Úton

  • Kategória: Versek

Úton

Kiürül néha
bentről a szó, és süvít
az értetlen üresség,
ami együtt érzőt keres,
kapaszkodva meleg,
testvéri tekintetbe,
hogy megossza,
amit nem lehet
batyuval, kitelepítve.
Görnyeszti hátát
a férges "rendelet",
lelkében kucorog
Máriás kincse,
megszolgált,
maréknyi könnye,
Jézusa keresztje,
s viszi szíve fölött
a hosszú úton
méretlen keserve.
...érzi az aprónép
anyja meleg keze
most remeg, és szorít,
apja földporzó lépte is
keserves, súlyosabb,
túl nagy most a baj,
még sírni sem szabad,
hogy gyönge testének
éhe, szomja van.
Most menni kell,
talán örökre
elmenni kell.
Ki lehet hát itt,
s az időt fölfűzötten
majd az a Valaki?
Ezután, és akkor
már kiben is bízhat?
Mit hoz az idegen,
a bántón ismeretlen,
ha a kérdések
egyre fölzokognak?
Valaha, vajon csitít-e,
bármit is egy új szín,
ha szeme írisze
már soha nem üzen
elrabolt földjéről napot,
kifosztott házáról híreket?

És lát e valaha, ott,
hol senkije nincsen,
jelent a múlttal összefűző
kontúros arcokat,
vagy csak komiszul,
fáradtan cipeli majd
a holnapok szűkében
meggörnyedt napokat.
Fásul a tűnődés,
tart még az a hosszú út...
...és szuszog anyja kebelén
a pár órányi élet,
hamvas bőre
mohón issza még
az itteni mezők,
feledni nem lehet illatát,
de a fölszántott barázda
már vetetlen rezzen
a fölsíró csecsemő
távolodó hangján.
Megérti e bárki majd,
hogy miért sodorja,
űzi majd őt ágról, ágra,
sokszor megalázva
a sosem kért élet,
dacosan megküzdve
szülője szaváért,
megszenvedve
elkobzott sorsát,
örök kálváriáját?

neofita

  • Kategória: Versek

neofita

konzervdoboz-váraim
lassan leomlanak
csörögnek az utcák is
a magamnak épített
istenek kicsúsznak
a kezeim közül
meguntam a tavalyi énem
meséit az élet utáni
fekete semmiről
tűz támad fúj a szél
és én beszélni kezdem
fájdalmaim nyelvét
kötél tekeredik nyakam köré
nem kapok levegőt
ha itt vagy kérlek
tedd érzéketlenné a szívemet
süketté a fülemet
és kösd be a szememet
de sejtjeimet keltsd életre
élezd ki magadra
hogy ne térhessek meg
csak hozzád

Nagyvárosi sirályok

  • Kategória: Versek

Nagyvárosi sirályok

épületek magasodnak
a koszos lábtörlőn kuporgó alakodra,
gerinced görbült esetlenségén
gúnyolódnak az arra szálló sirályok
innen nem látszik a napfelkelte,
de szárnyuk visszatükröz
egy darabot a hajnalból,
amint elhaladnak fölötted,
s közben nevetve elviszik
utolsó gondolatfoszlányod visszhangját
életed szisztematikus reflexiójáról,
egy messzi déli országba
csak egy újabb zárójelbe tett mondat
marad kiüresedett agyadban
(32 órája nem aludtál)

Magamhoz

  • Kategória: Versek

Magamhoz

Meg kellene tanulnod
attól a gyerekkorodban felejtett hintától azt,
hogy néha átfordulj önmagadon:
nagy lendületet végy,
és kimozdulj abból a buta előrehátrából.
Meg kellene értened, hogy csak arcokat látsz,
amiken minden izomrándulás
csak interpretációja a léleknek.
Ki kellene már lépned a saját körvonaladból,
hogy meghallhasd azt a kiáltást,
ami a világ másik oldalán születik,
és elhidd, hogy ő nem csak mellékterméke a teremtésnek
vagy Isten esetlen dadogásának visszhangja.

Nem fogsz jól lakni attól, ha megütöd az éhezőt,
és nem leszel gazdagabb, ha megtartod azt a néhány lejt,
amit oda is adhatnál annak az útszélinek.

Tudod, ha egyszer nem a szeme színét néznéd,
hanem megkeresnéd benne a tekintetet,
ha nem éleznéd a körmeidet csak azért,
mert neked kikaparták az egyik szemedet,
akkor megértenéd, hogy a kereszthalál
nemcsak valami performansz volt,
hanem annak a bizonyítéka, hogy
mindenki megérdemel egy meglepetés KFC menüt,
amikor épp nincs pénze ebédre,
és hogy nyugodtan elhallgathatsz,
ha a másiknak épp kiabálni van kedve.

Tudod, az emberek tele vannak
el nem olvasott fejezetekkel,
amikben barokk körmondatokból
bontakoznak ki a bokáig érő telek,
és arra várnak, hogy megírd nekik a tavaszt.

Tudod, egy simogatáskerülő világban
ölelést kell teremteni.

Hiánypótló

  • Kategória: Versek

Hiánypótló

Cipeled még az idegen nyár bőröndjét?
Megvan még a papír-rózsa,
vagy elvitte sírásod hulláma?
Ne hordozz már engem!

Add vissza a szívedre csókolt rúzsfoltot,
a talpadon maradt árva csikkeket,
a vöröses hajszálat kabátodról,
a fogadra ragadt mosolyomat,
a kezem melegét tenyeredből,
a mellkasodban hagyott szívritmusom.

Ha visszavennék mindent,
és kibontanálak ruháidból,
nem maradna más belőled,
csak az az isten-darab,
ami hiányzik belőlem.

Fröccs

  • Kategória: Versek

Fröccs

Én mindig akkor kezdek imádkozni,
amikor szerelmes leszek.
Mint például akkor,
amikor egy hűvös nyári estén
a félig telt vörösboros poharamat
színültig töltötte valaki,
és a lelkem egy ismeretlen dimenziója
megnyílt Isten előtt.

A csendes egymáshoz hajlások
és a gerincünkön végigfutó élet
harsány hirtelenséggel hatolt a vörösségbe.
Olyan tiszta volt, olyan szent.
Más, mint te.

A részegséggel helyet cserélt
valami könnyed józanság,
a fejemben csak ő járt,
de a szívem tovább pumpálta
az édessavanyú vörösbort.
És én eldöntöttem, hogy
többet nem fogok belédrészegedni.

Tiszta, íztelen víz kellene.
Szédülésmentesség.
De a számban örökre
megmarad az ízed,
bőrömön az ujjbegyeid
nyomának gyengéd bizsergése.
Tőled leszek kábult
most már mindig.
Hiába… A bor nem válik vízzé.
És jól is van ez így.

Nyár a tájban

  • Kategória: Versek

Nyár a tájban

Fúj a szél,
de nemcsak azért.
Gyorsabb a levelek szívverése.
Süt a Nap,
alágyújt a pipacs
a szarkaláb-léptű mezőnek.

Hírek hallatán

  • Kategória: Versek

Hírek hallatán

Emberszabás.
Isten vesz egy papírt,
ceruzát, ollót.
És kivágja magát.
Szabályt kivétele erősít.
Ezt már betéve tudják,
betépve mindinkább.
Egyre több, Aki
hajlamot érez,
erre, nem tudja hol
a határ, és belevág
150 kilométer és a halál
között.

Fehér szakadék

  • Kategória: Versek

FEHÉR SZAKADÉK

Nem maradt ismerős táj vagy arc sehol,
Az üres mosolyban sincs sok ráció.
A szó kaviccsá kopott információ,
nincs bűnre büntetés vagy sors, csak seol.

Az idő angyalkéz döngölte beton.
Korhad a korfa. Sunyít egy náció,
s cinkosként kérdez : - Hányadik stáció?
A nyelv hegyén semmi. Nem csörög zseton.

A remény csupán egy ócska talán.
Ki is van az érem másik oldalán?
A hó lassan temet, majd szél űz csúfot.

Előbb a völgyet, végül minden csúcsot.
Nem lesz már felhő firkálta szabad ég,
csak tiszta, hótiszta, fehér szakadék.

Exit

  • Kategória: Versek

EXIT

1

vannak akiken nem lehet segíteni a szedd már össze magadtól csípőből összeomlanak kötélen
és permetszeren jár az eszük a megfulladás max három perc alatt megtörténik fagyállóval
gyorsabb talán mindig erre jár az agyuk közben kenyeret vesznek kovászoltat mert az az élet

2

vannak akiken nem lehet segíteni mert íróasztalnál pötyögik hogy fáznak lelkükön múzsák
tanyáznak tanyát vernek a festőállványon a kottapapíron hangjegyek cikáznak a szünetjelek is
fáznak és a mínusz húsz fokos hidegben begyógyszerezve egy padra dőlve kihűlnek a kabátok

3

vannak akiken nem lehet segíteni mert az ugrálóköteleket szorosan összefonják
gyermekkoruk selejtes titkait majd ki a garázsban ki a kamrában ki a pincében ki a nagyerdei
fára csavarja föl magát és megnyúlt testtel széklettel és vizelettel párolog el belőlük a lélek

4

vannak akiken nem lehet segíteni mert az állomáson várják amit előtte éjjel kieszeltek hogy a
sorompótól háromszáz méterre már nem látszik az alakjuk így centizik ki a létet a semmit
háttal ülnek a sínpárra de előtte még felhívják a gyereket hogy egyél rendesen mire hazaérek

5

vannak akiken nem lehet segíteni pedig olyan nehéz a húszemeletes tetőjére kimászni mert
biztonsági őr a liftkezelő egyben aki lakcímkártyát kér de meg is lehet mászni az emeleteket s
kötél híján azt hiszik tudnak repülni a vodka is hat már a xanaxszal a frontinnal a rivotrillal…

6

vannak akiken nem lehet segíteni mert borderline személyiségzavarban élnek pszichogén
rohamaik vannak izomgörcsös ájulásokkal amikor legurulnak a lépcsőről könyöktörés
koponya ct fóbiájukban szorongó mániás depressziójukban csak túlélni tudják a mindennapot

7

s vannak akiken azért nem lehet segíteni mert a víztorony tetejéről kémlelik az eget vagy a
hídfőkön várják a pillanatot vagy lelocsolt benzinnel gyújtanak rá az utolsó cigire vagy a
kádban hajszárítóval játszanak vagy késsel-pengével vágják fel a Nagy Könyv utolsó lapjait