Tandem


Riogat a barátnőm, hogy mi lesz velünk, ha én is nyugdíjba megyek. Nem akartam elhinni a rémtörténeteit, amiket az első közös nyugdíjas évükről mesélt.
Nagy tervekkel megkezdem a nyugdíjas éveimet. Nagytakarítás, lakásfelújítás, utazás, unokanevelés szerepel a terveimben.
A két éve nyugdíjas férjem kialakította a menetrendjét, és ebbe nehezen férek bele. Meglehetősen zavarja, hogy reggel nem kelek korán, hogy megfőzzem a kávét, elkészítsem a reggelinket, amelyet míg dolgoztam, rendszerint kapkodva fogyasztottam el. Az övét meg otthagyom a konyhában. Amint egyedül maradt, azonnal kipattant az ágyból, leszaladt az újságért és kényelmesen olvasgatva, úgy reggel kilencig eszegetett. Utána elmosogatott, kiszellőztette a lakást, tusolt, majd kicsípte magát és elment sétálni. Legtöbbször a piacon kötött ki, ahol impulzív módon vásárolgatott. Megvette, amit éppen rásóztak. Előfordult, hogy otthon már legalább tíz kiló zöldpaprika volt, de egy szem paradicsomot sem találtam, hogy lecsót főzzek. Almából tíz kilót vásárolt, ezért gyakran főztem almalevest, vagy sütöttem almás rétest. Morgott, hogy honnan veszem ezt a sok almát, ő már nagyon unja. Húst is csak nagy tételben vásárolt, mondjuk három kiló karajt, két kiló oldalast, három kiló csirke szárnyat, majd közölte velem, hogy fasírtot enne. A piacon az emeleti büfében összefutott a sorstársaival és egy pohár házmester mellett kvaterkázgattak. Egy óra körül hazaért a drágám, megebédelt, utána két órát aludt. Mire hazaértem a munkából, már fitten készülődött a közértbe, mert nincs itthon friss zsemle, vagy bármi más. A lényeg, hogy elmehessen. A kész vacsorára ért haza. Őkelme jól lakottan elvonult tévét nézni. Úgy éjfél körül felébresztettem, mert nem tudtam aludni a tévé hangjától. Morgolódott, hogy neki már nincs joga végignézni egy filmet. Hallottam, hogy zubog a víz a fürdőszobában. A tusfürdőtől illatozva mellém bújt, adott egy jóéjt puszit. Éreztem rajta az aftershave illatát. Elővette a regényt, amelyet fél éve olvasott, és orrán a szemüveggel, hajnalig aludt az éjjeli lámpa fényénél. Akkor tájt felébredtem és lekapcsoltam. De nem vettem le a szemüvegét. Hadd lássa jól az álmát.
Friss nyugdíjasként reggelente arra ébredek, hogy morog a férjem. Miért neki kell megvajazni a reggeli zsemléjét, rátenni a szelet felvágottat, megfőzni a kávéját? Az eszébe sem jut, hogy én is reggeliznék. Csak egy személyre van hitelesítve. Nem is mosogat el, hiszen itthon vagyok. Nem szól, hogy kimegy a piacra. Hallom a bejárati ajtó csapódását. Esélyem sincs megmondani neki, ma nem főzök, mert jó, ha estig végzek a nagytakarítással.
Egy órakor ér haza. A homlokomra adott puszijából érzem, ma a házmester helyett tiszta termelői bort iszogatott. Hoztam neked, szívem, húsz kiló szilvát, főzz belőle lekvárt, biztat, majd hideget eszünk, mert nem lesz időd főzni, mondja és elmegy lepihenni. Elönt a méreg. Hogyan merészel nekem a nagytakarítás kellős közepén külön programot csinálni?! Ráadásul lekvár főzést! A sufniban van a lekvárfőző nagy lábasom, amit magamnak kell felcipelnem. Kipirultan megyek érte. Összefutok a szomszéd fiatalemberrel, aki éppen a gyereke biciklijét szereli. Meglátja, hogy a sufninkban ott porosodik a tandem kerékpárunk, amellyel még fiatal korunkban kerekeztünk a környéken. Felajánlja, hogy megtisztítja és beolajozza, hátha ismét biciklizni akarunk.
Pajzán gondolatok száguldanak a fejemben. Ráállok, hadd szórakozzon a tandemmel a fiatalember!
Másnap reggel a konyhában dunsztolódnak a lekvárok. Elkészítem a reggelit. Az én drágám megdicsér, milyen finom és én milyen csinos vagyok. Nem tűnik fel neki, hogy utcai ruhában vagyok?
Tusol, felöltözik, indulna a piacra. Veled megyek, közlöm, szegénykém, ne unatkozz egyedül. A meglepetéstől felszalad a szemöldöke egészen a homloka közepéig. De nem mer tiltakozni.
A tandemet már kora reggel kihoztam a sufniból. Csillogóan tiszta. Ezzel megyünk, jegyzem meg ellentmondást nem tűrő hangon. Tudod, szívecském, mindkettőnknek kell a mozgás!
A tandemnek köszönhetően ismét összecsiszolódunk. Előbb-utóbb nem csak a piacra járunk vele!

Szabó Jolán

Szabó Jolán vagyok, 65 éves nyugdíjas.  Abádszalókon születtem, ahogyan a szüleim és nagyszüleim is.  A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségiztem, és azt követően a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem.  Gazdasági területen dolgoztam, s bár az irodalom és a filmművészet iránti érdeklődésem megmaradt, hosszú évtizedekig olvasóként és nézőként követtem fejlődésüket.

2006-ban kezdtem el novellákat írogatni.  Egyik barátnőm lánya netes újságíróként felkért, hogy rendszeresen publikáljak az internetes oldalukon,  megadva ezzel a lehetőséget ahhoz, hogy a barátaimon kívül mások is megismerhessék az írásaimat.  Később meghívtak más internetes irodalmi portálokra is, melyek közül jelenleg a tollal.hu, felesegek.hu és a holnapmagazin.hu felületein olvashatók a novelláim, melyeket  Yolla név alatt jegyzek.

 2011. decemberétől -  immár nyugdíjasként - ráértem  időnként novella pályázatokra is írogatni.  Két alkalommal első helyezett, egyszer harmadik lettem és több írásom megjelent a pályaművekből kiadott válogatás kötetekben is. 

A Holnap Magazin gondozásában 20015-ben két novellás kötetem jelent meg, az első Yolla meséi, a második A vak tyúk szeme címmel. Hamarosan megjelenik a harmadik kötetem Ünnepek és hétköznapok címmel. 

Tovább a kategóriában: « Valérka közbeszól Fejlődés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned