Modern Ecloga

  • Kategória: Versek

Modern ecloga


KÖLTŐ
Üdvözlégy, jó pásztor, a Földnek e lágyölü táján.
Átgyalogoltam a földteke lankás százezer útját,
S lám, ideértem, ahol csuda langyos az aszfalt,
S brummog a gépkocsi zajban a lélek az úttest mentén.
Forduljon szemem éppen az égre, be füst fedi lágyan,
S itt ez a por, talajunkat ez elfedi, mint puha szőnyeg.
Lim-lomok állnak bősz kupacokban, büszkén, sorban,
S villan a halvány napfény néhány elszórt fémen.
Élni csodás lehet így, eme könnyed, lágy lebegésben,
Nyájra vigyázni, terelni csak őket halk legelésben.
Mondd, jó pásztor, mennyei nyájad merre találom?

PÁSZTOR
Mennyei nyájam nem volt, másra vigyáztam gonddal:
Hétpettyes katicák csodaszép seregét őriztem,
S pásztori munkám immár teljes csődbe hanyatlott.
Szép katicáim mind elhagytak, mind eltűntek,
Távoli szűk utakon már szélvédőkön utaznak.
Hull csak a szürke betonra a könnyem, hull csak némán,
Bús betonon könnyemből nem nő fű se, virág sem.
Nincs már élni e Földön okom, nincs már maradásom,
S nappal is, éjjel is, állok a kékszinü busznak elébe.
Mégsem akarnak elütni, s az úton bárhova állok,
Festik a zebrát talpam alá csupa hős huligánok.
Rákiabálnak a buszra ezek csupa állj-t, csupa visszát,
S mindenüvé örökön csak festik, festik a zebrát.
Szép katicáim a Sors üvegén már messzire járnak,
Hogyha lehetne, velük már én is szélvédőkön utaznék.

KÖLTŐ
Ó, bús pásztor, mily kicsiségért ült ma szivedre a bánat.
Lásd meg a szépet, lásd meg a jót eme drága világban!
Zebrák pásztora, őrizd hát új nyájad örömmel,
Fémmel etesd, és varrj neki füstből köd-takarókat!
Zengtem verseket én is régen vak szerelemről,
Immár másról, másképp zengem a dalt eme kornak:
Elnyomom éppen a búteli, vágyteli kis szivem, így ni,
Fáj, de ha egyszer másról kell most verseket írni.

PÁSZTOR
Festett nyáj szájának nincs s nem lesz eleségem,
S hétpettyes kicsi szárnyakat úgysem válthat hét csík.
Átadom, őrizd költő, immár vas-szivü nyájam,
Engem hív az a föld, amit itt már elfed az aszfalt.
Kis katicáim, kék vizü tónál várjatok engem,
Ott leszek, ott leszek, ott leszek egyszer, most megigérem.

Munkadal

  • Kategória: Versek

Munkadal

Tonnás bányakocsikkal
zakatol a szerelem a szivemen’.
Vérben, szűk sinek’ útján
döcörög a szivemen’ a szerelem.

Zöttyen, rázza a csillét
ahogyan a kicsi gép doborog,
s hullik, hullik a szív-szén:
kilöki a kicsi gép, ha forog.

Fáradt az a sok bányász,
aki bent püföli a falakat,
sűrűn csattog a csákány,
fogy a hely, kinövi a lerakat.

Útban vannak a bordák,
fogy a sín, tele kocsi hova fér?
„- Hajrá, menj neki, törd át!
- Sok a csont, nem töri valamér’!”

Vastag bordakosárkám,
s odabenn zakatol a szerelem,
zúg és fáj ez a bányám,
s ki sem ér ez a szén sohasem.

A valóság

  • Kategória: Versek

A valóság

 

Az idő és a fájdalom elvá-
laszthatatlanok egymástól!

Echart Tolle

 

Első részlet. Pócsmegyer, ti-
zennyolc október kilenc,
kedd. Időnként elbizonyta-
lanodom. Leszáll a buszról
a buszsofőr, megöleli Gyu-
lát, két vessző között a
végtelen. Elviszlek, mondja,
kocsival vagyok, köszönöm .
Aztán a betűkre gondolok.
Lehetne valami jó abban,
ahogy a fáradtság be-
fészkeli magát a szívbe, ott
pedig alattomosan gyűlö-
letté változik, de nincs. A
forma teste is alaktalan.
Vannak azok a mondatok,
amik taszítanak, de ez
már a létezhetetlenség
lehetősége csupán.

Második részlet. Pócsme-
gyer, tizennyolc október tíz,
szerda. Átöleltem, úgy a-
ludtunk, ám a lélegzete
mintha a másik oldalról
érkezett volna. Most al-
szik. Biztosan örülne, ha
tudná, hogy ez a vers ró-
la szól. A harmadik mon-
dat második vesszője u-
tán szereplő ám első rá-
nézésre cím, annak olvas-
ható. Aki számítógépen ír
verset, nemigen tapasztal-
hat effélét, a líra húrjait
pengetem. Kaphatott vol-
na valami jelzőt a méla
hurok . Nem vettem észre,
amikor éjszaka átjött.

latinul, pócsmegyer, húsz
szeptember tizenkettő, szom
bat, teremtésre készül
a látszat, eladhatná az

egy a házat, száműzött an
gyal hallgatása, gyökerek
közt verdes a szárnya, le
kellett volna fordítanom

egy német filozófus német
mondatait, de én nem tu
dok németül, megkértem va

lakit, egy lányt, aki tud né
metül, hogy fordítsa le a
valóságot, lefordította

Első vers a boldog-
ságról. Pócsmegyer, tizen-
kilenc augusztus tizen-
három, kedd.
Írjál verset
a zombikról,
mondja Gellért.
El is kezdem,
ha már engem
erre megkért .
Ne féljetek!
A zombik csak
nyelvi jelek,
mint a kaland
és a fagylalt
(meg egyebek).

Második vers
a boldogságról. Pócs-
megyer, tizenkilenc au-
gusztus tizennégy, szerda.
Lóci fél a sötétségtől,
a sötétség Lócitól fél,
hajnal gurul le a hegy-
ről, az ősz után el-
jön a tél. A sötéttől
nem kell félni,
a sötétben a tárgyak
is sötétnek fognak
látszani, pedig feketét .
A sötétség a világosság
pihenése. Lóci szeret
pihenni. A valóság elű-
zi a félelmet.

dédelget, szigetmonostor,
húsz szeptember tíz, csü
törtök, nem szeretek ételt
kidobni, néha azonban

kényszerülök, múltkor
is már büdös volt
a hús, talán én még
megettem volna, de el

ismerem, igaza van,
levágott fej a mélyhű
tőben, szétszórt testré

szek a szőnyegen, macs
kának is adhattam vol
na, nem tartok állatot

Első próza. Pócsmegyer,
tizennyolc november há-
rom, szombat. Megtaga-
dom törvényeidet, mert
szép a szabadság. Angya-
lok álma a földön az
élet, hajnali mámor . Ját-
szani kezdi a kezdet a
véget, nincs bizonyosság.

Második próza. Pócs-
megyer, tizennyolc no-
vember három, szombat.
Veszélyes dolog a való-
ság, mert valahol el kell
kezdeni. Például ott, hogy
bandukolok a Nárcisz ut-
cán. Ilyenkor felhívom
Barnát, beszélgetünk. Tel-
jesen fölösleges a szó.
Surányban lakik Tibi, aki-
nél a kocsit hagytam. Idő-
ről időre elvesztem az i-
rodalomba vetett hitemet,
ezt Barna szokta mon-
dani, most én mondom .
Séta közben a változás
lehetőségéről beszélge-
tünk. Szép ez az ősz.

Nevetni kéne mindenen.
A város nevét névtelen
folyó szeli ketté. Halott
a kertben a kígyó. Nyugodt
a hely, ahova nem jutnak
el. Cartaphilus szent halak
szájában pénz után matat.
Hibát keres a tévedés.
A végtelen csak számadat.

Cartaphilus

  • Kategória: Versek

Cartaphilus

töredék, pócsmegyer, húsz
szeptember harminc, szer
da, nem akarok olyan lenni,
vajúdik az okos gyermek, ha

az anyja fog születni, té
vedésben, anyaméhben, an
gyalszárnyak vesznek körül,
puha, miként az értelem,

kertészekre hasonlított
a tükörkép tükörképe,
árnyékában elváltozott,

rossz törvények eltörölték
szavak nélkül megírt versét,
a névtelen névnek nevét

töprengés, pócsmegyer, húsz
szeptember huszonkilenc, kedd,
torzul a lélek, mert megalázzák,
nincs cigarettám, angyalok ál

ma a kertben a kígyó, szótlan
igazság, távolodom már, messze
a tájkép, mondatok árnya hull
a papírra a hűs szoba mé

lyén, látszat a látszat, szűk
utcákba szorítják emberi ar
cod, a máglyát, nyelvtani tör

vény fogja marokra a szent
lehetőség méla grabancát,
indokolatlan ritmus a felhő

torzulás, szigetmonostor,
húsz szeptember huszon
nyolc, hétfő, angyalok mű
velik kertemet, szüzeknek

ki nemz majd gyermeket,
víz partján kövek, az este
is már öreg, hajtsd ide
fejed, tükörben mozdulnak

évszakok, teremtést formáz
nak alakok, szavakat veszít,
aki szavakat némán birto

kol, halott, idegen illatok
intenek, illetlen létező
ne legyek, torzul a lélek

A valóság időnként az,
aminek látszik. Tétova
jel a némaság udvara.
Cartaphilus nevében szent
látszatok kergetőznek. Nincs
többé bosszú és nincs többé
hála. El kéne utazni,
de nem tudja senki, merre.
Halált hoz az élet verse.

tizedes, pócsmegyer, húsz
szeptember huszonhét, va
sárnap, a tizedes meg a
többiek, az oroszok meg

a németek, kétszer sohasem
tévedek, egyenruhát ha öl
tenek a spájzban befőttes
üvegek, bal lábak tiporják

jobb kezed, ki viszi át a sze
relmet, ne olvasd tovább
versemet, nem jön már

senki, ha elmegyek, szemed
lesz, ami majd eltemet,
örökké, valótlan, hideg

Ár-tér szonett

  • Kategória: Versek

Ár-tér Szonett

Most is megnézem magamnak a Dunát,
ahogy egyhelyben áll, s mégis siet;
ahogy csobogva, lágyan felnevet,
mikor gyermekként csiklandom taraját.

Később csak üldögélek, senki se lát;
itt a fák cirógatják a vizet,
itt még látni az éjjeli eget,
s csak idehallani a város zaját.

Az ár mennyi bút, bánatot sodor,
külön sors itt minden apró fodor;
Emberek szívükről, nehéz rögökkel,

gondosan kirakták már e medret.
A folyó csak áll és mégis siet,
néma kérdéseimre a csend felel.

Lélekzetvétel

  • Kategória: Versek

LÉLEKZETVÉTEL

A szó elszáll,
A csönd megmarad.
Minden morajlik,
A fény fénytelen.
Kényem elvág,
A tűz porsalak
Formára oszlik
Test eszméletem.

Látni még gyáva,
Bámulni bátor
Vagyok ki fogyaszt,
Belőlem élnek.
Szolga a gyárban,
Nem lettem vándor,
Bár tudnám hogyan
Kellene lépnem.

Összhang az egész,
Lent és fent mámor,
Nincs kompromisszum,
Jól él, ki jól szív.
Levegő beléd
Áramlik, ápol,
Nem kéne szidnunk,
Mert rosszra fordít.

Részecske mozgás
Fény testbe bújva,
Látott álanyag
Keményít engem,
Felébredt ország
Egységét nyújtja
hogy által halad,
idő elenged.

A gyertya lángjával

  • Kategória: Versek

A gyertya lángjával

Gyertyalángban mindenkivel
Ősi faggyúember
Formálódik, ahogy égeti a napot

Bár fogy az egyszeri kanóc
Parázsló üzenet
Faggyú csorgása írja szépanyád szavát

Táltos erejével formáz
Olvasztó tégely ez
Valamikor egy ősi kéz öntötte rend

Édenkert fénye pislákol
Fojtogató varázs
De nem adta csak úgy ingyen a holnapot

Lobog a láng ring kevélyen
Délceg emberforma
Hangtalan arcokon fodros lobogás

Huzatos idő sem bánja
Nem vakít a fényed
Ha hozod a bölcs elmúlást is fogadom


2021. január (Első megjelenés)

Szorgalmas gyűjtők

  • Kategória: Versek

SZORGALMAS GYŰJTŐK

Elmozdulni nehéz, valami
ingoványos talajon járok
húz, vonz egyre lejjebb
jel lenne tán a másvilágról?
hiába sorjáznak elő
az ifjúkori képek,
évek éhes méhei, darazsai
szippantják létemből
a maradék virágport.

Egyszer

  • Kategória: Versek

Egyszer

(régi optimista vers)

Egyszer
falaimon
túljutok.

Minden vers
a fénynek útja
míg halálba nem zsibbadok.

Felejtem a fájdalmat,
ha közönybe ütközöm
lélekkopasztó időben
álmok gyöngyét felfűzöm.

Lenni késztet hogy jön kor
melyben kiforrja magát,
emberre szabott, tiszta törvény,

és megbocsáthatok
az ellenem vétkezőknek:
kik levágott fejem nyakamra
örömmel visszatennék.

Szerepkörök

  • Kategória: Versek

Szerepkörök


játszottál
kísérleti
nyulat,
holdnak
doromboló
párducot,
opart
pázsiton
táncoló
madarat,
partravetett
fuldokló
halakat,
rózsát
a kertből,
őszt és
rothadás
szagot,
fényt
könnyező
titokzatos
cseppkövet
homályos
barlangfalon