkodtál, beleszúrhattál volna a nyaki artériámba! Itt véreztem volna el a kövön, mire bárki ideért volna segíteni!
– Ha azt akartam volna, megtettem volna tizenöt év alatt bármikor!
– Tönkretetted a drága nyakkendőmet! Te ostoba ribanc! – kiáltotta, és visszakézből lekevert egy pofont Laurának, hogy attól felrepedt a nő ajka. Szemei vérben forogtak, látszott rajt, hogy képes lenne megfojtani a valaha szeretett asszonyt.
– Mit csinálsz, te állat? Képes lennél megölni, mert elvágtam azt a rongydarabot?
– Ez nem egy rongy! – hajolt le üvöltve, hogy felvegye a márványkőre hullott textilt. Idegesen zakója zsebébe gyűrte, mikor szólította őket a teremszolga, hogy fáradjanak a tárgyalóterembe.
– Csak tudnám, miért olyan rohadtul fontos neked egy darab rongy? – fogott egy zsebkendőt retiküljéből, hogy letörölje a vért a szája széléről, és összeszedett, határozott léptekkel elindult a tárgyalóterem hatalmas ajtaja felé. – Még a szüzességed is ebben vesztetted el, mi!? Volt olyan igénytelen útszéli ribanc, amelyik hajlandó volt elmenni veled úgy is, hogy rajtad volt ez a förmedvény?
– Nem tiszteled más értékeit! Ez a te bajod!
– Bagoly mondja!
– Nagyfejűek neveztél?
– Nem mondtam ilyent! Egyébként ne aggódj, nincs abban semmi!– legyintett a nő, és eltűnt a hatalmas tölgyfaajtó takarásában.

A válóperes tárgyalás órákig húzódott. Laura többször vetett érdektelen pillantást a férjére, de mindannyiszor megrökönyödve figyelte a mozdulatait. A férfi állandóan zakója zsebében turkált, olykor lopva bele is pillantott. Mintha azt fürkészte volna, hogy megvan-e a nyakából levágott ruhadarab.
– Sanyi, hagyd már azt a rohadt nyakkendőt! – zavarta meg Laura idegesen a tárgyalás menetét. – Az életed múlik rajta? Gyászszertartást nem akarsz rendezni neki? Avattassuk szentté!
– Mi közöd van hozzá? – váltott vissza Sándor a tőle megszokott flegmasággal. – A te nyakkendőd?
– Szerencsére nem! Már beledobtam volna a tűzbe! Látja, bíró úr! – fordult a nő a pulpitus felé. – Nap, mint nap ez megy! Egyszerűen nem képes másra figyelni, mint a saját megrögzöttségére! Nemhogy gyerekes a viselkedése! Egyszerűen nem találok rá szavakat! Szerintem agyára ment az egoizmusa! …

… Hónapok teltek el a válóper óta.
Laura fásultan bámulta a televízió híradásait, és kedvetlenül váltogatta a távirányítóval a csatornákat. Egy képbevágásra figyelt fel az egysablonú hírek között. Volt férje arcképe jelent meg a képernyő egyik sarkában a hírolvasó válla felett.
– Ez nem lehet igaz! – ejtette le kezéből a távkapcsolót. – Mikori lehet ez a fotó róla?
A hír folytatásában egy riporter faggatta Laura férjét az elhúzódó tárgyalássorozat sikeréről. Dr. Garami Sándor büntető eljárásaiban tanúsított szakmai felkészültségét és eredményességét taglalták. A riportalany a felvételen ugyan azt a kopott nyakkendőt hordta, amit korábban a felesége saját kezűleg vágott le a nyakából.
– Ez tényleg nem normális! Képes volt összevarrni azt az átkozott nyakkendőt! Ezt nem hiszem el! Mégis, mit akar ez jelenteni? Csak engem bosszant vele? Csak az én szememet zavarja ez a förtelem? Miért fontos neki ennyire? Ha ennyire a rögeszméje, akkor komoly eszmei értéke lehet! Én ezt nem értem! …

… Olyannyira felzaklatta a nő lelkiállapotát a kérdés, hogy kutakodni kezdett volt férje viselkedése kapcsán. Sorra felkereste a férfi volt tanárait, volt munkatársait, az összes bírót, és ügyvédet, akikkel, együtt, vagy akikkel szemben valaha is kapcsolatban állt büntető ügyei alkalmával. Felkeresett több független jogászt, viselkedési zavarokat kutató orvosokat, pszichiátereket, pszichológusok tucatjait. Névtelenül fórumot indított az interneten, újságok hasábjain. Mindenhol azt a választ kapta, hogy valószínűleg egy kabala. Egy erőt adó talizmán, ahhoz, amit az ember kitűzött maga céljának.
Laura a saját tapasztalatai alapján is arra a következtetésre jutott, hogy valóban mágikus jelentőséggel bír Garami esetében az a nyakkendő. De a miértjére nem tudott rájönni.
Merész dologra szánta el magát. Felkereste volt férjét, hogy látogassa őt meg, bízván, hogy ügyei lezárultával talán beváltotta feleségének tett ígéretét, hogy felhagy ezzel az életmóddal és munkával. Meghitt hangulatot teremtett, halk zenével, gyertyafénnyel, és csábító öltözetével. Rá akarta venni a férfit, hogy vonja be őt vonzódásának miértjébe. Egy kevés körítés, és erős nyugtató gyógyszer hatására, amit a férfi italába kevert, hamar megeredt Garami nyelve.
– Honnan van az a nyakkendő? Áruld már el! – nézett mélyen a szemébe a nő, két kezét a férfi arcára téve simogatóan. Finom, érzéki nő látszatát keltette. – Miért ilyen fontos?
– Találtam! – válaszolta a benyugtatózott ember.
– Hol? Mikor? Miért vetted magadhoz?
– Mert mágikus hatalma van! – súgta a nő fülébe, miközben mutatóujját a szájához emelte. – De nem mondhatod el senkinek!
– Nem fogom! – súgta érzékien Laura. – Beszélj róla, Sanyi!
– Beszél hozzám!
– Mi? A nyakkendő?
– Igen! Folyton beszél hozzám! Tanácsokat ad!
– Milyen tanácsokat?
– Hogy mit mondjak a bíróságon! Azt akarja, hogy megoldjak minden ügyet, amiben érintett vagyok!
– Miért?
– Mert ártatlan ember vére száradt rá!
– Mi van? Milyen vér?
– A vörös folt a hátulján! Az egy ember vére!
– Miből gondolod?
– A nyakkendő mondta! Utánajártam, és tényleg! Képzeld, a kilencvenes éves maffiabotrányai idején ez a nyakkendő a leghírhedtebb ügyész nyakában lógott! Hertelendy Gézának hívták. Ő ítélte el akkoriban az összes nagyágyút. Mindenkit, aki Budapest utcáin robbantgatott, akik az olajjal foglalkoztak, akik vállalkozók tucatjait mészárolták le! Mind Hertelendy miatt csücsül a mai napig!
– És? – kérdezte izgatottan a nő. – Azt akarod mondani, hogy beszélgetsz egy ronggyal?
– Nem rongy! Mondtam már! Hertelendy mindent elkövetett azért, hogy megtisztítsa a főváros utcáit! Tévedhetetlen volt! Minden megérzése beigazolódott. Évekig folytak a büntető perek, mire eltakarította az összes maffiatagot! Majdnem kilenc évig! Aztán elkövetett egy hibát! Szerelmes lett. Annyira belezúgott későbbi feleségébe, hogy megérzéseit félretéve addig vagdalózott, mígnem elítéltetett egy ártatlan embert! Losonczy Gábor, a harminc esztendős férfi, akit gyilkossággal vádolt meg, térden állva könyörgött Hertelendynek és a bírónak, hogy nézze át újra a bizonyítékokat, ő hátat fordított az elítéltnek. Losonczy a tárgyalóteremben lett öngyilkos az őt kikísérő rendőrök egyikétől elvett pisztollyal. Kitépte magát a zsaruk kezének szorításából, az álla alá emelte a fegyvert, és annyit kiáltott, hogy esküszik az ártatlanságára, egészen addig nem volt gyilkos, és Hertelendynek köszönheti, hogy gyilkossá vált. Aztán elsütötte a fegyvert. Losonczy Gábor vére, és talán agyvelejének egy darabja fröccsent rá Hertelendy Géza főügyész nyakkendőjére! Az a folt látható rajt a mai napig! A főügyész nem bírta elviselni a tévedhetetlenségén esett csorbát, és megfojtotta magát a lakásában. Ezzel a nyakkendővel!
– Még ha el is hiszem, hogy mindezt a nyakkendő mondta el neked, ami valljuk be, elég nevetséges, akkor sem értem a te viselkedésed! Miért hordod?
– Azért, mert nem bírom letenni! Próbáltam elvágni, és kidobni! Másnap újra ott hevert egészben az ágyam szélén. Meggyújtottam, de reggel épen várt! Mint valami földön túli démon! Te is elvágtad! Emlékszel rá? Nézd! Nyoma sincs annak, hogy kettévágtad volna egy ollóval! Minden nap újra testet ölt! Nem tudok megszabadulni tőle!
– Honnan van?
– A régi bérlakásomban találtam az egyik szekrény hátsó sarkában. Akkor még csak tíz éves voltam! Nem tudom, ki lakhatott ott előtte! …

… Garami Laura rengeteg időt és pénzt áldozott ezután arra, hogy rájöjjön a megátalkodott nyakkendő titkára. Kutakodni kezdett az interneten, de sehol nem talált adatot arról, hogyan halt meg Hertelendy, és mi volt a története. A rendőrségi akták sem nyújtottak segítséget. Annyit tudott kideríteni, hogy Hertelendy Géza egy elmés, összetett szerkezetet épített lakásában, annak áttéteivel és fogaskerekeivel fogta be a nyakkendőjét, hogy az egyre szoruló hurok eltörje a gégeporcát…

…Garami Laura nem talált épkézláb magyarázatot, így kénytelen volt elismerni a világegyetem ismeretlen erőit, amik férje révén befurakodtak az életébe, és teljesen tönkretették azt. Kénytelen volt beletörődni Garami Sándor médiumi képességeibe, és egy földön túli erő felszínre törésébe. Együtt kellett élnie ezek tudatával.
Azt hitte, mindent tud férjéről, akivel tizenöt évig élt házasságban, de rá kellett jönnie, hogy mégsem!
Arra is csak egy véletlen folytán jött rá, hogy a férfi nem Garami Sándor néven látta meg a napvilágot, és szülei sem balesetben vesztették életüket! Az az ember, akit Garami Sándorként ismert, egy javítóintézetben nőtt fel tíz éves korában elkövetett tettéért. Remek kézügyességének és összetett gondolkodásának köszönhetően épített egy eszközt, ami képes volt az emberi élet kioltására. És használta is. Egyetlen alkalommal. Nevelőapját, Hertelendy Gézát fojtotta meg vele, aki örökbe fogadta a saját hiúsága miatta árván maradt tíz éves gyermeket, ifjabb Losonczy Gábort…

Utoljára frissítve:2017. november 05., vasárnap 17:26
Nagykutasi Tibor

Nagykutasi Tibor vagyok, 34 éves, Hany Istók hazájában, Kapuváron élek.

Hat éve, 2011-ben kezdtem el az írással foglalkozni, kisfiam születésének a körülményei miatt. Egy regény kerekedett ki a traumából, mely jelenleg is megtalálható e-könyvként a Publio kiadó jóvoltából, Ébredés címmel.

2014 óta novellapályázatokra írok a legkülönbözőbb zsánerekben. Mára hatvan novellám van, és elég sok helyezésem, díjam, de már az első év hozta azokat az eredményeket, melyek azt sugallták, folytatnom kell az írást.

Novellás sikerélményeim közül talán a legkiemelkedőbb a lehetőség, hogy Japánról szóló írásaimat publikálhattam az Inter Japán Magazinban, Kutasi néven. Az ottani 16 hónap alatti munkásságomat egy újságírói érdemrenddel köszönték meg.

Novelláimból két csokorra való e-könyvet jelentettem meg, szintén a Publio gondozásában, Kutasi Misztikuma 1-2 címmel.

Jelenleg egy két részes japán fantasy történeten dolgozom, illetve most fejeztem be egy fantasy-trilógia első kötetét, mellyel a nagy kiadókat szeretném megostromolni, és vele kijutni a nagy könyvesboltok polcára.

Terveim a jövőben, hogy befejezem a japán történet mindkét részét, valamint idén ősszel nekiállok a trilógia második kötetének, 2018 őszén pedig a harmadik kötetnek. Ha elkészül, utána egy magyaros történelmi fantasy három kötete következik, remélhetőleg, évente egy résszel.

Ezek mellett folyamatosan böngészek a novellapályázatok közt, és amelyiknek a témája megfog, azt megbabonázom egy kicsit Kutasi Misztikumával.

Eddigi novellás eredményeim:

- Égbe vesző útvesztő (TOP20, 152 beérkezett műből, Aquarius Kincsei novellapályázat, 2014)

- Igazmondó félgömbök (TOP30, 185-ből, Regénytár novellapályázat, 2014)

- Kitaszítottak (TOP10, 2015 tavaszi Mondo Con novellaverseny, 2015)

- A Fény Oszlopa /Tűzfürkész című könyvem egyik fejezete/ (TOP10, 2015 nyári Mondo Con novellaverseny 2015)

- Belsőséges (v)iszony (1. helyezés, "LL Blogcsapat" novellapályázat, 2015)

- Bíborpalástos Bodorok (2. helyezés, "Books and writes" blogos novellapályázat, 2015)

- Négy éves szövetség (2. helyezés, valamint az Inter Japán Magazin állandó szerzője, Inter Japán Magazin, 2015)

- Rongyokban (8. helyezés kiemelt pontozással 352 műből, Magyar Irodalmi Lap, 2015)

- Magyarok fája (évente a Pozsonyi-csata emlékére megjelenik a Magyar Irodalmi Lap oldalán, 2015)

- Odamenős fiú (megjelent nyomtatásban egy Anyák-napi mesekötetben, 2015)

- Napkút folyóiratban nyomtatásban megjelent pár nyelvi anekdotám (2015)

- Ébredés című regényem Kenesei Rékáról szóló fejezete + Hanyságfoglalás (1. helyezés, OMLIT "Hazánk Szép Magyarország" c. novellapályázat, 2016)

- Ébredés című könyvemből a kisfiú és a turul találkozásáról szóló fejezet (2. helyezés, 2. Kacaj Panka Mesetára verseny, 2016)

- Hayabusha Sho (Sólyom Rend) bronz fokozata kitüntetés az Inter Japán Magazin jóvoltából, 2016

- Vérszag (dobogós helyezés, e-könyv megjelenés, Bizzarrium, 2016)

- Vérző hegy (1. helyezés, Inter Japán Magazin, 2016)

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagykutasi Tibor

Tovább a kategóriában: « Igazlátó Papírcsónakok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned