A tények rekonstruálása


Eörsi László 56-os forradalomról írt könyveiről.


Hol tart ’56 elemzése, kutatása Magyarországon?
A bizonytalanság napjainkra sem oldódott fel.
Hol Kádárra emlékezünk jó szívvel, hol Nagy Imrére.



Eörsi László történészi alapossággal és hangyaszorgalommal gyűjti és elemzi az ’56-os forradalom és szabadságharc előzményeit, eseményeit és utóéletét. 1988 óta publikálja kutatásai eredményeit. Az október 23-ai tüntetéstől, a Kossuth téri sortűzön át veszi górcső alá a jelentős helyszíneket és eseményeket városrészről városrészre. Eörsinek - édesapja révén - személyes kapcsolata van ’56-tal. Eörsi István gyermekeként, - mint az egyik elítélt fia - saját életében is átélte a megtorlás következményeit, leginkább az elhallgatást, és „a közrend helyreállítását.”

Idén újabb négy kötettel bővül a városrészek harci eseményeit feldolgozó művek sora. Négy kötetből három a „pesti srácokról” szól. Azokról a felkelőkről, akik Csepelen, Kőbányán és Zuglóban kísérelték megvédelmezni a forradalom vívmányait és a szabadságot és persze a függetlenséget is. A negyedik kötet a Rendkívüli idők, rendkívüli cselekmények Tóth Ilona és Mansfeld Péter története és mítosza várhatóan nagy vihart kavar majd. E két mártír foglalkoztatja leginkább a hazai közvéleményt, és már a kilencvenes években is számos legenda alakult ki róluk, amely a körülöttük kialakult mondakör mostanra már könyvtárnyivá terebélyesedett. A rendszerváltás óta a „pesti srácokat” mindinkább lenyúlta a jobboldal és a nálunk szinte vele egy pályán mozgó szélsőjobb. Az utóbbi másfél évtized óta már szinte teljesen úgy interpretálják, hogy a felkelők a horthysta rendszer (vagy a nyilaskeresztes uralom) visszaállításért fogtak fegyvert. Márpedig a felkelők legalább 90%-a ezt éppúgy nem óhajtotta, mint a rákosista világot. Eörsi arra vállalkozik, hogy segítsen szembenéznünk a múltunkkal. Az ő hőseit többek között Angyal Istvánnak, Dudás Józsefnek, Nagy Imrének, Obersovszky Gyulának, Szabó bácsinak hívják.

A magyar történelemben az emberek sorsa többször került vakvágányra a hatalmat gyakorlók hibájából. Így volt ez a II. világháború előtti, alatti és utáni években is. A németekkel való szakítás után reménykeltő évek következtek, de néhány év után a kezdeti reményeket, a szebb és gazdagabb jövőbe vetett hitet, a várakozásokat csalódás váltotta fel, ami elkeseredésbe, az pedig forradalomba torkollott, mert csak elv maradt a széles néprétegek felemelkedése. A népi demokrácia egy szűk pártelit hatalmát jelentette, a többség alacsony életszínvonalon élt, az állandó osztályharc fenyegetettséget eredményezett. Bárki számíthatott arra, hogy „egyszer majd kérnek tőle valamit”.

1956 őszén feszült politikai légkör uralkodott Magyarországon. Áruhiány, jegyrendszer, alacsony életszínvonal jellemezte az országot, és a nép megelégelte a megaláztatást, a szegénységet és a hazugságot. Ha a tényeket nézzük: az internáló táborok, börtönök, koncepciós perek és a személyi kultusz országa voltunk, észszerűtlen gazdaságpolitikával, ami visszaélt az emberek bizalmával. A vas és acél országát akarták építeni, de célul tűzték ki a gyapottermesztést is. A korszak visszásságai a Tanú című filmből mindenki előtt ismertek.

1956 őszére erősödött az elégedetlenség. Független diákszervezet alakult, több tüntetés is zajlott a szintén elégedetlen lengyelek melletti szolidaritást kifejezve, majd a műegyetemisták követeléseket fogalmaztak meg. A szovjet csapatok kivonulását, szabad választást és Nagy Imre miniszterelnökké választását követelték. Hittek az emberarcú szocializmusban, a demokratikus jogállamban. Hosszú ideig élt a szocializmus idején az ’56-ból örökölt kérdés: „megreformálható-e a rendszer?”

1956. október 23-án, délelőtt még kért a nép, de nem kapott elfogadható választ követeléseire. A délutáni felvonulás tüntetésnek indult, de aznap éjszakára forradalommá változott. Budapest október 23-a éjszakájára a forradalom fővárosa lett. A forradalmak természetüknél fogva kavargóak, az események meglepetésszerűen következnek. 1956 októberében Pest utcáin összeomlott a szovjet típusú pártállam. Gerő Ernő nacionalista jellegű tüntetésről beszélt, statáriumot hirdetett. A forradalom a Magyar Rádió előtti lövések után tört ki. Tele izgalmas törekvéssel, főleg szabadságvággyal.

Ennek a harcnak a nyomolvasója, kutatója Eörsi. Könyveiben sorra veszi a jelentős helyszíneket, amelyek akár egy sorozat darabjaiként is olvashatók, hiszen mindegyikben azonosak a szereplők. Bármikor elővehető tanulmányokat írt, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan zajlott a magyar ’56 Pesten és Budán. Az igazság fáklyájával jár, a szereplők és a tanúk lábnyomát kutatva. Kerüli a bulvárszintű kijelentéseket, sőt, bírálja is, vitába is száll a tényeket eltorzítókkal szemben. Az eseményeket Zuglótól Csepelig bogozhatjuk írásaiból.

A színhelyeket tekintve a józsefvárosi Corvin köz a magyar szabadság kultikus helye, itt volt a legnagyobb ellenállási gócpont. Spontán szerveződő csoportok jöttek létre, sokféle ember harcolt együtt, és a fiatal felkelők közt sok volt a lány. A Corvin köziek katonai diadalt is magukénak mondhattak, mikor október 28-án az ellenük indított támadást visszaverték. Hiába volt óriási a túlerő, a fegyverzetbeli különbség, de a szabadságharcosok leleménnyel pótolták a hátrányokat. Jól jellemzi a felszereltség közti különbséget, ha a felkelők puskáját és a szovjetek dobtáras géppisztolyát összehasonlítjuk, de a pesti srácok a kilátástalan helyzetben sem hátráltak meg. Hírük túllépte a határokat, Amerikában, 1956-ban a pesti srác lett az év embere. A forradalom központi alakjai ők, de mellettük a vívmányok eléréséhez szükség volt a pártellenzékre, a progresszív értelmiségre és a diákságra is.

A Széna téri csoport a második legismertebb felkelőcsoport volt. Méltó párja lett a Corvin közinek, bár ott nem voltak heves harcok. Szabó bácsi vezetésével bányászok, ipari tanulók harcoltak együtt. Sok ÁVH-st és pártfunkcionáriust ejtettek foglyul, és a legnagyobb területet tartották ellenőrzésük alatt. A forradalom leverése után innen is sokan külföldre mentek, sokan bíróság elé álltak, tizennégyet közülük ki is végeztek, a többiekre hosszabb-rövidebb börtönbüntetés várt „a vérben és bűnben” született Kádár-rezsim alatt.

’56 talán vitatottabb kérdése a Köztársaság téri Pártház ostroma, ahol közel 700 ember harcolt. (600 felkelő és 80 védő.) Kádár szerint ott mutatták ki foguk fehérjét a felkelők. Ez szolgált ürügyül a szovjetek novemberi bevonulásához. Erre épült az ellenforradalom mítosza, ennek visszatérésével riogatta Kádár a népet a „gulyáskommunizmus idején a legvidámabb barakkban.”

Nézzük az újonnan megjelenő köteteket!

A kőbányai kötet a fegyveres felkelés X. kerületi alig ismert eseményeit tárgyalja. E városrészben a forradalom csak október 30-án győzedelmeskedett, ekkor a forradalmárok elfoglalták a legfontosabb középületeket, és megindult a társadalom önszerveződése. A november 4-én bekövetkezett szovjet intervencióval szemben a szabadságharcosok napokig eredményesen küzdöttek. A forradalom leverése után számos kőbányai felkelő – így a három parancsnok is – elhagyta az országot, az itthon maradtak közül három ellenállót ítéltek jogerősen halálra, de közülük kettőt kegyelemben részesítettek.

A Zuglóról szóló kötetből megtudhatjuk, hogy Zuglóban már a forradalom első napjaiban gyorsan megkezdődött a társadalom önszerveződése, elsősorban az újjáéledő (1945–1947) Nemzeti Bizottság jóvoltából. Újjászervezték a közigazgatást, így a helyi nemzetőrséget is. A fegyveres egyetemi szervezet, a Forradalmi Egyetemi Zászlóalj sehol az országban nem jutott ekkora szerephez, mint ebben a kerületben. A november 4-én kezdődő szabadságharc elsősorban a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél, tehát a VII. és a XIV. kerület határában bontakozott ki. Itt országos szinten is az egyik legeredményesebb ellenállás folyt, amelyben a csikágói nagyvagányok játszották a főszerepet. A megtorlás legsúlyosabban az ő köreiket érte: tizenkettőjüket kivégezték. A zuglói körzetben tíz forradalmárt ítéltek tíz évnél súlyosabb börtönbüntetésre. Tizenegyen – köztük több vezető – hagyták el az országot.

A kommunista rendszer egyik bástyájáról, a Vörös Csepelról írt kötet azt vizsgálja, hogyan élte át a forradalmat. A csepeliek hűségében talán leginkább megbízott a kommunista diktatúra. Mindhiába, pár nap múlva összeomlott a helyi hatalom, bázisaikat rövid időn belül elfoglalták a zsarnokságot végképp megelégelő tömegek. A felkelők különösen a városrész központját és a Királyerdőt vonták ellenőrzésük alá. Bár a régi hatalom átmenetileg visszaszerezte a városrészt, de a politikai fordulat következtében a forradalmárok vették kezükbe az irányítást, és a felkelők nemzetőrökké lényegültek át. November 4-étől e körzetben az egyik legkeményebb, legelszántabb ellenállás bontakozott ki, amely hat napig tartott, és súlyos áldozatokkal – magyar oldalról főleg a lakosság soraiból –, a városrész lerombolásával járt. A novemberi harcok következtében magyar részről összesen 69-en haltak meg, míg a megszálló erők 15–20 főt vesztettek. A kádárista megtorlás során 12 csepeli felkelőt, szabadságharcost ítélték halálra és végeztek ki, mások súlyos börtönbüntetést szenvedtek.

Eörsi a múlt megismertetésének igényével szerkesztette köteteit, hogy ezzel is gazdagíthassuk tudásunkat múltunkról. Történetet ír, mert ez a történészek dolga, a múlt eseményeinek valódiságát ők tudják megállapítani. Ők szelektálnak a történetmondások között, ők mutatják meg az összefüggéseket, ők adnak nekünk elemzéseket. Világunk megértésében segítenek nekünk, hiszen számtalan nyitott kérdés él még ’56 kapcsán is. Törvényszerű volt-e a szovjet katonai beavatkozás? Milyen gondolkodás jellemezte a felkelőket? Tényleg egy jugoszláv típusú harmadikutas elképzelés volt a leginkább jellemző a forradalmárok világszemléletére?

Eörsi a kutató elfogulatlanságával a tényeket sorolja. A korszak eseményeiről, a forradalom napjairól, az okokról és az utóhatásaikról olvashatunk könyveiben. Intellektuális utazásra hív minket, amelyen mérvadó elemzőként vezet bennünket eseményről eseményre. Felidézi a korabeli mindennapok forgatagát. Az értékes dokumentumokkal a forradalom emlékét ápoljuk. Gazdag jegyzetanyag tartozik a könyvekhez, amelyek nagyobb részt a szerző gyűjtőmunkájának eredménye. Hivatkozások sorával egészíti ki a történetírást, ezek adják értelmezésének aranyfedezetét. Eörsi írásait Kosáry Domokos történelemszemlélete vezérli, aki szerint: A történelemnek csak egy objektív valósága van, ez megfelelő szakmai feltételek mellett kielégítően megismerhető.

A történelmet figyelve, történelmi eseményekről szóló iratokat olvasva gyakorta felmerül az emberben, hogy történhettek volna másképp is az események, és utóhatásukat nézve, hihetnénk, hogy napjainkban lehetne másként is. Persze a történelemben, mint ahogy a politikában és az emberi kapcsolatok múltjában sincs értelme a ha kezdetű mondatoknak, ugyanúgy nem lehet rájuk válaszolni, mint a hipotetikus kérdésekre, hiába van róla különféle papírunk.

A most megjelent könyvek egyikében, a Mansfeld Péterről és Tóth Ilonáról szólóban arról olvashatunk, hogy a pártállami tabusítás, agyonhallgatás után miként torzult el, miként vált az aktuálpolitika martalékává az 1956-os forradalom és szabadságharc ethosza. Három bátorlelkű forradalmár, Tóth Ilona és két társa megölt egy besúgónak vélt embert. Ezt az eseményt a cáfolhatatlan bizonyítékok ellenében – bármennyire is szeretnénk – nem tudjuk meg nem történtté tenni. Fontos lenne, hogy szembe tudjunk nézni a múltunkkal. A forradalom legfiatalabb kivégzettje, Mansfeld Péter távolról sem volt gáncstalan szabadsághős, viszont ő a megtorlás embertelenségének, legfőbb szimbóluma.

Az amúgy is bonyolult magyar történelemben ’56 kiváltképp sokszálú magyarázatokkal jelenik meg, ezért itt az ideje ’56 sebeinek gyógyítására, és ezt csak az igazság kiderítésével tehetjük meg. Tartozunk gyermekeinknek is a múlt bemutatásával, hogy a tények ne mosódjanak el. Eörsit az izgatja, hogy értsék a lyukas zászló szimbólumának jelentését.

 

Utoljára frissítve:2016. november 03., csütörtök 18:22
Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned