Poéta bár

Szerettem ezt a várost. Gyakran kóboroltam a szűk kis utcáiban. Így estefelé még békésebb, barátságosabb képét mutatta, mint nappal, amikor nyüzsgött. Az ablakokból halovány fények szűrődtek ki, az árnyékok játékából kivehető volt, amint a családok vacsorához készülődtek. A távolból zongorázás hangja fúrta bele magát az éjszakába. Egy pillanatra megtorpantam. Nem is tudtam, hogy van ilyen zenés hely errefelé. Mintha valami láthatatlan kéz húzott volna a hang irányába, és néhány perc bandukolás után már a bejárat előtt álltam. Az üvegberakású faajtó felett cégér himbálózott. Meglepetten olvastam a kissé kopott feliratot „Poéta Bár”. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Egyre jobban szeretem ezt a várost. Lenyomtam a kilincset, az ajtó nyikordulással kinyílt és feltárult előttem egy nagyon kellemes hangulatú kávézó. Talán a „boldog békeidőkben” lehettek ilyenek a pesti lokálok. Kicsi, kerek asztalok, mindegyiken gyertya, kellemes meleg. A friss kávé illata keveredett a hölgyek parfümjének illatával. Behunytam a szemem és egy nagyot haraptam, ebből a milliőből. Egészen fantasztikus érzés volt. Egy kifogástalanul öltözött pincér lépett hozzám.
- Jó estét uram, egyedül érkezett? – érdeklődött tisztelettudóan
- Jó estét. Igen egyedül vagyok. – mondtam még mindig mosolyogva
- Ajánlhatok Önnek egy ablak melletti asztalt, vagy esetleg más hova óhajt helyet foglalni?
- Köszönöm, az ablak mellett tökéletes lesz. – válaszoltam és nem tudtam leplezni örömömet.
A férfi az asztalhoz kísért és közölte, hogy Ő József a főpincér és szóljak, ha bármiben a szolgálatomra lehet. Közben lesegítette a kabátomat és eltűnt vele egy „Gardrób” feliratú ajtó mögött. Mintha egy időutazáson vettem volna részt. Fogadtatásom pont olyan meleg és szívélyes volt, mint amilyen az egész bár hangulata. József visszatért és egy étlapot szorongatott a kezében.
- Vacsorázni is óhajt az úr, vagy csak inna valami meleget? – bökött szemével a kezemre, melyet a szám elé tartva próbáltam felmelegíteni.
- Hagyja csak itt, még nem döntöttem el. – mondtam barátságosan.
Kinyitottam a menükártyát, de sehogy sem értettem. Nem találtam benne semmi ismerős ételt, vagy italt. Valószínűleg nagyon buta arcot vághattam, mert József úgy érezte, némi magyarázattal tartozik.
- Úgy vélem Ön először jár nálunk, had ajánljak Önnek egy könnyű rövidet, amíg megszokik itt nálunk. Hozok Önnek egy kupicányi Örkényt! – sarkon fordult és a pult felé vette az irányt.
Megrökönyödésemben szóhoz sem jutottam. Ekkor néztem csak körbe igazán. A mellettem lévő asztalnál két, ötvenes hölgy hosszú szipkából szívta cigarettát és közben egy palack Kosztolányit fogyasztott. Csendesen beszélgetve, időnként el-el mosolyodva. Kissé távolabb egy tudós kinézetű férfi, épp a Márai Sándor feliratú üvegből töltött magának és közben szorgalmasan jegyzetelt valamit a félig elégett gyertya fényénél. Az ablaknál ülő pár férfi tagja Illyést fogyasztott, míg hölgy partnere belekortyolt Rejtő Jenőbe, időnként megjegyezve, hogy valami eltűnt, aztán meg megkerült. A döbbenettől szinte levegőt sem kaptam, mégis valami nagyon kellemes érzés járt át. József (a főpincér) hangja térített magamhoz.
- Látom uram, már kezdi érteni – és cinkosan rám kacsintott.
- Dehogy értem – hebegtem szinte érthetetlenül
- No, hajtsa csak fel Örkényt, és ne gondolkodjon, csak érezze jól magát – ezzel otthagyott
A zongorista belekezdett valami halk bluesba, közben odaszólt Józsefnek (a főpincér), hogy kér még abból a minőségi Osváth Ernőből egy decit. A főpincér, biccentéssel nyugtázta a kérést. Ekkor önkéntelenül a poharamhoz nyúltam és felhajtottam….Örkényt. Tényleg rövid volt, de tartalmas és nagyon jól esett. Alighogy letettem a poharam, József (a főpincér) lépett hozzám egy nagyobb pohárral, letette elém és megszólalt:
- Látom ízlett. Kóstolja meg Jókait, maga imádni fogja – majd elsietett
A bárpultnál ácsorgó idősebb úrnak épp újra töltötték a poharát, mire az kissé könyörgőn fordult a pultos lányhoz:
- Katika, ne tegye ezt velem, Gárdonyitól már csillagokat látok, tudja, hogy imádom, de haza kell indulnom, mert kikapok az asszonytól. – mondta, és nagy élvezettel felhajtotta a pohár tartalmát
- Ne törődjön semmivel Tanár úr, kérem – válaszolt a lány – majd küldök a Margitkának egy kis Karinthy-t, az majd kiengeszteli.
Ekkor két munkásruhás férfi lépett be az ajtón. A szomszéd templomot festették és be-beugrottak inni egyet. Azonnal a pult felé vették az irányt és már félúton rendeltek.
- Katika, van még abból a tüzes Petőfiből nekünk, nagyon hideg van ma.
Mire a pulthoz értek, már ki is töltötte nekik a kishölgy. Felhörpintették, csettintettek egyet a nyelvükkel és mint őrült ki letépte láncát, elhagyták a helységet. Csak néztem utánuk. Kezdtem magam nagyon, nagyon jól érezni. Jókai, az Jókai nincs mese. Egy 5-6 év körüli kisember pörölt az anyjával épp, hogy azonnal kér még egy pohárral abból a jó meleg Zelk Zoli bácsiból. Nem bírtam nevetés nélkül. Az egész olyan hihetetlen és abszurd volt. Egészen fantasztikusan éreztem magam. Már sportot űztem abból, hogy megfigyeltem ki, mit fogyaszt. A sarokban ücsörgő két egyetemista fiatal egymást túllicitálva rendelték József Attilát, Radnótit és Ady-t. Igen kapatosak lettek egy idő után. A magányosan szürcsölgető hölgy kicsit sírdogált Spiró fogyasztása közben. Az extravagáns öltözetű nő és férfi a bár közepén egymás után kérték a Kukorelliket, jéggel és citrommal. A bárszéken helyet foglaló nagybajuszos bácsi a harmadik viceházmesterét kérte testes, tájjellegű Móriczcal. József (a főpincér) cikázott az asztalok között folyamatosan és mindenkihez volt egy két barátságos szava. Látszott rajta, hogy imádja a munkáját. Persze azt csak én vettem észre, amikor megpihent a sarokban és suttyomban felhajtott egy féldeci Arany Jánost. Csak úgy felfrissülésképpen.
Felálltam, hogy induljak. József (a főpincér) azon nyomban ott termett a kabátommal. Némán átadta, majd megköszönte, hogy vendégük voltam és még búcsúzóul meginvitált egy nagy pohár Kölcsey-re. Egy pillanatig elméláztam a lehetőségen, de csak annyit mondtam
- Tudja mit, Őt hazaviszem.


Paya
2012.

Vaszta Pál

Angyalföldön születtem 1967-ben. Az "átkosban" szocializálódtam és szociológiát is végeztem Pécsett.
Nem kenyerem az írás, de néha születnek jó dolgok. Szeretem a groteszket és Örkény Istvánt.
Jó 20 évig, mint beat zenész szerepeltem különböző színpadokon, mostanság inkább az oktatást kutatom.
Viszonylag keveset sportolok, de sokat dohányzom. Továbbra is a zene közelében maradtam, néhány zenekar bizalma jóvoltából.
Írtam már verset, novellát, mesét, drámát és színdarabot is.
Eddig egy kötetem jelent meg, de további három, megszerkesztve, várja, hogy valaki belém fektessen némi tőkét.

Vaszta Pál

Legfrissebbek a szerzőtől: Vaszta Pál

Tovább a kategóriában: « Insomnia Sors hipermarket »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned