A protekciós

A középmagas, vékony, kevés szavú, negyvenes évei elején járó fiatalemberről tudja mindenki, aki ismeri, hogy minél idegesebb, annál lassabban és halkabban beszél. Ilyenkor jobb neki szót fogadni, mert a közmunkások brigádvezetőjeként nem lehet megvezetni. Egyhamar bebizonyítja, mennyi idő alatt lehet elvégezni a kiadott munkát. Jól áll kezében a szerszám, legyen szó kapálásról, fűnyírásról, virágültetésről, járdabetonozásról vagy éppen az önkormányzati ingatlanok tatarozásáról. A nyilvántartásokat is precízen vezeti, és nem lehet lekenyerezni semmivel, pedig mindössze annyiban különbözik a beosztottjaitól, hogy őt alkalmazza a Gamesz, igaz, csak minimálbérért, ami a közmunkás javadalmazástól nem jelent sokkal több pénzt. Akkor pedig, gondolják egyesek, miért hajtja őket, hiszen, amit ma nem csinálnak meg, azt majd befejezik más alkalommal, elvégre egyiküket sem kecsegteti senki jól fizető állással, itt lesznek mindannyian holnap is, holnapután is, egészen a világ végezetéig.
Természetesen tisztában van ezzel Takács Fábián is, csakhogy őt még úgy tanították a szülei, nagyszülei és később a tanárai is, hogy a munkát egyszer kell elvégezni, de azt jól. Kitörölhetetlenül beleégett a lelkébe, és nem tesz mást, mintsem a többiektől is elvárja azt, amit saját magától.
Borús, a korábbiakhoz képest hűvös reggelre ébredtek a település lakói. Takács Fábián különösen szótlan ma reggel. A reggelinél hiába csivitelnek négyéves ikerlányai és falja elégedetten Bandika, a tizennégy éves fia a tojásrántottát, őt egyre csak a gondok foglalkoztatják, olyannyira, hogy felesége szavait meg sem hallja. Meredten bámulja tányérján a gőzölgő rántottát.
- Nem kéred, Apa? – kérdi a fia, s miután apja nem tiltakozik, azt beleegyezésnek veszi.
Átnyúl az asztalon, elveszi apja tányérját és jóízűen elfogyasztja a rajta lévő tisztességes adag ételt. Az asszony nem szól rá, mert nem akar házsártos mostohának tűnni. Inkább sóhajt egy nagyot, odamegy a tűzhelyhez és süt két tükörtojást, amiket majd két szelet kenyér közé tesz, becsomagolja férjének, hátha napközben lesz ideje elfogyasztani. Pontosan tudja Pannika, miért forgolódott egész éjszaka a férje. Nyilvánvalóan osztott, szorzott, honnan tudná előteremteni Bandika havi kollégiumi díját, ami tizennyolcezer forint körül alakul. Meg zsebpénz is kell a gyereknek, ha már szeptembertől szakgimnáziumban tanul a megyeszékhelyen. A ruhatára is lecserélendő, hiszen nem vallhat szégyent a többiek előtt az agyonmosott, kinyúlt, vagy éppen rövidnek bizonyuló pólókkal, pulóverekkel és nadrágokkal. Ünnepi sötétkék öltöny is kell, fehér inggel. Miből teremtik elő a rávalót, azt még maga sem tudja.
Fábián egész éjjel számolt. A bére nyolcvannégyezer forint, ami éppen csak fedezi a rezsit, ehhez jön felesége négyórás munkája utáni negyvenhatezer forintos bére, meg a negyvennyolcezres családtámogatás, ami együtt százhetvennyolcezer forint, amiből öten élnek. Ha nem keresne mellékest, akkor is szűkösen élnének. De nem hagyja, hogy Bandika ne tanulhasson! Nem hiába perelte el volt feleségétől a fiát. Ivott az asszony, és nem törődött a gyerekkel. Pontosan tudta, hogy második házasságában nehezebb lesz az elsőből származó fiát nevelni, főleg az anyagiak miatt, ráadásul a neje is igencsak fiatalka, feltehetően nehezen kezeli a kamasz szélsőséges hangulatváltozásait. Meglepődve tapasztalta, hogy Bandika megemberelte magát, nem szemtelenkedik a mostohájával, sőt, nekifeszült a tanulásnak. Szabadidejében a könyvtárban tüsténkedik, főleg akkor, ha délutános Majácska, a közmunkás angoltanárnő. Önként vállalta a munkanélküliséget, mert egyrészt a férje a falu jegyzője, ezért biztos a megélhetésük, másrészt, négyéves iker fiaikkal is többet tud foglalkozni. Az is nyílt titok, hogy angolból magánórákat ad, nem is olyan olcsón, de úgyis az megy hozzá, aki meg tudja fizetni.
Munkába indul Fábián, gyalogosan, mint mindig. Zsebre gyűri a szendvicset, hóna alá kapja a táskáját és halk köszönéssel kifordul a konyhából. A reggeli negyedórás séta megmozgatja az agysejtjeit. Ilyenkor számba veszi a napi teendőket, és mire beér a Gameszhoz, fejben készen áll a napi programja. Jelenleg azonban a pénz körül forognak a gondolatai. Nyáron könnyű mellékesre szert tenni, miután a megörökölt és nyaralónak megtartott családi házak telkén, meg az ingatlan előtti árokparton rendszeresen le kell kaszálni a füvet, amit jó pénzért felvállal. Ám ez pusztán nyári foglalatosság. Hiába vállalná a téli hóseprést is, ha az utóbbi években legfeljebb mutatóba esett hó, az is azonnal elolvadt.
Délután kettőkor le kell adnia a közmunkások jelenléti ívét, és emiatt Majácskával is beszélnie kell. Mi lenne, ha megkérdezné, szorult helyzetének feloldására tudna-e megoldást javasolni. Okos és intelligens asszony. Eddig mindenki úgy nyilatkozott róla, hogy szívesen segít azoknak, akik hozzá fordulnak.
A Gamesz vezetője, Patkós úr az egész intézmény egyszemélyes vezetője. Minden reggel személyesen beszél valamennyi beosztott vezetőjével. Kizárólag az igen, értettem, úgy lesz főnök válaszokat fogadja el. Irodája ablakából reggel héttől nyolcig azt figyeli, ki mikor érkezik a munkahelyére. Közben megreggelizik, megissza a kávéját és elszív egy-két cigarettát, annak ellenére, hogy az egész házban tilos a dohányzás. Nincs ember, aki neki ezt megtilthatná, hogy egyedül elfüstöljön néhány bűzrudat. Senkit se tévesszen meg az örökké mosolygós tekintetű, alacsony kövér ember öltönyének lapos zsebe, ami látszólag teljesen üres. Puszta szemfényvesztés az egész, mert a járás valamennyi prominens személyét zsebre vágta, sőt, a területi országgyűlési képviselőt is a tenyeréből eteti.
Irodája ablakán a reggeli éles napfény ellen félig leengedi a redőnyt, elhúzza a függönyt, hogy kintről ne lássák, amint rágyújt és ott áll az ablak előtt, árgus szemmel figyelve beosztottjai érkezését. Ma kizárólag Fábián érdekli, mert előző napon a képviselő-testület döntött arról, hogy a jövendőbeli középiskolások közül ki lesz az a három gyerek, akiknek az önkormányzat tanulmányi ösztöndíjjal segíti a tanulmányaikat. Legnagyobb meglepetésére egyikük Takács András, Fábián kisfia. Erről még nem tudnak az érintett családok, mert a kiválasztás nem jelentkezés alapján történik, hanem az iskola igazgató tesz javaslatot, ki tudja milyen szempontok szerint. Patkós urat régóta foglalkoztatja a gondolat, hogyan tudná megtörni Takács Fábián gerincét. Elérkezett a pillanat, amit semmiképpen sem hagyna ki. Szeptembertől Fábiánnak minden fillérre szüksége lesz, mert ösztöndíj ide vagy oda, fia taníttatása mindenképpen pénzbe kerül. Ránéz az órájára, ad beosztottjának tíz percet arra, hogy kifújja magát, utána szól a titkárnőjének, hogy látni akarja.
- Jó reggelt, Takács úr! – siet a belépő Fábián elé. – Jöjjön. foglaljon helyet!
- Jó reggelt, főnök! – ül le a dohányzóasztal melletti fotelbe az érkező, mert oda tereli a főnök, aki a vele szemben lévő másik ülőalkalmatosságban maga is helyet foglal.
- Bizonyára még nem tudja, hogy Bandikát az önkormányzat tanulmányi ösztöndíjban részesíti, melyhez szívből gratulálok. Megérdemli a kisfia, mert hallottam a kislányától, mennyire ügyes és jó tanuló gyerek.
- Köszönöm, Patkós úr. Még nem is hallottam erről…
- Persze, hogy nem! Tegnap délután döntött a képviselő-testület! Ne tagadja, biztosan rendelkezik némi protekcióval, mert egyhangú szavazással megkapta kisfia e megtisztelő státust, amely nem kevés kiadást jelent az önkormányzatnak. Mint tudja, késő ősztől nem lesz közmunka, és maguk munkaviszonyát visszavesszük négyórásra. Nos, a maga esetében ettől eltekintek, mert nyugodtan ellesz egész télen a munkanélküli segélyen, hiszen a legidősebb gyerekére nem kell költenie.
Fábiánnal megfordul az iroda. Ökölbe szorult kezét igyekszik elrejteni, nehogy reagáljon a sunyin vigyorgó főnöke mondandójára.
- Ha nincs más, elmehetek?
Az udvaron az öltöző előtt beszélgetnek Fábián brigádjának tagjai. Látják, hogy vezetőjüknek nincs jó kedve. A legfiatalabb, a húszéves Gazsi odalép hozzá:
- Mi baj, főnök? Mit akart tőled a Vaskarika?
- Csak a szokásos szívatás volt! – tér ki az egyenes válasz elől Fábián. – Vételezzetek fűkaszákat, ma egész nap füvet nyírunk. Ma le kell adnom a jelenléti ívet. – teszi hozzá, amiből azonnal megértik a többiek, hogy ma keveset látják.
Majácska harmadszor megy ki rágyújtania a könyvtár előtti szemétgyűjtőhöz. Nem érti, hol lehetnek Fábiánék, mert máskor ebben az időben már zümmögnek a fűkaszák. Bekészítette a főzőbe a kávét, mert segít Takácsnak összeállítani és kinyomtatni a jelenléti íveket. Vacsoránál megtudta a férjétől, hogy szeptembertől Takács Bandika is tanulmányi ösztöndíjban részesül, és azonnal eszébe jutott Patkós, aki meglehetősen ideges lett a szavazás után. Csak egy villamásnyi ideig foglalkozott a témával, mert a családi tanácsnak sokkal fontosabb dologban kellett dönteni. Felajánlották a férjének, hogy vállalja el a szomszéd kisközség jegyzői teendőt is, és segítsen rendbe tenni a gazdasági ügyeiket is. Első feladatainak egyike lesz az ottani Gamesz vezetői posztjára egy megfelelő és megbízható ember felkutatása.
- Kezit csókolom, Majácska! – lép oda az asszonyhoz Fábián. – Nagyon elgondolkodott. Az járt a fejemben, hogy jöjjek később, ne zavarjam.
- Üdvözlöm, Fábián! Jöjjön be! Már vártam. Felteszem a kávét és vigyázna rá, míg beszaladok a férjemhez? Eszembe jutott valami, amit azonnal el kell neki mondanom! Jut eszembe! Van magának érettségije?
Meglepődik a férfi. Micsoda kérdés?
- Természetesen van. Igaz, munka mellett estin végeztem. Miért kérdezi?
- Á, nem fontos!
A villanyrezsón a kotyogóban lefő a kávé, és Majácska még mindig nem tért vissza, pedig a könyvtártól alig egy perc a polgármesteri hivatal. Nem szokott ilyet csinálni az asszony, nyilvánvalóan jó oka van rá, hogy elhagyja a munkahelyét. Kár, hogy nem lesz ideje beszélgetni vele. Szeretné megtudakolni, milyen hátránnyal járna, ha visszautasítaná a fia tanulmányi ösztöndíját, mert állása elvesztése sokkal nagyobb anyagi hátrányt jelentene a családja életében, mint az ösztöndíj elvesztése. Ugyanakkor büszke Bandikára, mert az iskola javaslatára döntenek az ösztöndíjakról. Köztudott, hogy az igazgató szigorú, ámde igazságos tanár, aki nem hagyja magát befolyásolni holmi személyes érdekek miatt.
Belemar gyomrába az éhség. Előkotorja zsebéből az összenyomódott szendvicset. Épp csak beleharap, amikor megérkezik Majácska.
- Kitöltöm a kávét, megisszuk, utána várja magát a férjem.
- Mit akar tőlem?
- Majd megtudja. Miközben intézi a dolgát, elkészítem a jelenléti ívet, csak hagyja itt a jegyzeteit.
Lötyög Fábián gyomrában a két falat tükörtojásos szendvics és a sebtében lehajtott forró feketekávé, amint szaporázza lépteit a jegyzőhöz. Mit akarhat tőle Majácska férje? Életükben kétszer találkoztak, akkor sem váltottak két mondatnál többet. Meglehet, hogy mégsem Bandika kapja meg a tanulmányi ösztöndíjat?
Vékony, magas fiatalember a jegyző, aki barátságos kézfogással fogadja Fábiánt.
- Takács úr, lenne egy ajánlatom. A szomszéd falu önkormányzatának gazdasági cégéhez keresek megfelelő vezetőt. Magára gondoltam. Mielőtt elutasítaná, kérem, fontolja meg. Igaz, át kellene járnia, bár ezt még biciklivel is megteheti. Nem keresne annyit, mint amennyi itt Patkós fizetése, de lenne állandó munkája és biztos megélhetése lenne.
- Nem értek én a vezetéshez! - jegyzi meg csendesen Fábián, le sem véve szemét a jegyzőről.
- Tudom. Csakhogy nekem egy becsületes, tiszta kezű, józaneszű vezetőre lesz szükségem és maga az. Ami a vezetői képességeit illeti, ne legyen kishitű. Ebben a faluban sincsenek titkok. Hallottam, hogyan bánik az embereivel. Ha vállalja, akkor szeptember egytől egy ötéves határozott időtartamú munkaszerződést kötök magával. A bérét még nem mondom meg, mert azt egyeztetnem kell az ottani polgármesterrel. Kérem, gondolja át és holnap adjon választ. Addig is ez maradjon kettőnk között.
- Köszönöm, jegyző úr, hogy rám gondolt. De nekem ehhez nincs megfelelő iskolám.
- Érettségi is elég.
- Estin végeztem.
- Nem érdekes. Azzal a feltétellel vállaltam el az ottani jegyzői feladatok ellátását, ha a saját megbízható embereimet tehetem a kulcspozíciókba.
Fábián meggörnyed a vállára nehezedő súly alatt. Ötéves munkaszerződés? Az már derék dolog! Mi lesz, ha nem ért szót az ottani emberekkel? Ráadásul hallotta hírét a korrupciós ügyeiknek. Mi lesz, ha őt is csőbe húzzák? Mert tudatosan nem herdálná el a község pénzét, az már biztos! Mit mondott Patkós úr? Protekciós, mert Bandika ösztöndíjat kapott! Vajon mit szólna, ha megtudná, milyen állást ajánlott neki a jegyző úr? Mi köze ehhez az állásajánlathoz Majácskának?
- Elkészültem a jelenléti ívvel. Csak alá kell írnia.
Takács Fábián gondterhelten leül a dohányzóasztalhoz, majd a jegyzeteit sorról sorra egybeveti Majácska kimutatásával. Ráncolja a homlokát. Valami nem stimmel.
- Majácska, megtenné, hogy kihúzza a listáról Rezes Janit és Káposztás Karcsit? Biztos a múlt havit javítgatta át, azért maradtak benne. Pedig ebben a hónapban be sem tették lábukat a Gameszba.
- Ugyan, Fábián, ne legyen már ilyen szőrszálhasogató! Mindkettőnek családja van, napszámba járnak, nem volt idejük felesleges kaszálással tölteni az időt!
- Meglehet. Csakhogy szólhattak volna, és helyettük szívesen jött volna feleslegesen kaszálgatni Tarcal Pista és Piros Janka néni.
- Magával tényleg nem lehet zöld ágra vergődni! Megmondom az uramnak, keressen más valakit a Gameszba!
- Mondja, Majácska. Az én becsületem eladó!
- Máris hívom az uramat! Nem értem, miért fáj magának az állam pénze?
Az asszony kihúzza a listáról a két nevet, közben mobilon vált néhány szót a férjével, amire nem figyel a férfi. A felajánlott állás mézesmadzag volt, nem gondolta komolyan a jegyző úr. Otthon meg sem említi a feleségének, hiszen nem hiányzik a szemrehányás.
- Tessék, kijavítottam a listát! Fábián, kérem, ne legyen már ilyen morcos! Inkább felezzük meg a maradék kávét, utána mehet isten hírével.
Alig egy másodperc meginni a két korty kávét. Fábián leteszi a csészét, hóna alá kapja a táskáját, benne a kézpéldányos kijavított jelenléti ívvel, elköszön és elindul a dolgára. Az ajtóban azonban beleütközik a jegyzőbe.
- Nono, ne ilyen hevesen Takács úr! Hoztam a munkaszerződés tervezetét. Közben leegyeztettem a fizetését. Háromszáznegyvenezer bruttóban. Megfelel? Holnap várom a válaszát!
Pihekönnyű, lebbenő Takács Fábián lépte. Válláról elrepültek a gondok.
Valóban protekciós. Igaza volt Patkós úrnak. Mellette szólt a becsülete. Ha rajta múlik, ilyen protekciósak lesznek a gyermekei is. Félúton megáll, hogy táskájába tegye a jegyzőtől kapott iratot. Nem kell, hogy bárki más meglássa. Este lesz elég ideje áttanulmányozni.
Harmincnyolc fokos a hőség. Lassan dél lesz. Ideje ebédelni küldeni az embereket. Ráérnek fél négyre visszajönni. Fél óra elég lesz bemenni a központba és leadni a munkaeszközöket. Négykor lejár a munkaidejük.

Szabó Jolán

Szabó Jolán vagyok, 65 éves nyugdíjas.  Abádszalókon születtem, ahogyan a szüleim és nagyszüleim is.  A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségiztem, és azt követően a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem.  Gazdasági területen dolgoztam, s bár az irodalom és a filmművészet iránti érdeklődésem megmaradt, hosszú évtizedekig olvasóként és nézőként követtem fejlődésüket.

2006-ban kezdtem el novellákat írogatni.  Egyik barátnőm lánya netes újságíróként felkért, hogy rendszeresen publikáljak az internetes oldalukon,  megadva ezzel a lehetőséget ahhoz, hogy a barátaimon kívül mások is megismerhessék az írásaimat.  Később meghívtak más internetes irodalmi portálokra is, melyek közül jelenleg a tollal.hu, felesegek.hu és a holnapmagazin.hu felületein olvashatók a novelláim, melyeket  Yolla név alatt jegyzek.

 2011. decemberétől -  immár nyugdíjasként - ráértem  időnként novella pályázatokra is írogatni.  Két alkalommal első helyezett, egyszer harmadik lettem és több írásom megjelent a pályaművekből kiadott válogatás kötetekben is. 

A Holnap Magazin gondozásában 20015-ben két novellás kötetem jelent meg, az első Yolla meséi, a második A vak tyúk szeme címmel. Hamarosan megjelenik a harmadik kötetem Ünnepek és hétköznapok címmel. 

Tovább a kategóriában: « Két zsák krumpli A kezdet »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned