Két zsák krumpli


Alig pirkad az ég alja, amikor a krumplival, almával és zöldségekkel megrakott furgonjával útnak indul Párkányi Béla, nyugalmazott postás, hogy nyírségi kis falujában, a háromhektárnyi földjén megtermelt javait eladja a jászsági településeken. Felesége már nem perel vele, amikor egy-egy útja előtt öt meg tízkilós kiszerelést készít a krumpliból, necchálóba csomagolja, majd átválogatja a négyféle almát, hogy csak egészségeseket vigyen magával és a zöldségekből is kidobálja a hibásakat.
Tudja azt Párkányi, hogy nem sokkal több a haszna, mintha nagy tételben eladná portékáját valamelyik felvásárlónak, de szeret utazgatni, nem beszélve arról, hogy kiskamasz unokáit rendre bevonja a munkálatokba, had’ tanulják meg, hogy a pénz nem potyog az égből, bizony azért keményen meg kell dolgozni. Úgy tanították őt is a szülei, hogy iparkodni kell, megfogni minden fillért, ha jutni akar egyről a kettőre, és ezt adja tovább az unokáknak is. A tizenegy éves Lacika doktor bácsi akar lenni, Lenke pedig tizenhárom évesen konokul azt hajtogatja, hogy tanító néni lesz. Jól tanulnak mind a ketten, mást nem is tehetnek, mert iskolából rendszerint hozzájuk, a nagyszülőkhöz mennek haza, s miután nagyanyjuk meguzsonnáztatja őket, le kell ülniük tanulni, nincs apelláta, első a lecke. Csak vacsora után mennek haza az anyjukkal, amikor bezár a bolt, melynek Piroska a vezetője. Veje, a nagydarab, szótlan ember, Nyíregyházán dolgozik, hajnalban indul, késő este ér haza, de kell a munka, még ezen az áron is.
Szunnyadnak még a településen élő emberek, januárban nincs sok munka a mezőgazdaságban élők számára, még akik állatokat tartanak, azok sem kelnek fel hat óránál hamarabb.
Nyolc órára szeretne a négyezer lelket számláló városba érni, ahol már várják érkezését, mert pontosan tudják, hogy kéthetente megjelenik, megáll furgonjával a könyvtár előtti parkolóban, kitesz két-két rekesszel az áruiból, és perceken belül sorban állnak a vásárlók. Sógorának a portékáiból is hozott eladnivalót, kétkilós kiszerelésben vöröshagymát és három mázsa Idared almát, melyeken nem lesz haszna, hacsak az nem, hogy aki ebből vásárol, az talán vesz az övéből is.
Sült szalonnát reggelizett, teával, kávét is ivott, mégis szomjas. Félúton megáll, előveszi a termoszt, tölt magának egy pohár teát és lassan megissza. Negyvenkét évig hordta a leveleket és a postai küldeményeket a faluban, minden lakost ismer, tudja, kinek mennyi a nyugdíja, kiket támogatnak a gyerekeik, és kiknek kell az immár felnőtt unokáinak anyagilag segíteni. Ott van mindjárt Pajkos Panna néni, aki amint átveszi a nyugdíját, kezébe nyomja a csekket a pénzzel együtt, hogy adja már fel helyette, ne kelljen felmennie a postára, majd másnap odaadja neki a feladóvevényt. Barta bácsinak ugyanannyi a nyugdíja, mint Panna néninek, de az öreg nem jön ki belőle, hó közepén már küldi neki fia az apanázst.
Jól esett a tea, pihent is kicsit, folytathatja az utat.
Párkányinak sem sok a nyugdíja, de nem ül otthon, hanem gazdálkodik, kell a pénz az unokák taníttatására, és természetesen a mindennapi kiadásokra. Kettőjük nyugdíja száznegyvenötezer forint, amiből éppen csak a legszükségesebbekre telne, de egészséges emberként még jól is esik neki a munka, melyet komótosan végez, hiszen nem hajtja a tatár.
Nyolc óra után pár perccel leparkol a könyvtár előtt, kipakolja az áruit és máris szállingóznak a vevők. Hagyja, hogy válogassák az almákat, úgy is állapítja meg az árát, mindenről nyugtát ad, nem kell neki a kellemetlenség. Többeket név szerint ismer, például Tóthnét, a platinaszőke gyógyszerész feleséget, aki minimum húsz kiló almát vesz, a zöldségekből is tisztességes mennyiséget bevásárol, vagy az elsők között érkező Kovácsnét, a nővérkét, aki szintén sokat vásárol, mert a doktoréknak is megveszi, ami kell, berakja kocsija csomagtartójába és megy a rendelőbe dolgozni. Az állandóan feketében járó, nyolcvan körüli néni is rendszeres vevője, almát, karfiolt, sárgarépát vásárol, mindegyikből keveset, de hibátlant. A kövér, göndör hajú, nagyhangú asszony is állandó kuncsaftja, számtalan szatyrát teletömi minden földi jóval, de állandó jelleggel adósa marad, hol száz forinttal, hol meg egy ezressel, de becsületére legyen mondva, legközelebb megadja, majd újabb tartozással távozik.
A hétfő egyébként piacnap, többen idejönnek megnézni a portékáit, megkérdezik az árát, majd átmennek a piacra, ott is megtudakolják a vállalkozóknál lévő áruk árát, és ott vásárolnak, ahol húsz forinttal olcsóbb a portéka.
Fogy a krumpli, hagyma, alma, meg a káposzta, gyűlik Párkányi tárcájában a pénz. Tizenegyre majdnem kiürül a furgon. Elfogynak a vevők is, bezárja a kocsit és kilónyi almával bemegy a könyvtárba. Ez a megszokott színjáték közte és a könyvtáros fiatalasszony között. Visz neki almát, ő meg megengedi, hogy használja a mosdót. Beszélgetnek is néhány percig és Párkányi elbúcsúzik, hogy elinduljon hazafelé.
Furgonja mellett sápadt fiatalasszony álldogál, két kezével fogja kettő és négy év körüli gyerekei kezét. Vékony alakját ellensúlyozza hatalmas pocakja, úgy néz ki, mint aki perceken belül életet ad harmadik gyerekének. Félénk hangon köszönti Pákozdit és megkérdi, maradt-e kevéske áruja, majd előveszi a pénztárcáját, kiszámol belőle apróban négyszáz forintot, annyiért vásárolna krumplit és zöldséget. Meghökken a férfi, megszólalni sem tud, csak jól megnézi a kopott, ám patyolat tiszta ruhát viselő családot, anya és gyermekei tejfehér bőrét, nagy, barna szemük csillogását. „Hol lakik, jóasszony?” kérdi végül, a szokásosnál vékonyabb hangon, mire azonnal jön a válasz: „Két utcával lentebb”.
Megvakarja a fejét Párkányi, a fene egye meg, csak nem találkozik rendőrrel! Betessékeli a kocsi anyósülésére a családot, és óvatosan elindul.
Lepusztult régi parasztház előtt állítja meg az asszony.
„Nyissa ki a kaput, majd beviszem a portékát!” – noszogatja Párkányi, miközben kinyitja a furgont. Két krumpliszsák kiszakadt, beledobja az egyik üres rekeszbe, rázúdít vagy két kiló apró almát, megfejeli két fej káposztával és a maradék zöldséggel. Felkapja, mintha csak pihe lenne és megy a fiatalasszony után, egyenesen a konyhába, és ott leteszi középre, más helyet nem talál a rekesznek.
A nyitott szobaajtón át kiszól egy fáradt férfihang: „Kaptál valamit, Erzsikém?”
Nyújtja a pénzt az asszony, „tudja, csak ennyim van, közmunkás lenne a férjem, de most beteg, tüdőgyulladása van”.
Párkányi előveszi a tárcáját, belezúdítja az aprópénz, majd elővesz egy kétezrest: „Ez még visszajár, asszonyom!”
A két gyerek már a rekesz körül matat, kivesznek egy-egy almát, beleharapnak, csak úgy harsog foguk alatt a finom gyümölcs.
Menekül Párkányi, szinte fut kifelé, mint aki nem hallja a fiatalasszony kiáltását, hogy nem jár nekik vissza pénz, meg vigye el a rekeszt is, mindjárt kiüríti.
Párkányiné azonnal a megterített asztalra teszi a gőzölgő levest, amint meghallja férje furgonjának a hangját.
- Béla, maradt az apró almából? Gondoltam sütök belőle almás pitét.
- Mind eladtam! – jön a válasz és a férfi siet a fürdőszobába, ahol hosszan sikálja a kezét.
- Nem baj, akkor pogácsát sütök! – kiált utána a felesége, - azt is szeretik az unokák!

Szabó Jolán

Szabó Jolán vagyok, 65 éves nyugdíjas.  Abádszalókon születtem, ahogyan a szüleim és nagyszüleim is.  A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségiztem, és azt követően a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem.  Gazdasági területen dolgoztam, s bár az irodalom és a filmművészet iránti érdeklődésem megmaradt, hosszú évtizedekig olvasóként és nézőként követtem fejlődésüket.

2006-ban kezdtem el novellákat írogatni.  Egyik barátnőm lánya netes újságíróként felkért, hogy rendszeresen publikáljak az internetes oldalukon,  megadva ezzel a lehetőséget ahhoz, hogy a barátaimon kívül mások is megismerhessék az írásaimat.  Később meghívtak más internetes irodalmi portálokra is, melyek közül jelenleg a tollal.hu, felesegek.hu és a holnapmagazin.hu felületein olvashatók a novelláim, melyeket  Yolla név alatt jegyzek.

 2011. decemberétől -  immár nyugdíjasként - ráértem  időnként novella pályázatokra is írogatni.  Két alkalommal első helyezett, egyszer harmadik lettem és több írásom megjelent a pályaművekből kiadott válogatás kötetekben is. 

A Holnap Magazin gondozásában 20015-ben két novellás kötetem jelent meg, az első Yolla meséi, a második A vak tyúk szeme címmel. Hamarosan megjelenik a harmadik kötetem Ünnepek és hétköznapok címmel. 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned