A tó tükre

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy erdőjáró meg a felesége. Az erdő közepén, csillogó víztükrű tó partján éltek takaros kis házban. Az asszony csodaszép volt, látta is ezt a tó tükrében, amikor vízért járt fényes vödreivel, és közben nevetve énekelt a tükörképének.
Az erdőjáró minden reggel útnak indult, járta az erdőt, hol fát vágott, hol az állatoknak segített. Erdész is volt, favágó is, meg vadász is. Általában csak este tért haza, amitől az asszony egyre szomorúbb lett.
– Megígérem, hogy holnap időben jövök! – mondta a férje.
Az asszony a legfinomabb falatokat főzte, s terített asztallal várta az erdőjárót. A vacsora rég kihűlt, mire hazatért.
– Nem tudtam előbb jönni, egy kisgidát találtam, meg kellett keresnem az anyját. De holnap időben jövök!
Azzal jól bevacsorázott. Az asszony újra főzött, de a férje aznap sem jött haza naplemente lőtt.
– Nem tudtam előbb jönni, égett az erdő, el kellett oltanom. De holnap időben jövök! – ígérte újra, s jól teletömte a hasát.
A felesége másnap még finomabb vacsorát tett az asztalra, de azt is egyedül ette meg. Már rég ágyban volt, amikor a férje hazatért.
– Nem tudtam előbb jönni, orvvadászok csapdáit kellett felkutatnom. De holnap időben jövök! – S mind egy falatig megette, amit az asszony meghagyott.
Másnap az asszony nem főzött. Este, amikor a férje hazatért, kereste a vacsorát.
– Ma nem főztem semmit, de majd holnap!
Azonban az asszony másnap sem, és harmadnap sem főzött, az ember hiába emelgette az üres edények fedelét. Szép lassan leszoktak a főzésről és az evésről is. Teltek, múltak az évek, az asszony egyre gyengébb, s vékonyabb lett. Már nem énekelt, nem kacagott. A férje eszegetett az erdőben, nem hiányolta már a főtt ételt.
Egy szép napon az asszony ütött-kopott vödreivel vízért ment a tóra. Megmerítette őket, de vízzel telve már nem bírta el őket. Arra gondolt, iszik egy kis hűs vizet, hátha felfrissül tőle. Amint a víz fölé hajolt, egy ősz, ráncos öregasszonyt pillantott meg benne. Az is épp úgy az arcához kapott, ahogy ő. Akkor döbbent rá, hogy saját magát látja a víz tükrében. Összegömbölyödött és sírni kezdett. A tó hirtelen habot vert és a tavi tündérek királynéja emelkedett ki belőle.
– Miért sírsz, szegény asszony?
– Hogyne sírnék, mikor az egész életemet azzal töltöttem, hogy a férjemet vártam, s lám, nem vettem észre hogy megöregedtem.
– Én visszaadhatom a fiatalságodat! Gyere, élj velünk a tavi tündérek országában! Az egyetlen feltétele, hogy sohasem térhetsz vissza az emberek közé.
Az öregasszony az út felé fordult, hogy lássa, jön-e haza a férje, de csak a szél pörgetett néhány falevelet. Csendesen bólintott a tündérkirályné felé fordulva, s a következő pillanatban már el is nyelte a víz.
Amikor az ember este hazatért, lefeküdt. Maga sem tudta, mi a baja, csak valahogy úgy fázott. Magára terített még egy pokrócot, de az sem enyhítette a reszketését. Úgy érezte, mintha elveszített volna valamit. Talán az erdőben, gondolta. Másnap reggel megtalálta a tó partján a felesége vödreit, de el sem tudta képzelni, ki hagyhatta őket ott.
Magához vette a fejszéjét, se elment az erdőbe. Azóta is az erdőt járja, s keresi azt a valamit, ami nélkül három takaró alatt is egész éjjel vacog.

Utoljára frissítve:2018. november 01., csütörtök 14:29
Bábel Antónia

Bábel Antónia
Bábel Antónia vagyok, 1982-ben születtem. Dabason élek férjemmel és kislányunkkal. Óvodapedagógusi végzettséggel rendelkezem. Gyerekkorom óta foglalkoztat az írás, de komolyan csak néhány éve kezdtem gyűjtögetni a műveimet. Ezt a szerencsés fordulatot férjemnek és Kapui Ágota költőnőnek köszönhetem. Szeretem azokat a gyermekmeséket, amelyek csodát sugároznak és feltöltik a szívet. Többnyire meséket, verseket, novellákat és kisregényeket írok. Meséimmel, történeteimmel igyekszem gyönyörködtetni, értéket közvetíteni gyakran segítségül hívva a humort. A képzelet szárnyán próbálok beférkőzni a gyermeki lélekbe. Foglalkoztat a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét. Szeretem az embereket, a gyerekeket. Fontosnak tartom az elesettek, rászorultak megsegítését. 2013 óta a helyi Karitász tagja vagyok. Fontos számomra a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesültem a helyi újságban publikált cikkeimért és környezetvédelmi tevékenységemért. Nagyon szeretek főzni, varrni, alkotni, újdonságokat kipróbálni.
2017 januárjában az Irodalmi Rádió Tél és Karácsony 2016 című pályázatán harmadik helyezést értem el Nagyapó csizmája című versemmel.
Szintén januárban az V. Nemzetközi Benedek Elek Meseíró Pályázat osztott harmadik helyét szereztem meg A furfangos kis asszony című mesémmel.
2017 májusában az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét sikerült kiérdemelnem Lopott Vétkek című novellámmal.

http://irodalmiradio.hu/wp/index.php/author/babelantonia/

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned