SORS HIPERMARKET

Nagyon örültem, hogy végre megnyitott ez az új üzlet. Már jó előre bedobálták a szórólapokat. Érdekesnek ígérkezett, amint akciókat hirdetett. „Ha változatni kíván életén, válasszon minket!” „Leértékelt életek, nagy számban, milliomos sorsok akciós áron!” „Eljött az Ön ideje, hogy más valaki legyen!”
No, ez rám fér.

Enyhe remegést éreztem a gyomromban, amikor a fotocellás üvegajtó kinyílt előttem. Valami nagyot vártam, valami megdöbbentőt. E helyett egyszerű „közért feeling” fogadott. Semmi különös. Hacsak nem az árucikkek. Már a bejáratnál megütötte a szemem egy tábla: „Kihívásokat kedvelőknek – zsidó, cigány, éhező afrikai sorsok leértékelve, csak a mai napon!”
Na, ennek a fele se tréfa. Kissé elmosolyodtam, amint elméláztam egy tetszetős eszkimó sorson. Megnéztem közelről az összetevőket – bátorság, teherbírás, túlélőképesség, figyelem ez a sors fokozott halfogyasztással jár! Útálom a halat! Amint továbbléptem, egy nagydarab kopasz figura majd fellökött, a bevásárló kocsijával. Odalépett egy polchoz és húszasával pakolt be valami csillogó zacskót. Amikor odaértem, akkor láttam meg csak a feliratot a polc felett: Önbizalom! Óh… hát ez az. Elkezdetem keresni a cetlit, amire otthon felírtam, hogy mire lenne szükségem. Ez szerepelt az első helyen. Persze a listámat otthagytam a hűtő tetején. Sebaj, majd improvizálok. Levettem, egy zacskóval, aztán – kissé bizonytalanul – még egyet beledobtam a kosárba. Körülnéztem, hogy bámul-e valaki esetleg. Kihúztam magam és határozott léptekkel továbbálltam. Vettem a határozottságból is egy keveset, ha már itt jártam. Kreativitással jól telepakoltam a kosarat, azután a „szeretet” nevű tábla felé fordultam. Érdekesnek hatott, hogy szinte egyedül álltam ott. Egy idős hölgy megkért, hogy segítsek, tegyek a kosárba belőle, majd hozzátette: „A kis unokámnak lesz!” Hát mit mondjak, könnybe lábadt a szemem. A néni még elidőzött egy ideig a „tisztelet” és a „megbecsülés” nevű csomagok környékén. Ahogy haladtam tovább, egyre inkább megrökönyödtem. Egyre furcsább és furcsább sorsok mellett haladtam el. Egészen ár alatt lehetett alkoholista és drogfüggő sorsokat vásárolni. Bár mindegyikre rá volt írva, hogy csak 30 év alatt vásárolható. Merthogy ez volt a várható élettartam. Egy polccal felette lehetett ugyanezek gyógyult változatát megvenni. Maximum 50 év! Hm... Kicsit kacérkodtam a művészsors nevű csomaggal, de ehhez százcsomagnyi tehetséget is kellett volna vennem, amire nem futotta, úgy hogy kissé elkeseredve tovább ballagtam. Már nem is csodálkoztam, hogy a milliomos sorshoz több száz adag szerencsét kellett volna vennem. Lemondóan haladtam tovább. Elérkeztem egy nagyon magas polchoz. Itt nagy volt a tolongás. Az emberek egymás hátán igyekeztek feljutni a magasan elhelyezett csomagokhoz. Nem nagyon sikerült. Akinek sikerült, az diadalittasan belerúgott az alatta tolongókba. Ezen meglepődtem. Amikor közelebb értem, akkor világos lett minden a táblán ez állt: karrier! Na igen. Elszörnyülködve néztem, amint tépik, tapossák, és ütik egymást. Persze azt csak én vettem észre, hogy mindőjük kosara tele volt „szánalommal”. No, ha még csak most vesznek belőle, akkor értem. Kicsit még néztem, ahogy gyűrik egymást, de már forgott velem a világ.
Elértem egy kis kör alakú térre. Itt nem voltak polcok. A tér közepén, egy kis sziget állt, amit víz vett körbe. A szigeten egy nagy halom csomag. Próbáltak a vásárlók, valahogy átjutni ezen a kis tavon. Azonban, vagy visszafordultak, vagy elnyelte őket a víz és többé nem bukkantak fel. Épp arra jött az áruház egyik alkalmazottja, gyorsan kérdőre vontam: Elnézést uram, de nincs valami palló, vagy híd, amin átkelhetnének ezek a vásárlók? Szigorúan és kimérten válaszolt: Tisztelt uram! A boldogságot mindenkinek magának kell elérnie, ebben nem segíthetünk! Letaglózott a válasz. Sóvárogva néztem azt a kevés egyént, aki elérte a szigetet. Lesütöttem a szemem és szomorúan néztem a kosaramban fityegő két zacskó önbizalomra. Cyrano orr-monologjára gondolva, bedobtam még némi öniróniát, a szerencsére már nem futotta a pénzemből. Nagyot sóhajtva a pénztár felé vettem az utam.
A pénztáros mosolytalan arccal ütötte a gépet és közölte a végeredményt. Kifizettem, majd megajándékoztam egy zacskó vidámsággal. Biccentett és tovább dolgozott.

A bejáratnál egy tolókocsis fiatalember izgatottan számolgatta a pénzét, hogy vajon jut e az akciós sorsok közül valamelyikre. Amikor kiléptem az ajtón, nagyot szippantottam a levegőből. Kis híján elütött egy dübörgő motoros BNW, a sofőr egy nagydarab kopasz ürge volt, aki az öklét rázva üvöltött felém. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha egymásnak vásárolnánk itt be. Karácsony volt, forralt bor szagát hozta a hideg szél, ittam is egyet….

Vaszta Pál
2011.

Vaszta Pál

Angyalföldön születtem 1967-ben. Az "átkosban" szocializálódtam és szociológiát is végeztem Pécsett.
Nem kenyerem az írás, de néha születnek jó dolgok. Szeretem a groteszket és Örkény Istvánt.
Jó 20 évig, mint beat zenész szerepeltem különböző színpadokon, mostanság inkább az oktatást kutatom.
Viszonylag keveset sportolok, de sokat dohányzom. Továbbra is a zene közelében maradtam, néhány zenekar bizalma jóvoltából.
Írtam már verset, novellát, mesét, drámát és színdarabot is.
Eddig egy kötetem jelent meg, de további három, megszerkesztve, várja, hogy valaki belém fektessen némi tőkét.

Vaszta Pál

Legfrissebbek a szerzőtől: Vaszta Pál

Tovább a kategóriában: « Poéta bár Butusok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned