Élő bolygó

 

– Fáraó! – rontott be egy magas rangú tanácsadó Kufu palotájának egyik árnyékos termébe, és térdre rogyott az uralkodó színe előtt. – Ó, fenséges Kufu! Bocsáss meg halandóságom félelméből fakadó ijedtségemért! Bocsáss meg, kérlek, Uram, hogy zavarni bátorkodom délutáni merengésedet!

– Nyögd már ki, mit akarsz! – parancsolta ingerülten Kufu. – Rengeteg dolgom lenne még!

– Tudom, nagyuram! – hajolt meg alázatosan a tanácsadó, holt fehérré sápadva. – De történt valami! Ezt látnod kell! Odakinn! Mutatom, ha megengeded!

– Mégis, mi az, ami miatt nem hűsölhetek a saját palotámban? Eltűnt a Nílus?

– Rosszabb, fényességes nagyuram! Egy lyuk tátong a Nílus partján, a sivatag homokjában! Egyre csak szélesedik! Lassan akkora lesz, akár ez a terem! És csápok nyúlnak a mélyéről a felszín felé! Két vastag, tekergőző csáp!

– Miről zagyválsz, alattvaló? – nézett rá becsmérlően a fényességes fáraó. – Sör mámorától beszélsz ilyen valótlanságokról?

– Nem, fenséges uram! Amon Ra nevére esküszöm! Ha nekem nem hiszel, hidd a saját szemed elé táruló látványnak! A palota ablakaiból is látszik!

– Na, mutasd! De a fejedet vetetem, ha átversz! – állt fel a kényelmes párnákkal megrakott puha pihenőszőnyegről a fáraó, és gyors léptekkel a palota keleti szárnyába vágtázott, hogy saját szemével győződjön meg tanácsadója épelméjűségéről.

Kővé meredten bámulta az ablaknyílásban a Nílus partján tátongó üreget, a belőle kifelé tapogatózó két hosszú, vastag, táncoló szárral.

– Mi lehet az? – álltak tanácstalanul, megbabonázva.

– Apophis!

– Hogyan, jó uram, nagy fáraó? – néztek rá a közemberek értetlenül.

– Apophis át akar jönni a túlvilágról! Új, félelmetesebb külsőt ölt! Az a két ronda nyúlvány, biztosan a csápjai! Vagy rovarcsápok, vagy annak a sárkánynak bajsza, amit megszállt!

– Apophisz? – néztek össze remegő ajkakkal, és térden csúszva fogták meg a fáraó palástjának a földre omló szegélyét. – Ments meg tőle minket, dicsőséges Kufu! Te, az istenek földi mása!

– Öntsétek tele a vájatot pálmaolajjal, és gyújtsátok fel! Ha Apophis szembe akar szállni Amon Ra által rám ruházott hatalmammal, akkor bele fog törni a foga! Hadd égjen!

– Rengeteg pálmaolaj szükséges!

– Akkor ne tétlenkedjetek! Vagy megöletek mindenkit, aki az utamba áll, és késlelteti a harcomat Apophisszal! …

 

… – Jóságos Kufu! – rogyott térdre a fáraó előtt a nép kijelölt szószólója az éjszaka felé közeledve. – Nem hatásos az olaj! Meglassítja ugyan a csápokat, de nem emészti el a lángja! Pedig láthatod, a hatalmas fáklya még mindig lángol! Betölti a világot a fénye!

– Akkor vessetek rá gránittömböket! Építsetek a gödörbe egy kamrát!

– Nem értelek, nagy fáraó!

– Írnok! – intett egyik személyi jegyzőjének.

– Parancsodra, gazdám!

– Jegyezd, amit mondok! Ez fáraói utasításom! Ha meghalok, abba a kamrába tegyétek földi testemet, amit a tátongó lyukba süllyesztetek, és az egész kamrát borítsátok be minél nagyobb, minél nehezebb halommal. A legjobb az lenne, ha egy hegyet emelnétek a kamra fölé! Ha Apophisz ide akar jönni, testem lesz a megakadályozója, és ha elbuknék, a hegy súlya tartsa örökre a föld színe alatt azt az álnok kígyót!

– Miből építsünk hegyet, ó földi istenségünk?

– Miből? Sziklákból! Hordjatok ide egy hegyet, ahonnan csak lehet! Meg kell akadályozni, hogy Apophisz feljusson az alvilágból! Írd bele a rólam szóló krónikádba az új törvényemet, járjon el eztán minden sarjam úgy, ahogy magam is! Parancsolja meg mind a népnek, ahogy én is! De ne csak egymásra dobott kövekkel tartsátok odalent! A kövek közti réseken kiszabadulhat! Hatalmas, tömör súly kell! Laposra csiszolt sziklákkal, amik teljesen összezáródnak. Amik úgy illenek egymáshoz, hogy egy csontszilánk ne férjen közéjük…

 

***

 

– Több mint négyezer-ötszáz évig bírta odalenn tartani Kufu fáraó piramisa azt a valamit, ami megszállással fenyegette az egyiptomi birodalmat. – folytatta a nemzetközi konferencián felszólaló egyiptológus a mondandóját. – Most viszont, úgy néz ki, uraim, hogy Apophisz újra támadásba lendül!

– Ugyan már! – lökte ki maga alól haragosan a bársonyszéket a konferencia egyik vendége. – Elismert tudós létére, csak nem akarja azt mondani, hogy elhiszi ezt a négyezer éves mendemondát? Maga tényleg elhiszi, hogy egy mitológiai isten munkálkodik Egyiptomban?

– A tények arra utalnak. Maga mivel magyarázza? …

– Milyen tények? – vágott közbe az arrogáns kutató.

– Húsz éve rögzítjük a három nagypiramis változásait. Lézeres mérőműszerrel figyeljük folyamatosan! És mozognak!

– Mit akar ezzel mondani?

– Azt, hogy kismértékben szélesednek! Mindhárom! Mintha valami feszítené belülről, és elcsúsznának egymáson a kövek! Húsz év alatt csaknem húsz centiméteres eltérést tapasztaltunk!

– Meneküljünk! – kezdett cinikusan hisztérikus kapkodásba, fejetlen rohangálásba. –Apophisz megtámadta a világot! Hallják! Fusson, ki merre lát! Maga megőrült! …

 

… Rövid idő elteltével, turisták, kutatók jegyezték meg, hogy növényi hajtásokat fedeztek fel a kőtömbök illesztésénél, az alsó három-négy kősor magasságában. Sivatagi éghajlat révén, furcsállta is mindenki a megtelepedett növénykezdeményt. A tomboló szelek által felkavart finom homok erodáló hatása miatt, lehetetlennek tartották, hogy bármilyen mag ott megkapaszkodjon. Mindenesetre, megvizsgáltatták, és egyszerre lekezeltették gyomirtó szerrel, mielőtt híre megy, és a Gizai-fennsík elveszti előkelő helyét a turistalátványosságok széles listáján.

 

– Kiderítették már, hogy milyen növény volt? – vágott az asztalára idegesen az egyiptomi elnök. – Vagyonokat költöttünk már eddig is az állagmegóvásra!

– Azt beszélik, hogy szőlőinda, uram! Már harmadszor permetezzük, hasztalan!

– Szőlő? – kérdezett vissza értetlenül az elnök. – Nálunk? Hogy lehet az? Túl nagy a forróság, és a víz nagyon mélyen van! Egyáltalán, hogy fogant meg a kőtömbök között?

– Uram! – habozott egy tisztviselő. – Arra gyanakodnak az agrár-szakemberek, hogy nem ott kapaszkodtak meg!

– Akkor?

– Belülről! – nyelt egyet a tanácsadó, meghunyászkodva az elnök hatalma előtt. – Belülről nő kifelé!

– Ez meg mit akar jelenteni?

– Azt, uram, hogy igaznak bizonyulnak az angol egyiptológus jövendölései! Valóban szétfeszíti az a valami a piramisokat!

– Azt már nem! A világ első csodája a miénk! A milliónyi turista, akik a világ másik feléről jönnek hozzánk, hogy megcsodálják a három nagy piramist, ők az ország első számú bevételforrásai. Mióta tiltják az elefántcsont-kereskedelmet, azóta belőlük élünk! Nem hagyom, hogy kiessen az a rengeteg bevétel! Zúdítsatok a piramisok csúcsáról töménytelen mennyiségű lúgot, gyomirtót, savat! Mindent, amink van! Ha kell, egy olajfinomítónk összes benzin- és gázolajkészletét rááldozom, és felgyújtatom! Nem, magam gyújtom fel!

– Uram! – szólt közbe félénken a mezőgazdasági miniszter. – Ha valóban szőlőről van szó, hagynunk kéne, hogy szárba szökkenjen!

– Ez megőrült! – zúgolódott a nemzeti tanács minden tagja.

– Maga ostoba! – üvöltött az elnök. – Holnap adja be a lemondását! Hadd égjen az a hajtás! …

 

… Öt hónap elteltével különös hír sokkolta a világot! Az egyiptomi államszervezet minden erőszakos próbálkozása hasztalan erőfeszítés volt, és a szőlőindák visszaszorítására irányuló összes kísérlet kudarcba fulladt.

Látványos, szemmel látható méreteket öltött a piramisok tágulása. Ujjnyi repedések tátongtak a kőtömbök közt, több helyen az utat kereső kapaszkodószárak már a mélybe löktek egy-egy hatalmas követ, foghíjas külsőt eredményezve az addig egységes összképen, és a szabadba jutó indák elindultak lefelé a kőlépcsőn, egyenesen a Nílus széles szalagja felé, majd napról napra, egyre jobban behálózták a Szahara keleti szegletét. Már-már az államhatárokat is elérte minden irányban, így nemzetközi szintre emelve a veszélyt.

 

Az állástalanná tett miniszterelnök, botanikusok és természetvédők tucatjaival karöltve azon fáradoztak saját testüket pajzsként használva, hogy megállítsák az indákat motoros fűrésszel átvágni szándékozókat, feladatuk végrehajtásában.

– Álljanak el előlem! – kiáltotta egy favágó.

– Nem vághatja el! Nem érti? A bolygó gyógyítani próbálja önmagát!

– Hagyjanak engem a bolygóval! Utasítást kaptam!

– Értse meg! Miért ilyen ostobák az emberek?

– Minek nevezett?

– Ostobának! Nem veszi észre, mi folyik itt? Szőlő terem ott, ahol nem teremhetne! Valahol, nagyon mélyen Kufu piramisa alatt, gyökeret vert egy mag! Vizet talált magának a sivatagban! Még az is lehet, hogy Kufu fáraó előtt, valakinek eszébe jutott, hogy megmentheti a világot az elsivatagosodástól, ha szőlőt ültet!

– Hogyan? – nézett tanácstalanul a favágó. – Miről beszélnek?

– Az élet csírája utat talált magának ebben a forróságban! Lassan behálózza az egész sivatagot! Pár év, és lédús, édes szőlő lepheti el a dűnéket! Megköti a futóhomokot! Mélyre ás a gyökereivel, hogy megtalálja az ivóvizet! Cukrot termel! Zamatos vizet termel! Élelmet termel! Megindítja a gazdaságot! Mindenki jól jár vele, a Földközi-tenger déli partján! Jut belőle bőven, mindenkinek! Soha többé nem lesz éhezés! A sivatagi országok életre kelnek! Tíz-húsz éven belül újra kialakulhat a mezőgazdaság! Vele a feldolgozó ipar! És az ipar is fellendül! Egyik gyár, a másik után épül! A bolygó jelenleg a hét milliárd embert sem tudja eltartani! De képes lesz ellátni akár tizenötmilliárdot is! Többet, mint a mostani duplája!

– Kufu bölcs uralkodó volt! Ő mégis betemettette!

– Kufu Apophiszt látta benne! De Apophisz nem létezik! Ahogy Kufu sem él! És, ha már itt tartunk, honnan tudhatjuk, hogy Kufu nem szőlőindát látott?

– Mert leírta az írnoka!

– Azt írta, amit Kufu mondott neki! Gyanítom, hogy Kufu fáraó ezzel a tettével emelte magát isteni magasságokba a népe szemében! Elhíresztelte, hogy legyőzte Apophiszt, és a nép felmagasztalta, örök dicsőséget és örök helyet szerezve magának az istenek csarnokában!

– És miért most? Hogyan?

– Talán a XIX. és XX. századtól a fokozódó sírrablások alkalmával levegőt kapott az inda. Manapság pedig lehetséges, hogy az európai turisták táptalajt is hoztak magukkal a cipőjük talpának bordái közé tapadva! De mindez csak feltételezés! A tény, hogy úgysem tudja senki megakadályozni! A bolygó meggyógyítja önmagát, mint mindig! Akár akarjuk, akár nem! …

 

 

… – Néhány év telt el csupán a Kheopsz-piramis szétnyílása óta, de szembeötlő a változás. – szögezte le tapasztalatait egy, a világ népességének élelmezését előtérbe helyező világméretű szervezet egy évente megrendezésre kerülő konferencia záróakkordjaként. – Műholdfelvételekkel is alátámasztották, hogy lassan kizöldül a Szahara! A Nílus mentén erőteljesebb, nyugaton még nagyon ritkás, de ott is észrevehetően elindult a sivatag visszafoglalása a homoktól. A bolygó dolgozik! Él! Eddig nem vettük számításba, de talán a globális felmelegedés is csökkenő tendenciát mutat! Azzal a zöld növényzettel, ami most a Szaharában kihajt, több szén-dioxidot köt majd meg a levegőből a természet. Tíz-tizenöt év, és a Föld újra egy élhető bolygó lesz! …

Utoljára frissítve:2017. július 06., csütörtök 20:42
Nagykutasi Tibor

Nagykutasi Tibor vagyok, 34 éves, Hany Istók hazájában, Kapuváron élek.

Hat éve, 2011-ben kezdtem el az írással foglalkozni, kisfiam születésének a körülményei miatt. Egy regény kerekedett ki a traumából, mely jelenleg is megtalálható e-könyvként a Publio kiadó jóvoltából, Ébredés címmel.

2014 óta novellapályázatokra írok a legkülönbözőbb zsánerekben. Mára hatvan novellám van, és elég sok helyezésem, díjam, de már az első év hozta azokat az eredményeket, melyek azt sugallták, folytatnom kell az írást.

Novellás sikerélményeim közül talán a legkiemelkedőbb a lehetőség, hogy Japánról szóló írásaimat publikálhattam az Inter Japán Magazinban, Kutasi néven. Az ottani 16 hónap alatti munkásságomat egy újságírói érdemrenddel köszönték meg.

Novelláimból két csokorra való e-könyvet jelentettem meg, szintén a Publio gondozásában, Kutasi Misztikuma 1-2 címmel.

Jelenleg egy két részes japán fantasy történeten dolgozom, illetve most fejeztem be egy fantasy-trilógia első kötetét, mellyel a nagy kiadókat szeretném megostromolni, és vele kijutni a nagy könyvesboltok polcára.

Terveim a jövőben, hogy befejezem a japán történet mindkét részét, valamint idén ősszel nekiállok a trilógia második kötetének, 2018 őszén pedig a harmadik kötetnek. Ha elkészül, utána egy magyaros történelmi fantasy három kötete következik, remélhetőleg, évente egy résszel.

Ezek mellett folyamatosan böngészek a novellapályázatok közt, és amelyiknek a témája megfog, azt megbabonázom egy kicsit Kutasi Misztikumával.

Eddigi novellás eredményeim:

- Égbe vesző útvesztő (TOP20, 152 beérkezett műből, Aquarius Kincsei novellapályázat, 2014)

- Igazmondó félgömbök (TOP30, 185-ből, Regénytár novellapályázat, 2014)

- Kitaszítottak (TOP10, 2015 tavaszi Mondo Con novellaverseny, 2015)

- A Fény Oszlopa /Tűzfürkész című könyvem egyik fejezete/ (TOP10, 2015 nyári Mondo Con novellaverseny 2015)

- Belsőséges (v)iszony (1. helyezés, "LL Blogcsapat" novellapályázat, 2015)

- Bíborpalástos Bodorok (2. helyezés, "Books and writes" blogos novellapályázat, 2015)

- Négy éves szövetség (2. helyezés, valamint az Inter Japán Magazin állandó szerzője, Inter Japán Magazin, 2015)

- Rongyokban (8. helyezés kiemelt pontozással 352 műből, Magyar Irodalmi Lap, 2015)

- Magyarok fája (évente a Pozsonyi-csata emlékére megjelenik a Magyar Irodalmi Lap oldalán, 2015)

- Odamenős fiú (megjelent nyomtatásban egy Anyák-napi mesekötetben, 2015)

- Napkút folyóiratban nyomtatásban megjelent pár nyelvi anekdotám (2015)

- Ébredés című regényem Kenesei Rékáról szóló fejezete + Hanyságfoglalás (1. helyezés, OMLIT "Hazánk Szép Magyarország" c. novellapályázat, 2016)

- Ébredés című könyvemből a kisfiú és a turul találkozásáról szóló fejezet (2. helyezés, 2. Kacaj Panka Mesetára verseny, 2016)

- Hayabusha Sho (Sólyom Rend) bronz fokozata kitüntetés az Inter Japán Magazin jóvoltából, 2016

- Vérszag (dobogós helyezés, e-könyv megjelenés, Bizzarrium, 2016)

- Vérző hegy (1. helyezés, Inter Japán Magazin, 2016)

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagykutasi Tibor

Tovább a kategóriában: « Atlantisz A nagymama szíve csücskei »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned