A patkányfogó

 

Péntek este volt. A nap lassan ereszkedett a felhőkarcolók között, miközben légi járművek cikáztak az alkonyi fényben az épületek körül. Az egyik, egy fekete limuzin nem törődve a szabályokkal, bukórepülésben kezdett, majdnem összeütközve egy repülő riksával, melynek vezetője rémülten rántotta odébb a botkormányt, majd kihajolt az ablakon, és mandarin nyelven trágár sértéseket vágott a távolodó limuzin után. A vétkes jármű eközben utcaszintre ereszkedett, s leszállt egy kávézó előtt a mozgássérülteknek kijelölt helyre. A közelben serénykedő pakolóőr épp akcióba lépett volna, amikor az utas kilépett az esti fénybe. Ő volt Joe, az enyveskezű, a környék hírhedt alvilági ura, akinek a többi bűnöző rendszeres iparűzési adót csengetett a saját jól felfogott érdekében. Mire két gorillája csatlakozott hozzá, a parkoló őre hetedhét saroknál is messzebb járt, s imába foglalta apja nevét, amiért az annak idején beíratta hosszútávfutásra az iskolában. Közben Joe belépett törzshelyére, ahova most üzleti találkozóra jött. Odabent készséges pincérek várták, s rögtön kedvenc, elkerített bokszához kísérték. Az ugyan éppen foglalt volt, de amint illedelmesen bemutatkozott az ott üldögélő nyugdíjas pár hajbókolva, sietős iramban átült a kávézó túlsó végébe. Joe a pincérekhez fordult, és reszelős hangon így szólt:
- Két sört, és két purgatóriumot kérek.

- Azonnal uram! – válaszoltak mosolyogva, és fél perc alatt ott is voltak a tálcákkal.

- Parancsoljon uram! – És sietősen mentek a dolgukra. – Joe a söröket odanyújtotta két testőrnek, majd szivarra gyújtott, és a magasabbikhoz fordult.

- Berber mesélj nekem erről a Seftesnek hívott balfékről. Még nem hallottam a nevét a környéken.

- Nos, uram én úgy hallottam, hogy egy közönséges űr hippi, aki bolygóról bolygóra utazik, piti bűncselekményeket követ el, és csutkáig füvezi magát.

- Hamarosan alulról fogja szagolni a marihuánát, kivéve persze, ha nem valami különlegességet akar nekem eladni. Ha tetszik az áru, élhet, ha nem akkor rendezünk neki egy jó kis élve temetést. Ugye Berber?

- Természetesen uram! A temetések olyan megindítóak – mosolygott gonoszan a testőr. Ekkor a parkolóba egy ütött-kopott járgány szállt le, majd két perccel később egy kopasz, cingár figura lépett a kávézóba rikító, narancsszínű öltönyben. Útbaigazítást kért pincértől, majd a bokszhoz lépett.
- Csőváz Joe bá’ – köszöntötte a nagy gengszterfőnököt, majd kezet nyújtott neki, mire az előkapta aranyozott fegyverét, és Seftes nemesebb szervéhez nyomta.
- Neked csak Joe, az enyveskezű! – ekkor a másik testőrhöz fordult. – Motozd meg Tuareg! – Az szó nélkül engedelmeskedett, majd így szólt: - Tiszta! – Joe bólintott, és hellyel kínálta Seftest, miközben elébe tolta az egyik purgatóriumot.
- Idd meg! - Mivel Seftes nem akart újabb bakit elkövetni egyetlen nyeléssel megitta az egzotikus párlatot. Nem kellett volna. A következő másodpercekben partra vetett halként vonaglott a padlón, miközben belső szervei lángoltak. Mire könnyezve visszaült a helyére, Joe már megitta a sajátját, s tűnődve így szólt: - Ez az évjárat nem olyan erős, mint a tavalyi! – Tekintete acélossá vált. – Bökd ki, hogy mit akarsz! Nem érek rá pojácákkal vesződni! – És Seftes egyenesen a közepébe vágott.
- Ma már a bankrablás olyan macerás ügy. Biztonsági őrök, erőterek, idegen csúcstechnológia, de én megoldást kínálhatok az ön…
- Ugye te nem egy olyan házaló ügynök vagy, mert azokat én rühellem, mint a patkányokat!
- Nem uram, nem vagyok az – válaszolt Seftes nyugtalanul.
- Akkor térj a lényegre, vagy minden letelt perc után kiosztok neked egy pofont! – Ekkor Seftes gyorsan az asztalra tett egy hosszúkás bőröndöt, kinyitotta, és kivett belőle egy bíborszínű tárgyat, ami leginkább egy különlegesen hosszú fuvolára hasonlított. – Ez nem más, mint egy kikövezett ösvény a kincset rejtő barlanghoz, a könnyen szerzett pénzhez – mondta, miközben Joe elé tartotta, aki egy darabig csöndben bámulta a tárgyat, majd fenyegető mély hangon így szólt:

- Ha én furulyamuzsikát akarok hallgatni, akkor drága pénzen külföldről rendelek magamnak egy nyamvadt juhászt egy nyamvadt pusztáról a hozzá való pulikutyával együtt!
- Ugyan, ez jobb annál. Mit szólna hozzá, ha a vendégek táncolnának önnek, és a taps végén minden értéktárgyukat felkínálnák? -

Joe feje elvörösödött, miközben a két testőr készenlétbe helyezte magát. – Te engem teljesen hülyének nézel kiskomám?
- Egy cseppet sem uram. – Azzal kilépett a bokszból maga után invitálva a többieket. Szájához emelte hangszert, Joe-ra vigyorgott, majd játszani kezdett. A hangszer furcsa zümmögéshez hasonló hangot adott ki, mire az eddig ücsörgő vendégek a személyzettel együtt táncra perdültek ki-ki a maga tudása szerint, majd megtapsolták önmagukat, minden értéküket, pénzt, bankkártyát, ékszert egyenként a döbbent testőrök elé hajigálták, aztán visszaültek a helyükre, és az élet ment tovább. Joe és két testőre döbbenten meresztették a szemüket. Joe tűnődve így szólt:
- Nem hallottam semmit, ők sem hallottak semmit és mégis úgy táncoltak, ahogy fütyültél. Nem semmi cucc.
- A gondolat a lényeg, és nem a dallam. Én gondolok valamire, és ők a zümmögésnek engedelmeskednek. Most inkább beszéljünk a tengernyi zsozsóról, amit fizetni óhajt nekem!
- A kocsiban megbeszéljük. Kövess!

- Igenis! – Kimentek a langyos éjszakába, és a testőröket kint hagyva beültek a hátsó ülésre. Ekkor Seftes újra nekiveselkedett, de Joe feltartotta a mutatóujját.
- Tudod miért kaptam az enyveskezű nevet?
- Nem uram. – Joe, az enyveskezű, levette jobb kesztyűjét, és felmutatta műkezét, ami fémből volt. Szélesre tárta tenyerét, és gondolati úton aktiválta a beépített mágnest. Mielőtt Seftes moccanni tudott volna kincse Joe kezébe ugrott át, aki szájához emelte, és játszani kezdett. Seftes pedig faarccal kiszállt a kocsiból, elment a legközelebbi rendőrösre feladni magát, miközben nem létező bűncselekményeket mormolt jól hallhatóan. Joe végignézett szerzeményén, majd vigyorogva tette zsebre a millióéves hangfegyvert, miközben a limuzin felemelkedett a talajról, és eltűnt a holdfényes éjszakában.

Utoljára frissítve:2016. március 24., csütörtök 19:23
Nagy Gábor

1983-ban születtem Budapesten. Jelenleg is a fővárosban élek.

Amióta eszemet tudom mindig szerettem történeteket kitalálni. A barátaimmal, s testvéremmel játszott verbális szerepjátékok jelentették első történeteim alapját, melyeket végül papírra vetettem, hogy aztán megszülethessenek kezdetleges írásaim. Ezekhez annyira ragaszkodtam, hogy még az akkori tanáraimmal is vitába szálltam értük: a kapott feladat helyett történeteimet szőttem tovább.
Később, amikor az olvasás életem részévé vált, látóköröm kibővült, ahogy belső világom is. Ennek eredménye még több novella és egyre hosszabb írás lett, amelyek népszerűek voltak tanáraim, s osztálytársaim körében is.

Az alkotás évek óta életem része. Az eltelt évek alatt több kisregényt, és novellát írtam szépirodalmi és fantasy műfajban.

Eddig három novellám jelent meg mentorom, Szecsődy Péter támogatásával.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Gábor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned