„Kárász József prózája rőzseláng”

Kárász József, az alföldi parasztsors írója idén lenne 105 éves, ha még mindig köztünk élne. 23 esztendeje azonban örökre búcsút intett a földi világnak. Elment, mégis úgy érezzük, mintha közöttünk járna. Amikor belépek a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár helytörténeti részlegébe, ahol hosszú éveken át dolgozott, olyan érzésem támad, mintha még mindig ott ülne az öreg írógép mögött, és recenziót írna vagy bibliográfiát készítene a helytörténeti témakörökben kutató szakemberek eligazítására.
Több mint ötven esztendeje már annak, hogy a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségéből (ahová véletlenül tértem be) hozzá irányítottak novelláimmal. Én, a gimnazista kisdiák elfogódottan léptem be a nagy vásárhelyi író irodájának ajtaján, s ahogy mosolyogva rám nézett, mindjárt elmúlt minden izgatottságom. Átnyújtottam neki írásaimat és őszinte véleményét kértem. Erre ő meg nyomban hellyel kínált. S olyan tisztelettel vette kezébe novelláimat, mintha legalábbis az írótársa lettem volna. Miután elolvasta kis munkáimat, szelíden rám nézett, mintha azt mondaná, no, kolléga, és szeretettel sorolni kezdte, melyek az erényei az írásaimnak, majd kifejtette javaslatát, mit lehetne esetleg másként megfogalmazni. Igazi jó tanár lett volna belőle, bár ő inkább a csendes kutatómunkát szerette. S attól kezdve keresni kezdtem a könyvtár polcain a regényeit, novelláit. Az első könyve, ami a kezembe került a „Tanya” volt. Olyan szeretettel írta meg a béresek, cselédek reménykedő, küzdelmes életét, hogy gyönyörűség volt olvasni.
De bármelyik regényét, novelláját vesszük is a kézbe, mindegyikben emberi melegséggel, líraian fogalmaz a parasztságról, a magyar nép azon rétegéről, amelyből ő, maga is származott. Sipka Sándor egyetemi tanár egyik irodalmi cikkében ezt írta róla: „Kárász József életműve irodalmunk számon tartott értékei közé tartozik. Kezdettől fogva ugyanaz a társadalmi elkötelezettség ösztönzi, mint népi származású pályatársait: hitelesen feltárni a magyar parasztság helyzetét, rámutatni a hatalom birtokosainak embertelenségére, és éreztetni a gyökeres társadalmi-politikai átalakulás szükségességét.”
Grezsa Ferenc irodalomtörténész szerint fontos szerepe volt a nagy vásárhelyi író életében a kálvinista ellenzékiségnek; melyhez nagymértékben hozzájárult középiskolai tanulmányai során a Bethlen Gábor Gimnázium szellemisége. Ez motiválta Kárász Józsefet arra, hogy műveiben ne csak a társadalmi sorshelyzetet, a szituációt ábrázolja, hanem azt a lelkiséget is, ahogyan ebben a kálvinista ellenzéki mozgalomban tevékenykedő ember érez és eszmélkedik.
Jelentős tényezőként említi meg Kárász József írói életútján azt a két esztendőt, amit Erdélyben kellett töltenie. Olyan írókkal ismerkedhetett meg ott tartózkodása alkalmával, mint Tamási Áron, Remenyik Sándor, Bözödi György, Kós Károly és mások. Az erdélyi közeg, mely a történelmi hagyományokhoz való hűséget, a mértéket, és az emberi toleranciát jelentette számára, hozzásegítette írói kiteljesedéséhez.
Erdélyből hazatérve, a vásárhely-kutasi író-paraszttalálkozó megszervezésével új lendületet adott a népi írók mozgalmának. A Magyar út folyóirat segédszerkesztőjeként „A nép a magyar irodalomban” címmel fontos tanulmányt írt Erdélyi Józsefről, Sinka Istvánról, Veres Péterről, Szabó Pálról. Nagy hatású írása, a „Magyar falu a tél előtt” című szociográfiai riportja. Fontos és megbecsült kritikus volt a lapnál, melybe Márai, Kosztolányi, Darvas, Sinka, Erdélyi köteteiről írt recenziót. Munkatársa volt a Hídnak, vezető kritikusa a Magyar életnek. „Az írók a vádlottak padján” című cikkét nemzetgyalázónak találták, emiatt kéthavi börtönre ítélték.
A szerkesztői munka és a kritikaírás mellett megszülettek első szépirodalmi művei: 1939-ben a Tanya, 1941-ben az Asztagok, és a Családi Tűzhely című elbeszélések.
1945 után a bizalmatlanság légkörében hosszú hallgatás vette körül. 1956-ban került vissza az irodalomba. Attól kezdve folyamatosan jelentek meg regényei, elbeszélései. Tizenhárom regény, két elbeszéléskötet mutatja gazdag írói életútját.
Művei nemcsak leíró, dokumentatív értékűek, de lírai hangvételű, emberközeli, lélekábrázoló alkotások is.„Kárász József prózája rőzseláng, melynél melegedni lehet, és megtalálják benne az emberek a vágyaikat, eszményeiket” – mondotta Grezsa Ferenc az író egyik könyvbemutatóján. – Műveit és munkásságát pedig érett gyümölcshöz hasonlította.
Írói munkásságával, sokrétű bibliográfiai tevékenységével idős korára kiérdemelte a Pro Urbe díjat, és Hódmezővásárhely Díszpolgára címet. Lakóházának a falán Erdős Péter festőművész domborműve állít emléket neki, Öreg-Kishomokon pedig utca őrzi Kárász József nevét.
Amikor belépek a Németh László Városi Könyvtárba, mindig eszembe jut a nagy vásárhelyi író (aki kedvességével, szeretetével elindította írói útján az egykori gimnazista diákot) és akinek szellemiségét, emberközeli ábrázolásmódját regényei, novellái hűen őrzik. Emlékeimből elővillan csendes, szerény, emberszerető lénye, és önkéntelenül magam előtt látom, amint szótlanul tesz-vesz az íróasztalán vagy könyveket rakosgat fel a mögötte lévő polcra.

Fehér József

Fehér József író, költő, színdarabíró
1950. január 18-án született Hódmezővásárhelyen, ott is él. Hamar újságíró pályára terelte az élet. 1974-től a Csongrád megyei Hírlap, 1977-től a Hódiköt üzemi lap munkatársaként dolgozott. 1979-ben sikeresen elvégezte a MUOSZ Újságíró Iskolát, 1990-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – népművelés szakát. 1990-től a Vásárhelyi Tükör, a Vásárhely és Vidéke munkatársaként, főszerkesztő-helyetteseként, 1995-től a Vásárhelyi Krónika alapító főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1999-től Maroslelén közművelődés-vezetőként, majd könyvtáros-művelődésszervezőként szorgoskodott. 2005-től a Németh László Városi Könyvtár, 2007-től a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ munkatársaként dolgozott nyugdíjazásáig. 2005-től 2010-ig a Kárász József Irodalmi Alapítvány elnöke, 2007-től a Kárász József Irodalmi Kör alapító elnöke.
2005-től a Szegedi Írók Társaságának, 2006-tól az Írók Szakszervezetének, 2007-től a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, 2016 decemberétől az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoportnak a tagja. 2017-től az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoport vezető irodalmára.
Verseket gyermekkora óta ír, prózát(novellát, mesét, regényt) újságíróként kezdett el alkotni. Szépirodalmi műveit irodalmi és napi lapok, antológiák közölték.
A próza- és a gyermekversírás áll hozzá a legközelebb. Eddig tizenhárom könyve: öt novellás, négy gyermekverses, egy felnőtt verses kötete, egy regénye és két ifjúsági meseregénye jelent meg.
2013-tól két színdarabját (a Játékpróbát és a Mentsük meg Tomit!), valamint egy népi komédiáját (a Kecskére káposztát?) mutatták be nagy sikerrel.
Díjai: MÍNSZ-díj (1999), MÍNSZ-nagydíj (2000), Juhász Gyula Emlékérem (SZTE –2005), Irodalmi Kortárs Verstár díja (2006), MMSZ-díj (2007), Krúdy Gyula Díszoklevél(2007), Ajánlott Érdemes Művész (Chicagó, USA – Év Dala Fesztivál) 2010, Magyar Kultúra Lovagja”A kortárs irodalom fejlesztéséért”, Kláris Nívódíj (felnőtt és gyermekirodalmi munkásságáért) (2013), Kárász József Emlékére Arany Oklevél (2014), Kláris Nívódíj I. fokozat és Krúdy Bronz Emlékérem (2015), Aranypenna Nagydíj (2017).
Életrajza szerepel: az Új arc, valamint a Magyar Irodalom Évkönyve köteteiben, a Montázs Magazinban és az Utak, arcok, művészetek című interjú kötetben.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned