Cirkuszban

A legelső sorban ültünk. Apám megadta a módját, a legjobb helyre vásárolt jegyet. Előttünk már csak a porond, szemben, magasan a zenekar.
Ötéves lettem és a születésnapi ajándékom ez volt: együtt, hármasban eljöttünk cirkuszba. Én már hetek óta a cirkusz lázában égtem. Kaptam egy könyvet ajándékba, még karácsonyra, a cirkuszról, gyönyörű rajzokkal, kinyitható ablakokkal. Egészen elbűvölt. Anyám sokszor olvasott belőle, de egyedül is nézegettem és rajzoltam bohócot, kötéltáncost, már ahogy sikerült. Tudtam, mi az a manézs, mi a trapéz, és hogy miért terítenek szét fűrészport az állatos számok előtt. De azt, hogy igazi cirkuszba jövünk, igazi előadásra, csak ma reggel tudtam meg.
Az állatos mutatványokat nem szerettem. Szántam őket. Négyéves születésnapomon állatkertbe mentünk, de sírtam, hogy szegény oroszlánt és az elefántot szabadítsuk ki. Sajnáltam őket és kértem a szüleimet, menjünk inkább haza.
Ma a várakozás izgalma már kora reggel ébresztett, apám jól ismert, a délelőtti előadásra szólt a jegyünk. Anyám megnyugtatott, állatok nem fognak szerepelni, csak artisták. Zsonglőrök, bűvészek, légtornászok, ugrócsoport.
A légtornászok voltak a kedvenceim. Egyrészt irigykedtem, hogy olyan magasan hintázhatnak, mert én is imádtam hintázni. Hosszú kötélen a nappalink plafonjáról is lógott egy falap, órákat ültem rajta, hamar megtanultam hajtani magam.
Másrészt mindenhova felmászni és lógaszkodni is szerettem, a faágon, kötélen, rúdon, bárhol, de a karom gyenge volt és nem sokáig bírtam.
Lenyűgözött az a lehetőség, hogy a kettőt egyszerre is lehet csinálni, lógaszkodni és hintázni.
Szerettem az artisták ruháit is. A feszes, csillogó darabok elvarázsoltak, de eddig még csak könyvek lapjain, fotókon, vagy filmen láttam.
Ott ültem hát a szüleim között. Vettük műsorfüzetet, pattogatott kukoricát, minden úgy történt, ahogy a cirkuszos könyvben olvastuk. Aztán hirtelen megszólalt egy férfihang, hogy mindjárt kezdődik az előadás.
A fények elsötétültek és velünk szemben magasan, megszólalt a zenekar. Szinte remegtem az izgalomtól. Egy pillanatra becsuktam a szemem és megkezdődött az előadás.
Két tornászlány jött be, türkíz színű, hosszan szálló, puha anyagból készült, reppenő ruhában. Felkapaszkodtak a magasból leereszkedő hintákra, az felemelte őket és a lányok elkezdték hajtani magukat. A ruhájuk röpült és hullámzott utánuk, olyanok voltak, mint a tündérek.
Felálltak a hintára, fél kézzel fogták a kötelet, álló helyzetben spárgáztak. Aztán összekapaszkodtak, egyikük átállt a másik mellé. Az üresen maradt rudat felhúzták. Egyikük leült a rúdra, a másik ráállt a vállára, úgy hajtották a hintát tovább, az folyamatosan lengett, úgy tetszett, mindjárt kirepül a kupolán. A türkíz szárnyak szálltak a levegőben. Amikor leeresztették ismét a másik hintát, a fenti lány a társa válláról szinte átröpült rá, erősen belekapaszkodott, felhúzta magát, felállt rá, végül egy szaltóval leugrott. Közben a másik is tündér is leért, és odaszaladt éppen hozzám. Felém nyújtotta a kezét, hívott, menjek oda. A szüleim bíztattak, menjek bátran, szoktak ilyet csinálni, minden rendben lesz.
A lány odakísért a hintához. A nyakamra kötött egy hosszú palástot, olyat, ami rajtuk volt, a derekamra erősített egy madzagot és mutatta, üljek fel a hintára. Én magam lepődtem meg legjobban, mennyire nem izgulok. A légtornász mellém ült, és a hinta felemelkedett. Hajtani kezdte, segítettem én is, és nemsokára már egészen magasan szálltunk. Fentről láttam a szüleimet, ahogy ragyogó arccal néznek felfelé. Aztán a lány az övén lévő kis zsákocskába nyúlt, majd felém nyújtotta. Csillámpor volt benne. Türkíz, mint a ruhánk. Kinyújtotta karját és a levegőbe szórta. Így tettem én is és a levegő megtelt a csillogó porral, szállt a porondra, a nézőkre, a zenekarra, mindenhova, szikrázott a levegő a reflektorok fényében. Tapsorkán harsant, a közönség fütyült és ujjongott.
Ekkor anyám finoman megérintette a vállam:”Nyisd ki a szemed, Csillagom, kezdődik az előadás!”

Beke Borbála

Beke Borbála

Budapest közelében nevelgetjük két gyermekünket, miközben ők alszanak, én írok.

Hétköznapi életemben, pénzügyes munkám révén sok családnak, sok álmát válthattam már valóra.

Eközben számtalan emberrel találkozom, beszélgetek, én hallgatok, ők mesélnek magukról.

Én pedig írok róluk. És magamról.

Amikor olvasok, kitárul a világ.Amikor írok, szintúgy.

Mert talán nem is a fontos, hogy bennem mi zajlik, kavarog. Hanem az, hogy az olvasóban mit indít el a történetem. Én elkezdem, ő pedig saját lelke kavargásaival, saját élményeivel, érzéseivel, álmaival, emlékeivel és vágyaival folytatja. Befejezi.

Ki tudja? Talán egyszer mesél ő is nekem egy történetet. Leírom, ha engedi.
Arra is rácsodálkoznak, azt is kicsomagolják, forgatják, folytatják, befejezik mások.

Összekapcsolódunk.
A szavak, a történetek, s az érzések összekapcsolnak minket.

Legfrissebbek a szerzőtől: Beke Borbála

Tovább a kategóriában: « Őszibarack Ábris Zsiga »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned