Alma a fájától


  Adolf tizenhat éves volt, nevét apai ágon dédnagyapjától örökölte.  Kissé gyagyásnak tartották az emberek, de a társaságában tisztelettel viselkedtek, mert a nagyhatalmú gyártulajdonosnak ő volt az egyetlen gyermeke.
Adolf valahogy nem akart felnőni. Mindenre rácsodálkozott, mint jóllakott napközis a vasúti kocsi ajtajának nyitószerkezetére, minden osztályt megismételt, némelyiket többször is.
Szülei óvták, testőrei védelmezték, ő közben hatással volt mindenkire. Egy idő után tanárait is magával rántotta a maga értelmi szintjére.
– A gyermeket hagyni kell, hadd fejlődjön a saját ritmusa szerint – vélték első osztályban. Aztán, ahogy teltek az évek, úgy lettek egyre elnézőbbek.
– Adolf nem átlagos gyerek. Van benne valami rejtett képesség, csak hagyni kell kibontakozni.
  Erre a kibontakozásra vártak a tanárok, testőrök, dadák nap-mint nap a homokozóba ülve, és homokvárakat építettek Adolf tervei alapján, Adolf pedig élvezte, hogy minden úgy alakul, ahogy azt elképzelte. Mert Adolfnak tervei voltak.
Nem jó a világ úgy, ahogy van – gondolta, miközben követ dobott egy pocsolyába és kedvtelve nézte, hogyan lesz zavaros a víz. Ilyesmire lenne szükség az embereknek, azért, hogy ne unatkozzanak. Kár, hogy már feltalálták az atombombát.
– Játszunk feltalálósat? – szólította meg egy ismerős hang.
– Hát persze apu – kapott az alkalmon, és a szolgák megkönnyebbülésére elvonult a gyár laboratóriumába.
– Ma is öntögethetek löttyöket a lefolyóba? – érdeklődött izgatottan.
– Hát persze fiacskám, persze.
– És tényleg megnőnek tőle a halak a Rábában?
– Azt még nem sikerült kideríteni. De legalább azt tudjuk, mitől habzik, és úgy-e nem mondjuk el senkinek?

Utoljára frissítve:2017. június 07., szerda 11:54
Kondra Katalin

Kondra Katalin vagyok. 1975 április 28-án születtem Csíkszeredában. A sors adott kezembe tollat, írni autodidakta módon tanultam. Irodalom iránti rajongásom odáig fajult, hogy kilencévesen már magam is próbáltam írni. Évekkel később, egyik alkotásomat megmutattam az irodalomtanáromnak, akinek az volt a véleménye, hogy átírtam egy Petőfi verset. Ezen akkor megsértődtem, ma már bóknak veszem, mert azóta nem csak verseim, de prózáim is sorra megjelennek különböző antológiákban, internetes felületeken. Hiszem, hogy a belőlem születő gondolatok nem hiábavaló szavak csupán, hanem megmutatják az élet, a lét egy-egy vidám, vagy éppen szomorú darabkáját, érzéseket és új gondolatokat ébresztenek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondra Katalin

Tovább a kategóriában: « Vándor királyok Kávé »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned