Ben Johnson: Szeretett mesteremnek, William Shakespearenek és annak emlékezetére, amit ránk hagyott


Ben Jonson: To the memory of my beloved the author
              MR. WILLIAM SHAKESPEARE:
              and what he hath left us.


To draw no envy (Shakespeare) on thy name,
Am I thus ample to thy booke and fame:
As neither Man nor Muse, can praise too much.
Tis true, and all mens suffrage. But these wayes:
Were not the paths I meant unto thy praise:
For seeliest Ignorance on these may light;
Which, when it sounds at best, but echo''s right;
Or blinde affection, which doth ne're aduance;
The truth, but gropes, and urges all by chance;
Or crafty Malice, might pretend this praise.
And thinke to ruine,where it seem'd to raise.
These are, as some infamous Baud, or Whore,
Should praise a Matron. What could hurt her more?
But thou art proofe against them, and indeed
Above th'ill fortune of them, or the need.
I, therefore will begin. Soule of the Age;
The applause! delight! the ruler of our Stage!
My Shakespeare, rise; I will not urge thee by
Chauser or Spenser, or bid Beaumont lye
A little further, too make thee a roome:
Thou art a Moniment, wihout a tombe,
And art alive still, while thy booke doth live,
And we have wits to read, and praise to give.
That I not mixe thee so, my braine excuses;
I meane with great, but disproportion'd Muses:
For if I thought my judgement were of yerees,
I should commit thee surely wih my peeres,
And tell, how farre thou didst our Lily out-shine,
Or sporting Kid, or Marlowes mighty line.
And though thou hadst small Latine, and lesse Greeke,
For names: but call forth thund'ring Aescilus,
Euripides, and Sophokles to us,
Paccuvius, Accius, him of Cordova dead,
To life againe, to heare thy buskins tread,
And shake a stage: Or when thy Sockes were on,
Leave thee alone, for the comparison
Of all, rhat insolent greece, or haughtie Rome
Sent forth, or since did from thir ashes co0me.
Triumph, my Britaine, thou hast one to showe,
He was not of an age, but for all time!
And all the Muses still were i9n their prime,
When like Apollo he came forth to warme
Our cares, or like Mercury to charme!
Nature herself was proud of his designes!
Which were so richly spun, abd woven to fit,
As since, she will vouchsafe no other Wit..
The merry Greeke, tart Aristophanes,
Nest Terence, witty Plautus, now not please;
But antiquated, and deserted lye
As they were not of Natures family,
Yet must I not give Nature all: Thy Art,
My gentle Shakespeare, must enjoy a part.
For though the poets matter, Nature be,
His art doth give the fashion. And that he.
who casts to write a living line, must sweat,
(such as thine are) strike the second heat
Upon the Muses smile: turne the same,
(and himselfe with it)what he thinkes no frame;
Or for the lawrell, he may gaine a scorne,
For good poet's made, as well as borne.
And such wert thou. Looke how the fsthers face
Lives in his issue, even so, the race
of Shakespeares minde, and manners brightly shines
In his well torned, and true-filed lines:
In each of which, he seemes to shake a Lance,
As brandish't at the eyes of Ignorsnce.
Sweet Swan of Avon! What a sight it were
To see thee in our waters yet appear,
And make those flights upon the banks of Thames,
That so did take Elize and our James!
But stay, I see thee in the hemisphere
Advanc'd, and made a Constellation there!
Shine forth, thou Starre of poets, and with rage,
Or influence, chide, or cheere the drooping Stage;
Which since thy flight from hence, hath mourn'd like night,
And despaires day, but for thy Volumes light.

 

Szeretett mesteremnek, William Shakespearenek és annak emlékezetére, amit ránk hagyott   (Ben Jonson)


Shakespeare, ne keltsen irigyet neved,
hogy könyvedre elégséges legyek:
Megvallom az írásod annyit ér,
hogy költő s múzsa nincs, ki túldicsér,
nincs is vita a választásomon,
melyben méltatásodat adhatom,
nehogy derítse azt a balgaság,
mely szépen zeng, de csak visszhangot ád,
vagy vak vonzalma hizelg igazat,
esélyt sürgetve mindent megragad,
vagy rossz Gonosz színlelt dicséretét
sorolja fel a megrontásodért.
Úgy szól, mintha szajha vagy stricije
hű nőt dicsérne! Jobban sérti-e?
Magad vagy csak bizonyság ellene:
Sorsuk szidod, mely sosem kellene.
Így kezdem hát:  A Kornak lelke  vagy!
Műélvezet, taps mit a színpad ad!
Shakespeare-m kelj fel! Az mégsem lehet,
hogy Chaucer, Spenser adjon sírhelyet,
vagy Beaumont, ki nyugszik kicsit odább!
Te önmagad vagy díszes Szarkofág!
Míg könyved él, mindaddigTe is élsz,
dicsér, míg lesz bennünk olvasni ész!
Elismerésem velük nem kever,
múzsájuk közt múzsád nem férne el
Ha hinném, hogy rossz a bírálatom
kortársaidhoz hasonlítanom,
mondnám, hogy Lily-t mint tündöklöd át,
vagy Kid, Marlowe hatalmas verssorát.
Szűk latinod s görögöd kevesebb,
ezért nevekkel nem is hencegek.
Ayscylost hívom, amint mennydörög,
Euripides, Sophokles is görög.
Pacuvius, Accius, Seneca halott:
Életre kelti csizmás színpadod!
Lágyabb lépted jobb hasonlatot ad,
és létre jön a finomabb darab:
Látsz fess görögöt, fennkölt rómait,
előtörnek elporlott hamvaik.
Örülj Britanniám! Van már kinek
Európa színpada tiszteleg!
Nem egy kor, de az Idő birtoka,
minden múzsának koratavasza
jött, mint Apollo, fület ápoló,
vagy mint Merkúrnak bűve bájoló!
Tervén Természet büszkélkedhetett
élvezve a kosztümös szöveget,
mely gazdag hímzés olyan szöveten,
hogy túl is tesz minden más szellemen.
Érett, fanyar, víg Arisztofanész,
Terentius s Plautus is elenyész,
elévültté nagyon régóta vált:
Nem volt (mint Te) Természet-Létcsalád!
Nem minden érdem csak az Élet-é!
Nagy rész Tiéd, kedves Shakespeare-mé!
Bár az Élet a költői anyag,
kell Művészet, hogy formálhassanak,
s ki (mint Te) egy sort is  írt, izzadott,
múzsák üllőjén művet izzitott,
még önmagát is úgy forgatta meg,
hogy lehessen belőle műremek,
vagy babér helyett csúnya gúnyba hull!
Nagy költő annak születik s tanul!
Ilyen vagy! Apák arcában az ő
fia él! Shakespeare felismerhető:
Jellemzi őt a lelke, modora,
őt tündökli a csiszolt stílusa,
melyben lándzsája intőn rengene:
rettegjen a Tudatlanság szeme!
Drága avoni hattyú! Tünemény!
Légy vizeinken csoda-jövevény!
És röptödet a Themze-partnak add,
mit megtett itt Erzsébet és Jakab!
Maradj! Formálódj csaillagképbe fenn,
hogy láthassunk az északi egen!
Költők Csillaga, ragyogd be utunk,
bíráld, igazgasd romló színpadunk!
Kiröppenésed óta gyász: nap, éj!
Gyötört napunkban csak a Műved él!


  2O12 okt.19

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 17:18
Gyöngyös Imre

Gyöngyös Imre költő, műfordító, publicista, irodalomkutató biografiája:
Született 1932 decemberében, iskoláit Tolnán, Pécsett és Budapesten végezte a pedagógiai főiskolán.
Első verseit Szekszárdon adták ki a negyvenes évek végén. Ifjúsági válogatott úszókerettag volt 1956-ban Ausztriába menekült, mert a Tolna- és Baranya megyei Forradalmi Tanácsok követeléseit vitte Győrbe A letartóztatás elöl menekült ki Új Zealandba.
Verseit először a Nemzetőr, majd később a Wellingtoni Magyar Szó közölte. A kaliforniai Magyarok Vasárnapjának volt társszerkesztője.
Ma a ferrerai Osservatorio Letterario egyik levelező munkatársa.Az Író Kilencek tagja Könyve:
Válogatott versei a Magyar Szó Kiadó kiadásában jelent meg 2002-ben Wellingtonban

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned