Fatolvajok


A nyolcvanhatos út mentén lovasszekér döcögött.
Kamionok dübörögtek el mellette, némelyik rádudált, de a lovat ez nem zavarta. Már megszokta a zajt.
Amint beértek a faluba, az első kocsma elé érve a ló megállt és nagyot nyerített.
– Táltos, ma nem tankolunk! – szólt rá a gazda. A ló megrázta sörényét és tapodtat sem mozdult.
– Nincs pénzünk, hallod? A ló csak állt mereven.
– Úgy látszik kifogyott az üzemanyag – állapította meg a gazda tanácstalanul.
Ekkor észrevette, hogy egy régi cimborája közeledik a kocsma felé, ezért úgy tett, mint aki nagyon elgondolkodott.
– Szervusz Ágoston, látom nagy gondban vagy. Csaknem hívott meg a lovad egy felesre? – tréfálkozott.
– Ezt eltaláltad Dezsőkém. Csak az a baj, hogy nem tud fizetni.
– Ha már így összefutottunk, meghívlak egy korsó sörre.
– Legyen kettő és köszönöm – mosolygott Ágoston.
– Csaknem? – intett a ló felé Dezső.
– De igen! Sört szokott tankolni – magyarázta Ágoston.
Miután kiürültek a korsók, Dezső így szólt: – Na barátom, most rajtam a sor, hogy szívességet kérjek tőled.
– Rendben cimbora. Miről lenne szó?
– Van egy kis fám, nem messze innét. Haza kéne fuvarozni.
– Nem bánom pajtás. Pattanj fel a szekérre, aztán menjünk, mert mindjárt dél lesz!
A nyolcvanhatos út mellett lovasszekér döcögött.
Alig hagyták el a falut, Dezső jelezte, hogy megérkeztek.
– Hol van itt fa? – nézett körül Ágoston.
– Ott beljebb – mutatott Dezső egy keskeny földútra.
A szekér lefordult a nyolcvanhatosról és kényelmesen bedöcögött az erdőbe.
Amint az út véget ért, Ágoston arcára ráfagyott a jókedv.
– Ez lenne a kis fa? – tárta szét kezeit.
– Ez ám!
– De hiszen mind áll!
– Mondtam én, hogy fekszik?
– Bár mondtad volna!
– A sör jólesett, nem?
– De drága volt!
– Nesze itt egy balta. Kezdjünk hozzá a munkához – szólt Dezső miután elővarázsolta az alaposan becsomagolt baltákat egy bokorból.
– Nincs motoros fűrészed, azzal mégiscsak könnyebb lenne?
– Megbolondultál? Még meghallanák a faluba, hogy lopjuk a fát.
– Úgy! És még segítsek is neked lopni? – mérgelődött Ágoston.
– Emlékeztetlek, hogy te sem piacon veszed a fát!
– Jó, hát megesik a szegényemberrel, hogy lopni kényszerül, de eddig csak magamnak loptam.
Embereink addig-addig vitatkoztak, amíg a szekér végül mégiscsak megtelt fával. Akkorra már besötétedett, így elindulhattak hazafelé.
A nyolcvanhatos út mellett sietve zötyögött a lovasszekér. Amint a legelső kocsmát elérték, a ló megállt.
– Úgy látszik Táltosból kifogyott az üzemanyag – jegyezte meg Ágoston.
Dezső vette a lapot. – Három korsó sört kérünk – szólt a kocsmárosnak.
– Egy kis harapni való is jólesne, de még előtte úgy illik, hogy pálinkával megalapozzuk az útját – rendelkezett Ágoston. Miután a harapnivaló elfogyott, megint megszólalt.
– Most már jöhet a sör, mert a jó falatot le is kell ám öblíteni!
A lakoma végére Dezső pénztálcája kiürült. Ideje volt, hát haza indulni. Belülről ette a méreg, de azt gondolta, a lakoma fejében majd lerakatja a fát Ágostonnal.
A ház elé érve, mikor Dezső leugrott a szekérről és kitárta a kaput, Ágoston megint megszólalt.
– Na cimbora, akkor ideje, hogy elszámoljunk a fával. A fuvart már kifizetted, a munkabért elengedem, hisz mégiscsak haverok volnánk vagy mi. A fa nyolcezer, s még árengedményt is kaptál.
– Mi? Hogy én fizessek a saját fámért? – vörösödött el Dezső.
– A tiéd lenne? Hiszen loptad – figyelmeztette Ágoston.
– Loptuk – igazított a dolgon Dezső.
– Így már más – jegyezte meg Ágoston. – Ebben az esetben fele-fele. Akárhogy nézzük is, így igazságos. Na de akkor most gyorsan szedd le, ami a tiéd, mert haza kell érnünk, mielőtt Táltosból kifogy az üzemanyag.

Kondra Katalin

Kondra Katalin vagyok. 1975 április 28-án születtem Csíkszeredában. A sors adott kezembe tollat, írni autodidakta módon tanultam. Irodalom iránti rajongásom odáig fajult, hogy kilencévesen már magam is próbáltam írni. Évekkel később, egyik alkotásomat megmutattam az irodalomtanáromnak, akinek az volt a véleménye, hogy átírtam egy Petőfi verset. Ezen akkor megsértődtem, ma már bóknak veszem, mert azóta nem csak verseim, de prózáim is sorra megjelennek különböző antológiákban, internetes felületeken. Hiszem, hogy a belőlem születő gondolatok nem hiábavaló szavak csupán, hanem megmutatják az élet, a lét egy-egy vidám, vagy éppen szomorú darabkáját, érzéseket és új gondolatokat ébresztenek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondra Katalin

Tovább a kategóriában: « Kakaspörkölt A nap fia »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned