A tűzifa esete - kétszólamú előadásban

1.
A férfi - miután megtudta feleségétől a történetet - átszólt a közvetlen szomszédjának, az ikerház másik lakójának. Szép, meleg nyári este volt, épp vendégség volt náluk. A vendégek hívták ki a házban tartózkodó embert.
- Dezső! Láttam, hogy elvettél a kertünk végéből azt a fát, amit a réshez raktunk, hogy a nyúl ne menjen át. Gondolom eltüzelted. Figyelj ide! Én szívesen odaadom, de kérd el, és ne vedd el. Ráadásul oda is volt kötözve. Szerinted véletlen raktuk oda?
- Én raktam oda - próbálta magát szorult helyzetéből kivágni az ember.
- A nagy lópikulát!
Később feleségével kitárgyalták a témát.
- Hát, tudod ezek itt mellettünk, nem semmi emberek. Nem elég, hogy nem fizették ki nekünk a focilabdát... Most még azt a fát is ellopták, amit odakötöztünk a nyúl miatt.
- Ja, meg a gyógyszert, amit adtam, meg a kenőcsöt... azt sem adták vissza... és nem fejezte be a fürdőszobát sem, pedig megígérte, ha végez a fali csempékkel, még a konnektort és a kapcsolót is megcsinálja. Fizettünk is érte... Te, most jut eszembe, tudod, hogy itt elől, ide van támasztva legalább három-négy fájuk is.
Megnézték.
- Ne! Csak nem azt akarod mondani, hogy volt fája, és mégis elvette a miénket. Azt gondolta, hogy nem vesszük észre? És azt gondolta, hogy nem látjuk, hogy van sajátjuk is? Most már elegem van. Ha még egyszer ilyesmi történik, nem tudom, mit teszek, de nem állok jót magamért.
- Én nem tudom, mi van ezekkel. Dezső teljesen kifordult magából. A gyerekekkel is szörnyen viselkedik. Minden mondatát káromkodással zárja... De valószínű ránk is irigykedik... De nézd meg őket. Nézd meg a kertjüket. Mint egy szeméttelep, olyan. Csupa gyom, hulladék, a sörösüvegek szanaszét. Lusta és hányaveti emberek, a Dezső is meg a Klári is.
- Ja! Ha segítenénk is bármiben, semmit sem érne, ezek akkor sem szednék össze magukat.
- Zitáék is nádat vesznek a kerítésre, mert már ők sem bírják nézni őket.

2.
A férfi - miután megtudta feleségétől a történetet - átszólt a közvetlen szomszédjának, az ikerház másik lakójának. Szép, meleg nyári este volt, épp vendégség volt náluk. A vendégek hívták ki a házban tartózkodó embert.
- Szia Dezső! Láttam, hogy elvettél a kertünk végéből azt a fát, amit a réshez raktunk, hogy a nyúl ne menjen át. Gondolom eltüzelted. Figyelj ide! Itt van ez a raklap, nekünk semmire sem kell, odaadom ezt is, legyen fátok, ha máskor is sütögetnétek.
- Köszi... - közben átvette a kerítés fölött a raklapot. - Ne haragudj... Szólhattam volna.
- Nincs gond. Majd rakok oda helyette egy másikat.
Később feleségével kitárgyalták a témát.
- Odaadtam Dezsőnek egy raklapot. Tudod, van itt fájuk elől, valami jobb fajta, gondolom, ez valami másra kell majd, azért nem akarta eltüzelni.
- Jó... Elég vacak helyzetben vannak. Nincs pénzük semmire, sem a kertre, sem másra, nem is tudom, egyáltalán a házat meg az ennivalót miből fizetik.
- Nem tudom, miért ilyenek velünk. Lehet, hogy még mindig az a sérelmük, hogy nem adtunk eleget a szivattyúért? Vagy az az évekkel ezelőtti dolog, hogy végül nem hívtuk át őket bográcsolni? Nem tudom... Egyébként szegény Dezső mostanában elég sokat káromkodik a gyerekeivel is. Ez a nyavalyás pénztelenség családokat tesz tönkre. De nézd meg őket. Nézd meg a kertjüket. Nem valami szép látvány... A szegény embert még az ág is húzza, szoktuk volt mondani és milyen igaz. A kilátástalanság bénulttá teheti az embert.
- Szerintem beszéljünk Zitáékkal, fogjunk össze, gyomláljuk ki a kertet, vigyük el a szemetet és vegyünk egy kis fűmagot. Ha csak ezzel is, de valahogy segítsünk nekik. Ha szép lesz a kertjük, hátha meghozza a jókedvüket is.

2012.07.03.

Poós Gergely

Poós Gergely

1979-ben születtem, Budapesten, két szépséges poronttyal áldott meg az ég, párommal – feleségemmel – Szigetszentmiklóson élünk. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen négy évig Teológiát hallgattam. Általános iskolai hittanár és teniszedző vagyok. 1996-ban veseátültetésem volt, ez bizonyos szempontból fontos megjegyzésnek számíthat. Jó néhány novellám és versem jelent meg már különböző kiadóknál, kiadója és főszerkesztője lehettem egy gyermekújságnak, s egy szervátültetetteknek szóló magazinnak. Írtam és írok különböző kisebb-nagyobb példányszámú lapoknak, különböző irodalmi pályázatokon kisebb nagyobb sikerrel szerepeltem már.
Hitvallásom, Hamvas Béla Patmosz II. című írásából való: "A boddhiszattva fogadalmat tesz, ha a teljes megszabadulást el is éri, az üdvöt visszautasítja, és az életbe mindaddig visszatér, a szenvedést, a bukást, az összetöretést, a halált vállalja, csak azért, hogy az értelem világosságát fenntartsa. Nem jótettek, nem könyörület, nem részvét. Ez az ember a maga szentségével semmit sem törődik, és a megszabadulásban utolsónak akar maradni. Az eredeti istenhasonlóságot az egész létben helyre akarja állítani, mielőtt ő maga Istenéhez visszatér." Szeretettel ajánlom figyelmetekbe írásaimat: novelláimat, esszéimet, verseimet.

Legfrissebbek a szerzőtől: Poós Gergely

Tovább a kategóriában: « A nap fia A tűztorony titka »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned