Bátai Tibor : Szelíd és kérlelhetetlen


Bátai Tibor költészetéről Szokolay Zoltán a könyv bevezetőjében többek között ezt írja: „Ízig-
vérig alanyi költő. Arról ír, amit átél.”
És valóban, Bátai Tibor tényleg arról ír, amit át él. De nem akárhogyan! Alanyi költészete túl
a tömény intellektuson oly szuggesztivitással bír, hogy, még akinek nem is volna ugyan az e
fajta költészet a szíve csücske, a gondolati késztetés mégis oly erősen hat rá is, hogy nem
tudja csak úgy, lerakni ezt a könyvet. Bátai Tibor az szubjektív, s mindig szigorú és masszív
benső tájékozódási pontjaihoz igazodva úgy szembesül a világ dolgaival, hogy azt nem csak
átéli, de azonnal szintetizálja, be- és tovább építi önmagában. Verseiben a folytonos nyitás és
a zárás, a macska-egér játék értelmetlen látszatát keltené a következetes és tárgyilagos, ilyetén
formájában kellően kíméletlen konklúzió nélkül, amellyel szinte minden versét lezárja.
A teljesség igénye nélkül kiragadok itt néhány verset amolyan kedvcsinálónak e rendkívüli
gyűjteményből.
A kötet első fejezetének a címe: ,,Viszonylatok”.
Ez a fejezet egyik legszikárabb verse, melyben a költő oly drámai őszinteséggel tárja fel
önnön gyengeségének végletes határait, hogy nem csak hogy átéljük a katarzist, de rögtön
magunkénak is tudjuk. Mert mind ilyenek és ezek vagyunk. Lényünk, valónk, korlátaink a
végtelenben a valóhoz mérten pontszerű, lehetetlen és kétségbeejtő. A költő nyújtotta
megoldás végül elhelyezhetetlen sorsunk feloldásává válik.

viszonylatok

új sebeket üt rajta, ahogy
leplezni próbál. gyengesége
megint elárulta. visszasűrűsödni
képtelen. egyenes lett, amelyet
duplán kívül eső pont vonz. újra
és újra megpróbálja áttörni
az eltérő dimenziók korlátait,
de csak síkban folytatódhat. akinek ennyi ju-
tott a térből, legyint rá végül, minden irányban
végtelen.

A kötet második fejezetének a címe: ,,ajánlás”.
A címadó vers megtévesztő. Megtévesztő annyiban, amennyiben az ajánlást a hétköznapi
értelemben gondolnánk. Ez a vers valójában egy fohász, egy ima. (Mint ahogyan a fejezet
legtöbb verse is ezt a kérdést látszik feszegetni.) Isten és ember párbeszéde. Konkrét,
határozott kérdésekkel tűzdelt, itt-ott követelőző, ám felettébb alázatos kérés, mely mélyen
megható. Ragaszkodás és szeretet szólal meg benne. Önnön esendőségét és valóját kiterítve, a
költő nem mást kér Istenétől, mint azt a csekélyke vágyat és megértést, mely minden teremtett
lényben ott van, és a teremtő természetében is eleve. Hétköznapi szavakkal kifejezve: Ne csak
ott, de itt is, segíts meg Istenem! A felszínes, a múlandó öröm nem kell, helyette egy kis
békét, biztonságot adj nekem!

ajánlás

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz
csak éppen tartsd őt távol a megvont határtól
tedd hogy még ne érje el a védett
kör
önnön tükörképe láttán nehogy megfusson
hátat tudjon fordítani legalább még egy évnyi
időre s hogy azután mennyivel többre
tisztázhatjuk majd
ilyentájt
Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz
csak éppen add
hogy ami múlandó belőle
villámgyorsan eltűnjön
nyom nélkül
de maradjon enyém minden pillanata
ami varázslat
meg nem fejthető titok
fölfoghatatlan csoda
Uram nem ragaszkodom én víg esztendőhöz
csak éppen engedd hogy körötteimben
ne támadjon az ismerős arcokban
gesztusokban új hiány
és tedd meg nekem hogy olykor ha már
végképp el nem kerülhetem
feltűnésmentesen tudjam magam
szeretni
Csodálatos sorok, ugye?
A következő verset szintén e fejezetből választottam.
A címe: „pedig lehetett volna”.

„pedig lehetett volna”

„Ha a halál tette őt védtelenné: ki az,
aki eljön az ő nevében? Kicsoda győz
a hős nevében?”

(Szécsi Magit: Nagy László emlékezete)
*
jöttek mindenféle rangból
jöttek tarka tömegben a rendek
de senki közülük akinek szavára
porig omolhatna Babilon
és a csapat zavarodottan

mégis ekkor széledt el végleg
volt aki vele az élen
volt ki maradt megfáradtan
volt kiket elől ért az álom
és mámorukban vezérszerepekre
törve szekértáborokat szerveztek hirtelen
szárnypróbáló fiaknak minta így lett
a repülés lendítő íve helyett
totyogás a hősi vagy antihősi pózban
a szétfutó partokat megroppanva is
hídként összetartó szivárvány terhével
egyre távolabb került a túlpart
távlatait vesztve így süllyedt
egyre lejjebb a horizont
szem elől tévesztve a táguló határt
a táborokat védők és ostromlók
sorsszerű szerepük szerint lemondtak
– önként! – a már kiküzdött végtelenről
pereg újra a szappanopera
zászlók lobognak iszapba ragadtan

Ez egy egészen más vers. Itt akár szőrszál-hasogató módon máris vitatkozhatnánk azzal az
alapfelvetéssel, hogy alanyi költészetről, és alanyi költőről beszélünk, amennyiben nem
vennénk figyelembe a teljes egészet! Figyelmesen olvasva ezt a fejezetet akár egy nagy, egész
ciklusnak is tekinthetjük. Merthogy alig néhány sorral odább, mintegy felütésként ezt a verset
olvashatjuk:

Menthetetlen
Kérem, uram, a hang után,
csakis a hang után haladjon!
Bármit is gondol, ne higgye el,
csak amit a hang,
a hang mond.
Ön nem helytállásra született,
a győzelemmel fölérő vereség az ön számára
csupán álom.
A kételyek
túlnövik akaratát, ha figyelmen kívül hagyja a
hangot.
Ne tétovázzon hát,
megalkuvások nélkül tegye azt,
amit a hang,
a hang mond.
Legyen kész,

és a sors kegyeltje lesz,
a nyugalmát majd én biztosítom.
Ön kiválasztott, ez nagy szerencse,
bármit megtehet, ha a hang hallható önben.
Pont az a hang,
amit nagy, ijedt bárányszemekkel
kiűzni akar önmagából,
de biztosítom, a hang nélkül maga
menthetetlen, jósolhatatlan jövőbe téved.

Talán a kimetszés önkényesnek tűnhet, de úgy hiszem semmiképpen nem oktalan. Miképpen
a szerző tudatos tematikával rendezte negyvennyolc év verseit egy kötetté, azonképpen e
fejezet versei sem kerülhettek véletlenszerűen egy csokorba! A kulcs az identitáskeresés és a
bizonyosság kérdése itt is, mint minden sorában. A látszólagos ellentmondások feloldásának
egyetlen útja a „semmit sem tudás”, ahogyan Pilinszky is mondja. Az „én hiszem” sosem
egyenértékű kifejezés az „én hiszek” kérdésével. Bátai Tibor hisz így is, úgy is. A folytonos
önreflexiók világában élő költő miközben önazonosságából jottányit sem enged,
meggyőződését finoman korrigálva újvilágot épít önmagában. Ezek az igazodási pontok
önmaga számára az egész részeként állandóvá válnak. Ám ugyanakkor olyan kérdéseket
vetnek fel, oly feszültségekkel telten, hogy az olvasó képtelen e látszólagos teljességben
megnyugodni. Ergo: a tényfelvetés nemhogy bizonyosságot adna, de oly kétségeket támaszt
bennünk, hogy lehetetlen nem elgondolkodnunk a lét bizonyosságán jóval túlmutató
bizonytalanságon, mely mindnyájunk életére nap, mint nap szakadatlanul rátör, megkísért és
meggyötör. Ki hát az ember?- kérdezzük e versek olvasása után. Bátai Tibor szelíd és
kérlelhetetlen önmagához épp úgy, mint az olvasóhoz. Ne legyenek kétségeink e felől! De
megint csak azt mondom: „a költő nyújtotta megoldás végül elhelyezhetetlen sorsunk
feloldásává válik”.

És legyen itt zárásul a kötet címadó verse, melyet volt szerencsénk A Hetedikben is leközölni.

szelíd és kérlelhetetlen

„nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja”
Faludy György
csak ami kerek mint a vég
– megkerülhetetlen
csak ami véges mint a lét
– bevégezetlen
csak ami elhárítható
– kivédhetetlen
csak ami elárulható
– megtörhetetlen
csak ami megvádolható
– cáfolhatatlan

csak ami bitorolható
– kisajátíthatatlan
csak ami többszörözhető
– mindig oszthatatlan
csak ami elégethető
– kiolthatatlan
csak ami lerombolható
– megronthatatlan
csak ami mindennapi szó
– kimondhatatlan
csak ami mindig esendő
– rendíthetetlen
csak ami múlt és jövendő
– szelíd és kérlelhetetlen


Nagy-nagy szeretettel ajánlom Bátai Tibor kötetét minden a kedves olvasó figyelmébe!
Egészen rendkívüli élményben lesz részük, bátran állíthatom!


Megyesi Nagy Imre

Utoljára frissítve:2020. augusztus 06., csütörtök 11:56
Megyesi Nagy Imre

Írtam néhány versfélét, de nem gondolkozhatok magam felől igazán, sem költői, sem művészeti léptékekkel. Néha úgy érzem, csak tapogatózok, firkálok valami megmagyarázhatatlan kényszer által hajtva, ami nem engedi, hogy abbahagyjam. Csak halványan emlékszem az első versekre – egy sincs már meg belőlük-, de bizonytalanul gondolok az utolsóra is. Fogalmam sincs, mikor lesz az a pont, amikor elég lesz. Annak ellenére, hogy harminc év alatt legalább három ciklust, és vagy tíz év hallgatást tudok magam mögött, azért még reménykedem néhányban. Szüntelen foglalkoztat, hogy miképpen, miért, s hogyan születik a vers, az igazi, az élő, és ható műalkotás? Mert a jó vers műalkotás, ebben egészen bizonyos vagyok, mint ahogy abban is, hogy a jó költő, nem csupán költő, de művész is, amennyiben folyamatosan, időről időre élő, és ható írásokat produkál. A magam tapasztalatai, érzései bizonytalanok, és méltatlanok is bármiféle komoly, maradéktalanul helytálló következtetés levonására. Ennél sokkal autentikusabbak Füst Milánnak, s az általam imádott Pilinszky Jánosnak esztétikai, és filozófiai írásai. A nyelv, és a művészet is koronként változik, annak igényei, természete szerint, de folyamatossága sosem szűnik meg, hacsak nem élettért vesztve ki nem hal. S ez az, ami engem úgymond, izgalomban tart. Azaz, ahogy Pilinszky János is mondta „a dolgok merre fele mutatnak”?

Engem elsősorban Isten-ember, ember-ember, valamint létállapot, környezet és ember relációi foglalkoztatnak az idő, lélek és szellem síkjain. Eddigi verseim, a maguk hangvételével ezek szintjeit, színeit, és mikéntjeit igyekeztek megjeleníteni több-kevesebb sikerrel.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned