H. úr vad éneke Ophéliához

  • Kategória: Versek

H. úr vad éneke Ophéliához

Légy a szeretőm, szép Ophélia,
Nem érdekel már más, csak a vagina.
Sem Apám halála, sem Dánia sora,
vagy az emberiség és aktuális kora.
Hidegen hagy, merre tart a világ,
Az álszent küzdelmek, meddő filozófiák,
az érvényesülés, az ócska fontoskodás:
mi rendezzük be életünk, mint titkos orgiát!
A szellem hervadt, virágozzon a hús,
s ne virtuálisan, de vadul, igazul.
Adjuk hát egymásnak feszes testünk,
repüljön nyilam céltábládba már,
kemény kardom izzítsa szenvedély,
lágy öledben nyíljon forró, eleven éj.
Enyém a tied és tied az enyém,
így játsszunk egymással könnyeden,
míg örök Eggyé nem tesz egy életen át
e hullámzó ösztön, földi szerelem.

Szigliget szelleme

  • Kategória: Versek

Szigliget szelleme

Nem kendőzi a táj kegyét
és megérint a Víz szaga,
valami hömpölyög feléd:
az ős Szabadság az maga.
Mögötted nyüzsgő rabvilág,
az érzést mégis elhiszed,
s a Szent György-heggyel sincs vitád,
amikor elébed siet.
A fák fölött a Vár is vár,
a parknak árnya integet,
az időt húzni máris kár,
érzed, hogy lelked mint lebeg,
hol egykor hús-vér mesterek
múzsák csókjára szomjasan
borozgattak, míg este lett
(a lesznél mindig jobb a van).
Velük együtt lerészegülsz
a látványtól, mi így fogad,
s mosolyogva, szerényen ülsz
szamaradon, mert nincs lovad.
Míg múzsád várod, ott a Bor
(gondolatod mámorba vész),
szenvedélyed lappangva forr,
szabadult szívvel a mában élsz.
Tudod, vágtatni kellene,
mert elillan a Pillanat,
a kornak, helynek szelleme
a könyvekben bent nem marad,
kísértenek, mint megszokott:
a Múltat elhozzák neked,
te ceruzádat markolod,
s ők terelgetik jobb kezed.

Szerelem

  • Kategória: Versek

Szerelem

Atomjaira hullt a bánat
A tévedés mindent kimart belőle
Seszínt, epét, szürkét és feketét
Nem maradt más hátra, mint előre

Mert feszül most a csend
Nem láttuk, hogy így fog jönni
Hogy így lesz vége, szelíden
Engedtük az éjszakába betörni

Szikrázó könnyem ki olthatná el
Ha nem a meztelen, bájos arcú múzsa?
Keble fedetlen, kitakaratlan
Arcán gyűlölet ég, ajkán a március rúzsa

Szeress és ölj meg, tépd szívem
Ezer meg ezer apró darabra
Mert így akarok elmúlni, hontalanul
Beletemetve az idegen talajba

Kezed kezem mellet

  • Kategória: Versek

Kezed kezem mellett...

Kezed kezem mellett most nincsen

Kincsem

Csak kapkodva-aggódva szedem a levegőt
Tudattalanul is mindenhol őt

A nőt
Keresem
A szederillatú fürdőszobában
A friss nász-lepelbe göngyölt ágyban
Űzött szerelmünk pergő medrében
A keresztúton túl, a puszta fényben

Látom őt
Pedig délibáb csupán

Arany színekkel festeném és ölelném a semmit
Akit láttam, éreztem, becsültem ezernyit
Ha kezed nincs is, valami még maradt
Tiszta, ércszínű lélegzet
A fémes feszület alatt

Tövisek

  • Kategória: Versek

Tövisek

szigorú Dédapám most megkövetném
pedig kerültem volna
amikor Szülémhez mentünk látogatóba
feszengtem
mert szemében szigorú mércét láttam
hümmögött csak ha Anyám eléje tolt
azt hittem vörös hajam miatt
de később
egy vasárnap délelőtt a templomajtóban
Isten megmutatta hogy milyen valójában
százhatvanöt centije az emberek fölé magasodott
egyenes orra még feljebb került
ámulva néztem fekete csizmás
ünneplős alakját
hegyes állával néha biccentett erre-arra
fehér inges nyaka mereven tartotta a fejét
mint másik nagyapám lovát a szemellenző
mindig előre
szó nélkül ment a presbiter sorig
akkor jöttem rá
hogy Szibériában megfagyott szíve
a fájdalomtól kemény
titok volt ez
súlyos titok egy gyermeknek
és oktondiságomban később még azt is elhallgattam
hogy Cs. István a Dédapám

egy mozipénztáros emlékére

  • Kategória: Versek

egy mozipénztáros emlékére

azon a nyáron sokan lejöttek a Duna-partra
egész nap hangszóróból szólt a zene
és elkészült végre az új mozi
plakátok kerültek a villanyoszlopokra
Bözsi néni nem ment többé az utcára piszkos
kötényben és rétesközepét se vitt a tiszteletesnek
egymás után derültek ki a huncutságok hogy ki
kivel és mikor
a tanácselnök levetette a piros zászlókat
valakik lopták a téesz disznait és jól megfenyegették
a pletykás vén banyákat de hiába
mert addigra garabonciásokká nőttek a változások
sokan lelepleződtek akkor nyáron
mindenki másra figyelt és fáradtan keltek
a filmek miatt
eközben felverte a gaz a paprikaföldeket
a házakra lassan leszállt az Amerikai álom
rózsaszín teddy bundát öltött reggelente
és a leghülyébb gyerek is tudta a színészek nevét
nagyokat kurjantottak ha csókolóztak a vásznon
s mikor az öreg Gál bácsit hazahozatta közpénzen a falu
mindenki tőle akarta hallani az indiános kovbojos
történeteket
szerettem volna elmenni a tengeren túlra én is
megnézni a Grand Kanyont és venni egy napernyőt
olyat amilyen Gréta Garbónak volt a Kaméliás Hölgyben
vagy az Anna Kareninában már nem emlékszem
de Zsófi nénire igen
ott ült a plexi mögött mérgesen tépkedte a jegyeket
mintha onnét ellátott volna egészen Amerikáig

És most elmegyek, elhagyom a vágyat

  • Kategória: Versek

És most elmegyek, elhagyom a vágyat

Bár jöttek a szavak, gondolattal bírtam,
utolsó verseimet már meg sem írtam.
Nem keltem fel, nem vetettem papírra,
így elszállt a gondolat a hajnalpírral.

Nincs tehát "Vers hajnali háromkor",
nincsen "Lombos álom a szélben",
nem lett "Petúnia anyám sírján",
se "Rózsák földig feketében".

Nem én vagyok árva, csak ezek a versek,
áldón táltos lelkek, szelíd nefelejcsek.                    
Amiktől csillagok szerelembe estek,
miközben alkonyból születtek az estek.

És most elmegyek, elhagyom a vágyat,
elkísérnek ábrándos, madárdalos ágak,
ördögök, istenek tétova szándéka,
örömök fájdalmas, csókos hagyatéka.

A túlsó parton majd levetkezik lelkem,
válaszok mellett a kérdést is megfejtem.
Mosollyá változik minden nehéz bánat,
nem kell téves törvény, csak büszke, szép alázat.

Semmi már az anyag, mint darázsnál a derék,
a világ elpukkan, hisz szappanbuborék.
Lebegésem bűvös, csöndet zúgó álom.
Ritmus, rím varázsát soha meg nem bánom.

A szobalétrára mászva Juniperus visszacsípteti a centrifugálásból épp kiszedett voile függönyt

  • Kategória: Versek

A szobalétrára mászva Juniperus visszacsípteti a centrifugálásból épp kiszedett
voile függönyt.


Fényből szőtt
Mennyei katedrális
Homálytalan gótika
Lenge fényoszlopok
Égre égve szökő
Karcsú ragyogása
Multiverzumok
Projektorvászna
Kacér végtelenek
Arcul simító és
Gerincen
Borzongó
Napfényes
Lugas illata
Dimenziókat
Elválasztva is
Gyöngéden
Összetapasztó
Éteri látomás
Lúdbőrösen hűs
Angyalhajak
Megbódító
Éppcsak súrolása
Libbenő könnyed
Fehér tündértánc
Titkok mátkafátyla
Érzékfeletti vágy
Szűzi tisztaság
A teljesség
Bársonyos bőrét
Láttatva leplező
Selymes suhanás
Délutáni részegség
Az égi bálban

Enigma

  • Kategória: Versek

Enigma


Úgy adott föl rejtvényt (és
ráadásul rólad!):
az ő kulcsa is kellett
hozzá, hogy megoldjad.
Könnyítést is kaptál, mert
benned rejtette el.
A kényes kérdésekre
új kérdéssel felel,
de úgy, hogy – találd ki te! –
még csak fel sem teszi.
(És mindketten tudjátok:
már válaszoltál neki.)
Hát marad a status quo.
Szabad, amit szabad.
És nincs más választásod:
rád kell bíznod magad.

Fekete nyíl

  • Kategória: Versek

Fekete nyíl

Szokásommá vált egy idő óta,
hogy minden elhaladóban,
-akárha fényes kirakatban-
tetőtől talpig megbámulom magam:
„Óóó! Szóval így néz ki a fösvénységem,
a jókedvem, a gonoszabbik felem,
vörös bennem a pulykaméreg,
s püspöklila a szívem tája, ha félek.”
A minap kézen sétált el
mellettem egy fazon
s én hirtelen rossszul lettem,
mintha tengeri betegséget
kaptam volna tőle:
egy padra szédültem
s az aszfalt a fejem felett keringett.
Akkor értettem meg,
milyen befejezetlen az ember:
hiányzik róla a felfelé mutató fekete nyíl
mely minden nyelven arra figyelmeztet,
hogy ne állítsd őt fejére,
mert nem jó,
sőt egyenesen életveszélyes,
ha már egy ilyen parány világban is
tótágast áll a teremtett sorrend.