A furfangos kis asszony


Egyszer volt, hol nem volt, mesélték, hogy itt a falu végén valamikor élt egy kicsi asszony. Ez az asszonyka olyan furfangos egy teremtés volt, hogy még a pokolba is eljutott a híre. Azt mondta egyszer csak az ördögök királya a legokosabb ördögnek:
- Eredj fel a földre, hozd el nekem azt a furfangos kis asszonyt, hadd lássam, tényleg annyira furfangos-e, mint ahogyan mondják.
Fogta magát az ördög, fel is ment a földre. Amikor odaért a kis asszony házához, az éppen ott állt az udvaron, kezében kannával, s nagy szemeket meresztett a patásra, amikor meglátta. Az ördög nem teketóriázott, belevágott rögvest a közepébe.
- Érted jöttem, gyere, viszlek. Vár téged az ördögök királya.
- Jaj, lelkem, ördögöm! Hadd igyak egy korty vizet, mielőtt erre a hosszú útra indulunk, hát csak nem mehetek oda szomjan!
Azzal szaladt az asszony a kútra, hogy vizet húzzon, s igyék. Igen ám, de amikor odaért, zsupsz, egyenest beugrott a kútba.
- Hej, de szomjas ez az asszony! – gondolta magában az ördög, s várta, várta, de az csak nem jött.
Kis idő múltán az ördög odament, hogy megnézze, ugyan hol marad, s hát látta, mi történt. Semmi kedve sem volt utána ugrani a hideg vízbe, így dolgavégezetlenül visszament a pokolba.
- Elhoztad az asszonyt? – kérdezte az ördögök királya.
Az ördög elbeszélte, hogyan járt túl az eszén az asszony.
- Máskor vigyél magaddal egy kulacs vizet, és ne engedd a kútra inni!
Közben az asszonyt kihúzta az ura a kútból, s éltek, ahogy addig. Hanem egy hét múlva ugyancsak megjelent az ördög. Az asszony éppen úgy állt az udvaron, mint először.
- Na, most aztán viszlek, gyere! Itt a víz, ha inni akarsz! - mutatott az ördög az oldalán lógó lószőr kulacsra.
- Jaja, lelkem, ördögöm, éppen rám jött a szapora! Így csak nem indulhatok el arra a hosszú útra!
S szaladt az asszony, magára csukta az árnyékszék ajtaját, s ki nem jött onnan három napig.
- Hej, erre az asszonyra igazán rájött a dolog! – gondolta az ördög, s várta, várta, de az asszony nem jött.
Az ördögnek esze ágában sem volt utánamenni, így aztán amikor elfogyott a kulacsából az utolsó csepp víz is, visszaoldalgott a pokolba.
- Elhoztad az asszonyt? – kérdezte az ördögök királya.
Az ördög ismét csak elbeszélte, hogyan járt túl az eszén a furfangos kis asszony.
- Csakugyan olyan okos, mint ahogyan mondják, de legközelebb vigyél magaddal egy hosszú láncot, és láncold magadhoz, hogy bárhová is bújik, te ki tudd húzni onnét.
Közben az asszony előjött, az ura lecsutakolta, s éltek, ahogy addig. Hanem egy hét múlva az ördög nem átallott újra megjelenni.
- Most aztán tényleg viszlek, nem jársz túl az eszemen, gyere!
- Jaj, lelkem, ördögöm, az uram várja az ebédet a szántón, legalább hadd vigyem el neki! – azzal mutatta a kezében himbálózó ebédes korsókat.
Az ördög ráállt a dologra azzal a feltétellel, hogy elkíséri az asszonyt, és azonnal magához láncolta, ahogyan az ördögök királya meghagyta. Az ördög azonban nem tudta, merre a szántó, ezért az asszony mutatta az utat. Így mentek végig a falun. Elöl az asszony, mögötte láncon az ördög. A falubeliek álmélkodva figyelték a furcsa menetet.
- Itt fogtam ezt az ördögöt a falu határában, viszem az uramnak megmutatni! – kiabálta az asszony, amerre csak jártak.
Az ördög meg majd elsüllyedt szégyenében. A pofája még vörösebb lett, mint annak előtte volt. Nagy sokára kiértek a szántóföldre. Az ember még javában hajtotta az ökröket a föld közepén. Amikor meglátták a jószágok az ördögöt, elkezdtek morogni, rúgkapálni.
- Hadd vigyem oda az ebédet az uramnak! Hadd búcsúzzak el tőle! – kérte az asszony.
- Nem engedlek biz’ én, mert megcsalsz megint!
Az ördög azonban félt az ökröktől, nem mert közelebb menni.
- Nem csallak én, becsületszavamra mondom! Oldozz el, hová is szaladhatnék ezen a kietlen pusztaságon? Számold meg a láncszemeket! Megígérem, hogy mire a végére érsz a számolásnak, visszajövök.
Az ördög eloldozta az asszonyt, aki hirtelen összekapcsolta a lánc két végét. Odaszaladt az urához, s közben az ördög elkezdte számolni a láncszemeket. De hiába számolta, sosem ért a végére, mert a lánc csak körbe-körbejárt. Már a hétezer-ötszáznegyvenkettőnél járt, amikor észrevette, hogy megint lóvá tették. Mérgében úgy ott hagyta a furfangos kis asszonyt, hogy soha többet a tájára sem merészkedett. Az meg hazament az urával, éltek, ahogy addig, s mind a mai napig emlegetik a faluban, amikor ördögöt fogott.

Utoljára frissítve:2019. január 02., szerda 14:26
Bábel Antónia

Bábel Antónia
Bábel Antónia vagyok, 1982-ben születtem. Dabason élek férjemmel és kislányunkkal. Óvodapedagógusi végzettséggel rendelkezem. Gyerekkorom óta foglalkoztat az írás, de komolyan csak néhány éve kezdtem gyűjtögetni a műveimet. Ezt a szerencsés fordulatot férjemnek és Kapui Ágota költőnőnek köszönhetem. Szeretem azokat a gyermekmeséket, amelyek csodát sugároznak és feltöltik a szívet. Többnyire meséket, verseket, novellákat és kisregényeket írok. Meséimmel, történeteimmel igyekszem gyönyörködtetni, értéket közvetíteni gyakran segítségül hívva a humort. A képzelet szárnyán próbálok beférkőzni a gyermeki lélekbe. Foglalkoztat a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét. Szeretem az embereket, a gyerekeket. Fontosnak tartom az elesettek, rászorultak megsegítését. 2013 óta a helyi Karitász tagja vagyok. Fontos számomra a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesültem a helyi újságban publikált cikkeimért és környezetvédelmi tevékenységemért. Nagyon szeretek főzni, varrni, alkotni, újdonságokat kipróbálni.
2017 januárjában az Irodalmi Rádió Tél és Karácsony 2016 című pályázatán harmadik helyezést értem el Nagyapó csizmája című versemmel.
Szintén januárban az V. Nemzetközi Benedek Elek Meseíró Pályázat osztott harmadik helyét szereztem meg A furfangos kis asszony című mesémmel.
2017 májusában az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét sikerült kiérdemelnem Lopott Vétkek című novellámmal.

http://irodalmiradio.hu/wp/index.php/author/babelantonia/

Tovább a kategóriában: « Az angyalok cipőben járnak Libidó »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned