Matiné


Egy zongorát akarok. Nem olyan fekete-fehéret, olyat, amin szürke billentyűk vannak. Azt akarom, hogy összemosódjanak a hangok. Szintézist akarok. Mély akkordokat, amikbe bele-belevillan egy rikító sikoly. Azt akarom, hogy a zongora szemezzen velem. Legyen kihívó, kacsintson. Akarom, hogy fájjon neki. És azt, hogy hangot adjon felháborodásának. Zöldre, kékre, lilára akarom püfölni, megmutatni, milyen idekint. Beléverni a lenyomatomat, kisajátítani. Magánvilágot szeretnék.
Nem engedem, hogy a sarokban álljon. Kiállítom a napfényre és elnézem, elvárom, hogy megfakuljon. Várni fogok, amíg csak aranyporral be nem hinti a szobát. Gyötörni fogom, el akarom hangolni, rosszkedvre deríteni. Megvárom, hogy kikeljen magából. Feleseljen. Gyönyörködni fogok, ahogy más hangon szólal meg. Ujjongok, végigskálázom a disszonáns aktusait, csépelem, hangosan visítok.
Elvárom, hogy uralkodjon rajtam. Kicsússzon merev lábai alól, ütközzön egyet a falikárpittal, az üveg-és agyagvázákkal. Millió darabra törik a művészet és mozaikszerűen áll össze hús-vér emberré. Hellyel kínálom. Nem kínálom hellyel. Elvárom, hogy leüljön, mondja, nyögje ki. Vizet kérek vagy inkább vörösbort, zöldet és lilát, tölts nekem a saját képzeletedből. Találd ki, nagyöblösben, kis karcsúban vagy bögrében kérem. Egy kis tányérra gyufásdobozokat és műanyag kupakokat teszek, mellé mikádó pálcikát evőeszközül. Jó étvágyat.
A hús-vér ferde tekintettel fordítja ki zsebeim és kihullnak a garasaim, nehéz pénzen vásárolt filléreim. Szertegurul, az egyenetlen faparketta közti résekből őrlőfogak habzsoló recsegése tör elő. Lassan emelkedik, belecsimpaszkodik a nadrágom szárába, körülöleli derekam, bebújik az ingem alá. Felcsenget a fülcimpámba. A hús-vér kocsonyásan hahotázik, bekap egy teasütemény-skatulyát. Kis titkot habzsol, borostája sercen, majd lángra gyúl, ahogy nyílik a dobozka. Disznóserte pörkölődő zsírszagát érzem.
A hús-vér bőre megszürkül. Zöldes, kékes, lilás, rohad. Itt rohad el a szemem láttára. Fekélyes lesz a bőre, mételyek tátongnak rajta, közelebb megyek, belenézek. Ijedt szempár pislant a gyomorból, hallom, ahogy reszket. A hangok egyesével kerülnek felszínre, a hús-vér teste egy újvilág szimfónia. A csupasz kis lény nem tud összefüggően dalolni. Sorban mondja: te, ne, vedd, szeresd, szeress, keress, meg, ne, engedd, rejts, el, emelj, fel, ne, vess, nevess, szeress, engem.
Kottapapírt ragadok csúszós hüvelykeim közé, kimérem a lábnyi távolságot ember és kutya közt és lerovom az átkaim. Csak úgy pörög a tintám, trottyos pöttyökké kanyarodik, utat mutat a hangszárnak, bevonalazza az emberöltőket, kettős pontot tesz, karikagyűrűt. Ti, ti, ti, majd tá, tá, te, csak te, csak te. Belefacsarja a kis lény jajait, violinkulcsot készít belőle, kineveti. Lefelé biggyed szájszeglete, elárultalak. A hús-vér lassan lelohad, merő seb lesz életemben a helye, már csak egy kupac öreg, vedlett bőrt látok.
Valami sikít odalentről. Kaméleonbaba. Az életet belé több mint kétszázhúsz volttal verték. Radioaktív hatással van rám. Kiemelem a hamuból, ismeretlen öltésekkel van formája kikövezve. Elillan, súlya van vagy iható, nem tudom. Látom benne az erőszak fájdalmát és látom a patyolat fehér törődését. Érzem, milyen érdesen keményedik meg ujjaiban a perc, bízhatom benne, az enyémeket megtizedeli.
Szeretném száraz, hűvös helyen tartani. Szeretném, hogy befőttesüvegen keresztül lássa a világot. Epresből, baracklekvárosból. Szeretném puhára kipárnázni a lakhelyét. Szeretném megédesíteni a keserűjét. Akarom, hogy háromszázhatvan fokban gondolkodjon, és bármikor fordulhasson el száznyolcvannal. Vagy kilencvennel, ha nem túl dühös. Szeretném, ha az én polcomon lehetne, ott porosodna, míg rá nem kényszerülök, hogy az ő üvegénél is vastagabb lencséken át figyeljem növekedését. Szeretném mindez után lassan lecsavarni a fedőt. Szeretném még közvetlenül látni, hogy kapálódzik kis kezével, hogy tör a magasba, csakis felfelé. Szeretném látni ahogy szivárványában pompázik és bármely mezejére is lép szelíd létének, jó színben tűnik fel.
Szeretnék aztán hátradőlni. Légből kapott hintaszékemben mély álomba merülni. Álmomban szeretnék zongorámba feledkezni. Ahol ismét megengedhetem, hogy minden fekete-fehér legyen.

Herpai Blanka

Szerkesztés alatt...

Tovább a kategóriában: « Gesztenyés Igazlátó »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned