Fatolvajok


A nyolcvanhatos út mentén lovasszekér döcögött.
Kamionok dübörögtek el mellette, némelyik rádudált, de a lovat ez nem zavarta. Már megszokta a zajt.
Amint beértek a faluba, az első kocsma elé érve a ló megállt és nagyot nyerített.
– Táltos, ma nem tankolunk! – szólt rá a gazda. A ló megrázta sörényét és tapodtat sem mozdult.
– Nincs pénzünk, hallod? A ló csak állt mereven.
– Úgy látszik kifogyott az üzemanyag – állapította meg a gazda tanácstalanul.
Ekkor észrevette, hogy egy régi cimborája közeledik a kocsma felé, ezért úgy tett, mint aki nagyon elgondolkodott.
– Szervusz Ágoston, látom nagy gondban vagy. Csaknem hívott meg a lovad egy felesre? – tréfálkozott.
– Ezt eltaláltad Dezsőkém. Csak az a baj, hogy nem tud fizetni.
– Ha már így összefutottunk, meghívlak egy korsó sörre.
– Legyen kettő és köszönöm – mosolygott Ágoston.
– Csaknem? – intett a ló felé Dezső.
– De igen! Sört szokott tankolni – magyarázta Ágoston.
Miután kiürültek a korsók, Dezső így szólt: – Na barátom, most rajtam a sor, hogy szívességet kérjek tőled.
– Rendben cimbora. Miről lenne szó?
– Van egy kis fám, nem messze innét. Haza kéne fuvarozni.
– Nem bánom pajtás. Pattanj fel a szekérre, aztán menjünk, mert mindjárt dél lesz!
A nyolcvanhatos út mellett lovasszekér döcögött.
Alig hagyták el a falut, Dezső jelezte, hogy megérkeztek.
– Hol van itt fa? – nézett körül Ágoston.
– Ott beljebb – mutatott Dezső egy keskeny földútra.
A szekér lefordult a nyolcvanhatosról és kényelmesen bedöcögött az erdőbe.
Amint az út véget ért, Ágoston arcára ráfagyott a jókedv.
– Ez lenne a kis fa? – tárta szét kezeit.
– Ez ám!
– De hiszen mind áll!
– Mondtam én, hogy fekszik?
– Bár mondtad volna!
– A sör jólesett, nem?
– De drága volt!
– Nesze itt egy balta. Kezdjünk hozzá a munkához – szólt Dezső miután elővarázsolta az alaposan becsomagolt baltákat egy bokorból.
– Nincs motoros fűrészed, azzal mégiscsak könnyebb lenne?
– Megbolondultál? Még meghallanák a faluba, hogy lopjuk a fát.
– Úgy! És még segítsek is neked lopni? – mérgelődött Ágoston.
– Emlékeztetlek, hogy te sem piacon veszed a fát!
– Jó, hát megesik a szegényemberrel, hogy lopni kényszerül, de eddig csak magamnak loptam.
Embereink addig-addig vitatkoztak, amíg a szekér végül mégiscsak megtelt fával. Akkorra már besötétedett, így elindulhattak hazafelé.
A nyolcvanhatos út mellett sietve zötyögött a lovasszekér. Amint a legelső kocsmát elérték, a ló megállt.
– Úgy látszik Táltosból kifogyott az üzemanyag – jegyezte meg Ágoston.
Dezső vette a lapot. – Három korsó sört kérünk – szólt a kocsmárosnak.
– Egy kis harapni való is jólesne, de még előtte úgy illik, hogy pálinkával megalapozzuk az útját – rendelkezett Ágoston. Miután a harapnivaló elfogyott, megint megszólalt.
– Most már jöhet a sör, mert a jó falatot le is kell ám öblíteni!
A lakoma végére Dezső pénztálcája kiürült. Ideje volt, hát haza indulni. Belülről ette a méreg, de azt gondolta, a lakoma fejében majd lerakatja a fát Ágostonnal.
A ház elé érve, mikor Dezső leugrott a szekérről és kitárta a kaput, Ágoston megint megszólalt.
– Na cimbora, akkor ideje, hogy elszámoljunk a fával. A fuvart már kifizetted, a munkabért elengedem, hisz mégiscsak haverok volnánk vagy mi. A fa nyolcezer, s még árengedményt is kaptál.
– Mi? Hogy én fizessek a saját fámért? – vörösödött el Dezső.
– A tiéd lenne? Hiszen loptad – figyelmeztette Ágoston.
– Loptuk – igazított a dolgon Dezső.
– Így már más – jegyezte meg Ágoston. – Ebben az esetben fele-fele. Akárhogy nézzük is, így igazságos. Na de akkor most gyorsan szedd le, ami a tiéd, mert haza kell érnünk, mielőtt Táltosból kifogy az üzemanyag.

Kondra Katalin

Tündérország Csíkszereda nevű városában születtem 1975 tavaszán. Ha valaki még nem tudná, Tündérország Erdélyben van, ahol Benedek Elek apó élt, írt és mesélt. Én is ezeken a meséken nőttem fel. Kilenc évesen már verseket írtam és történeteket. Kedvenc tantárgyam az irodalom volt, ezen belül pedig a fogalmazás. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd mások is fogják olvasni alkotásaimat. Az írás nem csak örömforrásom, hanem életemnek értelmet adó tevékenysége is. Az, hogy ezt másokkal is megoszthatom, olyan, mint kávén a hab.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondra Katalin

Tovább a kategóriában: « Kakaspörkölt A nap fia »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned