Elveszve

Sokáig toporgok a lift előtt, aztán elunom a várakozást és gyalog indulok lefele a hatodik emeletről. Nem is bánom, a lépcsőzés közben legalább végiggondolom az éjszaka történteket. Az agyam olyan lassan forog mint az ólommadár, nem jut eszembe semmi. Bezzeg tegnap késő este olyan eszeveszetten száguldoztak a gondolataim, alig tudtam követni őket. A hosszú, gyötrelmes órák után hirtelen jött megkönnyebbülés végén gyorsan aludtam el, talán túl gyorsan is. A tea tette ezt? Még nem tudom. Az utolsó emlékem az, hogy a konyhában teát iszom, előttem kókuszgolyók.
Két hete voltam itt először, tegnap este másodszor, és ez volt életem első éjszakája egy albérletben.
Ahogy az iskolámat befejeztem, sokáig nem találtam magamnak munkahelyet. Múltak a hónapok, amikor Tatabányán ráakadtam egyre. Nem volt rossz, csak nagyon messze a családtól. Napi kétszer százhúsz kilométer. Kicsit féltem, mi lesz velem egyedül, senkit sem ismertem a sok rutinos, begyakorlott felnőtt között, egyáltalán kitől kérdezhetek. A kezdeti csetlés-botlás után azért hamar belejöttem, én legalábbis így érzem. Az elején még nagy kaland volt az autózás is, de aztán ahogy hidegre fordult az idő, a reggeli, esti nagy ködök, ónos esők, fagy elbizonytalanítottak. Az újságokat kezdtem el böngészni, hogy legalább a tél idejére helyben valamilyen szállást találjak magamnak. Az egyik hirdetés megtetszett nekem, rövid és egyszerű volt, egy egyedülálló fiatal lány számára ajánlottak kiadó szobát.
Munkaidő után felmentem az egyik lakótelep tízemeletes épületében található másfél szobás lakásba a hatodik emeleten. Egy fiatal házaspár fogadott. A férfi alacsony, zömök, de keménykötésű volt, sűrű, barna haja rövidre vágva. Arca kicsit kunos vágású, a szeme alatt az arccsontja erősen kiállt. Sötét, vékony bajusza a szája mellett szomorkásan lógott. Sietősen mutatta meg a lakást, a nagy szobába éppen hogy csak beléptünk. Faltól falig szekrénysor, egyik szélén ruhás szekrény, másikon vitrin porcelánokkal, középen nagyképernyős tévé, emellett franciaágy, dohányzó asztal két fotellal, a sarokban gyerekjáték. A kisszobába – ami kiadó – már be sem léptünk, csak az ajtóból láttam, hogy itt egy kanapé helyezkedett el a fal mellett, középen egy asztal állt két székkel, ezek viszonylag új állapotúak voltak, a szoba másik oldalán meg egy kopott sárga szekrény bújt meg. A feleség szintén alacsony, barna, pattogós, kicsi asszony, egész idő alatt futkározott. Hol virágokat öntözött, hol a konyhában kavargatott valamit, de közben ruhákat is teregetett. Pár perc alatt lezajlott az egész. Megállapodtunk, hogy két hét múlva elfoglalhatom a kisszobát, kértek húszezer forint előleget és eljöttem.
December elsején költöztem, egész nap ónos eső esett. Munkaidő után kicsit ráérősebben járkáltam a városban, büszke voltam magamra. Eddig még sohasem voltam tartósan távol a szüleimtől, legfeljebb egy-egy osztálykiránduláson. Állásom van, s lakást is találtam magamnak, igazán talpra esettnek éreztem magam. Sötét volt már, amikor felmentem a lakásba. A feleség nyitott ajtót. Szeme körül elkenődött fekete szemfesték, szájából cigaretta lógott, csíkos pólóján számtalan gyanús folt éktelenkedett.
– Ja, te vagy az! – kerekedett ki a szeme a csodálkozástól, és szabad utat engedett a szobám felé – tudod a járást!
Átlavíroztam a bőröndömmel a csöppnyi előszoba linóleumán össze-vissza heverő cipőkön, ruhákon, színes papírdarabokon és közben benéztem a nyitott konyha ajtón. Az asztalnál a lakás ura atléta trikóban – szájában szintén cigarettával – nagy halom, valamilyen barnászöld, száraz növény leveleit sodorta. Előtte számos üres, félig vagy tele töltött papírzacskó, ismeretlen konyhai, de lehet, hogy máshonnan származó eszközök, egy zacskóban valamilyen fehér anyag. Ahogy meglátott csak intett egyet és folytatta a sodorgatást. A gáztűzhely oldalán kifutott ételmaradékok csíkjai száradtak, a konyha pulton mosatlan edények, mellettük lassú ütemben kávé csöpögött a linóleumra.
A szobámba érve az első, ami fogadott a hideg, meg a függöny hiánya. A nagy ablak vakon ásítozott mintha a kozmosz rideg, sötét valósága nyílt volna meg a másik oldalán, miközben az ónos eső kitartóan verte az üvegét.
– Mi folyik itt? – dobtam le csüggedten a bőröndömet a heverőre. -Teljesen szétzüllesztették ezt a tiszta lakást, alig ismerek rá. Ők meg szét vannak esve! Most azonnal el kell mennem a rendőrségre, mert mi van, ha ők már figyelik ezt a házat? Nyilván kábítószereznek, a száraz levelekből sodorják a cigarettát, amit annyira szívnak. Elszakadtak már a valóságtól, azért van a nagy rendetlenség, nem is takarítanak, még az is lehet, hogy a szobámba is bejönnek és erőltetik a cigarettát. A gondolataim sebesen kergették egymást, miközben az asztal szélét szorítottam -Ha itt találnak a rendőrök, nem tudom kimagyarázni magam, ők meg rám vallanak. Láthatták, hogy én egy bőrönddel jöttem fel, a cinkosuknak gondolhatnak, vagy bandatagnak. Ha én jelenteném, megúszhatom! De mi van, ha az csak egy ártatlan szárított növény, de akkor is, ott van még a zacskó fehér por. Az más fajta kábítószer lehet, ekkora mennyiség már sokat érhet. A hideg szobában az asztal és a kopasz ablak között keringve tépelődtem, éreztem, hogy a kezem jéghideg, a homlokom viszont forró az idegességtől. - Ha most kimegyek és kérem vissza a pénzt, letagadják, papírt sem csináltunk róla. Ők meg elzavarnak. Ilyen későn, ilyen időben már nem lehet elindulni autóval nagy távolságra. Hosszasan tépelődtem, idegesen járkáltam, mit csináljak?
Kintről közben lábdobogások hallatszottak, mintha ketten járkálnának súlyos léptekkel végig az ajtóm előtt, aztán ajtókat csukogattak. Jól nézek ki, ha többen vannak, esetleg együtt drogoznak. Azt vártam, mikor törik rám az ajtót. Több óra eltelt így, s azt vettem észre, hogy még mindig kabátban vagyok. Fűtetlen szobában. Nem ebben állapodtunk meg, de nem merek kimenni! A nehéz léptek kopogása abba maradt, most inkább, mintha vonszolnának valamit! Mintha nehéz zsákban húznának valamit! Ekkor a csupasz villanykörte, ami az asztal fölött lógott, pukkant egyet és végképp kialudt. Sötétség borult a szobára. Az ablak üvegen át a fekete világűr mintha magába akarna szippantani. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább, amikor úgy éreztem, véget kell vetnem a kínlódásomnak.
Felugrottam az asztaltól, fogtam a bőröndömet és egy határozott mozdulattal kinyitottam a kisszoba ajtaját. A fény elvakított. A frissen felmosott, rendbe rakott előszoba közepén egy kettős létra állt. A feleség a földön guggolva a láncát igazgatta, a férj a létra lábait próbálta összerakni. Ahogy föléjük magasodtam télikabátban, kezemben a bőrönddel, először csak két csodálkozó szempárt láttam, majd magasan körben a falon színes papír virágokat, kék lufikat. A nagyszoba ajtajára erősített piros, szív alakú léggömb az ajtónyitástól keletkezett léghuzat miatt lebegni kezdett. Happy birthday! – olvastam a feliratát. Néhány pillanatig néztük egymást a házaspárral, majd a férfi megszólalt.
- A kislányunknak holnap lesz a születésnapja, arra készülődünk! Nem tudtam mozdulni, a bőrönd füle kicsúszott a kezemből és halk puffanással a lábam mellé esett.
- Nemrég főztem hársfateát, még jó meleg, mézzel nagyon finom. Jóska, a férjem szedte a nyáron, ő is szárítgatta, most porciózta széjjel a zacskókba, láthattad. Elkészült a kókuszgolyó is. De hát mi a baj?– nézett rám a kicsi asszony segíteni akaróan és közelebb jött.
Az előbbi rettentő feszültség már jórészt oldódott bennem, a fejem már nem lüktetett, viszont a téli kabát egyszerre nagyon nehéz és meleg lett. Egy kicsit szégyellni kezdtem magamat az előbbi ostobaságomért, ennyire félreértettem volna a látottakat? A súlyos kopogás a kettős létra hangja volt, a vonszolás a felmosásé, idéztem fel magamban a hallottakat, a kábítószernek nézett fehér por a zacskóban meg az a szerencsétlen kókuszreszelék. Aztán az önérzet ismét ágaskodni kezdett bennem és vádlóan megszólaltam:
– Nagyon hideg van a szobában, nincs fűtés,...meg függöny sincs és a lámpa is kialudt!
– A függönyt kimostam, -szabadkozott az asszony -még nem száradt meg, de holnap felteszem! A fűtéssel valóban spóroltunk egy kicsit, holnap akartuk bekapcsolni, ugyanis holnap lesz elseje. Te egy nappal előbb jöttél Gréti!
A döbbenet saját ostobaságom hallatára nem engedett szóhoz jutni. Engedtem, hogy Ági a konyhába vezessen.
Ekkor Jóska a falhoz támasztotta a kettős létrát, felkapta a bőröndömet és a kisszoba felé indult.
– Megyek, aztán bekapcsolom a fűtést, meg kicserélem az izzót! Te meg Ági, töltsd ki már azt a teát.

Utoljára frissítve:2017. november 16., csütörtök 14:39
Kert F. Klára

Kert F. Klára - Bemutatkozás

Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában.

Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után Pécsi Állam- és Jogtudomány i Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát.

Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam.

Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kert F. Klára

Tovább a kategóriában: « Kísérlet Nyári történet »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned