A KEZDET

Isten ült mennybéli trónján és „teremtett”. „Teremteni” nehéz, tudta ezt jól. Épp ezért nem próbálta meg még senki. Tulajdonképpen nem is volt rajta kívül még senki. Ezért is gondolta, hogy ideje „teremteni”. Mert „teremteni” jó, és különben is, kell a társaság. Épp itt járt gondolataiban, amikor a mennyek kapuján kopogás hallatszott. Isten olyan mélyen merült gondolataiba, hogy meg sem hallotta. Egyre erősebben kopogtak, már-már dörömböltek. Lekászálódott trónjáról és a kapuhoz ballagott, miközben dohogott egy kissé magában:
- Ki az ördög lehet az?
- Az az, pontosan az – hallatszott az ajtó mögül. Ki más lenne? Ketten vagyunk ebben az egész univerzumban – szögezte le a hang.
- Ja, persze – mondta Isten – ez a fura fickó odalentről. Mi járatban? – kérdezte, de a patás, szarvas egyén meg sem hallva beviharzott az ajtón.
- Nézd mit kotyvasztottam odalent. – mutatott egy üvegben lévő megállapíthatatlan színű és állagú folyadékra.
- Pálinkának neveztem el, megkóstolod? – emelte fel diadalittasan a flaskát.
Isten meglepődve, és kissé dühösen válaszolt
- Nem érek most rá a dolgaidra.
- Miért, mit csinálsz? – kérdezte az ördög.
- Teremtek – mondta Isten büszkén.
- Óohh..., hadd segítsek, még sose teremtettem! – nézett rá kérőn
Isten gyanakvón nézett a vörös színű jövevényre.
- Ha megígéred, hogy jól viselkedsz, akkor segíthetsz! – szögezte le az Úr.
- Nagyon jó leszek, ígérem. De előbb húzd ezt meg – mondta és felé nyújtotta a flaskát.
- Brrr... ez kemény – mondta Isten és kissé megrázkódott, - de finom…
- Na, na ugye? Akkor teremtünk?
- Épp itt tartottam – mutatott az előtte heverő porhalomból gyúrt élőlényre – nem tudom hogy nevezzem el Őt.
- Háát…, négy lába van, meg hosszú farka, meg olyan szép az egész, legyen lábas-farkas állat a neve.
- Badarság – mondta rosszallóan Isten, azt akarom, hogy LÓ legyen a neve...
- Óhh…, hát legyen meg a Te akaratod – mondta az ördög, némi malíciával.
Megint meghúzták az üveget, miközben csendben figyelték a következő lény megalkotását. A porhüvelyből, ismét egy négylábú teremtmény született. Ugyan, ennek a színe fehér volt, de kinézetre pontos mása az előzőnek. Isten büszkén nézett rá és a következő lény megalkotásába kezdett. Miután ismét megízlelték a kotyvalékot, nekiálltak egy új élet létrehozásának. Ez is szakasztott olyan volt, mint az előzőek.
- Te! Ez megint Ló lett! – szögezte le az ördög –Kezd unalmas lenni ez a Te világod!
- Ha ilyennek teremtetett, akkor ilyennek! – felelte határozottan Isten.
- Jó, de legalább akkor legyen színes – okvetetlenkedett az ördög, és belenyúlt az előtte kavargó porforgatagba. – Na, így már más! Adjunk neki valami jó nevet!
- Legyen csíkos ló! – mondta Isten határozottan, bár kissé elmosolyodott
- Ne már! Valami jó név kell neki! Legyen zebra! – jelentette ki, a felfedezés jóleső érzésével a patás.
- Ez meg, hogy jutott az eszedbe? – kérdezte az Úr?
- Nemtom – felelte kissé már pityókásan az ördög
- Hát jó, nem bánom – válaszolta Isten és csuklott egyet.
És ez így ment. Ittak, majd teremtettek és elneveztek. Teremtettek, ittak, és elneveztek. Teremtett az Isten hosszúnyakú lovat, meg púposat is. Az előzőt zsiráfnak, az utóbbit tevének nevezték el és ezen egyre többet és jobban kacagtak.
A paradicsommadár és a lódarázs megalkotásánál, már a térdüket csapkodták a nevetéstől. Már fuldoklottak a hahotázástól, amikor létrehozták a gekkót.
- Ácsi!? Megállj! – mondta Isten és felemelte mutatóujját – Kell egy főemlős!
- Ott a majom – mondta kissé zsibbadó nyelvvel az ördög – az jó lesz, csak szedd le a szőrét!
- A majom legyen a legokosabb? – kérdezte az Úr hitetlenkedve – hová gondolsz, majd csinálunk valami újat! Kiegyenesítjük a gerincét, így ni, és szép tiszta tekintetet adunk neki. Na! Ez már jó lesz! Nemdebár? Íme, az ember! – az utolsó szavaknál, már alig forgott a nyelve.
- Óhhh, szép! Pont olyan, mint te! – konstatálta az ördög – De túl kövér! Innen kicsippantunk egy keveset és akkor jut még anyag a következőre is.
- Pont az oldalából faragsz le? – csodálkozott Isten.
- Így lesz egy párja! Tessék neki cici! Csakhogy ne legyenek egyformák! Íme, a nő!
- Na, jól van, de akkor a másikat nem hívhatjuk embernek, legyen az a férfi!
- Jól van Öreg, jól csinálod! – és jól meglapolgatta az Urat.
- Azt hiszem, megpihenhetünk lassan!
Kissé fáradtan és kábultan a trónusára ült és büszkén szemlélte a művét. Elvégeztetett hát! Kérem szépen a világ meg lett teremtve. Most már csak működtetni kell. Isten jól tudta, hogy ez a része az általa kiválasztott faj feladata lesz. Ettől a gondolattól megnyugodott. Az ördög a lábaihoz heveredett és még egyszer meghúzta a butykost. Beleremegett, de jólesően csettintett a nyelvével. Majd felegyenesedett, hogy még egy utolsó pillantást vessen a műre, mielőtt alászáll.
- Te! – kiáltotta – Te engedted meg ezeknek, hogy abból az almából egyenek?
Isten elképedt arccal felállt és csak ennyit mondott:
- Ne! Már megint…..

(2011)

Vaszta Pál

Angyalföldön születtem 1967-ben. Az "átkosban" szocializálódtam és szociológiát is végeztem Pécsett.
Nem kenyerem az írás, de néha születnek jó dolgok. Szeretem a groteszket és Örkény Istvánt.
Jó 20 évig, mint beat zenész szerepeltem különböző színpadokon, mostanság inkább az oktatást kutatom.
Viszonylag keveset sportolok, de sokat dohányzom. Továbbra is a zene közelében maradtam, néhány zenekar bizalma jóvoltából.
Írtam már verset, novellát, mesét, drámát és színdarabot is.
Eddig egy kötetem jelent meg, de további három, megszerkesztve, várja, hogy valaki belém fektessen némi tőkét.

Vaszta Pál

Legfrissebbek a szerzőtől: Vaszta Pál

Tovább a kategóriában: « A protekciós Insomnia »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned